SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Advertisements

Kovácsné Kerepesi Márta felülvizsgálati referens
A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
© Baráth László Az elmúlt félév. Miért igen, miért nem. Szabad-e tartózkodni? © Baráth László.
Gyermekvédelmi igazgatás – gyámügyi ismeretek
Magyar Könyvvizsgálói Kamara XVI. Országis Szakmai Konferenciája III. Szekció „Az önkormányzatiság pénzügyi-, jogi korlátai” Dr. Lóránt Zoltán Eger, 2008.
Önkormányzatok finanszírozása
ELTE ÁJK Április 25. Bíróságok, ügyészségek költségvetése Dr Darák Péter.
ÓVODÁK MŰKÖDÉSE 2013.
Az Alaptörvény és a közpénzügyek az önkormányzatok szemszögéből
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Tatabánya Megyei Jogú Város évi költségvetése
Győr város szociális ellátórendszerének működtetése az önkormányzati, civil és egyházi szolgáltatók közreműködésével. Páternoszter Piroska főosztályvezető.
Önkormányzatok finanszírozási és pénzügyi gondjai Tállai András önkormányzati államtitkár Belügyminisztérium április 7.
Az oktatási intézmények önkormányzati működésével kapcsolatos felvetések ( egy jegyző gondolatai, értelmezései és esetleges válaszai) Készítette: Molnárné.
Az önkormányzati gazdálkodás szabályai Debrecen,
A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései
MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG PÉNZÜGYI SZAKOSZTÁLY Kossuth klub: április 14. Dr. Lóránt Zoltán (az önkormányzati gazdálkodás nehézségei Magyarországon)
XVII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Balatonalmádi, szeptember
Fiskális Politika Államháztartás - központi költségvetés - társadalombiztosítási alapok - egészségbiztosítási alap - nyugdíjbiztosítási alap - elkülönített.
Döntések a magyar parlamentben 2. Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
BIZTONSÁGOS MÓRAHALOMÉRT Főpályázó: Mórahalom Város Önkormányzata.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS. Átlagos beérkezés: 51 nap után.
1 Változások az önkormányzatok évi tervezésének, gazdálkodásának szabályozásában.
A költségvetés készítésének és elfogadásának folyamata
A évi önkormányzati költségvetési finanszírozás szabályai
ÜNNEPÉLYES MEGYEI TANÉVNYITÓ
KÖZSZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Általános Vállalkozási Főiskola III. évfolyam 2008/2009. tanév 2.
Közmeghallgatás december 2. Költségvetési beszámoló.
Az államháztartásról szóló törvény
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK évi költségvetési javaslata.
Államadósság és állampapírpiac
A felsőoktatási intézmények gazdálkodásának szabályozása az új felsőoktatási törvényben Prof. Dr. Katona Tamás.
Jegyzői értekezlet szeptember 8.. Jegyzői értekezlet 2011 szeptember 8. Helyi lakásfenntartási támogatás Jogalkotási kötelezettség: Szoc tv. 38.
Államháztartási alapismeretek
Pénzügyi elemzés és javaslatok Hajdúnánás Város gazdálkodásához ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a Hajdúnánási Közös Önkormányzati.
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Óbuda-Békásmegyer évi költségvetése. Adatforrás: III. ker. önkormányzat.
G YŐR M EGYEI J OGÚ V ÁROS adó- és gazdaságpolitikája Nagy Tamás Gazdálkodási Főosztályvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Győr, 2016.
Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatal Műszaki iroda bemutatása.
Rábapatona Község Önkormányzat 2011 évi költségvetés végrehajtása.
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
TOP vas megyei aktualitásai
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 5.
Tájékoztató Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának
Az államháztartás.
2017. július 5..
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 3.
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
Az önkormányzati működtetés átvételének tapasztalatai
BESZÁMOLÓ A BTK Kari Tanácsának részére
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 2.
Pénzügyi kockázatok az önkormányzati rendszerben Dr
Közmeghallgatás Dunavecse
Pécs, szeptember 25. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Lorem ipsum.
Gazdasági rendszerek.
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
A Terület- és településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló beruházások előrehaladása Egerben.
Költségvetés.
Előadás másolata:

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012 SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012. évi költségvetési javaslata

