Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A szeretet himnusz értelmezése
Advertisements

Az Élet Igéje április.
KATOLIKUS VAGYOK HITTANRA JÁROK.
Készítette: Pánczél Emiliána Dolóresz 
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Advent 4. vasárnapja Advent két szálon fut: várakozunk a Messiás születésének a minden évben való megünneplésére, és próbálunk felkészülni a lelkünkben.
Mi az Alpha?. A misszióról beszélünk, ami az európai egyház legaktuálisabb feladata. Az adatok szerint az elmúlt évtizedek leghatékonyabb módszere: 25.
Melyik vallás az igazi? Előadás Csongrád május 31.
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
Ápolásetika.
Isten misztériumának előzetes kérdése
Mikor gyóntam utoljára?. Milyen gyakran szoktam áldozni?
Jézus te vagy minden álmom
ha le tudnánk kicsinyíteni a Földet, és a 6,5 milliárd embernyi népességet egy 100 lelket számláló falura, és az arányok változatlanok maradnának, akkor…
Nagyböjt, az újrakezdés lehetősége!
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
"HOROSZKÓP". Január 1.- és december 31. között születtél?
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET.
A szegénység dimenziói Dr. Janka Ferenc CCEE. „A patkószeg“ Rendszerszemlélet Szükségszerü összefüggések A változtás lehetösége Dimenziók A négyszög,
Folyamodjatok az Úrhoz,
A boldogság is kegyelemből fakad
B e t t i n e k Szülinapodra! I s t e n é l t e s s e n s o k á i g !
Fehér Patrik 6.A Húsvét.
Az élet igéje Az élet igéje december december.
Az élet igéje április „Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)
A Biblia.
Európa vallásai.
VINCÉS TÁBOR Piliscsaba, augusztus Jézus és az Ő tanítása egész életünk alapja. Aki Jézus szavai szerint cselekszik, házát sziklára építi…
KERESZTSÉG.
Az Újszövetség könyvei
Középkori szerzetesrendek
ISTEN hozott köztünk!.
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
Gaudium et Spes: Kihívások és kilátások Szeptember 10. Előadó: Dr. Tomka Ferenc.
Az Élet Igéje május „… Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)
1 Továbblépés - Az üzenet.
Királyi papság – szentírási kifejezés : „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel…
Az Élet Igéje október.
Isten mondta.
KERESZTÉNY VALLÁS.
Az Élet Igéje szeptember.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
 július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz.
Kereszténység - nevelés
Készítette: Kiss Lili, Kálvin Boglárka, Karácsony Kitti, Papp Réka 7.a
István király és a magyar keresztyén egyház kezdetei.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Számokba zárt hitünk Hogyan fest a jövőnk a számok, a statisztika tükrében? Dr. Fábri György.
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”
Erkölcsteológia - II. Jegyzet: Dr. Veres András: Erkölcsteológia megtalálható.
A bűnbeesés („ősbűn”) és az áteredő bűn. 1. A bűnbeesés bibliai elbeszélése /1. a) A szöveg helye és célja. - Rögtön a teremtés leírása után található.
Kialakulása, nyugati és keleti
Jézuskától - Jézus Krisztusig
Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása:
A reformáció főbb irányzatai
A gyermekek nevelésének megerősítése (VII. fejezet)
Vallások a világban Klikk *.
Hitünk alakulása, mindennapi életünk a katolikus óvodában
Jézuskától - Jézus Krisztusig
JÉZUS ISTENSÉGÉBE VETTET HIT ALAPJAI
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
Jézuskától - Jézus Krisztusig
AZ ÚJSZÖVETSÉGI EKKLÉZSIA II.
Út a Vadonba CHRIS MCCANDLES.
Jézuskától - Jézus Krisztusig
A teremtő és gondviselő Atya
VALLÁSOS ÉS ERKÖLCSI NEVELÉS A KATOLIKUS ÓVODÁKBAN
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK
Előadás másolata:

Theologia pastoralis Assisi Szent Ferenc mondása: „Hirdesd az evangéliumot – és ha szükséges, használj szavakat is”

Theologia pastoralis lelkipásztorkodástan (lat. theologia pastoralis): a teológia tudományának gyakorlati része. -Tárgya a lelkipásztorkodás, mely magában foglalja a lelkipásztor személyét, sajátos lelkipásztori tevékenységi köreit, s mindazokat, akik felé tevékenysége irányulhat (személyt, a kisebb-nagyobb közösségeket). -Célja az Egyház minél hatékonyabb tanító, megszentelő és Istent dicsőítő tevékenysége a különböző kulturális, társadalmi helyzetekben.

