Mi számít? A műveim? Én mint költő? Azt veszem mostanában észre, hogy az emberek szemében csak a költeményeim a fontosak, de az én sorsom nem számít nekik. „Ki gondol a madárra és a fára, Ki a költőre, hogy mi sorsban él ? ”
Megnyugodhatok? Csak akkor lehetek nyugodt…: Ha tudom hogy halálom után is a költeményeim élni fognak. És felsóhajtnom, veszhet már a kagyló, A drága gyöngy, mely élni fog, ha kész.
Hogyan lehet maradandót alkotni? Csak az a mű létezik igazán amit a szívünkön keresztül írunk meg Mert nem ha újat mond, ér szívhez a dal…
Motiváció? Bár, sok nehézség volt és van is az életemben, de hála az égnek mindig tudtam valamibe kapaszkodni. De hála Isten ! a sors éjjelében Ragyogó csillagom is volt elég
Ars poetica? Erre a műfajra van szükségem, ez lehet a megoldás: Bele írom a: -tapasztalataimat -érzéseimet -tudásomat -lehetőségeimet -üzenetemet Míg szent eszmékért ember harcol, érez, Mindebből osztályrész jutand nekem.