Prof. Dr. Báthy Sándor tanszékvezető, egyetemi tanár

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A rendvédelmi szervek helye a kibervédelemben
Advertisements

A logisztika szerepe országunk és vállalataink versenyképességében Chikán Attila Igazgató, Versenyképesség Kutató Központ, BCE Társelnök, Magyar Logisztikai,
Logisztika alapvetések.
KATONAI ALAPISMERETEK Előadó: Dr. Felházi Sándor mk. ezredes dékán.
Magyarország nemzeti katonai stratégiája Készítette: Faludi Miklós
PTE PMMK ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS MÉRNÖKI MENEDZSMENT TANSZÉK MINŐSÉGMENEDZSMENT 4. ELŐADÁS.
Katonai logisztika (előadás a Doktori képzésben tanév)
A november 18-i workshop napirendje
Business Process Outsourcing © Arthur Andersen 2001 Szolgáltató központok a harmadik évezredben Várnai Éva partner Andersen, Vezetési tanácsadás.
Tevékenységmenedzsment 1. szeminárium
Emberi Erőforrás Menedzsment Az emberi erőforrások fejlesztése
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
 A közös vámpolitika  Külkereskedelem  Segélypolitika  Szankciópolitika  Stb.  Egyre fontosabbá tette a külpolitikai együttműködést.
Pannon Logisztikai Klaszter. Nyugat-Dunántúli Régió.
Katonai logisztikai alapismeretek 3. előadás
KÖZEGESZSÉGÜGYI KÖZÖSSÉGI PROGRAM A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN.
2001. szeptember 13 LOGI-TECH Déri András 1 az e-kereskedelem után Déri András.
A mesterképzések létesítésének és indításának helyzete a műszaki szakterületen Sima Dezső MFRFK, november 3.
tételsor 2. tétel A kistérség a korábbi együttműködési lehetőségek alapján megtartotta a soron következő ülését. Az ülés célja a logisztikai.
Interdiszciplináris ellátási lánc- versenyképes vállalat
Logisztika 6.előadás.
SZERVEZETI ALAPFORMÁK
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
Logisztika bevezető elemek.
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Katonai Műszaki Doktori Iskola A katonai közlekedési rendszertechnika helye, szerepe a katonai műszaki tudományokban Szűcs László CSc / Előadás: án.
Derzsényi Attila mk. alezredes. Feladat végrehajtáshoz szükséges eszközök, anyagok (elhelyezési szakellátás), készletek, szolgáltatások nyilvántartás,
Katonai logisztikai alapismeretek 2. előadás
Az ÚMVP intézményrendszere
Az ellátási láncok biztonsága
Repülőgép Üzemeltetési osztály működési struktúrájának módosítása
INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS SZERKEZET. TÖRTÉNET, SZEREPLŐK 1999-es megállapodás 2002-es megállapodás 2006-os (hatályos) megállapodás Módosítások: 2007,
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Veszélyes üzemek kritikus infrastruktúra védelmi aspektusai
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
A katonai műszaki ismeretek alapjai Doktori képzés I. szemeszter
A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM - A MAGYAR FELSŐOKTATÁS INTEGRÁNS RÉSZE 1 MPV előadás.
DEÁK JÁNOS NAPJAINK KATONAI MŰVELETEINEK JELLEMZŐI
MH ELÉRENDŐ KÉPESSÉGEI
A háború és a modern fegyveres erő
Tartalom  Infrastruktúra meghatározása  Infrastruktúrák osztályozása  Kritikus információs infrastruktúrák  Információs infrastruktúrák támadása és.
3. hét: az ISO 9001:2008-es szabványnak megfelelő
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) – a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer alapinfrastruktúrája
Szakmai elvárások és elvárt eredmények a szociális szolgáltatásokon belül nyújtott étkeztetéssel kapcsolatban… Nyíregyháza, március 29.
Funkciói, feladatai és területei
Minőség menedzsment 6.előadás
1 HADERŐREFORM – KOMPLEX LOGISZTIKAI FELADATOK Dr. Szenes Zoltán egyetemi magántanár Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem XI. Logisztikai Fórum Budapest,
Az Európai Foglalkoztatási Stratégia Készítette: Balogh Judit Nemzetközi Tan. III. évf
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
Elektronikus információbiztonsági kihívások – új szempontból – a Magyar Honvédségnél
PARP Planning and Review Process Busa Krisztián őrgy. Honvédelmi Minisztérium.
BIZTONSÁGPOLITIKAI KURZUS 2003/2004 II. FÉLÉV VÁLSÁGKEZELÉS TÓTH LÁSZLÓ MSC HADMÉRNÖK EZREDES SZEGED BIZTONSÁGPOLITIKAI KÖZPONT ELNÖKE.
Logisztikai alapfogalmak
Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár
A logisztikai rendszer beszerzési alrendszerének jellemzői és modellje
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
LOGISZTIKA Előadó: Dr. Fazekas Lajos Debreceni Egyetem Műszaki Kar.
Az E-KÖZIGAZGATÁS INFORMATIKAI STRATÉGIÁJA október 16.
Emberi Erőforrás Menedzsment Bevezetés
Készletgazdálkodás és logisztika
Logisztikai 2. előadás Derzsényi Attila alezredes
Vállalkozásmenedzsment I.
Tágabb, mint a kereskedelmi szerződések köre
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szervezeti Felépítése
BESZERZÉS A KATONAI LOGISZTIKÁBAN
Prof. Dr. Illés Béla* tanszékvezető egyetemi tanár
L O G I S Z T I K A A L A P J A I Készítette: Gács Nóra
Lisszaboni Szerződés tükrében
ESZKÖZÖK és ERŐFORRÁSOK
Előadás másolata:

