A Dél-Dunántúl közlekedéshálózata európai távlatokból „A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
38. Útügyi Napok, Hajdúszoboszló
Advertisements

N A GY K A N I ZS A az ezredforduló városa. ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG DRÁVA-MURA EUROKISRÉGIÓ NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ NAGYKANIZSAI.
1 TÁMOP B-11/2/KMR Az oktatás és kutatás színvonalának emelése a Szent István Egyetemen AZ OKTATÁS ÉS KUTATÁS SZÍNVONALÁNAK EMELÉSE A SZENT.
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XI. VÁNDORGYŰLÉSE Az új európai kohéziós politika November 22. Kaposvár PhD hallgató SZIE Enyedi György Regionális.
„ A régió, ahol íze van az életnek” A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatai Kovács Zoltán Tervezési csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési.
Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében
A közötti időszak fejlesztési tervezésének megalapozása
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
műszaki osztályvezető
Néhány kategória, mely a köz- és vállalat gazdaságtan alapja Vörös József MTA, november 21.
INTEGRÁLT ÖSSZKÖZLEKEDÉSI MODELL
Készítette: Borák Andor, Hack Dóra, Kovács Nikoletta, Steiner Bettina
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
A munkaerő-kereslet és –kínálat előrejelzését megalapozó kutatások a HEFOP 1.2 intézkedésének keretében.
Vasúti áruszállítás a környezettudatos magatartás szolgálatában
Stuttgart ERASMUSosként
"Együttműködés, Lehetőség, Tudáshasznosítás, ELTE" Kutatási- és technológiatranszfer szolgáltatások fejlesztése az ELTE-n TÁMOP /1/KMR
Gazdasági versenyképesség növelése Készítette: Németi Szilvia.
„G A Z D A S Á G P O L I T I K A” SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ELŐADÁS SOROZAT 10 x 10 makrogazdasági trendek Szeged, február.
I. Nemzeti Fejlesztési Terv ( ) Készítette: Koczka Csaba (M6MGTO)
Pordány Sarolta: Ph.D. kutatásindító
Az építőipar fejlődése és válsága Dél-Dunántúlon.
XI. MRTT vándorgyűlés Kaposvár, november
Kovács Eszter tudományos segédmunkatárs,
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 1 Elérhetőség és regionális fejlődés Győrffy Ildikó Miskolci Egyetem Világ-
Térszerkezeti sajátosságok Közép-Kelet-Európában
Közszolgáltatás-szervezés és regionalizmus Budapest térségében Készítette: dr. Kovács Róbert Magyar Regionális Tudományi Társaság.
Az ESPON 2006 Program és annak jelentősége Magyarország szempontjából Illés Dóra november 26.
Dr. Egri Zoltán PhD – Szabó Csaba SZIE-GAEK TC
Regionális gazdaságfejlesztés gyakorlati óra Esettanulmány II.
Az EU kohéziós politikájának 20 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi adjunktus SZIE GTK RGVI.
1 A kohéziós politika a költségvetés fogságában 49. Közgazdász-vándorgyűlés, Pécs, szeptember 30. dr. Iván Gábor.
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A vidék fejlesztésének titka, a sikeres vidéki térségek és települések Nyugat-Magyarországon.
Intézményi pályakövetés központi támogatása - TÁMOP Educatio Kht. Horváth Tamás felsőoktatási igazgató Budapest, március 24.
TÁMOP szakmai támogatás Educatio Nonprofit Kft
A TÁMOP projekt keretében készült munkapiaci előrejelzés TÁMOP / projekt Cseres-Gergely Zsombor, Közgazdaságtudományi Intézet,
MTA Regionális Kutatások Központja RÉGIÓINK ÉS A KÖZLEKEDÉS Erdősi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2007.
AZ ÖNKORMÁNYZATOK PÁLYÁZATI AKTIVITÁSÁNAK VIZSGÁLATA A DÉL- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN.
MTA Regionális Kutatások Központja Szirmai Viktória A következő évek főbb kutatási irányai Javaslatok november 25.
Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály február Előadó: Gaál Gyula, a MÁV ZRt. elnök-vezérigazgatója Közlekedés- és logisztikai fejlesztési konferencia.
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Országgyűlési képviselő
Az országos közúthálózat fejlesztése,
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
Magyar Nemzeti Élelmiszer-technológiai Platform © Campden & Chorleywood Kht 1 Az MNÉTP megalakulása óta végzett tevékenységek A stratégia kidolgozása.
S OUTH E AST T RANSPORT A XIS D ÉL - KELETI K ÖZLEKEDÉSI T ENGELY SETA Közlekedési Fórum Szombathely november 15.
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
Csengersimáért Közhasznú Egyesület Asociaţia fără scop Csengersimáért Comuna Dorolt Pusztadaróc Önkormányzat „Két keréken Szatmárban“ „On two wheels in.
A Dél-Dunántúli Régió településszerkezete
Dél-dunántúli Régió közlekedése Morandini Kristóf III éves földrajz-informatika tanár.
Környezetgazdálkodási alternatívák és kooperációs lehetőségek a Vajdaság és a Dél- Alföld határmenti területein Kovács András Donát PhD Geográfus, szociológus.
Kecskemét, június 20. Szemerey Szabolcs HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER
Településszerkezet, Humán erőforrás Korompai Attila – TFTE 2012 május 31. Budapest.
Dr. Nagy Erzsébet, Gyenes Anett, Vargáné Molnár Alíz,
Területi politika főbb összefüggései. A disszertáció főbb területei 1.A regionális programozás elméleti alapjai 2.A programozási ciklus az Európai Unióban.
Újraiparosítási folyamatok a Dél-Dunántúlon Feldolgozó ipari helyzetkép a Dél-Dunántúli régióban Kovács Szilárd PhD-hallgató PTE KTK Regionális Politika.
MTT Felsőoktatási Szekció Tisztelettel köszöntöm a Szekció előadóit, résztvevőit! szeptember 20.
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Új fejlesztési övezet: Közép-Európa Az autóipar telephelyválasztásának.
Kiemelt közútfejlesztési projektek a Dél-dunántúli régióban
MTA Regionális Kutatások Központja Határon átnyúló együtt- működések a Dráva mentén KOVÁCS Sándor Zsolt tudományos segédmunkatárs MTA Regionális Kutatások.
1 HATÁRRÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGAI A SLO/HU/CRO /2004/01/HU- 74 sz. INTERREG projekt támogatásával készült képzés.
főosztályvezető-helyettes „A Balaton-régió közlekedési helyzete” fórum
Város, egyetem, gazdaság A PTE KTK hozzájárulása a város és a régió fejlődéséhez Erdős Katalin PTE-KTK KRTI, adjunktus MTA-PTE Innováció és Gazdasági Növekedés.
MTA Regionális Kutatások Központja A pénzügyi szolgáltatások területi dilemmái Magyarországon KOVÁCS Sándor Zsolt tudományos segédmunkatárs MTA Regionális.
A magyarországi K+F politika
Úthálózat fejlesztés, úthierarchia, úttípusok
A tudás szerepe a járműiparban – bevezető gondolatok
FELDOLGOZÓIPAR HELYZETE ÉS SAJÁTOSSÁGAI A DÉL-DUNÁNTÚLON
Készítette: Koleszár Gábor
Matókné Misóczki Mária Projektigazgató Szekszárd
Előadás másolata:

