AZ IGEHIRDETŐ ÉS GYÜLEKEZETE Pápa - DRA. - 2016.02.27. Steinbach József - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Advertisements

Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
A REMÉNYSÉG JELEI IMAHÉT KEDD Az emberek és a természeti erőforrások kizsákmányolása A misszió lehetőségek ideje.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.
Nyírségi Református Egyházmegye Területi Presbiteri Találkozók február 26. Rakamaz március 4. Nyírmada március 18. Nyírbogát március 25. Ibrány április.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
Az Istenről való beszéd lehetőségei Thomas Mann József és testvérei című regényében.
Úton böjtben.
Lelkész-presbiteri konferencia Miskolc, április 12.
Személyes élet és szolgálati látás elvétele, célok kialakítása.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Exegézis – szövegértelmezés – szabályai, illetve feltételei.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
Jöjj Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el fényességünk
A békéltetés szolgálata
║: Jöjj, Szentlélek, jöjj közénk, jöjj el, fényességünk!
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Az élet igéje május.
A lelkigondozói beszélgetés © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
{ Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? Nehéz kérdések, Békevár, Jóföldi Endre, 2012.
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
1 Továbblépés - Az üzenet.
Az Élet Igéje augusztus.
Az élet igéje Az élet igéje január január.
Jézus követése Ifjúsági óra.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1 Tessz 5,17) Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Az Élet Igéje szeptember.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Új hálaének áldja Istent
Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett, Hogy a fán szenvedett értem és mennybe ment! Halleluja, hála néked, Halleluja, ámen! Halleluja, hála néked, Ébreszd.
Ó drága kincs te szeretet, Jöjj, töltsd be fáradt lelkemet,
Advent III Vasárnapja A-év
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Demens gondozás (Kommunikáció) Készítette: Jónyer Lajosné
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Református istentisztelet 2016 május 8. vasárnap anyák napja.
Isten vezetése Prédikáció szeptember 24.. Ígéretek Ézs 48,17 „Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
SÁFÁRSÁG EGY VÁLTOZÓ VILÁGBAN Erika F Puni, PhD Stewardship Ministries Director General Conference.
Református istentisztelet
Jézus életének főbb eseményei és tanításának legfontosabb elemei
JÓ REGGELT !.
Református istentisztelet
Igeolvasás „1Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy.
Vecsés gyülekezet látása
Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat
Értékeld az elmúlt évet:
Református istentisztelet
Jertek, boldog énekszóval Adjunk hálát Istennek,
376.
Ökumenikus imahét bezárása
I-008.
Imádkozz az Észak-Koreában élő gyermekekért!
I. A KIJELENTÉS Isten szól magáról.
A) Jézus Krisztus személye
II. A HITRŐL 1.
A teremtő és gondviselő Atya
B) A Megváltó Isten, Jézus Krisztus váltságműve
VIII. A Szentlélek Isten
A tanítvány magányának és közösségi életének dilemmája
Előadás másolata:

AZ IGEHIRDETŐ ÉS GYÜLEKEZETE Pápa - DRA Steinbach József - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai részletek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - III. Empírikus kiegészítések a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában

I. TEOLÓGIAI ALAPELVEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Mit jelent, hogy az igehirdetés vegye tekintetbe a gyülekezetet? KONFORMIZMUS

I. TEOLÓGIAI ALAPELVEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Mit jelent, hogy az igehirdetés vegye tekintetbe a gyülekezetet? - 2. A gyülekezetről teológiailag gondolkodni HK 54

I. TEOLÓGIAI ALAPELVEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Mit jelent, hogy az igehirdetés vegye tekintetbe a gyülekezetet? - 2. A gyülekezetről teológiailag gondolkodni - 3. A prédikáció és a gyülekezet kapcsolatáról teológiailag gondolkodni

I. TEOLÓGIAI ALAPELVEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 3. A prédikáció és a gyülekezet kapcsolatáról teológiailag gondolkodni: = Ige hozza létre a gyülekezetet. = Az Ige a gyülekezetben tárul fel. = Ige(hirdetés) szemlélete: Gyülekezet, egyház, Isten választottai.