Prof. Dr. Báthy Sándor tanszékvezető, egyetemi tanár Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Katonai Logisztikai, Minőségügyi és Közlekedésmérnöki tanszék A katonai műveletek támogatási rendszere Logisztikai támogatás előadás 2*45’ (doktori képzés) Prof. Dr. Báthy Sándor tanszékvezető, egyetemi tanár

Feldolgozandó kérdések: - Katonai logisztika a logisztika része. Az MH a NATO logisztikai rendszerében. A katonai műveletek logisztikai támogatásának alapelvei, a többnemzeti támogatás lehetőségei. A NATO stratégia logisztikai következtetései. A műveleti támogatási lánc menedzsment, a NATO parancsnok jog és hatáskörének bővülése a NATO reagáló erők tevékenységének támogatásában.

Irodalomjegyzék: 1. Összhaderőnemi Logisztikai Doktrína (Tervezet) 2005 2. Szegedi Zoltán-Prezenszki József: Logisztika-menedzsment 3. Átalakítás az USA-hadsereg logisztikájában Eredeti cím: Tansformation in Army Logistics Írta:McKay,R;Flowers,K. Megjelent a Military Review 2000. évi szeptember-októberi számában 44-50. p. 4. A német fegyveres erők új irányzata A jövőbeni Bundeswehr új képességei és struktúrái Anyagi és hadfelszerelési koncepció a jövőbeni fegyveres erők számára Eredeti cím: Die neuausrichtung, der deutschen streitkräfte Neue fähigkeiten und neue strukturen für die Bundeswehr der zukunft Material-und ausrustungkonzept für die streitkräfte der zukunft Írta: Lange.M. Megjelent a Soldat und Technik 2001. évi 3. számában, 8-14.p., és 6. számában, 15-19.p. 5.Halászné Sipos Erzsébet: Logisztika Magyar Világ Kiadó 1998 6. NATO Logisztikai Kézikönyv 7. Szövetséges Összhaderőnemi Logisztikai Doktrína AJP-4 8. MC 0526 Az NRF műveletek logisztikai támogatásának irányelvei (2005. jún. 15) 9. MC 0477 NRF Katonai Koncepció, 2003. jún. 18. 10. MC 0319/2 NATO Logisztikai Alapelvek és Iránymutatások, 2004. máj. 28 11. MC 0326/2 NATO Alapelvek és Iránymutatások a Műveletek Eü. Biztosítására, 2004. ápr. 7 12. MC 0334/2 NATO Alapelvek és Iránymutatások a Befogadó Nemzeti Támogatásra, 2005. jan. 19 13. MC 0336/2 NATO Alapelvek és Iránymutatások a Mozgások és Szállítások Végrehajtására, 2002. márc. 15 14. Hadműveleti támogatási lánc menedzsment (NATO munkaanyag)

