Fuvarozási ágak szerepe

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A nemzetközi közúti árufuvarozás
Advertisements

„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
A közúti fuvarozás nemzetközi szabályozása
A fuvarozási ágak díjazása
Dr. Tátrai Anna docens BGF Külkereskedelmi kar

Légi fuvarozáshoz kapcsolódó okmányok
Áruszállítási rendszerek
A tercier és a kvaterner szektor
ERA A vasútvállalatokra vonatkozó kötelező üzemeltetési szabályok a hazai vasúti hálózatra vonatkozóan.
2008/2009 II. Félév Dr. Kovács György egyetemi docens
ALT TÁROLÁS (T) RAKODÁS (R) SZÁLLÍTÁS (S) ANYAGMOZGATÁS ÉS GÉPEI
Tengeri fuvarozás.
Gyűjtőárus (darabárus) szállítmányozás
Foktő – Kalocsai repülőtér önkormányzati fejlesztése
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Az alapismeretek összefüggései
Szállítmányozás Készítette: K E K L.
A győztesek felelőssége – Tájkép csata után
Logisztika vizsgafeladat
0 Budapest, december 8. Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten Nyitórendezvény Előadó: Nemecz Gábor Szakigazgató Beruházási.
Kombinált fuvarozások
Zsibrita Mátyás – DÍJSZÁMÍTÁS Zsibrita Mátyás – március 20.
EUROPA A DUNA hosszában A Duna, mint a második legnagyobb folyó földrészünkön(az els ő a Volga) kilométer hosszan nyújtózik. A Fekete-erd ő ben.
Építőipari Logisztika
Exporttal és importtal kapcsolatos okmányok
Regionális gazdaságfejlesztés gyakorlati óra Esettanulmány II.
A logisztikai szolgáltató központok fejlesztésnek hatása az ország fejlődésére Dr. Zsirai István Közlekedéstudományi Intézet Kht. főmunkatárs, tanácsadó.
EUROPA NAGY FOLYAMA A DUNA.
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
A légi teherfuvarozás november 14. Áts Júlia
A szállítmányozói gyűjtőforgalom (közúti)
EU II..
Tárolási módok, az áruk tárolására szolgáló berendezések, eszközök
ÁRUSZÁLLÍTÁSI ALAPFOGALMAK
Lesku Miklós - polgármester Záhony Város
Lesku Miklós - polgármester Záhony város
Vámeljárások korszerűsítése, gyorsabb, hatékonyabb vámvizsgálat az ukrán-magyar határon Dr. Nagy János püőr. dandártábornok Vám- és Pénzügyőrség Országos.
Európai Unió és Magyarország közlekedéspolitikájának fő elemei
Vasúti fuvarozási okmányok
Logisztikai hálózat és folyosók
Magyarországi vezetékes szállítás fő vonalai
Zsibrita Mátyás – Fuvarozási módok Zsibrita Mátyás – március 20.
Vízi fuvarozási okmányok
Szállítmányozás és fuvarozás
Magyarország fő közúti, vasúti, vízi, légi szállítási vonalai
Logisztikai ügyintéző
Vízi és vasúti szállítás
Vízi fuvarozási okmányok
VASÚTI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS
VASÚTI FUVAROZÁS BELFÖLDI ÉS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁSA
Az Európai Unió Közlekedési politikája
Közlekedés Gőzmozdony és tutaj.
2011. március 20. Fuvareszközök Zsibrita Mátyás –
4. 1. Definíciók Közlekedés: Közlekedési rendszer:
DUNA A MAGYARORSZÁGI SZAKASZA ÉS DUNAPARTI MAGYAR VÁROSOK.
Egyéb műszaki jellemzők
Az „Autókereskedelem” jövő képe. Szabó Zoltán © 2013.
Diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, május 6. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor.
Dunai hivatásforgalmi vízi közlekedés kialakítása Budapesten
ADR: kit érint, kinek kell foglalkoztatnia biztonsági tanácsadót?
Köteléki díjszabások október március.
Köteléki díjszabások március.
Egységrakomány képző eszközök Készítette: Dávid István
MÁV Cargo Árufuvarozási Üzletszabályzat módosítása, január 1.
Dr. Lakatos Péter, egyetemi docens
Magyarország infrastruktúrája
4. SZERBIA FÖLDRAJZI FEKVÉSE.
Intermodális vasúti szállítmányozás
Előadás másolata:

Fuvarozási ágak szerepe Készítette: Molnár Gábor 2017.04.03.

