Szociális beszéd, egocentrikus beszéd, belső beszéd

Szociális (szocializált) beszéd: A nyelvhasználatnak az az esete, amikor a beszélő máshoz intézi a szavait. A szociális beszéd alapvető célja, hogy a környezetet a beszélő valamilyen cselekvésre késztesse; ritkább esetben az, hogy a környezetet valamiről tájékoztassa. A szociális beszéd minden esetben külső beszéd, mind fizikailag, mind pszichológiailag.

Egocentrikus beszéd: A nyelvhasználatnak az az esete, amikor a beszélő hangosan beszél, de szavait nem máshoz intézi (magában beszél). Az egocentrikus beszéd alapvető célja az, hogy a beszélő mintegy megbizonyosodjék a saját gondolatairól. Az egocentrikus beszéd leginkább a kisgyermekkorra és az időskorra jellemző, de bizonyos helyzetekben bármely életkorban előfordulhat, noha a kommunikációs szokások megmosolyogtatónak tartják. Az egocentrikus beszéd minden esetben fizikailag külső beszéd (mert hallatszik), pszichológiailag viszont belső beszéd (mivel nem máshoz szólnak a szavak).

Belső beszéd: belső beszéd = beszédgondolkodás Ez a nyelvhasználatnak az az esete, amikor a beszélő nyelvi formába öntve halad végig magában valamilyen gondolatsoron: ilyen lehet például a soron következő teendők végiggondolása. A belső beszéd léte általános érvénnyel nem igazolható, ám egyénenként valamennyien rendelkezünk tapasztalatokkal a létéről, pl. azzal, hogy a belső beszédet bármely pillanatban ‘ki tudjuk hangosítani’.

Belső beszéd: Ennek ellenére a belső beszéd nyelvtani kidolgozottsága elnagyoltabb a külső beszédénél. Az elnagyoltságnak számtalan foka lehetséges; legvégül a nyelv mintegy ‘kicsúszik’, s maradnak az elvont gondolatok. A belső, hangzás nélküli beszéd a gondolkodás alapja. A belső beszéd ténylegesen belső mind pszichológiailag (mert a szavakat nem máshoz intézzük), mind fizikailag (mert nem nyernek akusztikus konkretizációt: nem hallatszanak).

FONTOS KÉRDÉS: A három beszédmód milyen sorrendben alakul ki az egyéni fejlődés során?

Jean Piaget (1896–1980) szerint: 1. belső beszéd 2. egocentrikus beszéd 3. szociális beszéd

Lev Vigotszkij (1896–1934) szerint: 1. szociális beszéd 2. egocentrikus beszéd 3. belső beszéd

Vigotszkij egy hosszú kísérletre alapozza állítását Vigotszkij egy hosszú kísérletre alapozza állítását. Több száz óvodás (3–7 éves) gyermek egocentrikus és szociális beszédének változásait követték éveken át. (A belső beszéd nem vizsgálható!)

Arra jutottak, hogy a vizsgált gyermekek – szociális beszéde évről évre javult, mind a szókészlet, mind a nyelvtani kidolgozottság tekintetében – ugyanakkor ugyanezen gyermekek egocentrikus beszéde az ellenkező irányban változott – romlott, mind a használt szókészlet, mind a nyelvtani kidolgozottság tekintetében; a romlás ráadásul annál nagyobb volt, minél nagyobb volt a fejlődés a szociális beszéd vonatkozásában.

Levonható következtetések: – a beszéd/nyelvhasználat alapvető formája a szociális beszéd – az egocentrikus beszéd a szociális beszéd bázisán alakul ki – 6-7 éves korra az egocentrikus beszéd nem eltűnik, hanem belső beszéddé alakul át – a gondolkodás alapja lényegében a kommunikációs célú nyelvhasználat – a verbális és mentális képességek jelentős mértékben korrelálnak