Konzultációs lehetőség: személyesen, a ZMNE Hungária krt-i bázis „A” épület 739-es irodájában, munkanapokon 13.00-15.00-ig előzetes egyeztetést követően. Elérhetőség Telefonszám: 432-9000/29-122 vagy 29-115 Fax szám: városi 432-9211, HM 29-936 E-mail cím: logisztika@zmne.hu

LOGISZTIKA FILOZÓFIA MÓDSZEREK RENDSZEREK FOLYAMATOK ellátási elosztási gazdasági eredmények

LOGISZTIKA ÁLTALÁBAN A logisztika anyagok, energiák, információk, esetleg személyek rendszeren belüli és rendszerek közötti áramlásának létrehozásával, irányításával és lebonyolításával összefüggő tevékenységekkel foglalkozik. A logisztikát az 5M segítségével következőképpen tudjuk szemléletesen megmagyarázni: A logisztika megfelelő anyag, eszköz, személy megfelelő helyre megfelelő időben megfelelő mennyiségben és minőségben megfelelő költségek mellett történő eljuttatását jelenti.

A logisztika mint integrált interdiszciplináris tudomány anyag-áramlás technika anyagáramlás technológia gyártás technológia közlekedés technika és technológia szolgáltatás technika és technológia LOGISZTIKA informatika kommuni-kációs technika rendszer-technika üzem-gazdaság-tan marketing

VI. (Bölcs) Leó bizánci császár (866-912) a „Háború művészetének összefoglaló magyarázata” című művében a logisztikáról a következőket írta: „A logisztika dolga, hogy a hadsereget zsolddal ellássa, a feladatnak megfelelően felfegyverezze és elossza, védelmi és harci eszközökkel felszerelje a hadművelet minden igénye szerint, időben és jól. Ez azt jelenti, hogy ki kell számítani a teret és az időt. A terepet a haderő mozgásának megfelelően, és az ellenség ellenállóereje szerint kell értékelni. Ezeknek a feladatoknak megfelelően szükséges szabályozni, besorolni a saját haderő mozgását.” (Idézi M. Jahns: A hadtudományok története München, 1889)

NATO LOGISZTIKA A haderő mozgatásának és fenntartásának tervezésével és végrehajtásával foglalkozó tudomány. A legszélesebb értelmezésben az alábbi katonai tevékenységi területekre terjed ki: az anyagok1 tervezése és fejlesztése, beszerzése, raktározása, szállítása, elosztása, fenntartása-karbantartása, kiürítése és kiosztása; személyszállítás; létesítmények vásárlása vagy építése, karbantartása, működtetése és elosztása; szolgáltatások beszerzése vagy nyújtása; orvosi, valamint az egészségügyi szolgáltatás biztosítása. 1 Anyag és eszköz a legtágabb értelmében, amely magába foglalja a gépjárműveket, fegyvereket, lőszereket, üzemanyagokat, stb.

A Katonai Kifejezések Szótára (Directory of Military and Associated Terms, Joint 1-O2) USA 1989. A legáltalánosabb értelemben a logisztikához tartoznak a katonai tevékenység mindazon összetevői, amelyek: Anyagi javak (anyag, felszerelés, eszköz) kutatásával, tervezésével, fejlesztésével, beszerzésével, rendszerbe állításával, tárolásával, mozgatásával, elosztásával, fenntartásával, mentésével és átcsoportosításával (kategorizálásával), Személyek (személyzet, állomány) szállításával, mentésével és ápolásával, Létesítmények megszerzésével, vagy megépítésével, ezek működtetésével, fenntartásával, rendelkezésre bocsátásával, valamint Szolgáltatások megszerzésével, vagy megszervezésével (létesítésével) kapcsolatosak.

