(XIX. század második fele – ) A MODERNIZMUS (XIX. század második fele – )

Megváltozott világ- és emberkép „Második Természet” – ember által alkotott. Szimbolikus megtestesítője: Gép Automobil Repülő Elektromos gép

Társadalmi-politikai tér: POLGÁRI TÁRSADALOM A társadalmat alkotók természetes szövetsége ↔ egyéniségkultusz Haza, nemzet ↔ nagyváros (Párizs, London, Berlin, Bécs, New York) Arculatukat építészek tervezik, jelképes épületek.

↔ Egységes világkép felbomlása Egységes világmagyarázatok válsága: az egész SZÉTTÖREDE-ZETTSÉGE Kartéziánizmus: Fejlődés Megismerés A modern szellem a felszín mögé akart látni

Szenvtelenség, illúzióvesztés Tömény pesszimizmus Tagadták a művészet társadalmi szerepét – a világ nem „mutatható be” hitelesen Keserű, ellenséges szembefordulás társadalommal, közélettel, politikával. Az írók magukra maradtak: magányosak, elszigeteltek Egyetlen érték: művészet. Vissza kell vonulni a „tiszta művészet” elefántcsonttornyába: művészet a művészetért: L’art pour l’art FORMAI TÖKÉLETESSÉG

A modern költészet a tárgyával nem abban a kapcsolatban áll többé, mint a klasszikus költő. Nem tárgyáról kíván szólni, hanem tárgyát kívánja megszólaltatni. René Magritte

Világmegvetés: különc, bohém, züllött élet. Életundor → beteges halálvágy

Új lírai témák: „lelki táj” A látszat mögötti lényeget próbálták megragadni és felszínre hozni A mélyebb lényeg „igazabb” valóság mint az ún. valóság. → a versek titokzatossá, sejtelmessé váltak, sugalmazó szerep → megértés bonyolult Nem az értelemre, inkább az érzelmekre, képzeletre hatnak. Metaforikus, jelképes nyelvi kifejezésmód.

Paul Verlaine: Költészettan Zenét minékünk, csak zenét, ezért a versed lebegőben ragadd meg a lágy levegőben, amint cikázik szerteszét. Ha szókat írsz, csak légy hanyag, és megvetőn dobd a zenének, mert édes a tétova ének, s a kétes olvadó anyag. Fátylak mögött tüzes szemek és déli, reszkető verőfény, s a langyos őszi ég merő fény, kék csillagok tündöklenek. Mert csak te kellesz, Árnyalat, és semmi Szín, koldusi ékül, ó, fuvola s kürt összebékül, e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr, baj lenne ha versedbe hagynád, az ötletet, e durva hagymát, melytől könnyez a szent Azúr. Szónoklat? Törd ki a nyakát és jó, ha izmod megfeszíted, pórázra szoktatván a Rímet. Mi volna, ha nem volna gát? Ó jaj, a Rím silány kolomp, süket gyerek, oktondi néger, babrál olcsó játékszerével s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát ! Legyen a vers egy meg nem álló lélek, mindig új vágyba szálló, mely új egekbe ugrik át. Egy jó kaland legyen dalom, hajnalban, az ideges szélben mentákra üljön észrevétlen... A többi csak irodalom. ( Kosztolányi Dezső fordítása )

Modernség = tudatosság A stabilitás középkori érzésének helyébe a változás újkori felismerése lépett. A modern nem az új, hanem az újnak a tudata. Modernség = tudatosság

Szállani, szállani, szállani egyre, Ady: Új Vizeken járok Szállani, szállani, szállani egyre, Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre, Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Nem kellenek a megálmodott álmok. Új kínok, titkos vágyak vizén járok Mert új világ: új hit, új állam, Új hon, új élet kell nekünk, Új gyönyörök, új fény, új eszmék, Mindent újból kell kezdenünk. Új napokat látok robogni, Új földeket kerengeni. (Komjáthy Jenő)

„Az új a meghökkentésben rejlik „Az új a meghökkentésben rejlik. És az új szellem is a meghökkentésben rejlik. Ez a legelevenebb és a legújabb benne. A nagy, az új mozgató erő a meghökkentés. Az új szellem a meghökkentés révén, a meghökkentésnek juttatott komoly szerep révén különbözik minden előző művészeti mozgalomtól.” (Apollinaire)

„…a váratlan, a meglepő, a meghökkentő lényeges tartozéka és jellemzője a szépségnek.” (Baudelaire)

„Szép, mint egy varrógép meg egy esernyő váratlan összetalálkozás a boncasztalon” (Lautréamont: Maldoror énekei)

Mit bánom én, hogy versed mért s kinek szól, Csak hátgerincem borzongjon belé. Ó, szépség lázmérője, hátgerinc, Te néma bölcs: te légy, te légy birálóm! (Weöres Sándor: Harmadik nemzedék)

1857 A modernség szimbolikus fordulata epikában: Flaubert: Bovaryné lírában: Baudelaire: Romlás virágai 1857

SZAKASZAI: 1910-es évekig: KLASSZIKUS MODERNSÉG (naturalizmus, szimbolizmus, impresszionizmus, szecesszió) 1920-30-as évek – 1960-70-es évek: KÉSŐ MODERNSÉG 1960-70-es évektől: POSZTMODERN

KLASSZIKUS MODERNSÉG Impresszionizmus „Impresszió, a fölkelő nap” – Claude Monet

Pillanatnyi benyomás ábrázolása: gyors ecsetvonások nincsenek kontúrok színfoltok összhatása Irodalom: futó benyomások lírai hangulatképek nominális stílus (névszók)

Juhász Gyula: Tiszai csönd Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. Egyiken távol harmonika szól, Tücsök felel rá csöndben valahol. Az égi rónán ballag már a hold: Ezüstösek a tiszai hajók. Tüzeket raknak az égi tanyák, Hallgatják halkan a harmonikát. Magam a parton egymagam vagyok, Tiszai hajók, néma társatok! Ma nem üzennek hívó távolok, Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

2) Szecesszió ‘kivonulás’ latin Dekorativitás Lendületes vonalvezetés Erős stilizáció Lila, olajzöld, rózsaszín, májszín Irodalom: Túldíszített stílus Bágyadt hangulat Halálvágy Betegség erotika Misztika

Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron.

SZIMBOLIZMUS a kép SEJTET, SUGALL egy homályos érzést SZÖVEGÖSSZEFÜGGÉS-BEN ÉRTELMEZHETŐ JELKÉPRENDSZER ELITIZMUS: csak a kiválasztottakhoz szól

Ady Endre: A fekete zongora Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az Élet melódiája. Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szivemnek vére Kiömlik az ő ütemére.