Dr. Bottyán Zsolt százados, egyetemi docens

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mintacím szerkesztése • Mintaszöveg szerkesztése – Második szint • Harmadik szint – Negyedik szint » Ötödik szint Tartalom- és módszerfejlesztés a Műegyetem.
Advertisements

HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR KATONAI ÜZEMELTETŐ INTÉZET
Társadalmi Megújulás Operatív Program A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban TÁMOP /2 –
Az időjárás előrejelzése
MEH - MAKK konferencia és fórum 1 Egy hazai fejlesztésű terhelésbecslő és szélerőmű termelésbecslő szoftver Bessenyei Tamás
2010 időjárása, különös tekintettel a nagy csapadékokra és más veszélyes jelenségekre dr Bonta Imre, Babolcsai György, Ujváry Katalin (IEO) Nagy csapadékos.
1 ENCASIA – A KBSZ részvétele a Hálózat munkájában KBSZ SZAKMAI FÓRUM - LÉGIKÖZLEKEDÉS Budapest, dr. Becske Loránd főigazgató.
2007. március 22.DE TEK TTK Földtudományi BSc - szakirányválasztás Március óra I. terem Szakirány választás rendje a Földtudományi BSc szakon.
Intézményfejlesztési Terv
Alkalmazott robottechnológia a Magyar Honvédségben
Budapest University of Technology and Economics Elektronikus Eszközök Tanszéke mikofluidika.eet.bme.hu Nagy átbocsátóképességű nanokalorimetriás Lab-on-a-Chip.
ELTE BOLYGÓTUDOMÁNYI NAP Az ELTE Planetológiai Műhely bemutatása Sik András ELTE Természetföldrajzi Tanszék A program az ELTE jubileumi rendezvény-sorozatának.
Fizika alapszak az ELTE-n
Hordozható numerikus időjárás előrejelzési modellek összehasonlító vizsgálata TDK dolgozat Készítették: André Karolina és Salavec Péter, Fizika Bsc III.
Kalmár László  Informatikai Tanszékcsoport, Főépület 2000-nél több informatikus hallgató.
Molekuláris Bionika.
AZ ÉGHAJLATTAN FOGALMA, TÁRGYA, MÓDSZEREI
Tájékoztató Tájékoztató a BA/BSc képzésekben résztvevő hallgatóknak a szakirány választás, a tanári mesterképzésbe való belépés feltételeiről és lehetőségeiről.
HELIKOPTER REPÜLÉS KBSZ SZAKMAI NAPOK - REPÜLÉS Budapest,
KBSZ SZAKMAI NAPOK – REPÜLÉS Agárd, április 12. Pál László balesetvizsgáló ATM VONATKOZÁSÚ ESEMÉNYEK 2006.
A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelete a hajózó személyzet képzésérõl és szakszolgálati engedélyérõl.
KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA BIZTONSÁGTECHNIKAI TUDOMÁNYSZAK.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Csirmaz Kálmán Országos Meteorológiai Szolgálat
Téli rendkívüli időjárási helyzetek – az OMSZ szerepe
A katonai műszaki ismeretek alapjai Doktori képzés I. szemeszter
A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM - A MAGYAR FELSŐOKTATÁS INTEGRÁNS RÉSZE 1 MPV előadás.
Minőségbiztosítás az oktatásban - minőségértékelési eljárás
A FIZIKAI FELKÉSZÍTÉS ELMÉLETE
Brettner Zsuzsanna PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
Zentai László, tanszékvezető TTK Nyílt nap, I. 27. Földtudományi alapszak - térképész szakirány A térképész.
BIZTONSÁGPOLITIKAI KURZUS 2003/2004 II. FÉLÉV VÁLSÁGKEZELÉS TÓTH LÁSZLÓ MSC HADMÉRNÖK EZREDES SZEGED BIZTONSÁGPOLITIKAI KÖZPONT ELNÖKE.
Kétciklusú képzés a műszaki felsőoktatásban Jobbágy Ákos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, BME.
