Tatiana szül szeptember 13 Édesannya: Tamara, messze Oroszföldön született, pravoszláv. Apja, Zdeno – Besztercebányán, előbb partizán, majd a kommunista párt kiváló tagja. Tánya a második gyermekük. A keresztelő titokban történt, Erdélyben. Erre mindig büszke volt Tánya… Apja, a Magas Tátra legelőkellőbb szállodájának igazgatója lévén, Tánya 18 évesen MISS-Tatry lett, de ez nem volt nagy csalás, hisz tényleg szép lány volt.

A mindig vidám kislány egy nap szomorú lett Élete megváltozott Egyik napról a másikra. Diagnózis: halálos - ritkán gyógyítható. Egy befolyásos apa nem ismer lehetetlent. Végül hazaengedték, azzal, hogy előbb-utóbb majd még visszatér az onkológiára. Visszajött. Amikor én ott kezdtem dolgozni, Tányát az elsők közt ismertem meg – megkedveltem, hisz apja kommunista. Kell ennél több egy jezsuitának?

Amikor másodszor jött az onkológiára, már tudta mi vár rá… előtte férjhez ment: mondván

Život na onkológii Bol veselý. Aj ja som bol ešte veselší, aj mladší... Dopriali sme pacientom všetko, veď sme vedeli, čo ich čaká. Predlžili sme im život – Táňa vydržala najdlhšie. Rozmaznávali sme ich, hlavne mladých, mladé dievčatá. Nech spoznajú, čo je to láska kresťanská. Boli sme dobrý kolektív – väčšinou všetci tajní rehoľníci, kňazi. Raz v noci Táňa zomierala, povedal tak aspoň lekár... Ja som mal službu. Dobehol aj jej otec, povedal: ak ju zachránime... Tatry sú vaše. Nám však išlo o jej dušu. Akkor még nem nagyon tudtam szlovákul. Magyarul imádkoztam ágya mellett, s cserélgettem az infúziókat, az áttizzadt pizsamát – a nővér épp nem egy vallásos fajta volt, mondtam neki, hogy aludjon nyugottan, majd én virrasztok. Írógépen leírtam egy kis 4 soros imát (szlovákul), hogy ezt mondja, ha majd nem leszek itt.

Ha túl is éli, tudta, hogy nem lehet gyereke Legalábbis nem ajánlják, minimum 5 évig biztos nem. Mivel a kezelés előtti héten ment férjhez, könnyen ki tudta számítani, mikorra jöhet a baba – úgy is lett. De ott maradt benne a félelem: mi lesz ha…? Ajánlották az abortuszt, de az onkológián ezzel nem mentek sokra. Amint megtudtuk, azonnal beindult a susu Amikor kiderült a „terhességi” teszt pozitivitása, máris megszervezték a titkos apácák az esetleges adopciót. Utána pedig egyre többen gratuláltunk, s bíztattuk, hogy tartsa meg, mi majd felneveljük, ha esetleg…. Tánya is megtartotta, nem is kellett sokat bátorítani… Meg is szülte fiát. Ott maradt azonban a mi lesz ha…?

1989-es események Ebben az évben majdnem tönkrement az onkológia. Tömegesen hagytuk ott – kolostorba vonulva. Tányával a kapcsolatom megszakadt. Ukrajnába kerültem. Egy nap Poprádra mentem, hogy vegyek magamnak egy autót, mert az előzőt tönkre tették a kárpátaljai utak. Ha már Poprádon járok, megnézem… él-e még Tánya? Mi az, hogy él? Még szebb és kedvesebb, mint volt. Karján gyermekével fogadott. Autót se kellett keresnem, oda adta a sajátját, azzal, hogy majd vesz egy másikat – sokáig várt erre a márkára, neki tették félre az üzletben, s csodálkoztak is, hogy ilyen könnyen megválik tőle? Túráztam egy nagyot a Tátrában, aztán vissza: Ukrajna.

Mióta pap vagyok, keveset fényképezek, ez az egyik utolsó.

