Az otthontól az egyetemig Vándorút Újpestről, azaz a világ végéről

7:10 - indulás. Vagy jobb napokon, 9:10. 1 7:10 - indulás. Vagy jobb napokon, 9:10. 1. Kocsi az utcánk sarkán, ahol balra kell fordulnom: Még nem láttam megmoccanni. Ha használja is valaki naponta, mindig ugyanabban a szögben és pontosan ugyanakkora helyet elfoglalva a járdán parkol vele vissza. Természetesen úgy, hogy még épp átcsusszanhatnék az autó és a kerítés között, ha nem lenne rajtam táska, ha nyári pólókban lennék, vagy ha vékonyabb lennék. Így minden iskolai nap reggelén kikerülni kényszerülöm, közben mélyen magamban háborgok.

2. A kereszteződés: Nem csak egy, hanem kettő zebrán is át kell jutnom a szemben lévő sarokig, hogy elérjem a buszt. Óráknak tűnik az idő, mire az első piros lámpa végre zöldre vált, hiszen a gyalogos sose siet, megtanult már várni. Mégis olyan rövid ideig tart, hogy nem érek át a túloldalra, hanem lefordulok, szép ívet írok le minden reggel, mert addigra zöld lesz a második lámpa is. Buszra várok, majd zötykölődöm.

3. A busztól egyenesen a metróig: A buszra szinte mindig az első ajtón szállok fel, felmutatom a bérletet, végigsétálok a járművön, és az utolsó ajtón szállok majd le. Az ottani megállóból így pontosan egyenesen vezet egy út a túloldalra, a metrólejárathoz. Igazából ez a füvön megy keresztül, levágva egy jókora sarkot, hogy a reggeli rohanásban véletlenül se kelljen a rendes járdát használni. Persze az is ott sétál a maga nyugalmas és céltalan tempójában, akinek bőven van ideje. Bármire. Álmélkodni a napfelkeltében, elszívni egy cigarettát vagy "szándékosan" útjába állni a pasasnak, aki épp most késik el a munkahelyéről, ezért hangosan beszól neki. Bearanyozza a reggelem.

4. Az illatos bódé, ahol a metróhoz igyekszem lefelé a föld alá: Egy picinyke faház, vasráccsal az ajtaján. Szorosan mellette sétálok el, mert télen teaillatot, nyáron limonádéét árasztja. Eljátszom a gondolattal, vehetnék valamit, de még sose tettem, mert meggyőzőm magam arról, hogy sietek.

5. Felszállás a metróra: A legelső kocsiba próbálok befurakodni a legelső ajtón keresztül. Ez pontosan a falra felfüggesztett sárga volánbusz tábla előtt áll meg. Reggelente leköti a figyelmem az olvasása, amíg várok, habár már kívülről tudom melyik irányba kéne felmennem, ha éppen Vácra, Veresegyházára, Visegrádra vagy Esztergomba igyekeznék. Eközben megérkezik a kék (vagy fehér) várva várt "csodajármű". Tolakszom én is, megböknek, megrúgnak, rám esnek, hasba és tarkón vágnak, de végül felszállok. Metrózok.

6. Átszállás, mert miért is lenne elég csupán 2 járművel bejárni: Igazán megunom a tömeget, így a másik metróra már hátul szállok fel. Egészen pontosan a legutolsó kocsiba, ugyanis ahhoz van közel a lift a lusta emberek számára. A metró ajtaja a fallal párhuzamos negyedik vonallal szemben áll meg. Ez az a vonal, amely elsőként találkozik a hatalmas hengerrel is. Az ajtó nyitódik, felszállok, és zárul. Metrózok tovább. A lifttel végül a felszínre török. Kedvenc időszakom az a pár hét minden évben, amikor még sötétben szállok alá a föld alá, de a lift megérkezésekor már beragyogja Budát a napfény.

Kálmán Mónika 2017. Szeptember 27.