Rövidfilmek 1. Előjáték

Gusztáv 1964-78 Jankovics Marcell korai rövidfilmjeiből egy ígéretes, remek animációs tehetséggel megáldott fiatal tervező-rendező karaktere rajzolódik ki. Ám az Air India/Álmok szárnyán című arculati filmjének kivételével, szinte bármelyik kisfilmet készíthette volna a Pannónia Filmstúdió más tehetséges rendezője is, hiszen még a nagy hazai és nemzetközi sikerű Gusztáv-epizódok is jobban reprezentálják a Stúdió imázsát és szellemiségét, mint az alkotói hármas bármelyikének egyéni kézjegyét. Gusztáv “genetikai sajátosságait” egyenlő arányban örökölte Dargay Attilától, Nepp Józseftől és Jankovics Marcelltől, ahogy a korai rövidfilmek egyike-másika is felidézi az idősebb mesterek rajzi stílusát, dramaturgiai megoldásait, animátori eszköztárát.

A kispolgár karikatúrájának véget nem érő kalandjai kiváló tanulópályát biztosítottak mindazoknak, akik a későbbiekben tervezőként, rendezőként, forgatókönyvíróként részt vettek az epizódok létrehozásában, de ahogy ezt többjük is mesélte később, a feladat időszakosan “rájuk ült”: volt, hogy egy ideig bármihez is fogtak, Gusztáv “jött ki” a ceruzájukból. A Gusztáv-sorozat szellemesen limitált és groteszk grafikai világa a Disney-hagyományokkal szembeforduló, az USA-ban a múlt század negyvenes éveiben felvirágzó új típusú rajzfilmes attitűdöt idézi, de ráismerhetünk a Saul Steinberg-i “vonal”-ra a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt. A sorozat gesztusrendszere és a humorának “típusa” persze sokkal jellemzőbb Nepp vagy Dargay gondolkodására és rajzstílusára mint Jankovics későbbi panteisztikus, allegorikus világképére, valamint az ötleteket a poénokra komponált Gusztáv-koncepciónál sokkalta árnyaltabban és összetettebben adagoló dramaturgiai stratégiájára. A bravúrt ez esetben a tökéletes csapatjáték, ha úgy tetszik, “mimikri” képessége jelenti egy olyan öntörvényű alkotó részéről, aki alig pár év múlva maga válik stílusteremtővé. Gusztáv 1964-78

Szilveszteri legenda 1965 Ahogy a korai rövidfilmek egyike-másika fel-felidézi az idősebb mesterek rajzi stílusát, dramaturgiai megoldásait, animátori eszköztárát, a Karinthy Ferenc forgatókönyvéből született Szilveszteri legenda figuraterveiben is érzékelhető a mindig inspiratív kolléga, Nepp József hatása. Mégis, a film látvány-koncepciójában jelentősebben érvényesül a kortárs kelet-európai grafika, a neoavantgard festészet, valamint a nyugat-európai reklámgrafika új törekvéseinek hatása. Az animációs gondolkodásmód megújulásáért természetesen a játékfilmes új hullám és a cinéma vérité módszere is “felelős”, hisz a Jankovicshoz hasonló fiatal, dinamikus alkotók, mint Kovásznai György vagy Reisenbüchler Sándor is ezidőtájt törnek be festmény- és kollázsanimációikkal, utóbbiak feltehetően a lengyel plakát- és animációsművészet ötvenes évek végétől kibontakozó új formanyelvétől, és a mindenkori avantgardtól ihletetten.

Szilveszteri legenda 1965 Jankovics Marcell, lévén kiváló animátor, és eredendően virtuóz grafikus, a formabontást nem az animáció technikájában “követi el”. Ő a professzionális, ha úgy tetszik hagyományos animációs technika módszerével gondolkodik másképp, mint akár mesterei, akár a kortársak. Még az olyan, konvencionális szüzséjű, lényegében karikaturisztikus eszközökkel operáló kisfilmeket is szürreális vízióvá nemesíti, mint amilyen a Szilveszteri legenda.

