Klebelsbergi népiskolák a letenyei járásban

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Klebelsberg Kuno.
Advertisements

Az iskola otthonai 100 év alatt 1912 Az iskola ideiglenes elhelyezésére a Ciszterci Rend Apáca utcai házának I. emeleti helységeit bérelték ki.
Híres épületek a Reformkorban
KULTÚRPOLITIKA ÉS MŰVELŐDÉSÜGY A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁGON „A tanulatlan, és demokráciára éretlen tömegek veszélyesek a társadalomra”
KLEBELSBERG KUNO Miniszter: Kultuszminisztersége
Aki a lelkileg is összetört nemzetnek kiutat mutatott 77évvel ezelőtt hunyt el Klebelsberg Kuno ( ) ISTENEM ÁLD MEG A NEMZETET.
Pogány Frigyes Szakközépiskola
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
SZJA 2011 avagy az „adóforradalom” Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs c. egyetemi docens Ernst & Young igazgató november 19.
Lehetséges-e ma átfogó közoktatási reform a finanszírozás reformja nélkül? Hermann Zoltán MTA Közgazdaságtudományi Intézet Oktatási.
Iskolánk centenáriuma
REFORMPEDAGÓGIA.
Széchenyi István Gimnázium Nyitott nap negyedikeseknek november 27.
Baczkamadarasi-Kis Gergely Református Gimnázium
Fenyő utcai és Béketelepi játszóterek építése
A felnőttképzési tevékenység, és annak az alakulása egy Kulturális és Szabadidő Központban Konzulens tanár:Készítette: Simándi SzilviaPalla Melinda TanársegédIII.andragógia.
Kárpát-medencei támogatások Gyermekek tanulási támogatása Kalotaszegen Sárvásári iskola és közösségi ház fejlesztése 2008 „Batiz Ágnes emlékére”
A Hősök csapat vándorpóló mozgalma
Iskolánkról.
A falu bemutatása Készítette: Szlovicsák Valéria 8.c
KÖSZÖNTÖM A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület nevében.
ÖSSZEFOGÁS JÁSZBERÉNYÉRT március 26. © Baráth László.
Pácsonyi Imre tankerületi igazgató
Az iskolai egészségfejlesztési normatíva terve A Népegészségügyi Tárcaközi Bizottság május 22-i és november 11-i határozata értelmében Dr. Somhegyi.
A Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskola
A Budapesti Népoktatási Kör. A Budapesti Népoktatási Kör megalakulásának előzményei, szerveződésének körülményei és átalakulásai.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Magyar Universitas Program A magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének programja június 15.
TANULÁS-TUDÁS-MINŐSÉG Farkas Katalin címzetes főiskolai tanár, SZTE Tanárképző Főiskolai tanár Budapest, november 29.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program számokban Időtartam: Költségvetés: € – Ft/év Magyarországon.
Református közoktatás Pécsett A Polgári Leányiskola története
Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Egyetemi Könyvtár és partnerei pályázata TÁMOP /1. CONTENTA "24 óra" - A minőségi oktatás és hozzáférés támogatása a szegedi.
Magyarország vasúthálózata a kezdetektől 1914-ig
Zelk Zoltán Általános Angol- Német Kéttannyelvű Iskola
HAZÁNK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
VÁLOGATÁS ISKOLÁNK ÉLETÉBŐL KÉPEKBEN.