Közúti fuvarozás jelentősége Előnyei:  Háztól házig történő szállítmányozás valósítható meg  Gyors, rugalmas (nincs menetrendhez kötve)  Kényelmes szállítási mód  Viszonylag árukímélő áruszállítást tesz lehetővé  Kapcsolatot teremthetünk a gépjármű vezetője, a fuvarozó valamint a megbízó között. 2017.04.03.

Balesetveszélyessé vált a rengeteg autó miatt Közúthálózathoz kötött Hátrányai: Balesetveszélyessé vált a rengeteg autó miatt Közúthálózathoz kötött Nagy a várakozási idő a határátkelők miatt (kamionstop) Környezetszennyezés Az úthálózat zsúfolt és túlterhelt Nincs kötött díjtétel, alku tárgyát képezi a fuvardíj Függ az időjárási viszonyoktól A tömegáruk fuvarozása gazdaságtalan. 2017.04.03.

A közúti fuvarozási módok Az áru, rakomány méretei alapján: Teljes kocsirakomány: A megbízó áruját egy szállító járművel végzi. Gyors fuvarozási mód. A vámkezelés a kocsirakomány egészére történik. Egy helyen történik az áru le és felrakása. Fajlagos fuvarköltség kedvező. Részrakomány: Több megbízó által összerakott kocsirakomány, 1 fuvareszközzel való szállítása. Több a fel és lerakóhely. Több az export, importvámkezelés. Darabáru: Meghatározott menetrend szerint indítja a járműveket pl: Péntekenként. Meghirdetett díjszabástétel alapján történik. Az áru gyűjtőpontokon keresztül kerül az átvevőhöz. Az áru nem továbbítható, ha: túlméretes, súlya meghaladja a jármű megengedett műszaki teherbírását. 2017.04.03.

Tachográf Bevezették 2004-től a menetíró = tachográf készüléket, amit az autóba szereltettek be, hogy a sofőrök pihenőidejét szabályozzák. E szerint 9 órát tölthet járművezetéssel és ezt minimum 1' 45 percre meg kell szakítani. Jegyzi, hogy 1. A sofőr merre járt 2. Mikor pihent 3. Milyen sebességgel közlekedett. Ezen kívül életbe léptek a hétvégi és ünnepnapi korlátozások a 3,5 tonnánál nagyobb járművek esetében ezen időszakokon belül nem közlekedhetnek. 2017.04.03.

CMR fuvarlevél CMR fuvarjog a teheráru közlekedését szabályozza az egész világon azon országoknál, akik ebbe beléptek. Jelenleg EUROLICENC engedélyt kell kérni, ha egész Európában fuvaroztatni szeretnénk. Ez az engedély 1 évre szól Jellemzői: az autó műszaki paraméteri mennyire környezetkímélő A CMR egyezmény szabályozza  a fuvarozási szerződés megkötését és végrehajtását  a fuvarozó felelősségét 2017.04.03.

Vasúti fuvarozás jelentősége Előnyei: Zárt rendszerben közlekedik a közlekedésben előnyt, élvez Kötött pályán mozog, így teljesen automatizálható és vezérelhető. Menetrend szerint közlekedik, így behatárolható mikor adjuk fel, és mikor várjuk a küldeményt. Előre meghatározott díjszabások vannak, így előre kalkulálható a fuvardíj Környezetkímélő A közlekedése biztonságos Típusai és jellegei lehetővé teszik, hogy bármilyen árut tudjunk továbbítani vele. Kombinált fuvarozásra alkalmas. 2017.04.03.

Hátrányai: Nem oldható meg a háztól-házig szállítás (ha a gyártó cég iparvágányt épít ki a telephelyre így megoldható a háztól – házig szállítás.)  Nem adhatom akkor föl az árut, amikor szeretném, csak a menetrend szerinti időben.  a vasúti pályák nyomtávszélessége nem mindenhol egyforma (Európában a volt Szovjetunió területén és Portugáliában, Finnországban más méretű, mint Európa összes többi országában), ezért több lehetőség van: Átrakodása az árunak Pl. Záhonyban, de ez növeli az árusérülés kockázatát  Tengelycsere a vonat alatt, így nem sérül az áru és sokkal gyorsabb megoldás. 2017.04.03.

CIM fuvarlevél CIM / COTIF vasúti egyezmény, amelyiket Európa összes országa és Irak , Irán , Szíria alkalmaznak , (kivéve a volt Szovjetunió országai Európán belül) 2017.04.03.

SZMGSZ fuvarlevél SZMGSZ vasúti egyezmény, amely a volt Szovjetunió országai és Mongólia, Kína, Korea, Vietnám csatlakoztak az egyezményhez. 2017.04.03.

Speciális célú vasúti kocsi: Magyarországon Záhonynál kilépő vasúti fuvarokra másik egyezmény lép életbe és a nyomtávszélesség is változik ezen állomáson túl. Speciális célú vasúti kocsi: „I” és „H”: Romlandó árut szállító vasúti kocsi. Hűtőberendezés (hús, hal), levegőztető rendszer (zöldség, gyümölcs). „U”: Tartálykocsi. Folyadékok és gázneműek szállítására alkalmas. Saját töltő és ürítő nyílásuk van. Általános célú vasúti kocsik: ömlesztett, kötegelt, db áruk szállítására szolgál. „G”: Normál típusú vasúti kocsi jele. Fedett. 6 vagy több ablakkal rendelkezik. 2 vagy 4 tengelyes kivitel. Teherbírása 20-40 t-ig „E”: Normál típusú vasúti kocsi- nyitott 2 vagy 4 tengelyes 10-40 t-ig. Az időjárásra nem érzékeny áruk szállítására. Az oldalfalak magasságát állítani lehet. 2017.04.03.

Légi fuvarozás Jellemzői: Legdrágább Leggyorsabb Legbiztonságosabb Nagy távolságot át lehet hidalni Magas színvonalú szolgáltatás Az áruk berakása anyagmozgató gépekkel történik, viszonylag egyszerű. 2017.04.03.

Óriási áru szállítására nem alkalmas Hátránya:  Óriási áru szállítására nem alkalmas  A le és felszállás infrastruktúrát igényel  A háztól házig elv nem működik, kombinált fuvarozási módot kell alkalmazni  Nagytérfogatú áru szállítható vele, azonban nem minden áru szállítható vele 2017.04.03.

Légi fuvarlevél Lég. Fuv. Levél: AWB= Air Way Bill (ezeket a fuv. Leveleket az IATA egységesítette, hozta létre. Használata kötelező minden alkalommal. A kitöltés nyelve: angol. 2017.04.03.

Kecskeméti katonai repülőtér Pápa Szolnok Taszár Legfőbb légi kikötő: Bp./ Ferihegy Debrecen Sármellék Pécs. EU-s kikötők: Bécs Frankfurt Amszterdam Róma London Zürich Katonai repülőterek: Kecskeméti katonai repülőtér Pápa Szolnok Taszár 2017.04.03.

Folyami fuvarozás A folyami fuvarozás sikerességéhez hozzájárulnak:  A folyó medrének paraméterei  A kikötő infrastrukturális eszközei  Fuvareszközök fejlettségi szintje. Összekapcsolásra van szükség a többi fuvarozási ág logisztikai eszközeihez. Folyami fuvarozás eszközei: uszályok, bárkák, tartályhajó, folyami tengeri hajó. A folyami fuvarozás jellemzői:  kötött pályán mozog  nagy távolságra  nagy mennyiségű áru továbbítására szolgál 2017.04.03.

rendkívül környezetkímélő Előnyei:  rendkívül környezetkímélő  rendkívül gazdaságos (ha völgymenetben közlekednek, akkor a leggazdaságosabb) Völgymenetnek azt nevezzük, ha a folyam folyásával megegyező irányban halad a hajó, ellenkezője a hegymenet. 2017.04.03.

A belvizek nem mindig hajózhatóak az éghajlati hatások miatt. Hátrányai: A belvizek nem mindig hajózhatóak az éghajlati hatások miatt. Magyarország folyói a téli időszakban a jegesedés miatt nem mindig hajózhatóak. Tavasszal az áradások miatt nem hajózható időszakonként, mert a hidak alatt a megemelkedett vízszint miatt nem férnek el a hajók. Néha előfordul vízszintcsökkenés is, ezért a hajómerülési mélysége miatt időszakosan nem mehet át. 2017.04.03.

Infrastruktúra  Belvizek állapota befolyásolja a hajózhatóságot. Milyen mély a meder az adott ország mennyire tudja tisztítani a medret.  A belvízi utak osztályozva vannak a saját tulajdonságuk alapján. Ez egyfajta minőségi osztályozás, ami 1- 10-ig tart. Ez mutatja, meg milyen hajó haladhat a mederben. Milyen módon kapcsolódnak a nemzetközi vizekhez. Magyarország a Duna által kapcsolódik a Rajna- Majna –Duna csatornához. Így az Északi tenger felé eljuthatunk Rotterdam-ig Délen, pedig a Fekete- tengerhez Uszty- Dunajszk-ig. 2017.04.03.