A Dél-Dunántúl közlekedéshálózata európai távlatokból „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. Kovács Áron – doktor jelölt Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola XI. MRTT vándorgyűlés – Kaposvár november 21–22.

Előadásom struktúrája 1.Bevezető – közlekedéshálózat fejlesztésének hatása 2.Dél-Dunántúl közlekedéshálózatának sajátossága 3.Transtools modell bemutatása – közúthálózat 4.Transtools modell futatott eredményei 5.Összegzés, további lehetőségek „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

1. Bevezető - közlekedéshálózat fejlesztése Közvetlenül a közlekedéshálózatok fejlesztése hozzájárul: – Az egy főre jutó GDP növeléséhez – Munkanélküliség csökkenéséhez – A régiók népességmegtartó erejének (népsűrűség) növeléséhez – Közlekedés infrastruktúra beruházások hosszabb távon fejtik ki multiplikáló hatásukat – vállalkozások fejlődését, humánerőforrás fejlesztését – Hálózat fejlesztésben egyre nagyobb szerephez jut a logisztikai központok és a hatékony hálózat működtetés „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

2. Általánosságban Dél-Dunántúl közlekedésére jellemző • Sugaras hálózat – Budapest központúság, gyenge kapcsolat megyeszékhelyek között • Zártság – Balaton és Balkán irányába • Sajátos település szerkezet – zsáktelepülések • Közúti közlekedés domináns szerepe • Elmaradó gazdasági és közlekedési fejlesztések „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Zsáktelepülések számaÖsszes település Baranya:87301 Somogy:61245 Tolna:22108 Összesen: „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. Forrás: Dél-Dunántúli Régió fejlesztése, I. kötet, 245o. Zsáktelepülések a Dél-dunántúli régióban (2010) Dél-Dunántúl megyeszékhelyeinek elérhetősége közúton (2013) Forrás: Google útvonaltervező adatai alapján saját szerkesztés Dél-Dunántúl közúthálózata