© 2005 The Gallup Organization T HE G ALLUP O RGANIZATION Országos Kreditmonitoring vizsgálat az oktatók körében - ábrasor
ALAPOK SIKLÓREPÜLŐKNEK
Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék
A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM
Matematika oktatás mérnök és informatikai képzésekben Ráckeve, március Pannon Egyetem (Veszprémi Egyetem, 1949) Bölcsészettudományi Kar Gazdaságtudományi.
Perjésiné Hámori Ildikó
Ciklonok, anticiklonok. Az általános légkörzés
Ciklonok, anticiklonok. Az általános légkörzés
MOTOROS-SÁRKÁNY BALESET
Szélsőséges meteorológiai helyzetek Magyarországon: május-június Dr. Bozó László elnök Országos Meteorológiai Szolgálat.
A pilóta nélküli légijármű rendszerek hatósági tanúsítása
Földrajzoktatás a Debreceni Egyetemen és jogelődjén, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1990-től napjainkig Kerényi Attila Debrecen november 14.
XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia
Bolognai Folyamat a az európai és a hazai mérnökképzésben Jobbágy Ákos BME november 17.
Az OMSZ saját fejlesztésű időjárási megjelenítő rendszere HAWK-3.
Közösségi numerikus időjárás-előrejelző modellek összehasonlító vizsgálata Készítették: André Karolina és Salavec Péter Fizika BSc, Meteorológia szakirány.
Településfejlesztés 2014/15. tavaszi félév Követelményrendszer Urbánné Malomsoki Mónika
Minőségmenedzsment a felsőoktatásban UNI-EFQM Vas Beatrix ügyvivő szakértő Minőségfejlesztési és Informatikai Központ
.. Juhász István Elérhetőségek Gazdaságtudományi Intézet Közgazdaságtan és Jog Tanszék, B. épület 226. szoba Fogadóórák:Kedd – Szerda18.05.
Szakmódszertani fejlesztés
Dr. Németh Gábor egyetemi docens Faipari mérnöki alapszak duális képzésének szakfelelőse Duális képzés a faipari mérnöki alapszakon.
Az idő Folyamatosan változik. Fő jellemzői: Napsugárzás,
Környezettudomány mesterszak (MSc) Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézet Pannon Egyetem, Mérnöki Kar.
Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia Nyitott kérdések a drónok alkalmazásában Budapest, november 3-4. Presented by : Gyula GYŐRI, president.
REPÜLÉSRE VESZÉLYES IDŐJÁRÁSI JELENSÉGEK HATÁSA A PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰVEKRE Előadó: Hadobács Katalin sz. hadnagy (MH GEOSZ IESZO) (NKE-HHK KMDI, PhD.
Légügyi Hivatal Pilóta nélküli repülőgépek (UAV-k) üzemeltetésének meteorológiai támogatása. Dr. Wantuch Ferenc Nemzeti Közlekedési Hatóság, Légügyi Hivatal.
GKLB_FKTM001 tantárgyi követelményrendszer
Név TERPLÁN Zénó Program 2016/2017 Fekete Tamás egyetemi tanársegéd
Időjárás előrejelzés Weidinger Tamás
GÉIK, Matematikai Intézet
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK „ Az intézményi felelősök felkészítése a Szakképzési Minőségbiztosítási Keretrendszer (SZMBK) követelményeinek figyelembevételével,
Élelmiszertudományi Kar
Ciklonok, anticiklonok. Az általános légkörzés
Milyen idő lesz holnap? Időjárás-előrejelzés az ELTE-n
NGB_AJ040_1 Forgácsolás és szerszámai
Urbánné Malomsoki Mónika
Turcsányi Károly: (Minőségszemléletű) barangolások a hadtudományban
Előadás másolata:

Dr. Bottyán Zsolt százados, egyetemi docens A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Dr. Bottyán Zsolt százados, egyetemi docens ZMNE, BJHK, RLI, Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék, Repülésmeteorológiai Laboratórium (AWL) E-mail: bottyan.zsolt@zmne.hu

Az előadás fontosabb témakörei A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Az előadás fontosabb témakörei Bevezetés A meteorológia és repülés kapcsolatáról röviden A repülésmeteorológia oktatása a ZMNE-n és egyéb meteo. képzések A meteorológia oktatásának és kutatásának bázisa: ZMNE Repülésmeteorológia Laboratóriuma Repülésmeteorológiai kutatások a ZMNE RLI bázisán

A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Ars Poetica: „Although meteorology has applications of vast economic importance to a wide variety of human activities the connexion is nowhere so intimate or so vital as with aviation. The element of the aviator is the atmosphere and the study of that element is meteorology; weather science is therefore an essential part, and a large part, of the basic science of aviation.” (Meteorology for Aviators, 1940.) by R. C. SUTCLIFFE Feladatunk: a repülés biztonságát növelni az időjárás okozta veszélyek elkerülésével 1904 - 1991 „A repülések végrehajthatóságának a függetlenedése az időjárástól azonban nem szünteti meg azt a követelményt, hogy a légjáróknak – legyenek azok katonai vagy polgári, motoros vagy vitorlázó repülők – kiterjedt légkörtani ismeretekkel kell rendelkezniök. Részben azért, hogy egyéni képzettségük teljes legyen, részben pedig, hogy az időjelző szolgálattal együttműködhessenek.” (Légkörtan repülők számára, 1940.) HILLE ALFRÉD 1891 - 1981

A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Az időjárás mely folyamataira kell koncentrálnia a repülésmeteorológiának? amelyek képesek megszüntetni a repülőgép fizikai integritását, amelyek megbonthatják a repülőgépre ható erők és nyomatékok egyensúlyát, amelyek nehezítik, gátolják a tájékozódást, navigációt, amelyek veszélyeztetik a repülőgép fedélzeti berendezéseinek működését

Zivatarlánc (squall-line) A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A repülésre veszélyes meteorológiai jelenségek skálái és távérzékelési lehetőségei Mikro-skála Mezo-skála Makro-skála Radiációs köd Meteo radar Alacsony stratus Áramlási köd Zivatar Szupercella Zivatarlánc (squall-line) MCC Villámlokalizáció Időjárási front Meteo. műholdak Ciklon/Anticiklon

Repülésmeteorológia a ZMNE akkreditált BsC. képzésében A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Repülésmeteorológia a ZMNE akkreditált BsC. képzésében ZMNE, BJKMK, Had- és Biztonságtechnikai Mérnök alapszak (7 félév) Légiközlekedési szakirány (4. félévtől) Repülésirányító specializáció Repülésmeteorológia tantárgy (4. félév) Tantárgy óraszáma: 45 Tantárgy célja: Megismertetni a hallgatókkal a meteorológia és a repülés összefüggéseit, a repülésre veszélyes időjárási jelenségeket,valamint a meteorológiai információ felhasználásának módjait, lehetőségeit. Tantárgyi értékelés: félév végén gyakorlati jegy Hallgatói létszám: 7 – 10 fő/félév

Repülésmeteorológia tantárgy kapcsolódásai a BsC képzésben A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Repülésmeteorológia tantárgy kapcsolódásai a BsC képzésben Aerodinamika alapjai Repüléselmélet és légijármű-ismeret Légi navigáció Repülésmeteorológia tantárgy Légiforgalmi/vadászirányítói eljárások Kényszerhelyzeti szimuláció Szakdolgozati konzultáció

Egyéb meteorológiai tárgyú képzéseink A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Egyéb meteorológiai tárgyú képzéseink MH. NFTC (NATO Flying Training in Canada) MH. Meteorológiai asszisztensi tanfolyam MH. Szakszolg. engedély megszerzésére felkészítő tanfolyamok MH. SUAV (pilóta nélküli repülőgép) kezelő személyzet felkészítő tanfolyam

A repülésmeteorológiai kihívásokra adott válasz: A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A repülésmeteorológiai kihívásokra adott válasz: A ZMNE Repülésmeteorológiai Laboratóriuma Az operatív produktumok bemutatása és alkalmazásának oktatása nélkülözhetetlen!

Az EUMETCast meteorológiai műsorszórási rendszer A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Az EUMETCast meteorológiai műsorszórási rendszer A ZMNE RRTSZ, Repülésmeteorológiai Laboratórium műholdas vételi rendszere. Balra a vevőantenna, jobbra az adatokat feldolgozó és megjelenítő számítógép Az általunk használt európai szegmens A EUMETSAT EUMETCast műsorszórási rendszere.

Konvektív RGB kompozit A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A konvekció megfigyelése I.: EUMETSAT RSS kompozit műholdas produktumok vizsgálata Konvektív RGB kompozit Intenzív sárga szinnel láthatóak a erős konvektív cellák. Körülötte pirossal a kialakuló hideg felhőtető (Cb cirrus ernyő) 2010.03.31. 10.00 UTC Ugyanazok a gócok az OMSZ kompozit radarképén. 2010.03.31. 10.00 UTC. Forrás: EUMETSAT. Képfeldolgozás: ZMNE, RRTSZ, Repülésmeteorológiai Laboratórium és Országos Meteorológiai Szolgálat.

