Készítette: Kozár Sára 2016.Jan.12.  Budapest, 1985. április 22.-én születtet  Első regényét 18 éves korában írta Remek! címmel, ezt 2005-ben publikálta.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Ernesto Cortazar - The sound of music Juhász Gyula Nagyvárad A körösmenti Párizs régi fénye Felém ragyog az emlék rőt ködén, Egy ifjúság reménye és regénye.
Advertisements

A világ leggazdagabb emberei MA A többiek pedig munkát keresnek.
Harry Potter. Harry Potter kezdete  J. K. Rowling írta. Első kötete ben jelent meg.Az első kötet után a többi világ sikert aratott. A Harry Potter.
Ezt a nagyon ritka fotót a NASA készítette
Készítette: Reményi László1 Pátyi Szent Imre Templom, Plébánia és Közösségi Ház Építési engedélyezési terve.
Lázár Ervin virtuális kiállítás
Bemutatkozik a G-portál. Tartalom I. Elérés, népszerű tartalmak 1. G-Portál: a legnagyobb látogatottságú tárhely szolgáltató (havi látogatószámok éves.
József Attila / / Tóth Márta.
Petőfi Sándor
Szilvási Lajos: Egymás szemében
2012 Comedy Central. Comedy Central – Alap információk Lead Az első hazai humorcsatorna Csatorna infók A 2008-ban induló Comedy Central a külföldön is.
A hullám musical Előzmények Todd Strasser amerikai ifjúsági regénye A tanár jegyzetei Szövegkönyv és dalszövegek Zeneszerzés, hangszerelés Stúdiómunka,díszletfestés.
Föld napja április 22. Alsó tagozat. Virágot ültettünk a Föld napján Hagyományainkhoz híven minden évben munkával ünnepeljük a Hajós Alfréd Általános.
Szakíts magadnak időt…..
Móricz Zsigmond (1879,Tiszacsécse- 1942, Budapest) Felesége: Holics Eugénia (1905–1925) Simonyi Mária (1926–1937)
Forradalmi költészete
A század legnagyobb hatású regényírója. Vágyott a hírnévre. A nagy irodalmi mű megalkotásáról álmodott – így jött létre a 7 részes regényfolyama.
Déry Tibor:.  Déry élete utolsó évtizedében főként kisregényeket írt. Közülük a legnagyobb sikert a Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról című.
… 20on alúliaknak tilos ! A kockázatok és mellékhatások tekintetében, kérjük olvassa el e terméken található tájékoztatót,tartsa be vagy kérdezze meg ifjúságát!
(+netikett) Közösségi portálok használata Diczig Hermine
Közösségi portálok használata (etikett,veszélyei)
Taylor Swift. Teljes név: Taylor Alison Swift Született: december. 13 Műfaj: country-pop Hangszer: gitár Honlap:
„Környezet- és egészségtudatos iskola” Magyar Bioetikai Társaság 20. Nemzetközi Konferenciája szeptember 21.
Igen. Igen Valóra válik a régi álom, Te leszel a hűséges párom Valóra válik a régi álom, Te leszel a hűséges párom. Mondj igent és tedd rá életed,
Honoré de Balzac ( ). Ifjúkora A család eredeti neve Balssa volt. Apja, Bernard-François a császárság idején, mint hadsereg-élelmezési tiszt,
Nemes Nagy Ágnes.
Együtt a családdal, együtt a nemzettel! augusztus 16. Kormányszóvivői tájékoztató.
Álmaimból, lelkembõl, Két kezembõl, szívembõl,
1905 – 1937 Készítette: Michalek Szilvia
2012 MTV. MTV – Alap információk Lead Ifjúsági szórakoztató csatorna, zenével és nemzetközi reality tartalmakkal Csatorna infók Az MTV több, mint 30 éves.
I. Dicsőséges Tavaszi hadjárat
Felekezeti statisztika Irányító tanár: Hasas Tünde Szerz ő k: Szabó Katalin Kertész Erika Veres Janka Eszter Szent László Római Katolikus Gimnázium Nagyvárad.
DORMÁND.
FRANCESKO PETRARCA Petrarca 1304-ben született fehér guelf családban.
Szakíts magadnak id ő t Szakíts magadnak id ő t!