Utána sokáig újra nem láttam Amikor újra megjelentem, már a második babával fogadott – s kezdte is a nagymama, Tamara néni mondogatni, hogy én mindig a legjobbkor jelenek meg. Engem biztos a Jóisten küldött. Jó lenne megkeresztelni. Persze ezt a kommunista nagyapa nem szívesen hallgatta. De amikor haldoklott, újra, pár év eltűnés után épp akkor toppantam be – így ha tetszik, ha nem, egy jezsuita pap mellett halt meg. Isten nyugosztalja. A gyerekek egészségesek, növekednek. Sőt fia, Ardi magától jelentkezett ministrálni, s amikor megtudta, hogy ha szerez keresztszülőket, akkor elintézhető, meg is keresztelkedhet, akkor gyorsan húgát, Sárát is beíratta. A nagymama örömére „rendben voltak” az unokák.

Tánya 40 éves lett Bár a huszadikat is alig érte meg. Egy nap, ott, ahol dolgozott egy sanyi nevezetű fiatalember jelent meg. Magyar volt, hát megkérdezte tőle Tánya: nem ismeri-e a puss sanyit? A fiú tallósi volt, hát kinyomozta. Megtalált. Pár év után hát újra megjelentem a Tátrába, túráztam nagyokat – na meg megszerveztük a 40. szülinapot: S ezzel egyúttal a KIK-es sítúrákat is… Mondta is nekem Tánya: Kto vie, či sa dožijem 50-ky? Nagyon fáradt volt, sokat dolgozott. A gyerekek voltak a mindene. Mondtam, hogy kímélje magát, de hiába…

Anyja, Tánya is nagy sportoló volt, de amit Sára csinál?

Már megszoktam, hogy mindig időben, a legjobbkor érkezem. Most mégis rohantam. Életemben most másodszor taxit fogadtam, hogy az állomásról egyenesen a kórházba siessek. 40 percet késtem. Már csak a fekete zsákban láthattam. Egy pap életében, a Papok Évében ez nem könnyű: elkésni a haldoklóhoz (még akkor sem, ha még messze távol, Írországban voltam, amikor rosszul lett). Ott maradtam a családdal pár napra. Elrendeztük a temetési ügyeket. Sára kétszer is mondta: Mamina vždy chcela, aby si ju ty pochoval, tak musíš! Azt hitték ínfark. Tévedtek. Sem ínfark, sem agyvérzés. A boncolás megállapította: gyenge volt a szíve, megállt. Születése óta fejletlen volt a szívet ellátó egyik erecske. Csoda, hogy eddig is élt! Nem csoda, szerettük.

Átment ő is az életből az Életbe.

Ha valaki a Tátrában járna Okvetlen látogassa meg a sírját, készítsen egy fotót, ott nyugszik apja mellett – sírkövén egy szerény kereszttel … (Jó lenne ehhez a megemlékezéshez utólag csatolni.) Tánya hitt. Szokott is a maga módján imádkozni. Amikor a boncolás után megkaptuk személyes tárgyait, a pénztálcájában egy kis cetlit találtunk: egy kis imádság volt, amit valamikor egy kispap írt – alig tudott szlovákul. Mindig az iratai között hordta, mondta sírva Tamara néni. Édesanyja a koporsóba két dolgot tett lánya mellé: egy pravoszláv ikont, amit még nagyanyja talált a kertet ásva, És ezt a kis imádságot. Hogy mi volt ráírva? Nem emlékszem, s nem is volt időm újra elolvasni. Jobb is. Tele lehetett helyesírási hibákkal… De azért jó, hogy meglett: mégis csak a Papok Éve van.

Itt nincs vége Tánya 18 évesen betegedett meg. Fia, Ardi épp a 18. születésnapját ünnepelte, amikor este anyja rosszul lett. Legalább ennyit akart volna csak élni? Most lenne 44 éves, ha kevesebbet gürcölt volna a cégnek, ahol dolgozott.