Tendenciák 1968 A Tendenciák a fimográfia szerint saját forgatókönyv alapján készült tréfás futurológia az emberi evolúció várható fejleményeiről. A kollázselemekkel gazdagított vonalrajzra komponált eszmefuttatásban az alkotói kéz – mintegy a teremtő keze – is megjelenik animációs kellékek közegében a ‘la nature, ami azért érdekes, mert a gesztus a klasszikus rajzanimáció készítésének önkéntelen dokumentumává válik. Ma, a számítógépes animáció korában a szabadkézi módszer emblematikus eszközei, mint a stiftes tábla, a stifthelyesen lyukasztott pausz és cell, az egymást követő fázisokat rajzoló emberi kéz, majdhogynem érdekesebb információ, mint a nem túl bizalomgerjesztő emberi jövőről való animációs töprengés.

Tendenciák 1968 Az evolúció és a fogyasztói társadalom csődje, a fegyverkezési hajsza zsákutcája divatos témák a kor irodalmában és mozgóképművészetében. S vajon van-e alkalmasabb műfaj a lehetséges jövőkép fantáziadús felfestésére, mint az animáció? A Tendenciák logikája, vizuális arculata és előadásmódja valamelyest Szoboszlay Péter vonalmetamorfózisra illetve vegyes technikára komponált korabeli emlékezetes rövidfilmjeire rímel. De akár a majd’ harminc évvel későbbi Az ember tragédiája Falanszter-epizódja prelúdiumának is tekinthető – immár több mint négy évtized távlatából.

Air India /Álmok szárnyán 1968 Az Air India Jankovics Marcell hatvanas évekbeli tanulóéveinek a diplomamunkájaként is értelmezhető Metamorfózisfüzére már sejtetni engedi azt az animátori-tervezői gondolkodást, amely a későbbi mestert következetesen jellemzi majd. Szabadulva a kötelező gegek és a hagyományos rajzfilmes tematika kényszeréből, a fantázia itt már felszabadultan szárnyal, akár a földgolyó emblematikus tájain folyamatosan átsuhanó repülőgép. Itt születik meg Jankovics első markáns “szabad-asszociációs” képsora.

Air India / Álmok szárnyán 1968 Közel tíz percen át rendeződnek új meg új kapcsolatba, s alakulnak egymásba a szellemes képzettársításokból kibontakozó filmképek. A világ nevezetes tájaihoz, fővárosaihoz kapcsolódó megannyi közhely íródik át színpompás allegóriává a fiatal animátor színes képzeletének és született stilizáló tehetségének köszönhetően.

Air India / Álmok szárnyán 1968 E műben érzékelhető először az intelligens tömörítésnek, a határozott gesztussal “odatett” rajzi döntéseknek – vizuális ítéleteknek – az a rendkívül erőteljes és koherens rendszere, amelyhez hasonló struktúra és logika leginkább a népi és törzsi művészetet, a gyerekrajzokat vagy a professzionális reklámgrafikát jellemzi.

Air India / Álmok szárnyán 1968 E művészeti területek látszólag egymástól távolesőnek tűnhetnek. Mégis, mindhárom kifejezési-ábrázolási rendszer törekszik a valóság saját kódja szerinti átírására, a teljesség a részletekben való megidézésére, s a sallangmentes egyértelműségre a közlésben. Jankovics nem véletlenül találja meg ihlető forrását e művészeti területek gazdag hagyományaiban, s formálja tovább a felkínált “világörökséget”, immár a maga ízlése szerint.