„A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. Hansen–féle Dél–Dunántúl megyeszékhelyeinek helyzetpotenciálja Hansen–féle gravitációs modell alapján Dél–Dunántúl autópályai igénybevételével keletkező időbeli előnye a megyeszékhelyek elérhetőségében (percben) Forrás: Google útvonaltervező adatai alapján saját szerkesztés Dél-Dunántúl közúti hálózata

Dél-Dunántúl közúthálózat kapcsolati hiánya Pécs Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Szeged (Dombóvár) Dráva híd Mohácsi híd BUDAPEST Ploče - Adria Bácska Szlovénia/Horvátország Horvátország „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Személyforgalom: • Közúti forgalom • Vasúti forgalom • Busz (közösségi) forgalom • Légi közlekedés • Vizi közlekedés (komppal együtt) Áruforgalom: • Közúti forgalom • Vasúti forgalom • Vizi forgalom (komp, folyók, tengeri utak) TRANS-TOOLS 3. Transtools modell bemutatása TOOLSTRANS TOOLS for TR ansport forecasting AN d S cenario testing

• A modell az EU 6. kutatási keretprogram ( ) kutatása alapján készült el • A projekt fenntartó: Az Európai Bizottság IPTS – Technológia Jövőkutató Intézet (Sevilla, Spanyolország) • A modell az ArcGis (ESRI) keretében fut, Traffic analysis - Rapidis (Dánia) • Előrejelzések a TENCONNECT projekt (2009) keretein belül készült • A koordinátor: Tetraplan A/S Koppenhága, Dánia Európa szállítás modell „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Területek országonként 55 ország „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

• Népesség • Munkahelyek száma • GDP • Bejegyzett járművek száma • Szálláshelyek (hotel) kapacitása • Vásárlóerő paritás • …. • EUROSTAT, EtisPlus adatbázisok Régiók adatai

Tulajdonságai: • Megengedett forgalmi sebesség (sebesség/áramlás kapcsolata) • Sávok száma (minkét irányban) • Úttípusok: autópálya, közút • Útszakasz hossza • Útszakaszok forgalma (kapacitás sávonként óránként) • Autópályadíj nagysága (autók és kamionok részére) útszakasz (kb. 500 ezer km) csomópont, 302 komp útvonal Közút hálózat „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Előrejelzések: 2005 alapadatok alapján 2020 és 2030-ra Forgatókönyvek: 1. kiinduló forgatókönyv 2. szakpolitikai (policy) forgatókönyv Kiinduló forgatókönyv – egy adott évhez tartozó fejlesztési politikát vizsgálja és soron követő infrastrukturális projektek/közlekedési politikák alakulását elemzi, majd az elemzésekhez egy közös alap forgatókönyvet alakít ki. Szakpolitikai forgatókönyv – egy adott helyzet, bizonyos feltételezésein alapuló infrastrukturális változásokat írja le. A jövőbeli forgatókönyvek értékelése figyeli az általános infrastrukturális változásokat, valamint demográfia adatok változást, gazdasági fejlesztéseket és közlekedési politika irányelveit. Forgatókönyvek „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

4. Transtools modell futatott eredményei Az európai úthálózatok zsúfoltsága reggel 7-9 óra között 2030-ban Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 160o. zsúfolt helyek „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. levegő szennyezés

Transtools előrejelzései Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 233o. Európa főúthálózatának forgalma 2005-ben „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Európa főúthálózatának forgalma 2030-ben Transtools előrejelzései „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 233o.

Teherforgalom alakulása 2025-ben gyenge gazdasági növekedés mellett Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 77o. „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Teherforgalom alakulása 2025-ben közepes gazdasági növekedés mellett Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 77o. „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Teherforgalom alakulása 2025-ben teljes gazdasági növekedés mellett Forrás: TENCONNECT, Traffic flow: Scenario, Traffic Forecast and Analysis of Traffic on the TEN-T, 2009, 78o. „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

5. Összegzés • A régiót jövőben is jelentős árú és személyforgalom elkerüli • A régió csak a helyi potenciáljára támaszkodhat • Javítani kell a megyeszékhelyek (kistérségek) elérhetőségét • Törekedni kell a zártság megszűntetésére és • A régió átjárhatóság akadályainak felszámolására. További lehetőségek a Transtools által • Modelleket Magyarországra és régióira lehet kalibrálni • Különböző előrejelzéseket – forgatókönyveket készíteni „A kutatás a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott.

Köszönöm a figyelmet! Kovács Áron – doktor jelölt Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola