Széchenyi István Gimnázium

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
Advertisements

Közösségi pedagógiai gyakorlat
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMBAN
Komplex Instrukciós Program
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon (TÁMOP-3. 1
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP /1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
TÁMOP A „Lépéshátrány nélkül” hasznosítható végzettség megszerzésének támogatása c. pályázat
Összeállította: Sütő Szilvia iskolapszichológus
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Projektkezdeményezés és pályázatírás
Iskolai Közösségi Szolgálat Definíció Cél Folyamat Példák Demokratikus Ifjúságért Alapítvány.
A vezetőtanáron „innen és túl” Szivák Judit ELTE PPK
A nevelés története Bevezetés. Rendszertani felosztás.
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
„Intelligens iskola megvalósulása a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban” author A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai.
A gyakorlatvezető mentor
Konzulens: Dr. Boda György Készítette: Kovács Katalin
Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium
SZTE BTK Spanyoltanár MA
Mit gondolunk arról, mi a tanulás és hogyan szervezzük meg ?
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4/08/2. – A kompetencia.
IKT ÉS ISKOLAFEJLESZTÉS
Nyárnyitó Tini-nap „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Gróf Széchenyi István.
Minőségstandardok a PSZ-ek működésében?
Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Készítette: Terecskei András (tanuló) és Szücsné Dr. Harkó Enikő (igazgatóhelyettes) Előadók: Csathóné Zágoni Nóra.
Határtalanul II. MédiaMánia határon innen és túl BGA-12-HA /13 Varró István Szakiskola, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Karcag.
Közösségi szolgálat 2014.
Szakmai munkánk a pályázatban
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ ) II. SZAKASZ ” TÁMOP / Almárium – Trescsik Angéla Ne kerteljünk, tanuljunk lépésről.
„Rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetése az SZLTISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben” TÁMOP A -12/1– Szakmai munkánk.
Határtalanul Együtt egymásért a zene és a tánc világában HA /14 Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola.
Konzorciumi együttműködés
A pályázati kiírás: „Szakképző intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére.” A pályázat címe: Az Asbóth Szakközépiskola.
Az oktatási gyakorlat fejlesztése
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
Ötletek, javaslatok a kritériumok dokumentum szintű beépítésére
Óvodai szülői értekezlet Szentgotthárdi Oktatási Intézmény.
Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)
Iskolai közösségi szolgálat
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÁMOP B „Közoktatási intézmények esélyegyenlőségi alapú fejlesztéseinek támogatása”
A jogszabályi változások megvalósulása és hatása intézményi szinten Fővárosi helyszín Készítette: Kállai Gabriella ONK, Budapest november 4.
 Sajó Képzési és Humán Fejlesztési Központ Alapítvány  Bükk 900 Természetbarát Egyesület Jókai Mór Református Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános.
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
A társadalomismereti tartalmak tanításának lehetséges gyakorlata…
Okosdoboz.hu digitális taneszköz
Beszámoló a projekt megvalósításának tapasztalatairól.
Mérés-értékelés konferencia március 28. Eger.
ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, SZÉKESFEHÉRVÁR Tóth Ágnes MÉCS vezető.
MODULÁRIS OKTATÁS A TANULÁS TANÍTÁSA Megvalósító: Kisné Takács Ágnes
Valuable Variable Very able Abonyi Dávid – elnök
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…” (Mt 19,13-15)
Tervezési folyamat.
Introduction to Közgazdasági Politechnikum Hogyan pályázunk mi?
AZ IKSZ 50 ÓRÁJÁNAK INTÉZMÉNYI SZINTŰ TERVEZÉSE
Az iskola legfontosabb statisztikai adatai
TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM
Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
„Fiatalok EGYÜTT, EGYMÁSÉRT 2015”
Introduction to Közgazdasági Politechnikum Hogyan pályázunk mi?
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Tájékoztató a csillagfény tanodáról toborzó Győr, Széchenyi Egyetem február 07. efop
"Comenius iskolai együttműködések városunkban "
Család – és Gyermekjóléti Központ
Örömmel értesítünk mindenkit arról, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. Határtalanul! Programigazgatóság által meghirdetett pályázatán az Apáczai Nevelési.
Előadás másolata:

Széchenyi István Gimnázium Megjelent tanulóink: Édl Zsuzsanna (12. évfolyamos önkéntes); Takács Dóra (1. éves egyetemi hallgató, volt önkéntes) Előadók: Csathóné Zágoni Nóra (önkéntes, DÖK-patronáló tanár) Szücsné Dr. Harkó Enikő (önkéntes, igagatóhelyettes) Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Készítette: Terecskei András (tanuló) és Szücsné Dr. Harkó Enikő (igazgatóhelyettes)

Előzmények: Pl.:„Fogd a kezem” jótékonysági és művészeti délután keretében gyűjtés a a dévai Szent Ferenc Árvaház számára a dunaújvárosi Szent Pantaleon Gyermekosztálya számára iskola könyvtára számára a devecseri iskola számára gyűjtés „Kapcsolda”-program közös fellépés a Parafónia zenekarral CÉL: Saját élményű tanuláson keresztül fejleszteni a tanulók szociális érzékenységét, s számos olyan kompeten-ciájukat, amelyek megszerzése elengedhetetlen a tudatos, felelősségteljes állampolgári léthez.

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Az önkéntes munka dokumentumai Együttműködési nyilatkozat (az iskola és a társszervezet között) Szülői és tanulói nyilatkozat Menetlevél Tanúsítvány

Alulírott:(név,osztály):………………………………………… Szülői nyilatkozat Alulírott: ………………………………………………… hozzájárulok, hogy gyermekem (név,osztály):……………………………………… 30 óra önkéntes munkát a „kórházi programban” meghatározottak alapján a tanítási órákon kívül elvégezzen (5 óra előkészítés, 20 óra önkéntes munka, 5 óra beszámolók elkészítése).  Dunaújváros, (dátum) Aláírás: ……………………….   Tanulói nyilatkozat   Alulírott:(név,osztály):………………………………………… vállalom, hogy a 30 óra önkéntes munkát a „kórházi programban” meghatározottak szerint tanítási órákon kívül elvégzem. Továbbá vállalom, hogy tevékenységemről a kitűzött határidőig beszámolót készítek. Dunaújváros, (dátum) Aláírás: ……………………….

Készítette: Terecskei András

Szent Pantaleon Kórház Társszervezeteink Parafónia zenekar Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai Jószolgálati Otthon Szent Pantaleon Kórház (2 óvoda, városvédő egyesület stb.)

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András

SZAKMAI BESZÁMOLÓ   Tanulólétszám összesen: ………………. fő A résztvevő neve; osztálya; életkora Kísérők száma: …………………. fő Program megvalósításának időpontja: …-tól ....-ig. 30 óra felosztása: 5 óra előkészítés 20 óra tevékenység 2 óra disszeminációs sablon kitöltése 3 óra értékelés

Részletes szakmai beszámoló 1. A projektvezető készíti el A projekt ütemterve / megvalósulás Időpontok Elvégzett feladatok, azok értékelése Felelős (tanár, mentor) 2. A tanuló készíti készíti el Időpontra lebontva tartalmazza a konkrét önkéntes munka leírását, a szerzett tapasztalatokat

Készítette: Terecskei András

Ünnepi zárás Bemutatók Élménybeszámolók (értékelés) Motiváció „Emlékidézők”

Készítette: Terecskei András

Készítette: Terecskei András „Az önkénteskedés során megtanulhat az ember sajnálat nélkül együtt érezni másokkal, megtapasztalja milyen felemelő a toleráns viselkedés, képessé válhat a saját problémáitól elvonatkoztatva meglátni sokkal fontosabb gondokat a világban.” (Egy Tanuló) Köszönjük a figyelmet!