Air India / Álmok szárnyán 1968 Ha a korábbiakban az alkotói nyelv születésénél voltunk jelen, e filmet látva már a jól beszélt saját nyelvet élvezhetjük. E rendszer felismerhető, jellegzetes elemei a majdan következetesen visszatérő archetipikus motívumok, a rejtett és direkt kulturális utalások, a képes beszéd szintjén plasztikusan megjelenő, ezáltal meghökkentő metaforák és metamorfózisok, a megfejtésre késztető képi rejtvények és illúziók, a világörökségből beemelt vizuális idézetek, amelyek megértése folyamatos nézői éberséget és befogadói aktivitást kíván. Jankovics valójában már az Air Indiában is ismereteket közvetít és tanít, magától értetődő természetességgel, ahogy teszi ezt majd évtizedeken át az egyetemi katedrán, a könyveiben, a médiában, s a mindennapi beszélgetések során…

Hídavatás 1969 A Hídavatás –forgatókönyvírója Bélai István – didaktikus szellemessége és “mondanivaló-kényszere” annál szembeötlőbb, minél inkább kitűnik az Air India kötetlensége és frissessége – dacára annak, hogy tulajdonképpen reklámfilmet látunk, amely behatárolt paraméterek szerint készül. De ahogy a jól megfogalmazott feladat valóban szárnyakat ad, a közhelyekre alapozott ötletből a legjobb animátor is maximum tisztességes közhelyet képes produkálni.

Hídavatás 1969 A Hídavatás közhely-volta valószínűleg a korban nem volt oly mértékben egyértelmű, amennyire ma hervatagnak tűnik, s a jankovicsi életmű felől látva inkább afféle “kötelező gyakorlatnak” tekinthető, mint autentikus alkotásnak. S mint kötelező gyakorlat, rendben is van: az animáció korrekt, a filmkép tiszta és mértéktartó, a redukált környezet és a karikatúra-figurák hozzák az elvárható nívót, a dramaturgia is majdnem feszes. Garantáltan sikeres kelet-európai fesztiválfilm, akkor, amikor a kelet-európai animáció fénykorát éli. Ami hiányzik belőle, az leginkább Jankovics Marcell, noha az új híd elegáns rajzos “felvezetése” figyelemre méltó. Minden él nélkül gondolom, hogy ez a mű éppúgy beleférne Dargay Attila vagy Nepp József életművébe, ahogy Ternovszky Béláéba, vagy a talán még a “korai” Gémes Józsefébe is…

Mélyvíz 1970 A víz motívuma, így vagy úgy, erőteljesen jelen van a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a jankovicsi életműben, mindannyiszor furcsa kontextusban. A Mélyvíz példázat-jellege idézi a Hídavatás beszédmódját, bár jelentős elmozdulást tesz affelé a többrétegű értelmezési lehetőséget felkínáló alkotói stratégia felé, amely majd a hetvenes évtizedben válik egyszer s mindenkorra Jankovics Marcell védjegyévé.

Mélyvíz 1970 A Mélyvíz határozottan kontrasztos fekete-fehér grafikai sruktúrája, a többnyire linómetszetszetek drámaiságát keltő képsorok a huszonkét évvel későbbi Prometheus ecsetrajzait idézik, ám a Prometheus grafikai, animációs és dramaturgiai kvalitásait tekintve sem éri el a Mélyvíz energiával teli sodrását. A párhuzam azért is érdekes, mert a korai mű az alkotói kiteljesedés előtti pillanatot mutatja, amikor a nap még nem ért delelőre, de már erősen közelíti a zenitet, az érettebb korban született munka ugyanakkor egy olyan pillanatról árulkodik, amikor az alkotói energiák éppen kimerülni látszanak. Az más kérdés, hogy ez a kimerülés aligha vehető komolyan a rákövetkező tizenkilenc évben született produkciók ismeretében.

Mélyvíz 1970 A Mélyvíz meglepő fordulattal zárul. Kiderül, a fuldokló az emberi fül labirintusaiban vergődve kiáltozik – hasztalan – segítségért. A paradox helyzetet a feltehetően “süket fül” szimbolikája és a váratlan léptékváltás egyaránt hatásosan közvetíti.