Középfokú képzés Magyarországon Nagy Mária szerk. (2003): Mindenki középiskolája. Országos Közoktatási Intézet, Bp.
KULTÚRPOLITIKA ÉS KÖZOKTATÁSÜGY A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT.
MTA Regionális Kutatások Központja Településracionalizálás, falupolitika és falurombolás Romániában és Magyarországon az államszocializmus időszakában.
Térszervezés a közoktatásban a statisztikai adatok tükrében A hazai helyzet reform előtt és után Gyimesi Péter MTA KRTK RKI Dunántúli Tudományos Intézet.
„20 éves a HSZOSZ Országos HR szakmai klubhálózata, avagy az új gondolatok vonzzák az új nemzedéket – Szegedi Klub” Készült a ICF Magyar Tagozata, a Humán.
Bringa - tekerj, hogy haladj Bringa - tekerj, hogy haladj 4. A bringa közösség, és gazdaságfejlesztő szerepe 5. A bringázás kisteljesítményű.
A háború és a modern fegyveres erő
Logikai szita Pomothy Judit 9. B.
A nemzeti kisebbség oktatása és elhelyezkedése a társadalomban, különös tekintettel a német kisebbségre Készítette: Maráczi Andrea Pécsi Tudományegyetem.
ELŐZETES FELADAT KOCKA POLGÁR AZ EURÓPAI DEMOKRÁCIÁBAN OTV.
„Ott föntről, ha ránk tekintenek a szüleink, örülnek.”
Felekezeti statisztika Irányító tanár: Hasas Tünde Szerz ő k: Szabó Katalin Kertész Erika Veres Janka Eszter Szent László Római Katolikus Gimnázium Nagyvárad.
Egyházi iskolába járó serdülők iskolai attitűdje és döntéseik vizsgálata Kovács-Krassói Anikó PTE BTK „Oktatás és Társadalom” Doktori Iskola április.
Mindennapos testnevelés a somogyjádi integrációban
Felzárkóztatás, tehetséggondozás
Az iskolai dokumentumok elérhetősége
A magyar külpolitika válságkezelő kísérletei a nagy gazdasági világválság idején ( ) Dr. Vizi László Tamás főiskolai tanár, oktatási rektorhelyettes.
Cím. Komlóska Község Önkormányzat nevében tisztelettel köszönti Önöket Köteles László Polgármester! Sajtótájékoztatónk témája: Közel 70 millió forint.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
MTT Felsőoktatási Szekció Tisztelettel köszöntöm a Szekció előadóit, résztvevőit! szeptember 20.
100 ÉVES AZ INTÉZETÜNK 1. A Milleker-korszak
Tájékoztató 10. osztályosoknak
A tanév rendje 2014/2015-ös tanév
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Klebelsberg Kunó Született: Magyarpécska, november 13. Elhunyt: Budapest,1932. október 12.
Kultúra és művelődés. Egyházak  Egyház helyzete megváltozott   Dualizmus - liberális eszme  állam egyház szétválasztása  Horthy-rendszer  ellenkező.
Szerző : Vörösmarty Mihály Mű címe: Csongor és Tünde Előadás helye: Budapest Nemzeti Színház Bemutató dátuma : 1941 Rendező: Németh Antal CsongorésTünde.
A Szent István-i állameszme A keresztény-nemzeti kurzus Szegedi gondolat: az ellenforradalmi rendszer politikai ideológiája a két vh. közti Mo.-on. Nem.
Gróf Klebelsberg Kuno (Magyarpécska, Arad vármegye, november 13. – Budapest, október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus,
Hazánk külpolitikája Kultúra a Horthy-korszakban
Intézményi szülői munkaközösségi ülés
„Út a munkához”program
MAGYARORSZÁG NEVELÉSÜGYE A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
Előadás másolata:

