Hévíz Sportkör újraépítése Működésének újraértelmezése Készítette: Bencsik Péter 2010 12.10.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Beszámoló a SIOSZ eddigi tevékenységéről Összeállította: Fuhrmann Géza.
Advertisements

A közösség számodra annyit jelent amennyit Te hozzáteszel ! A baranyai tájékozódási futás felépítése és működésének struktúrája, a PVSK-n keresztül.
CIVIL SZAKMAI NAP TÓTVÁZSONY Pályázatok által támasztott feltételek Előadó: Szendrei Szilárd Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület.
Az EDR szerepe a Rendőrség műveletirányításában
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Mire jó a DÖK?.
A TELEPÜLÉSI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS MINIMUM KÖVETELMÉNYEI
Bemutatkozik a Kecskeméti Ifjúsági Kerekasztal
1 TÁMOP A-13/ Az EVDSZ társadalmi szerepvállalásának szélesítése a Dél-Dunántúli Régióban Az EVDSZ kommunikációs stratégiája és gyakorlata.
1 SZERVEZETFELMÉRÉS A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI SZERVEZETNÉL Szakmai Nap, Budapest május 7. Gula Flórián balesetvizsgáló Tükör az Európai Vasúti Ügynökség.
A szakképzés fejlesztés irányai évfolyam beiskolázási létszáma 2009/2010.
„XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS ( FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ )” TÁMOP / A pedagógus(tovább)képzés kérdései és lehetőségei az egész napos iskola-
Munkaterv Miért szükséges, mik az előnyei?
Heves megye civil szervezeteinek szervezetfejlesztése A program az Európai Unió támogatásával valósul meg. K á rp á tok Alap í tv á ny – Magyarorsz á g.
A MENTOROK SZEREPE A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Tengelic.
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás SÁSD, június 28.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar F ő iskola Hallgatói Önkormányzatának bemutatása Beregszász 2012 Készítette: Nagy Tibor.
A LEADER és a közigazgatás Készítette: Dr. Tóth Andrea.
MinőségIrányítási Rendszer (MIR) elektronikus dokumentációjához
Közigazgatási technológia
Projektmenedzsment főosztály szerepe a Kereskedelmi és Hitelbank működésében Erdősi József főosztályvezető Pogátsnik Béla konzulens.
AaAa ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM Monitoring és értékelés.
Az IKTA/ számú pályázat alapján: Ügyfélbarát ügyintézést támogató informatikai rendszer prototípusának kialakítása (Elektronikus Polgármesteri.
Holczinger Norbert aktuárius MNB - Biztosításfelügyeleti főosztály
Az eseményszervezés formái, eszközei
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Zöldszemlélet minden napra avagy a Térségi Hulladék- Gazdálkodási Kft
C2ENET: Közép-Európai Környezetvédelmi Hálózat ERFA, Interreg III.B. Cadses, európai uniós támogatással (2007. január – március) Dr. Zongor Gábor,
Partnerség és együttműködés Érdekcsoport-elemzés
SZAKMAI PROGRAM január – június 30. A KÖZMŰVELŐDÉS ORSZÁGOS SZAKFELÜGYELETE ÁLTAL TETT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRE.
A "Tanulás-fejlődés-életesély a Sajó-völgyében" (TÁMOP /2) projekt helye Sajószentpéter kulturális városfejlesztésének rendszerében Sajó.
A referencia – intézmények működésének eljárásrendje Harkány, 2009.november 13.
A költségvetési tervezés megbízhatóságához és megalapozottságához szükséges belső kontrollok kialakítása és működtetése Összeállította: Kiss Péter pénzügyi.