A CÉL 468.350 §. -6,9 Mrd 78.654 129.741 §. 2.544 710.660 e Ft -2.155 292 §. 713 194 §. 74.431 407.755 Ft 3 327 66 594 117 ????? előző év tárgy év Összesen: 405 600 2 155 407 755 206 100 66 594 710 650 2 544 713 194 74 431 468 350 117 468 467 2 245 292 2 537 190 359 3 327 193 686

Költségvetés készítését meghatározó tényezők

2012. évi költségvetés készítését megalapozó jogszabályok Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm. rendelet

Jogszabályváltozások jelentős tételei 2013. január 1. napjától az oktatás  állami feladat 2014. szeptember 1. napjától minden három éves gyermek óvodakötelessé válik 2013. évtől a feladatfinanszírozás rendszerének bevezetése Adósságot keletkeztető ügyletek engedélyezése / korlátai 2012. évtől működési célra csak likvid hitel vehető fel Hitellel rendelkező, kötvényt kibocsátó, kezességet vállaló önkormányzatok a központi költségvetésből származó támogatásaikat alszámlán kötelesek elkülöníteni, abból adósságszolgálattal kapcsolatos fizetési kötelezettséget nem teljesíthetnek

Főbb számok: Kiadási főösszeg 31.922.712 e Ft Bevételi főösszeg : 29.703.690 e Ft (pénzforgalom nélküli bevételekkel összesen) Ebből : - helyi adók 11.436.000 e Ft - átengedett központi adók 2.696.180 e Ft - működési költségvetési támogatások 7.280.695 e Ft - felhalmozási saját bevétel 275.000 e Ft - felhalmozási pénzeszközátvétel 1.268.641 e Ft Kiadási főösszeg 31.922.712 e Ft Ebből: - költségvetési szervek kiadása 16.620.672 e Ft - éves adósságszolgálat mindösszesen 2.780.560 e Ft - felújítási, fejlesztési kiadások 3.634.447 e Ft - támogatási keretek, alapok 187.131 e Ft - általános és céltartalék összesen 3.456.846 e Ft

Hiány fedezete Korábban felvett refinanszírozási hitel erre az évre eső hányada 789.022 e Ft 2012. évi fejlesztési célú / adósság visszafizetésére irányuló hitelfelvétel vagy kötvénykibocsátás 1.430.000 e Ft

A működés biztonságát megalapozó tartalékok Többletbevételek kezelésére szolgáló Alap az adósságszolgálat visszafizethetősége érdekében (ÁSZ)  100 m Ft Közszolgáltatások biztonságos fenntartására és az átalakuló önkormányzati rendszerből fakadó feladatok évközben jelentkező többletköltségeinek fedezetére  900 m Ft Általános tartalék  137,5 m Ft Intézményi feladatellátás tartaléka  100 m Ft Köznevelési és szociális ellátó rendszer fejlesztési tartaléka  77 m Ft

2012. év kiemelt vállalásai I. Intézmények biztonságos működtetése, cafeteria juttatás biztosításával 14,4 Mrd Éves adósságszolgálat teljesítése 2,8 Mrd Átalakuló önkormányzati rendszerből adódó feladatok kezelése a közszolgáltatások biztonságos fenntartása 0,9 Mrd Kiemelten kezelt fejlesztések és felújítások 2,2 Mrd

2012. év kiemelt vállalásai II. Felújítások: Bölcsődei, óvodai férőhely bővítése, kialakítása Orvosi rendelők fejlesztése A megkezdett beruházások folytatása: Szennyvízcsatorna építése Belvárosi rehabilitáció folytatása Fiskális utcai orvosi rendelő felújítása és bővítése Sóstó vízpótlás, és tómeder helyreállítás előkészítése Tervezett új beruházások: Mártírok útja útfelújítása, csapadékcsatorna főgyűjtő átépítése projekt előkészítése Török fürdő – barokk ház rehabilitációjának előkészítése

2012. év kiemelt vállalásai III. Szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátása Közbiztonság erősítése (Rendőrség, a Városi Polgárőrség, a Közterület-felügyelet és a Polgári Védelem támogatása) Támogatási alapok (társadalmi felelősségvállalás, kultúra, sport, turisztika és civil kapcsolatok területén) Önként vállalt feladatok szűkített ellátása

Stabil működés a szűkös esztendőben 2012.02.09