Klebelsbergi népiskolák a letenyei járásban Bedő Ildikó Andrássy Gyula Általános Iskola Letenye

Vázlat A „kultuszminiszter” Klebelsberg Kunó A 20-as évek kulturális reformja A klebelsbergi népiskola- építő program megvalósulása a Letenyei járásban

gróf Klebelsberg Kunó politikus, miniszter, a hazai kultúr- és tudománypolitika kiemelkedő alakja 1875. november 13. Magyarpécska 1932. október 12. Budapest Budapest, Berlin, München és Párizs jogi tanulmányok 1922 - 1931 vallás- és közoktatásügyi miniszter „…Neki köszönhetem, hogy Magyarországon vagyok, az Ő lelkének nagysága hozott vissza.” (Szentgyörgyi Albert) „Élete vigasztalás volt a népnek, bátorítás egy elgázolt nemzetnek.” (Glattfelder Gyula Szeged-Csanádi püspök)

Reformpolitika Kulturális, oktatási, tudományos decentralizáció. Minőség, konzervatív modernizáció, komplexitás. Infrastruktúra fejlesztése. Tudománypolitika - a tudományos intézményrendszer kiépülése. Tihanyi Biológiai Intézet, Svábhegyi Csillagvizsgáló, egyetemek, klinikák, stb. Collégium Hungaricumok és a magyar intézetek létrehozása. Kultúrdiplomácia.

Oktatáspolitikai reform Óvodák Alsófok népiskolák polgári iskolák Középfok gimnázium reálgimnázium reáliskola Felsőfok tanárképzés reformja magyar „Heidelberg”, magyar „Göttinga”

Népművelés, felnőttoktatás segítse pótolni az elemi iskola hiányát, széles néptömegek bevonása, népművelési tanfolyamok, színjátszókörök, dalegyletek, olvasókörök stb. rádió, vetítőgép, gramofon, népkönyvtár, népfőiskolák.

Testnevelés és sport Iskolarendszerű testnevelés KISOSZ heti három testnevelés óra testnevelő tanári képzés Magyar Királyi Testnevelési Főiskola Elitképzés – a nemzetközi sportversenyekre való felkészülés támogatása. Iskolán kívüli testnevelés, vidéki sportélet: Tömegsport leventemozgalom falusi sportpályák kiépítése sport egyesületek (falu, város, cégek stb.) minden ezer főnél több embert foglalkoztató üzemnek sporttelepet kellett létrehoznia

Népiskola- építési program (1926. évi VII. tc.) A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák építéséről és fenntartásáról. 13 § Záradék: Bp. székesfővárosra nem vonatkozik. Az országot 5 km sugarú körökre osztották. 3 év- 5000 „objektum” (tanterem és lakás). Népiskola állítási kötelezettség. Országos Népiskola Építési Alap. Államsegély, kedvezményes kölcsön. Iskolák helyi viszonyokra adaptálása: differenciáltság és sokszínűség (fenntartásban, felekezetben, nemzetiségben) építési költségek viselése, fenntartási kötelezettség Típustervek, téglafal, vörösfenyő padlózat, hatalmas ablakok és palatető. Többfunkciós épületek. Háromszobás tanítói lakás, téglából épített udvari melléképületek.

A Trianon utáni Letenyei járás

Oktatási helyzetfelmérés 1925. Az elemi iskola 6. osztályát elvégzettek arányát tekintve Zala megye a dunántúli megyék között a legutolsó. Zala vármegye községeiben a tankötelesek száma: 45 332 fő elhelyezésükre 693 tanterem -1 tanteremre 65 tanuló Az országban 436 iskolátlan település, ebből 86 Zala megyében, 7 a Letenyei járásban. Az analfabéták aránya országosan 15,2%, Zala megyében 16,7% Letenyei járásban 25,7%.

A klebelsbergi program Zalában Zala vármegye: 11 járás, két megyei város: 162 tanterem és 86 lakás épült Zala vármegye a megépített tantermek számát tekintve az országban a 6. helyen állt

A Letenyei járás 1927- 1930. A járás 31 településéből 19 községben 36 tanterem 20 tanítói lakás épült ebből 16 községben új iskola, ezek közül 7 iskolátlan falu volt Az összes zalai „objektum” 22 %-a itt épül.