ADATVÉDELMI OKTATÁS
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás.
Devizaadósok Szövetsége évi Alapító Közgyűlése programja és forgatókönyve Helyszín: 1012 Budapest, I. kerület Kuny Domokos u VI. emeleti.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott.
Tóth Zoltán MDSZ alelnök - Stratégiai Bizottság elnöke.
Döntéselőkészítő tanulmányok Mihálffy Krisztina – KKK,Kerékpáros Infrastruktúra Fejlesztési Osztály.
Projektműködés a VáKE-nál
AZ IVÓVÍZVIZSGÁLATOK VÉGZÉSÉNEK, ÉS A LABORATÓRIUMI EREDMÉNYEK JELENTÉSI RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSAI Laczkó András közegészségügyi felügyelő.
Projekt eredményeinek disszeminációja – 2. és 12. fejlesztési elem ÁROP- 1.A „Szervezetfejlesztés a konvergencia régióban lévő önkormányzatok számára”
Hajdu István Bükk-Térségi LEADER Egyesület : A HVS felülvizsgálat, HPME javaslatok gyűjtésének meghirdetése a 16/2013. ÚMVP IH közlemény alapján.
A kisebbségi jogszabályok módosításának aktuális kérdései Heizer Antal, NEKH elnök.
2014. június 12. Lackó Péter Clarity
Belső ellenőrzés az önkormányzatoknál
Európai uniós tagállami tapasztalatok az AEO monitoring területén
SLA (Service Level Aggrement) alapon történő szolgáltatás fejlesztés a Gazdasági Főigazgatóságon
Tourinform. Tourinform irodák 150 iroda 9 regionális szervezet 2 millió látogató Információk kiadványok rendezvények kiállítások továbbképzések.
Dr. Rácz Jenő ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK BUDAPEST FEBRUÁR 24.
A közszolgáltatásokra kifejlesztett általános együttműködési modell GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL Gyál, szeptember 30.
Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) A Támogatott.
Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogram pályázat a szén-dioxid –kvóta bevételekből Március 10. Legény Árpád Projektmenedzser-asszisztens.
Szeged, december 09. Tájékoztató a Magyar Kormánytisztviselői Kar Csongrád megyei területi tisztviselői választásról.
Esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Langerné.
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERT TÁMOGATÓ SZOFTVEREK FELADATAI Adatbázisok Word dokumentumok PDF dokumentumok HTML dokumentumok Szövegszerkesztés Szövegszerkesztés.
A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KONCEPCIÓJA A TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL.
A Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexe
Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke
BIM törekvések Magyarországon - MABIM bemutatkozó előadás
Úton az elektronikus levéltár felé
Tervezési folyamat.
SZÖM II. Fejlesztési szint folyamata 5.1. előadás
A problémamegoldás 7 lépéses módszere:
Önértékelési projektterv
A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA
NYITÓ KONFERENCIA Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Pénzügy 1. oldal „Jó gyakorlatok” konferencia, „Fókuszban: az önkormányzati gazdasági társaságok.” Az önkormányzati vállalatirányítás Előadó Horváth Tamás.
Napirendek Megnyitó Együttműködési megállapodás megvitatása, elfogadása Irányító Csoport megválasztása, Irányító Csoport elnökének megválasztása Egyebek.
A BIIRSZ tegnap, ma és holnap;
Előadás másolata:

Hévíz Sportkör újraépítése Működésének újraértelmezése Készítette: Bencsik Péter

Előzmények 1. A jelenlegi működés áttekintése, hiányosságok,problémák feltárása 2. Az Alapszabály értelmezése, annak hiányosságai feltárása 3. Az Alapszabály és a tényleges működés közötti ellentétek feltárása 4. Szervezeti és működési szabályzat???

Kiindulási adatok 1.Teljes adminisztrációs dokumentáció átadás- átvétele hivatalosan (közjegyző,Önkormányzati kijelölt tanuk előtt) 2.Az anyagok teljeskörű áttekintése, értelmezése problémák feltárása 3.A sportkör,szakosztályok vagyonának felmérése (tárgyi eszközök)

Működéshez szükséges elsődleges feltételek 1. Infrastruktúra megteremtése -önkormányzati támogatással (helyiség biztosítása) 1.1 Iroda:szekrények,székek (megbeszélésekhez,tárgyalásokhoz) 1.2 Irodatechnikai eszközök:telefon,fax,fénymásoló,informatikai munkaállomás fő adminisztátor akár heti 2*4 órában

Működéshez szükséges elsődleges feltételek 1.4 Név, ,telefon címjegyzék,adatbázis összeállítása elnökség,szakosztályvezetők,bizottsági (fegyelmi,ellenőrző)tagok,Önkormányzati sportbizottsági tagok. Ennek megküldése az összes érintett részére. 1.5 Szakosztályonként egy fő kapcsolattartó kijelölése titkár irányában (weblap szerkesztéshez,adminisztrációhoz)

Működéshez szükséges elsődleges feltételek 1.6 Önálló komplex weblap-profi szerkesztést és folyamatos után követést igényel!!! Elvárások: saját , letölthető dokumentumok,nyomtatványok,informatív anyag: alapító okirat,közgyűlések,elnökségi ülések emlékeztetői,eseménynaptár szakosztályonként,képgaléria eseményekhez,szakosztályok tagjai,tisztségviselői, támogatók megjelenítése,banner hely!!,link az önkormányzat weblapján,vendégkönyv

Újraszervezés lépései 1.Sportköri tagok adatbázisának összeállítása,aktualizálása a szakosztályok segítségével,díjfizetési felszólítók kiküldése,dokumentálása,nyomonkövetése 2. Szakosztályok igazolt versenyzőinek vagy/és névsorának bekérése.Cél: mekkora a szakosztályok igazolt létszáma

Újraszervezés lépései 3. Szakosztályoktól soron kívüli írásos beszámoló működésükről (edzések,versenyek,eredmények…) 4.Alapszabály áttekintése,hiányosságok pótlása,pontosítása-közgyűlés kell hozzá 5.Támogatandó szakosztályok meghatározása, 3 fős szakosztály vezetőségek megbízása 6. Felügyelő és Fegyelmi bizottság választás (közgyűlés)

Elnökségi ülésekkel kapcsolatos elvárások 1.Helyszini jegyzőkönyvvezetés adminisztrátorral 2.Jelenléti ív 3.Évente minimum 4* ülés,de először akár kéthetente,havonta 4.Szakosztályok évente 3*beszámolnak a munkájukról,működésükről 5.Jegyzőkönyvben feladatok,határidő felelős pontos megnevezéssel történjen

Egyéb feladatok 1. A városi sportélet színvonalának növelése érdekében kidolgozott „régi” javaslat átgondolása,átdolgozása 2. Marketingtevékenység erősítése-részletes kidolgozás,akcióterv szükséges (hol,milyen formában történjen?) 3.Városi sportélet fejlesztése: nordic walking túrák,családi nap,nyílt napok,juniális és egyéb rendezvények

Egyéb feladatok 4. Iskolákban népszerűsítés(toborzás) kiadványokkal,személyes megkereséssel 5.Sportkör és sportlétesítmények közötti kedvezményes belépőrendszer kialakításának lehetősége (fallabda,kondíciónáló terem, uszoda …) 6.Karitatív tevékenység: gyerekek részére mikulás,idősek részére ajándékozás karácsonykor

Kritikus pontok,sikertényezők 1.Támogatandó szakosztályok meghatározása 2.Labdarúgó Kft helyzete,szerepe, további működése 3. Az elnökségi tagok munkavállalásának, hozzáállásának kérdésköre: „egy fecske nem csinál nyarat” elv 4. Gyorsaság (átszervezés) 5. Létesítmények,üzemeltetések kérdésköre

Kritikus pontok,sikertényezők 6. Pontos, átlátható ügyirat és dokumentumkezelés (elektronikus is szükséges),levelezés (törekedni az elektronikusra) 7. Elnökségi tagok elkötelezettsége a kitűzött célok eléréséhez 8.Komunkikáció,médiákban megjelenés (Helikon Rádió…)

9. Team munkacsoportok-egyes feladatokhoz csoportok rendelése,előny: több feladat végezhető hatékonyan 10. Feladatok priorizálása: fontos, sürgős kategóriák 11. A Sportköri tagság egységgé kovácsolása(szimbólum használat,közös rendezvények….) 12. Kommunikáció a város lakossága felé, hitelesség Kritikus pontok,sikertényezők