Theologia pastoralis Ez a szemeszter a gyakorlati teológia részeként az evangelizációval, annak munkatársaival (papok, diakónusok, világiak, nők), kereteivel (plébánia és egyházi közösségek), valamint részfeladataival (család, öregek, betegek, deviánsok) foglalkozik. Szükséges tankönyv: Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és az új evangelizáció (Szent István Társulat, Budapest 2006.) Megrendelhető:

A magyar népesség vallási eloszlása A magyar népesség vallási eloszlása a 2001-es népszámlálás adatai alapján 51,9% + 2,6% + 15,9% + 3,0% + 0,1% + 1,1% = 74,6% Tíz emberből 7 tartozik valamely valláshoz!

Ám 10 emberből 10 kérdez – ha van, aki válaszol neki. szinte minden községben van templom vannak vallási ünnepek irodalomban, képzőművészetben, zenében találkozunk vallási vonatkozásokkal sajtóban, hírekben találkozunk vallási kérdésekkel

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság vallásosságra nevelés nevelés

Kezdő „röpdolgozat” Kezdő „röpdolgozat” (gyermeki kérdések alapján)

1. Hol találhatók a Zsoltárok? A = Újszövetség B = Ószövetség C = mindkettőben

2. Miért esznek az emberek dec. 24-én este halat? A = a hal keresztény jelkép B = a hal nem számít húsnak C = mert csak frissen sütve jó

3. Hány éve szokás karácsonyfát állítani? A = kb éve B = kb. 200 éve C = kb. 20 éve

4. Melyik evangélista írta le a betlehemi gyermekgyilkosságot? A = Szent Lukács B = Szent Kriminálisz C = Szent Máté

5. Ki a nuncius? A = diplomata B = főpap C = szertartó

Megoldás 1.Hol találhatók a Zsoltárok? A Szentírás Ószövetségi részében. 2.Miért esznek az emberek dec. 24-én este halat? Dec. 24.: Karácsony böjtje – a hal böjtös étel, „nem hús”. 3.Hány éve szokás karácsonyfát állítani? Kb. 200 éve, Németalföldi szokásként terjedt el. 4.Melyik evangélista írta le a betlehemi gyermek- gyilkosságot? Szent Máté evangélista. 5.Ki a nuncius? Diplomata, a Vatikán nagykövete egy-egy országban.

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság vallásosságra nevelés nevelés

A HIT az ismeretszerzés egyik formája szembenáll-e a tudományossággal? az „azt hiszem” jelentése ateizmus

Ady Endre: Az Úr érkezése Mikor elhagytak, Mikor lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság vallásosságra nevelés nevelés

A HITVALLÁS tömör, de teljes foglalata mindannak, amit Isten önmagáról elénk tárt egyben imádság is közösséget is teremt az azonos hitet vallókkal – hitélet

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság vallásosságra nevelés nevelés

VALLÁS „…élményszerű találkozás a szenttel és az ember válasz-cselekménye” (Gustav Mensching) emberiség kultúrájának egyik területe vizsgálata két nagy ágra bomlik: a vallástörténetire és a valláselméletire

Hét vallási dimenzió: –élmény - „vallási élmény”; –társadalmi - egynél több személy közös élménye; közösség –narratív - a vallási élmény története és lényege az utókor számára; –tanítási - az élmény tartalmának rendszerezett kifejtése; –etikai - a vallás tanításainak megfelelő magatartás; –rituális - a vallási élmény keltésének és életben tartásának rendszeres gyakorlatai; –anyagi - a vallás tárgyi megjelenése és szervezeteinek gazdálkodása

Világvallásokszázalék Keresztény 33.32% Római Katolikus 16.99% Protestáns 5.78% Ortodox 3.53% Anglikán 1.25% Muzulmán 21.01% Hindu 13.26% Buddhista 5.84% Szikh 0.35% Judaizmus 0.23% bahá’í 0.12% egyéb vallás 11.78% nem vallásos 11.77% ateista 2.32%