Statisztika Alsószemenye (új) 1 1 Báza (új) 1 1 Borsfa (új) 1 1 TANTEREM LAKÁS Alsószemenye (új) 1 1 Báza (új) 1 1 Borsfa (új) 1 1 Csörnyeföld 2 1 Dobri (új) 1 1 Kerkaszentkirály (új) 2 2 Kiscsehi (új) 1 1 Lasztonya (új) 1 1 Letenye (új) 8 0 Maróc (új) 1 1 Murarátka (új) 2 1 Petrivente (új) 2 1 Pola (új) 3 2 Semjénháza (új) 2 1 Szentliszló 1 0 Szentmargitfalva 1 1 Tótszerdahely (új) 4 2 Valkonya (új) 1 1 Zajk (új) 1 1

A Zalai Közlöny tudósításai az iskolaépítésekről 1926. június Csörnyeföld (120 millió segély és 100 millió kölcsön) Petrivente (208 millió segély és 40 millió kölcsön); Semjénháza (280 millió segély és 40 millió kölcsön); Valkonya (200 millió segély és 50 millió kölcsön); Zajk (220millió segély és 40 millió kölcsön) .

1927. november 14. iskolaavatások Gróf Klebelsberg Kunó a Letenyei járásba, Polára érkezik, hogy felavassa a járás 16 új iskoláját. „Talán csak Szabolcs megyében és a kecskeméti tanyákon volt nagyobb a baj, mint itt Zalában.” „Csak a művelt ember lehet igazán szabad, csak művelt népre hozhat áldást a politikai szabadság.”

Ünnep a zalai végeken Délután felszentelték Letenyén az I. világháborús hősök emlékművét. Az ünnepség után 100 fős bankettet adtak, amelyen részt vettek az iskolák tanítói is.

A zajki tanító feljegyzése „… a járásban újonnan épült 16 iskolát Letenyén november havában áldják meg, mely ünnepségen a Miniszter Úr, gróf Klebelsberg Kunó is részt vesz, az utána megtartott banketten elbeszélget a tanítókkal.”

A letenyei iskola építése 1928. július 3. és 1928. augusztus 1. – Zalai Közlöny Három pályázó közül Kalmár Zoltán terveit fogadják el (az alagsorban készül nagy előadó terem, tornaterem, az emeleten igazgatói tanácsterem is).

A letenyei iskola építése 1929. szeptember 25. Csak az első osztályos tanulók (80 fő) tudták megkezdeni a tanulást az új iskolában. A többiek a „rozoga” templom mögötti iskolában tanulnak.

Pola kulturális élete Zalai Közlöny: 1928.április 25. 1928. szeptember 5.

Múlt…, jelen. Jövő? Pola (Becsehely) Semjénháza Letenye

Murarátka – turistaház Petrivente – teleház, imaház Kiscsehi –imaház, idősek klubja Valkonya – Rockenbauer turistaház

Tótszerdahely – orvosi rendelő Csörnyeföld – közösségi ház Szentliszló – művelődési ház Szentmargitfalva – művelődési ház, önkormányzat helyiségei

Alsószemenye (Muraszemenye) Borsfa Zajk Kerkaszentkirály

Báza Dobri Lasztonya Maróc

Klebelsbergi üzenetek „…tetőtől talpig europereknek kell lennünk, hiszen Európa közepén élünk.” „Eszmények nélkül nem lehet élni: illúziókban nem szabad élni.” „Én tanuló és szorgalmas, de amellett játékos magyar gyermekeket akarok.” „..a magyar nemzet nem elég gazdag ahhoz, hogy egyetlen egy komoly tehetséget is elkallódni hagyjon.”

Felhasznált irodalom: • 1926. évi VII Felhasznált irodalom: • 1926. évi VII. törvénycikk a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról • Ezerszínű világ, szerk. : Kéri Katalin: Vukicsné Soós Rita: A Zalai tanügy fejlődése a Klebelsbergi érában • www.dfmk.hu/adatbázis Zalai Közlöny: 1920-1932 • Pukánszky-Németh: Neveléstörténet Köszönöm a figyelmet! andrassy_suli@freemail.sulinet.hu http://altalanosiskola.letenye.com