DUNATÁJ Egyesülés Nyugat-Bácska fejlesztéséért Készítette: Pelt Ilona

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ Szolgáltató Centrum  augusztus 21. óta működik  az Észak-alföldi.
e-NIVÓ zárókonferencia Jászfényszaru szeptember 23.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
Egy lépés a munkahely megszerzéséig képzési projekt az aktív munkakeresés témakörében fiatalok számára IFJÚSÁG, IFJÚSÁGPOLITIKA - ÚJ KIHÍVÁSOK előadó:
1 KÖZÖSSÉGFEJELSZTŐK BÉKÉS MEGYEI EGYESÜLETE. 2 KÖZÖSSÉGI SZÍNTÉR - IBSEN HÁZ.
A Kőszegi és Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma Munkáltatói Fórum Csepreg március 19.
Információs Társadalom Parlamentje, június 1., Budapest Magyarság az információs társadalomban Szövetség a Közös Célokért társulás, Felvidék  Az.
Szektorok közötti együttműködés tapasztalatai a kerékpáros érdekképviseletben Csikai Mária Nyíregyháza, május 27. A program.
Zalai Falvakért Egyesület Zala megyei Önkéntes Centrum.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
Tanácsadási szolgáltatások „ A jövő önkormányzatának alapja Pusztamonostoron – ÁROP-1.A.2/A számú forrás felhasználásával” projektben Bíró Gabriella.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
Európai Uniós pályázatok Első Orosházi Kistérségi Civil Szemináriumi napok Első Orosházi Kistérségi Civil Szemináriumi napok December 8. Barák Anita.
eTwinning – Az európai iskolák közössége
Alapinformációk az átmenetben nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatásról Munkaerőpiaci szolgáltatás az iskola és a munkaerőpiac közötti átmenetben.
EU-információs és pályázati szolgáltatások civil szervezeteknek (Soros Alapítvány) Dr. Benedek László CELODIN Kht.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
Életút Alapítvány TÁMOP /1 Váci Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálat életre hívása közösség és értékteremtő szolgáltatások nyújtásával című.
Szeretettel köszöntjük a TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai TÁMOP „Jó pályán”! projekt békéscsabai szakmai fórum résztvevőit! szakmai fórum résztvevőit!
Szép őszi napot kívánok!. MÉRFÖLDKŐ NAP NOVEMBER 4. Helyszín: Villa Pelikán télikertje (9700 Szombathely, Deák F. u. 3.)
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
„A SZLOVÁK- MAGYAR HATÁRON ÁTNYÚLÓ FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MOTORJÁNAK BEINDÍTÁSA” című projekt eredményei című projekt eredményei Előadó: dr. Iváncsics.
NFT I NFT II Hosszú távú cél: az életminőség javítása Általános cél: Az EU átlaghoz viszonyított jövedelmi különbségek mérséklése specifikus.
A z LHH program aktuális kérdései Kullmann Ádám, LHH Fejlesztési Programiroda Szentendre, május 27.
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
A mai nap programja ig Köszöntő Polgármester Úr 5 perce Gyorsított tanév előkészítő információáradat ig integrációt segítő.
TÁMOP /1/B A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése Tájékoztatás az 1. pécsi konzultáció.
MIBEN ERŐS ÉS MIBEN GYENGE AZ MRTT Elnöki beszámoló a évi közgyűlésen Magyar Regionális Tudományi Társaság.
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár TÁMOP A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió
Foglalkoztatási Programok Osztálya – osztályvezető
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
SZAKMAI PROGRAM január – június 30. A KÖZMŰVELŐDÉS ORSZÁGOS SZAKFELÜGYELETE ÁLTAL TETT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE.