Elvárások a kikötőkben: Közúti, vasúti hálózat csatlakozása  rakodógépek  árukezelésre alkalmas eszközök (pl. ömlesztett árura futószalag)  vákuumos módszert is alkalmaznak némelyik kikötőben. Ennek lényege, hogy pl. a gabonát vakummal, kiszívják, befúvassál, befújják a raktérbe.  közvetlen rakodás, ami azt jelenti, hogy az iparvágány közvetlenül a rakpart szélén halad és megbillentik a vagont, így beleöntik az alatta levő hajóba az árut. (Pl. Gabonát)  Daruk, mozgó daruk (kerekeken halad), parti daruk (sínpályán haladnak, nagy tömegű áru mozgatására képesek) targoncák. 2017.04.03.

Folyami hajózásban alkalmazott járművek: uszály bárka tolóhajó vontatóhajó Fő területek, amelyekkel a magyarországi forgalmat bonyolítják  ömlesztett áru (pl. gabona)  konténer  RO-RO. 2017.04.03.

A Duna – Majna – Rajna csatorna (DMR) nemzetközi kikötői:  Hollandia / Rotterdam.  Németország / Ulm / Nünberg / Regensburg (ez utóbbi a legfejlettebb kikötő).  Szlovákia /Pozsony.  Magyarország /Győr / Budapest / Baja.  Szerbia / Novi- Sad /Belgrád, (itt folyik bele a Tisza).  Bulgária / Románia határán folyik a Duna itt /Russe /Vidin.  Romániában / Konstanca.  Három ország találkozásánál Románia / Moldávia / Ukrajna /nemzetközi kikötővárosai Reni, Izmail.  Uszty Dunajszk- nál ömlik a Duna Fekete – tengerbe Magyarország főbb nemzetközi kikötői: Győr – Gönyű (itt van RO-RO terminál, amin közúti és vasúti továbbítás is lehetséges) Budapest Szabadkikötő (itt konténer és ömlesztett áruforgalom bonyolódik.) Baja (itt RO_RO forgalmat bonyolítanak) 2 2017.04.03.

Tengeri fuvarozás és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra A tengeri fuvarozás lehet:  Komplett hajórakomány, pl.: ömlesztett áru  Részrakomány  Db áru vagy General Cargo. A kapacitáshoz képest csekély mennyiségű csomagot vagy egységrakományt szállít. Az áru egyedisége, értéke a meghatározó ár. 2017.04.03.

Vonalhajózás: előre rögzített útvonalon, meghatározott kikötési sorrenddel és meghatározott menetrend szerint üzemeltetik. Az adott kikötők között árufuvarozást vállalnak a társaságok fuvardíj ellenében. Általában db árut fuvaroznak. A hajótársaság egyszerre több fuvaroztató áruját szállítja. Szabadhajózás: nincs előre rögzített útvonal. Oda közlekednek, ahova a legjobb fuvardíjat, adják. Általában ömlesztett árut, db árut, részrakományt szállítanak. Bérelt hajózás: két fajtája ismert. Idő és útvonalbérlet ennek függvényében dől el, hogy milyen hajózási feltételek valósulnak meg. 2017.04.03.

A vízi szállítás járművei: Motoros vontató és tároló hajó: nincs raktere az áru uszályokon vagy bárkákon, van elhelyezve ezért a motoros hajóknak rakodás, közben nem kell várakozniuk. Önjáró uszályok: van raktere Tengeri áruszállító hajó: a szállított áruk fajtája szerint tovább csoportosíthatjuk. Folyadékszállító hajó, tankhajó: folyadék, olaj egyéb folyékony áru szállítására alkalmas.. Száraz áruszállító hajó: db áru, ömlesztett áru szállítására alkalmas. Ömlesztett rakományszállító hajó:nagyméretű raktérrel rendelkezik. A raktér kiképzése a rakomány belső elhelyezését, kirakodását teszi lehetővé.. Db áruszállító hajó: egy vagy több fedélzettel épülnek, a fedélzetkülönböző rakodó-berendezésekkel vannak felszerelve. Hűtőhajó: megfelelő hőmérséklet, páratartalom biztosítása. Elsősorban könnyen romlandó élelmiszerek szállítására alkalmas. Konténerszállító hajó:szabványméretű konténerek szállítását valósítsák meg, a hajó rak méretei igazodnak a szabvány konténer méretéhez. Ezzel a típussal lehet a legtöbb árut vinni egyszerre. 2017.04.03.