II. HOMILETIKAI RÉSZLETEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. A prédikáció jelentősége a gyülekezet számára Isten akaratával kapcsolatos információ konfirmáció

II. HOMILETIKAI RÉSZLETEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. A prédikáció jelentősége a gyülekezet számára A gyülekezet jelentősége a prédikáció számára: A gyülekezetben proklamálják az evangéliumot. A gyülekezet puszta léte evangélium. A gyülekezet igényt támaszt, építő kritikát.

II. HOMILETIKAI RÉSZLETEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. A prédikáció jelentősége a gyülekezet számára A gyülekezet jelentősége a prédikáció számára A prédikáció gyülekezetszerűségének lényege. = Bonhoeffer, az egyetlen alkalmazás a tárgyszerű magyarázat.

II. HOMILETIKAI RÉSZLETEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. A prédikáció jelentősége a gyülekezet számára A gyülekezet jelentősége a prédikáció számára A prédikáció gyülekezetszerűségének lényege A prédikáció gyülekezetszerűségének tartalma. BARTH: Nincs külön mondanivaló az egyes rétegeknek, hanem ugyanaz a mondanivaló minden embernek. Szeretni Nyitott fölény Tapintat Kairos tudat

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Az empírikus homiletika mibenléte (1970-től) = Igehirdetés beszéd (hatás) = Textus exegézise helyett a hallgatóság, szituáció, prédikátor exegézise = Tudományosság látszata (Komm., Pszich., Szoc., Nyelvészet, Esztétika) = Ige értelmezésének kitágítása, textus relativizálása

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Az empírikus homiletika mibenléte (1970-től) A gyülekezettel kapcsolatos empírikus tényezők. Fiziológiai tényezők (hangerő, érthetőség, fizikai állapot) Kommunikációs tényezők (nyelvi kódok, szelekció mechanizmusa) Szociológiai tényezők (gyülekezet típusai) = Isten Szentlelke áttör minden fenti tényezőt!

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 1. Az empírikus homiletika mibenléte (1970-től) A gyülekezettel kapcsolatos empírikus tényezők Az empírikus felismerések pozitív megfogalmazásai.

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 3. Az empírikus felismerések pozitív megfogalmazásai. THÉMA alaposan készüljön. Legyen hiteles ember. Legyen lelkipásztor, aki ismeri, szereti nyáját, velük, közöttük, értük él.

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 3. Az empírikus felismerések pozitív megfogalmazásai. THÉMA Látszódjon rajta, hogy ő is küzd, ő is ember. Legyen fegyelmezett, az időkereteket illetően is. Ne moralizáló, pszichológizáló ember legyen, hanem ízig-vérig teológus, - aki ugyanakkor Isten Igéjét hirdeti és nem öncélúan teológizál: szakszerű és igeszerű egyszerre.

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 3. Az empírikus felismerések pozitív megfogalmazásai. THÉMA Személyes legyen, de ne patetikus. Konkrét legyen, aki társadalmi felelősségünket kiemeli, a legégetőbb problémákat, és a nehéz témákat nem kerüli meg. = ezekre igei választ ad. Adjon erőt a hétköznapokhoz.

III. EMPÍRIKUS KIEGÉSZÍTÉSEK A PRÉDIKÁCIÓ ÉS A GYÜLEKEZET KAPCSOLATÁBAN - 3. Az empírikus felismerések pozitív megfogalmazásai. THÉMA Egy gondolattal foglalkozzon, amely megmarad a hallgatóban. Használjon mai, valós, érthető képeket, nem pedig erőltetett, kitalált, bárgyú meséket. Lehessen Isten eszköze, aki által a gyülekezet találkozhat a mennyei világgal, az élő Igével, Jézus Krisztussal. Igehirdetésében érvényesüljön az evangélium hirdetése, a tanítás, a prófétai hang és a lelkigondozói hang. BIBÓ ISTVÁN: tartsa életben bennem a reménységre elhívott ember állapotát!

ÖSZEFOGLALÁS - I. Teológiai alapelvek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - II. Homiletikai részletek a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában - III. Empírikus kiegészítések a prédikáció és a gyülekezet kapcsolatában

ÖSZEFOGLALÁS - Az igehirdetés csodája - = minden emberi keretben, keret által, keret ellenére - Szentlélek-áldás, - amely ébren tartja Isten népében a reménységet, - hogy azt továbbadhassa másoknak! - JŐVEL SZENTLÉLEK ÚR ISTEN! - Köszönöm a figyelmet!