TÁMOGATÁS HARCTÁMOGATÁS HARCKISZOLGÁLÓI TÁMOGATÁS TŰZTÁMOGATÁS LOGISZTIKAI TÁMOGATÁS HADMŰVELETI (HARC) BIZTOSÍTÁS ADMINISZTRATÍV TÁMOGATÁS

Háborús színtér logisztikai rendszere Közlekedési (utánpótlási) övezet (zóna) Harci övezet Háborús térség Háborús színtér Az USA honi területi bázis Hadszíntér Háborús (had-) színterek közötti utánszállítási vonalak Háborús (had-) színtéren belüli utánszállítási vonalak Logisztikai bázis Hadászati logisztika Hadműveleti logisztika Harcászati logisztika

NATO LOGISZTIKAI ALAPELVEK - Közös felelősség: A nemzeteknek és a NATO hatóságoknak közös felelősséget kell viselniük a többnemzeti NATO- műveletek logisztikai támogatásáért. Ez a közös felelősség arra ösztönzi a nemzeteket és a NATO-t, hogy működjenek együtt a támogatások megszervezésében és a logisztikai képességeket, erőforrásokat hatékonyan és gazdaságosan használják fel. A logisztika kereteiben egyesített szabványosítás, együttműködés és többnemzeti jelleg megfelelő alapot teremt a logisztikai támogatások rugalmas és hatékony igénybevételéhez és ezáltal járul hozzá a művelet sikerességéhez. Jog- és hatáskör; Műveleti elsőbbség követelménye; Együttműködés; Koordináció; Szavatolt biztosítás; Elégségesség; Gazdaságosság; Rugalmasság; Láthatóság és átláthatóság. MC 319/2

A NATO STRATÉGIÁVAL JÁRÓ LOGISZTIKAI KÖVETKEZTETÉSEK Rugalmasság Stratégiai mozgékonyság, mozgatás és szállítás Többnemzeti működés Szabványosítás Befogadó Nemzeti Támogatás (HNS) A harcképesség fenntartása Együttműködés és koordináció

NATO SZABVÁNYOK / SZINTEK ÉS FOGALMAK / (Kevésbé nehéz elérni HADMŰVELETI, ANYAGI ÉS ADMINISZTRATIV SZABVÁNYOK SZINTJEI (Igen nehéz elérni) EGYSÉGESSÉG Például a NATO országok légierői 23 vadászgép tipust tartanak rendszerben.) CSERESZABATOSSÁG (Egymásközti kicserélhetőség ) Közös eljárások a felszere- lés vagy a doktrina terén. INTEROPERABILITÁS Az eszközök képessége a cserélhetőségre, módosítás nélkül. (Elérhető az új tagoknál kb. 10 év. ) KOMPATIBILITÁS Képesség arra, hogy szolgáltatást nyújtsanak, illetve fogadjanak el egymástól. (Kevésbé nehéz elérni és minimális szint ) Képesség az ugyanazon környezetben való műkö- désre az egymásra való zavaró hatás nélkül. “A szabványosító és interoperabilitás kiadásai NATO csatlakozás küszöbén “ Dr Csabai GYörgy ZMNE SVKI vezető kutató