Akár 5 perces időfelbontásban is! A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A konvekció megfigyelése II.: mikrofizikai RGB kompozit kép fejlesztése a konvekció térbeli és időbeli megfigyelésére Nagy nedvességtartalmú réteges felhőzet (As, Ac) Jégfázisú, Ci jellegű felhőzet Nagy nedvességtartalmú réteges felhőzet (Sc) Jégfázisú, Cb anvil felhőzet Akár 5 perces időfelbontásban is! Kialakuló MCC felhőzete (Cb-k) Kialakuló konvektív felhőzet (Cu) Kialakult zivatar felhőzet (Cb) Kialakuló intenzív konvektív felhőzet (Cu cong.)

A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar Forrás: Időkép Kft. és Országos Meteorológiai Szolgálat.

A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar 2011.04.12. 16.55 UTC Radarképek Keszthely Budapest Szolnok Intenzív konvektív gócok Szolnok környékén Forrás: Időkép Kft.

A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A konvekció megfigyelése III.: Kísérleti meteorológiai radar 2011.04.14.15:30 UTC Az első kísérleti kompozit kép tegnapról!! Forrás: Időkép Kft. és Országos Meteorológiai Szolgálat.

A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése I.: Fenomenológia A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése I.: Fenomenológia Átlátszó jéglerakódás (clear ice) Konkáv (szarv alakú) geometriával, erősen nedves jegesedési folyamat során, fagyponthoz közeli hőmérséklet mellett képződött jéglerakódás Zúzmarás jéglerakódás (rime ice) Konvex alakú geometriával, száraz jegesedési folyamat során, több fokkal fagypont alatti hőmérséklet mellett képződött jéglerakódás

A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése II.: Modellezés A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése II.: Modellezés Felületi vízfilm Qc Qr Qe Qf Qk Qv Qw Áramlás iránya Qf* Qw* Jéglerakódás Szárny felülete

A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése III.: Eredmények A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A repülőgépek felületi jegesedésének modellezése III.: Eredmények 2D jégakkréció becslése szárnyszelvény körül hideg légpárna időjárási helyzetben Balra:Ta= -7ºC; p = 890hPa; LWC = 0.0005gkg-1; Jobbra:Ta= -3ºC; p = 1010hPa; LWC = 0.0005gkg-1

A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA A Repülésmeteorológiai Laboratóriumhoz kapcsolódó egyéb szakmai tevékenységek Vendégoktatás a DE Meteorológiai Tanszékén; Diplomamunka témavezetés Földtudományi BsC. (ELTE, DE) és Meteorológus MsC. szakon (ELTE); Eseti kutatási együttműködés az ELTE Meteorológiai Tanszékével. Tervek a jövőre nézve Numerikus előrejelzési tevékenység további fejlesztése => nagy felbontású 3D repülésmeteorológiai produktumok előállítása; Pilóta nélküli repülőeszközök komplex meteorológiai támogatásának kidolgozása; Doktori program indítása; Szakmai képzési anyagok készítése (tankönyvek, prezentációk) és rendszeres konzultációs lehetőség biztosítása a repülésmeteorológiában érdekeltek részére

és nem utolsó sorban az IDŐKÉP KFT csapatának! A REPÜLÉSBIZTONSÁG METEOROLÓGIAI ASPEKTUSAI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KUTATÁSBAN – A ZMNE REPÜLÉSMETEOROLÓGIAI LABORATÓRIUMA Köszönetnyilvánítás A szerző köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a Repülésmeteorológiai Laboratórium kialakításában jelentős szerepet játszottak: A ZMNE vezetőségének, Dr. Palik Mátyás alezredesnek és Fekete Csaba századosnak, a Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék vezetőjének és szakoktatójának, Kovács László alezredesnek, a MH. GEOSZ szolgálatfőnök-helyettesének, Dr. Wantuch Ferencnek, a NKH meteorológusának, Dr. Weidinger Tamásnak és Gyöngyösi András Zénónak, az ELTE Meteorológiai Tanszék docensének és munkatársának, és nem utolsó sorban az IDŐKÉP KFT csapatának!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!