Mással beszélnek 1971 Az életmű sajátos színfoltja ez a tárgyanimációs kisfilm egy nyilvános telefon szociális frusztrációiról, s általában a telefonok titkos, az emberi társadalmat modellező életéről. Akár Foky Ottó is készíthette volna, a stílus azonban híven tükrözi a forgatókönyvíró, Nepp József karakterét is. Újabb ujjgyakorlat, amire minden bizonnyal szüksége van egy sokoldalú érdeklődéssel bíró rendezőnek. Akár a korábbi Tendenciákban, e darabban is különösen érdekes a kor tárgykultúrájának jellegzetes “lenyomata” a filmkockákon. A klasszikusan tipikus fekete telefonok a mobilnemzedék számára valószínűleg ugyanolyan különleges régiségnek tűnnek, akár Puskás Tivadar telefonhírmondója, vagy a filmben is feltűnő, nagyothalló öreg készülék…

Mással beszélnek 1971 A film homogén fehér közegébe animált fekete telefonok közé csak néhány olyan színes “személyiség” keveredik, mint az egymásba gabalyodott szerelmespár vagy a formai megjelenésükben is kirívó antik, illetve modern készülékek. Az elidegenedés jelensége, mely a főszereplő mondanivalója iránti közönyben fogalmazódik meg, a kor egyik alapproblémája. A beszélgetésre vágyó – nyilvános – telefonnal , a kisemberrel, senki nem áll szóba,érzéketlenül zajlik a hivatali drill, a pletyka, a piszlicsáré szövegelés, az emberi kommunikáció eszköze, a telefon hangja a puszta fehér térbe kiált…

Mással beszélnek 1971 A Mással beszélnek tökéletes kor- és kórkép, miközben nagyon konkrétan fogalmazza meg annak a generációnak a telefonhoz való viszonyát, amely ifjúkorában még az Oscar-díj elnyerése után sem tudott készülékhez jutni (Rófusz Ferenc “élménye”!). Kórkép a korról, amikor a meglevő telefonhálózat is megbízhatatlanul és idegtépően működött, ám ha működött, akkor lehallgatták. A Mással beszélnek összekacsintás mindazon sorstársakkal, akik a kádári konszolidáció éveinek elszenvedői voltak, akár telefontulajdonosként is. Fő üzenete mégis egzisztencialista vészjelzés a huszadik századi ember végtelen magára maradottságáról a közönyös társadalomban.

Az élet vize 1971 Ugyanebben az esztendőben született gegfilm Az élet vize, amelyet címe után mesefilmnek vélnénk, holott afféle férfitársaságban született, inkább röhögésre ingerlő, mint mosolyra késztető viccről van szó. Hogy az e szösszenetben megjelenő szellemesség hogyan válik az évek során puszta ízetlenséggé – kínos megtapasztalni. A forgatókönyvet Bojtár Endre jegyzi, s bizonyára ma is derül ötletén a néző, midőn felismeri, hogy az élet vize nem más, mint a finnyás öngyilkosjelölt folyóbaugrását meghiúsító, magán a folyóparton könnyítő becsípett szakitól származó vizelet. A magáról megfeledkezett részegtől távozó nemes nedű ekként valóban az élet vizévé avanzsál, több szempontból is…

Az élet vize 1971 Az épületes mozgókép a kor népszerű vicclapjának, a Ludas Matyinak egy animált karikatúrája is lehetne az “egyszer jót nevettünk rajta” kategóriában. Mint ilyen, grafikai megoldásaiban sem lép túl a finoman szólva egyszerű ötlet lehetőségein. Csupán egyetlen ponton villan fel valódi animációs irónia a filmben, amikor is az éppen vízbe zuhanó öngyilkos, megpillantva a szalonképtelen kolléga vízrontó cselekményét, kihasználva a műfaj adottságait, hulltában visszakozik, s ehhez a rendező mintegy visszafázisolja szereplőjét a magas rakpartra. Az életmű e szakaszát áttekintve, úgy tűnik, mintha ezidőtájt Jankovics Marcellnak elege lenne a műfajból, amibe a sors nyakig merítette. Szimplább egyéniség és kisebb tehetség ilyenkor általában vagy megszokik, vagy megszökik. Jankovics azonban a szökés különös módját választotta: nagy levegőt véve átlépte a “mai kocsmát”, amelyen túl megtalálta végre pályáját, amelyet a vágyott hivatás, az építészet helyett a Nagy Animátor jelölt ki számára. De ez már más film, más történet.