Világvallások

Vallások természeti vallások távol-keleti vallások Keresztény egyházak egyházszakadás –Keleti egyházszakadás: 1054 –Reformáció: 1517 –Anglikanizmus: 1535 újkori időkben is alakultak „egyházak”, amiket vagy felekezeteknek, vagy szektáknak nevezünk (már nem vezethetők vissza a krisztusi egyház- alapításra, hanem emberi kezdeményezések)

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság vallásosságra nevelés nevelés

A VALLÁSOSSÁG Vallásosnak nevezzük az embert, aki a vallás tanait igazságként, valóságként elfogadja, és a vallás hét dimenziója szerint törekszik élni az életét. „bele kell nevelődni”

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság nevelés vallásosságra nevelés

NEVELÉS „Ha a neveléstudomány ki akarja tűzni a nevelés céljait, s fölépíteni a célok egy következetes és harmonikus rendszerét, a célok megállapításánál azt kell mérlegelnie, hogy mi az, ami a jövő nemzedék szempontjából értékes. A kultúra javából azt kell átadnunk a következő nemzedéknek, ami értékes, azokat a tulajdonságokat és képességeket kell bennük fejleszteni, amelyeket az ő jövendő életük és hivatásuk szempontjából értékesnek tartunk.” LAPPINTS Árpád: Érték és nevelés

A nevelés célja szerint alapvetően (önmagunkban is) tisztázandó kérdések: mit értünk érték alatt? értékek rangsora saját értékrend háromféle értékelési alap –érzelmi –vágybeli –ítéleti

A nevelés folyamatának legalapvetőbb jellemzői: a) A nevelés emberek közötti kapcsolat b) A nevelés az emberek közötti tudatos kapcsolat c) A nevelés az emberek közötti tudatos kapcsolat a fejlesztés szándékával d) A nevelés az emberek közötti tudatos kapcsolat a szellemi-pszichikai fejlesztés szándékával e) A nevelés az emberek közötti tudatos, megtervezett kapcsolat a szellemi-pszichikai síkon történő fejlesztés szándékával

Fogalmi alapvetés hit hitvallás vallás vallásosság nevelés vallásosságra nevelés

VALLÁSOSSÁGRA NEVELÉS A valláspedagógia célja a hitben való nevelés. –vallásoktatás –Egyfajta kultúra megismerését, elsajátítását jelenti, hogy megértse – függetlenül vallási meggyőződésétől – egy adott vallási magatartás alapelemeit, a vallás inspirációjára született társadalmi mozgást, művészeti alkotásokat stb. –katekézis –Túl a kulturális értékeken, felkészíti a tudatos és elkötelezett részvételre. Ez a részvétel a Krisztus által hozott isteni életbe és abba a közösségbe kapcsol, amelyet a Krisztusban hívők alkotnak, az Egyházba.

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Hitünk nem Isten létére vonatkozik – 19 Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. 20 Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. (Róm 1,19-20) Isten tulajdonságai Isten terve, célja az emberrel – 16 Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének. (2Pét 1,16) Jézus Krisztus személye

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

A kereszténységről keresztény (christianos), azaz Jézus Krisztust követő Egyház egyházszakadás –Keleti egyházszakadás: 1054 –Reformáció: 1517 –Anglikanizmus: 1535 újkori időkben is alakultak „egyházak”, amiket vagy felekezeteknek, vagy szektáknak nevezünk (már nem vezethetők vissza a krisztusi egyház- alapításra, hanem emberi kezdeményezések)

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Katolikus vallás zsidóságból megtérők pogányságból megtérők Jeruzsálemi zsinat Római katolikus

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Az egyház felépítése hierarchikus területi

Kereszténység, katolikus vallás hitünk kereszténység katolikus vallás az Egyház felépítése szerzetesség Mit köszönhetünk az Egyháznak? GYIK (gyakran ismételt kérdések) Mi nem vallásosság?

Szerzetesség remeték remete-közösségek szerzetes rendek –legismertebb szerzetesrendek –apáca, nővér –részlet a „Napfivér Holdnővér” c. filmből