Többnemzeti logisztika A többnemzeti logisztika egy olyan eszköz, amely a műveleti követelmények és speciális helyzetek függvényében, növelheti a gazdaságosságot és hatékonyságot. Részleteiben, a nemzeti logisztika előnyei a következők lehetnek: teljes költségek csökkentése, egyes nemzetek lehetősége arra, hogy arányos részt vállaljanak a támogatásban, a logisztikai szervezet csökkentése, a haderők rugalmasságának javítása, a korlátozott helyi erőforrások megőrzése és speciális nemzeti szaktudás hasznosítása. A többnemzeti logisztika nem egy önmagáért való cél. A haderő-tervezési és összeállítási folyamat során a többnemzeti logisztika alkalmazhatóságát, szükségszerűségét és előnyeit vizsgálni kell. Egyoldalú nemzeti logisztikai döntések negatív értelemben befolyásolhatják a NATO parancsnok küldetésének hatékonyságát. A NATO műveleti tapasztalatok azt szemléltetik, ha egyszer már a nemzeti logisztikai szervezetek felállításra kerültek, nagy bizonyossággal állítható, hogy sokkal nehezebb a többnemzeti logisztika irányába elmozdulni. Ennek érdekében a többnemzeti logisztikai megoldásokat már a logisztikai tervezési folyamat lehető legkorábbi szakaszában keresni kell. A saját haderőket támogató nemzeti logisztikai megoldások mellett, ahol a nemzetek és/vagy a NATO parancsnokok között keletkezett eseti kölcsönös megegyezések alapján nyújtják a támogatást, a többnemzeti logisztikának az alábbi három fajtájával növelhető a többnemzeti jelleg: Előre tervezett kölcsönös támogatási, Befogadó Nemzeti Támogatási (HNS), harmadik fél által nyújtott támogatási szolgáltatási (TPLSS) szerződések, amelyek a NATO és/vagy a nemzetek között két- vagy többoldalú megállapodások alapján biztosíthatóak. Egy nemzet – nemzeti alárendeltségben maradva – hivatalosan vállalja egyes támogatások, illetve szolgáltatások nyújtását a többnemzeti haderő egészének vagy részeinek (pl. logisztikai vezető nemzet -LLN, logisztikai szerepkörre szakosodott nemzet –LRSN). A feladatszabás jog- és hatáskört NATO parancsnok gyakorolja. Egy vagy több nemzet hivatalosan vállalja a többnemzeti haderő egészének vagy részeinek támogatását, olyan módon, hogy a műveleti irányítás a többnemzeti parancsnok jog- és hatásköre marad (pl. MILU). A többnemzeti logisztika előre tervezhető vagy menet közben vehető igénybe, ha művelei helyzet változása ezt igényli. A fenti típusokat alapul véve a NATO és a nemzetek a többnemzeti logisztika alkalmazása mellett dönthetnek, olyan esetekben, amikor ezek helyettesíthetik a kevésbé gazdaságos és hatékony nemzeti megoldásokat. A NATO parancsnok speciális küldetésekben – megtartva a teljeskörű műveleti felelősséget- alkalmas lehet a nemzetek közötti közvetítő, egyeztető szerep betöltésére, hogy az ilyen jellegű többnemzeti megállapodásokat elősegítse. Ez általában megfelelő Egyetértési Megállapodások (MOUs) vagy Technikai Egyezmények (Tas) kidolgozásán keresztül valósul meg, amelyek részletesen tárgyalják a funkcionális, adminisztratív és erőforrás vonatkozású hatásokat ezekben a viszonylatokban. MC 319/2

Többnemzeti támogatási, ellátási lehetőségek Ellátási osztály Nem-zeti HNS/ szerződés Több-nemzeti Többnemzeti MILU Vezető nemzet Szerep körre szako-sodás (a) (b) (c) (d) (e) (f) (g) (h) 1 I. osztály friss x 2 I. osztály harci 3 Víz 4 II. osztály 5 III. osztály 6 III/A osztály 7 IV. osztály 8 V. osztály 9 Szállítás 10 Eü. támogatás

A BEFOGADÓ NEMZETI TÁMOGATÁS (BNT) MEGHATÁROZÁSA Befogadó Nemzeti Támogatás (BNT) egy befogadó nemzet által békeidőszakban, válság, vagy konfliktus esetén a befogadó nemzet területén elhelyezkedő, illetve átvonuló szövetséges erők és szervezetek számára nyújtott polgári és katonai segítség. Az ilyen segítségnyújtás alapja, a befogadó nemzetek, a küldő nemzetek és/vagy a NATO parancsokságok között megkötött egyezményekből származó kötelezettségvállalás.

Elosztó Bázisú Logisztika Logisztikai rendszer (háló) Támogatás integrálója Globális összekapcsolás Honi bázis Harcos erő Hadszíntéri logisztikai lehetőségek Hadászati logisztikai bázis

NATO műveleti támogatási hálózat Jelmagyarázat: COP: Közös Műveleti Terv CT: Küldemény Nyomon Követés HNS: Befogadó Nemzeti Támogatás ITV: Szállítás Alatti Nyomonkövetés JLSG: Egyesített Logisztikai Támogató Csoport JOA: Egyesített Műveleti Terület OSG: Műveleti Támogató Kapu POD: Kirakó Kikötők POE: Berakó Kikötő RIC: LOGREP jelentési kód RIL: Jelenthető Árucikk-adat Listák RSOM: Stratégiai felvonultatás, fogadás, állomástatás és előrevonás (továbbküldés) RSOMI: Fogadás, Gyülekeztetés, Előrevonás, Összekovácsolás és Integráció SPS: Általános Prioritási Rendszer TAV: Műveleti készletek teljes átláthatósága, nyomon követése TOA: Átalárendelés