Add tovább, szamár a végállomás! 1973 Az Add tovább, szamár a végállomás! című másfél perces kroki az agresszió terjedésének tömör és pontos természetrajza. A fröccsenő tinta pacákkal szennyezi a jókedvű főcímet, a pacából eredő tintacsík lendületes léptékváltással túlméretezett esőcseppként landol a jelzésszerű úttesten, hogy aztán a belőle képződött pocsolya sáros vize egy nemtörődöm autós közreműködésével valamennyiünk számára ismerős módon beterítse az út szélén várakozó gyalogos áldozatot. Ez a mindennapi, szándékosan szimpla szituáció indítja el a drámai eseménysort, melynek végeredményeként maga bolygó válik óriási fekete pacává.

Add tovább, szamár a végállomás! 1973 A világkatasztrófát elindító apró sérelem fékezhetetlen dühvé transzformálódását és feltartóztathatatlan terjedését a szűkebb majd tágabb környezet hálózatában szemléletes átnézeti, majd felünézeti képekkel “írja le” a rendező, aki ezúttal a forgatókönyv írója is. Az üzemi hierarchiában vírusként továbbterjedő és szétosztódó harag megfertőzi az egész gyárat, s a dühtől sötétlő dolgozók kiáramlanak a városba… A harag a közlekedők közt óriási fekete gubanccá bonyolódik, a gubanc csápjai behálózzák a várost, az országot, a kontinenst, a fekete érhálózat mindent ellep és felemészt, mígnem a megfelelő távolságból szemlélve világunk már csupán a fentebb említett fekete paca lyuk? – vigasztalan képét mutatja.

Add tovább, szamár a végállomás! 1973 Jankovics ma is friss és aktuális parabolájának általános érvényességét erősítik az utalásszerű terek és redukált figurák, a könnyen értelmezhető szimbólumok, a tiszta és pontos grafika. Könnyed, fekete-fehér vonalrajzok és foltszerű, homogén felületek kontrasztja fokozza a kompozíciók dinamikáját, a színek is stilizáltak, s ahogy a végkifejlethez közeledünk a grafika egyre absztraktabb arculatú. A formák egyre szögletesebbek, élesebbek, a képsorral tökéletes szimbiózisban működő hang pedig sikeresen teszi próbára a néző idegeit, így a megjelenített helyzet abszolút átélhető, érzéki szinten is megtapasztalható. Az animáció az Air Indiában megkezdett ígéretes stílusban folytatódik, a feszes dramaturgia megelőlegezi a csúcsművek tartalmi és formai erényeit. Az Add tovább… elegáns darab, jól működik az animációval imitált távolodó kameramozgás, a léptékváltások üteme, a grafikai átkötés az eleje- és végefőcím közt.

Add tovább, szamár a végállomás! 1973 Bár az Add tovább… sokkal jellemzőbb és jelentősebb darabja a jankovicsi életműnek, mint a csupán két évvel korábbi Az élet vize, még e filmen is inkább érezni a korszellemet, mint a nagyon várt saját vonalat. Ugyanakkor, annak tudatában, hogy e rövidfilm a műfajtörténeti jelentőségű vállalkozás, az egész estés János vitéz árnyékában készült, elismerésre méltó az az energia és összefogottság, amelyet a mű sugároz. Az Add tovább… minden tekintetben fontos lépcső az epigrammatikus, míves, és határozottan autonóm csúcsművekhez, mint a Sisyphus és a Küzdők.