Arany János ars poeticája (1861)
1. Vojtina ars poeticája Vojtina Mátyás: a fővárosba keveredett szlovák származású versfaragó, írók kollégájának hiszi magát Egy híres újságíró-humorista, Bernát Gáspár inasa volt, annak révén terjedtek el rigmusai Kocsmákban adta elő a verseit, egyszer ilyenkor Aranynak is bemutatták A szabadságharcról: „Egy kis halál? Nem tesz semmit. Őseinknek szintúgy volt.” Disztichonos epigrammája „Egyszer a róka magát nagy ehetném lyukba bebújta Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki.”
2. Miért az ő nevében ír Arany? Finom gúnnyal tiltakozik a hasonló rossz költők ellen, akik elárasztják a sajtót Máskor is szívesen helyezkedett groteszk szerepekbe, pl. Bolond Istók címmel írja meg verses memoárjait A szerepjáték csak a címre terjed ki, a szövegben már ő maga beszél, ráismerünk életútjára, eszméire Ott is jelen van azonban öniróniája: magát sem tartja nagynak, irtózik a pátosztól, ön-ünnepléstől De tiltakozik a sivár naturalizmus ellen is: a mocskot, a rútat egy az egyben nem szabad a versbe emelni A hazug pátosz sem jó, az ömlesztett mocsok sem jó
3. Újfajta középút: eszményítő realizmus Példája a főváros képe: messziről vagy alkonyatban szép, közel hajolva koszos és bűzös Az író tegyen úgy, mintha a Duna tükréből tekintene át Budára: a valós látványról ír, de megszépítő tükörben „nem a való hát, annak égi mása amitől függ az ének varázsa” A hazugságot a költészethez szükségesnek tartja: „ költő, hazudj, de rajt ne fogjanak!” Igaz alapok nélkül sem lehetséges, némi hazugság nélkül sem lehetséges
4. Természet és történelem Az ég kék és boltozatos Szivárvány, délibáb Mátyás mondák hamisak Tiborc nem létezett Vásár az élet: a földnek lakossa Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa, Ad-vesz, civódik, káromol, kacag; Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag; Mit gondolsz? ha énekbe öntenéd Úgy, mint van, e sok mozgó pecsenyét; Mit gondolsz, nyerne a költő vele, Hogy ily igazzal zsúfolá tele? Romantika és realizmus határán