Vojtina ars poeticája: Évek óta senki sem ellenőrzi amaz Isten-földjét, melynek magyar költészet a neve. Népszerűség csak a magukat poétának nevező, a költészetet megcsúfoló alakoknak jut, a szellemi tartalom, magvas gondolatok nem számítanak…
Itt van ez a Vojtina Mátyás is… Itt van ez a Vojtina Mátyás is…. a közönségnek az kell, nem a magvas gondolat. Ki a szabadságharcról ily lefitymáló stílusban vélekedik azt inkább nem is minősíteném…. Ilyenkor csak még erősebben él bennem a veszteség érzése az oly igaz poéták elvesztése miatt mint amilyen például drága barátom Petőfi Sándor volt.
Ilyenkor vetődnek fel bennem a fájó kérdések: Mi a sorsa ma e honban egy költőnek, s van-é jövője a költészetnek? Érdekel-e még valakit a dal? Hazudni rút, de másokért szabad-e? Hitet adni bűn-e? Hazudott-e Katona József? Volt-e joga nemesbíteni Bánkot? Illet volna-e, ha a megvénült házaspár csendesen kimúl a világból? És Tiborc? Emelkedhet-e íly magaslatokra egy élő paraszt?
Ezért már írni sincs kedvem….. És a bevált témák? Leány, bor, haza? Nem kell a vers, hisz a hont is ordítva szeretik, ének se kell, csupán hangos kiáltás. „Költő hazudj, de rajt ne fogjanak”. Szeretnénk hinni a boldogságban, az életben vagy legalább a múltban. Kell-e nekünk a mese, az idea? Igen, nekem egész ember kell! Férj, ki a nejéért bosszút áll! Szomjazzuk az igazságot, ha kell a hazugság által is! A költészetet kell hozzáidomítani a költészet-ellenes valósághoz. Ezért már írni sincs kedvem….. Letészem a lantot. Nyugodjék.…..
Kell az illúzió. S az is a valóság, még ha „csak” égi mása is annak Kell az illúzió! S az is a valóság, még ha „csak” égi mása is annak! Romantika vagy realizmus? A görögök is kapcsolták e kettőt, s tanulhattunk tőlük oly sokat az emberről, s az álmokról! Városunk míly poros és bűzös, ha a hétköznapok sivárságának horizontjából nézzük, de ha felmegyünk a hegyre, s a Duna tart csalóka tükröt a valóságnak, máris ott az idea, a művészet!