A 2012-es év eseményei. 1, Olvasás népszerűsítő program Alsomocsolád 2012-ben hét alkalommal tartottak könyvklubot, alkalmanként fő részvételével.
Magyar Nemzeti Élelmiszer-technológiai Platform © Campden & Chorleywood Kht 1 Az MNÉTP megalakulása óta végzett tevékenységek A stratégia kidolgozása.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
Velünk egy jobb világért! Fő támogató: Partner: Andersen Munkaerő-piaci Támogató és Képzési Program 11 Lukács András vezető „Esély a munkára – Civil együttműködés.
2007. évi célkitűzéseink. I as uniós pénzügyi-tervezési időszakra való felkészülés átfogó regionális területfejlesztési program elékszítése,
A Nyugat-dunántúli Operatív Programok jelenlegi helyzetének bemutatása
Kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek képzése a Dél-dunántúli régióban AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE - AZ EU ELVÁRÁSOK MEGISMERÉSE.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Foglalkoztatási Információs Pont a Kunbaracsi Teleházban Foglalkoztatási Információs Pontok és tanító Teleházak Molnár Andor, Szeged, december 15.
„Kihívások és válaszok” - szakmai nap Előadó: Pántya Erika projektmenedzser Szombathely, október 24.
Az Ifjúság Program. Az ifjúsági projektek meghatározása Nemzetközi ifjúsági projekt: olyan projekt, amely a résztvevők személyiségfejlődését.
Az OFA Kht. Civil Műhely Szakmai tanácsadás, információcsere, helyi és regionális foglalkoztatási partnerségek fejlesztése 1.Foglalkoztatási Civil Műhely.
BFH Európa Kft. Hollósi Szabolcs ügyvezető
Mátrai Balázs vidékfejlesztési szakértő Magyarországi LEADER Központ
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
MIT TUDUNK AZ IFJÚSÁGPOLITIKÁRÓL? Kvíz. ISTEN HOZOTT BENNETEKET EGY RÖVID KVÍZBEN, MELY SOK MINDENRE VONATKOZIK, AMI A FIATALOKAT ÉRINTI...
A Nemzeti Fejlesztési Terv
A Kistérségi Koordinációs Hálózat szerepe a roma integráció elősegítésében Székely Andrea főosztályvezető NFÜ Központi Fejlesztési Programiroda.
1 Kézfogás a Magyar Vidék fejlődéséért : Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH)
1 A Hungary for FP6 projekt a bemutatása Dr. Groó Dóra Tudományos és Technológiai Alapítvány.
TÁMOP / „Tudásdepó Expressz” Új szolgáltatások Zala megye könyvtáraiban –élethosszig tartó tanulás könyvtári környezetben február.
A projekt megvalósítását támogatja a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa „A legkisebb ellenállás” – bűnmegelőzés a szépkorúak körében BM –
A KÖZÖTTI EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI IDŐSZAK ÖNKORMÁNYZATI LEHETŐSÉGEI PICHLER BALÁZS FŐOSZTÁLYVEZETŐ.
TÁMOP „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése” Előadó: Petromán Anikó.
„Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft
Szpi működése 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi.
Közösség-ifjúság-esélyteremtés Jászberény, szeptember 14.
NPT március 24..
A széchenyi Programiroda szerepe a régióban
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
Projekt ismertető Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
„Országos Foglalkoztatási Közalapítvány INFORMÁCIÓS NAP 2009” Gosztolai Géza OFA- Hálózat Közép-dunántúli Regionális Iroda Székesfehérvár, 2009.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Szakmai Fórum az "Út a munkához" program megvalósításáról és a "Jó gyakorlatok" bemutatásáról Kecskemét, 2009.
Előadás másolata:

DUNATÁJ Egyesülés Nyugat-Bácska fejlesztéséért 2005-2009 Készítette: Pelt Ilona

Doroszló Kupuszina Szilágyi Gombos Bezdán Nemesmilitics Bácsgyulafalva

2005 Doroszló. Kupuszina és Szilágyi fejlesztési tervének elkészítése

2006 Május 19-én a Dunatáj alakuló ülése

Célok Munkahelyteremtés, Humán erőforrás fejlesztés, Információ szolgáltatás a pályázati és egyéb lehetőségekről, Tanácsadás illetve tanácsadó szolgálatok kiépítésének iniciálása, Idegenforgalmi vonzerő növelése, Helyi és közösségi infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, Nem profit orientált, de életminőség javító fejlesztések indukálása, A civil szervezetek jelenlétének támogatása, Az orvosi ellátás minél jobb megszervezése, különös tekintettel az elöregedett lakosságra, Idős személyek ellátásának megszervezése, A szórvány falvakban élő fiatalok utaztatásának megszervezése a magyar nyelvű iskolákba, Minél több eszköz lehívása a közös, régiót és a magyar közösséget érintő fejlesztésekhez

2007 A Dunatáj elnöksége meghatározta a települések regionális értékű projektjeit: Doroszló: a Szentkút felújítása Kupuszina: Ipari Park létrehozása Szilágyi: a Bara rendbetétele Gombos: Öko tábor kiépítése

2007

2007

2007

2007 Felszereltük a központi irodát Doroszlón és a három kihelyezett irodát Július 11. a központi iroda ünnepélyes megnyitója

2007 Augusztusban az irodák megkezdték a tanácsadási és pályázatirási szolgáltatást. Doroszló irodavezető: Pelt Ilona Kupuszina irodavezető: Kecskés Maconkai Balázs Szilágyi irodavezető: Forgács Enikő, Dampfinger Viola Gombos irodavezető: Nemes Szilvia Információs nap kedd 16-21 óráig folyamatos kapcsolattartás az irodákkal Skypen

2007

2007 KÉPZÉSEK Angol és számítógépes tanfolyam 40 felnőtt részére

2008 Falutúrizmus és PCM képzés (30 résztvevő) EU projektmenedzsment képzés (10 résztvevő)

2008 Bezdáni iroda megnyitása (március) Irodavezető: Foki Zoltán Nemesmiliticsi iroda megnyitása (április) Irodavezető: Ölvegyi Róbert Bácsgyulafalvi iroda megnyitása (augusztus) Irodavezető: Bezdán Andor Információs nap kedden 16:21 óráig

2008 Szeptember 20-án Nyugat-Bácskai Civilek I. Konferenciája (80 résztvevő 40 szervezet képviseletében)

2008 Októberben megkezdtük az irodavezetők folyamatos képzését

2008 Nyugat-bácskai magyar vállalkozók I. találkozója (70 résztvevő)

2009 Jövőteremtő műhelyek (januártól folyamatos) Elkészültek a településfejlesztési javaslatok

2009 „Ismerjük meg Nyugat-Bácska szépségeit és értékeit” elnevezésű projekt bemutatása I. fázis: kirándulások Nyugat-Bácska településein II. fázis: „Tanulók tanulásmotivációs, pályaorientációs és munkavállalói készségének fejlesztése és felkészítése a szükséges ismeretekre” – 12 iskolában havonta három alkalommal 20-25 fős csoportban interaktív tréningek III. fázis: Leendő tanácsadó tanárok felkészítése - iskolánként 1-1 fő a tanulók pályaválasztását és munkavállalását segítő szolgáltatás végzésére

2009 Március 22. – az első fázis megvalósitásának kezdete: gyalogtúra a doroszlói erdőben

2009 Májusban a Vifó támogatásával és a Dunatáj szervezésében képzést tartunk a Vajdasági Fejlesztési Háló munkatársai részére Júniusban Bezdánban és Kupuszinán folyatódik a kirándulások sorozata Zomborban megszervezzük a magyar vállalkozók II. Találkozóját Szeptemberben megkezdjük a II. és a III. fázisát az Ismerjük meg NY.B. projektnek Októberben szervezzük meg a Kárpát-medencei térségfejlesztők fórumát

Partnereink Vajdasági Ifjúsági Fórum Észak Vajdasági Agrárszövetség Pannon Invest Consortium Vajdasági Fejlesztési Háló Cnesa Pannon Forrás

Támogatóink Tartományi Privatizációs és Vállalkozásfejlesztési Titkárság Szülőföld Alap Apáczai Közalapítvány Századvég Hét falu helyi közössége Móger Tivadar webmester Komáromi Irén és József (fotók,videók)

Köszönöm a figyelmet!