Egy jezsuita – akit ismerek . Csendesedjek el Fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
Bementei és kimeneti eszközök ismertetése
Szigetszentmiklós Készítette: Bárány Lilla.
KUNMADARAS Cholnoky Béla vonatkozású levelezőlapja,
Ludwig Boltzmann Perlaki Anna 10.D.
A Szent Johanna Gimi.
Szent István Gimnázium
Készítette: Nagy Fruzsina,Czinege Ágnes,Habuczki Milán
A nevelő munka hatékonyságának mérése
SZAKTANÁRI SEGÉDLET TANULÓI MUNKAFÜZET DIGITÁLIS TANANYAG ÁLTALÁNOS ISKOLA 7. ÉVFOLYAM 112 ÁLTALÁNOS ISKOLA 8. ÉVFOLYAM 112.
Tina Turner (született: Anna Mae Bullock, Nutbush, Tennessee, Egyesült Államok, november 26.) Grammy-díjas amerikai énekes, színésznő. Több, mint.
Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy (Budapest, január 20. – Budapest, január 2.) A magyar zenészvilág egy része, és főként rajongói.
Puskás Ferenc.
HALÁL a művészetben Készítette: Barna Eszter 9.a.
Robert Capa KÉSZÍTETTE: TALLÉR FRUZSI „ Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel. ”
KOLLÉGIUMI KÖZGYŰLÉS május /2015. TANÉV II. félév értékelése.
Fekete István. (Gölle, január 25. – Budapest, június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal.
Szabó Magda : Abigél.
CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉS Barátság Készítette: Kovács Mária.
„Helló barátom!" - közösségi szolgálatra felkészítő tréning sorozat „Tanévzáró Suli – Buli” „Helló nyár, helló barátom!” - komplex nyári vakáció „Viszlát.
TINIK A T I N I K A GYÜLEKEZETGYÜLEKEZET A TINIK- ÉRT?! A T I N I K - É R T ? ! ÉRT?! É R T ? ! A A.
Szájbergyerek vagyok! Részlet egy digitális függő lány naplójából.
Herman Ottó nyomában Herman Ottó halálának századik évfordulóján rendezte meg iskolánk „Herman Ottó nyomában” elnevezésű környezetvédelmi akadályversenyét.
Középiskolás éveim Fekete Eszter
BUDAPEST RETRO Készítette: Kustra Gergely 6. osztályos tanuló
Készítette: Szabó Gizella Az álmok nyomában című cikkhez
Babits Mihály / /.
KOMOLYAN?.
Ő tett szabaddá! Ő tett szabaddá! Az ördög minden hatalmát
Reményik Sándor: Homokba írtam….
Madách Imre: Útravaló verseimmel
PETŐFI SÁNDOR Készítette: Bíró Anna. GYERMEK- ÉS IFJÚKORA január 1- én született Kiskőrösön Édesapja: Petrovics István – mészárosmester és kocsmáros.
A SZEPSI MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNELME
BABITS MIHÁLY KÉSZÍTETTE: BODOR BETTI 8.C. BABITS MIHÁLY Teljes nevén: Babits Mihály László Ákos nov. 26. született Szekszárdon Költő, író, irodalomtörténész,
Kulcs a kezünkben egyéni utak a zavartalan iskolakezdéshez Szabó Erika-tanító Páduai Szent Antal Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Előadás másolata:

Készítette: Kozár Sára 2016.Jan.12

 Budapest, április 22.-én születtet  Első regényét 18 éves korában írta Remek! címmel, ezt 2005-ben publikálta  Az első komoly sikert A Szent Johanna Gimi című ifjúsági sorozata hozta meg számára, amelynek az első kötetét 2010-ben a Ciceró könyvstúdió hozta forgalomba.

 Remek!, 2005, Ez is Remek!, 2008, Közhelyek, 2008, Russel & Bee, 2008, Nyomból is megárt a sok, 2008, Szent Johanna Gimi , Bábel, 2013 Akkor szakítsunk, 2014, Bexi-sorozat 1-3… ….

 Linda a nyarat semmittevéssel tölti, egészen addig amíg el nem helyezkedik egy videotékában. Az álmodozó, magányos lány élete megváltozik.  Első regénye ez volt 18 éves korában ezt 2005-ben publikálta

 A naplóregény-sorozat főszereplője Rentai Renáta, aki egy tanulója a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnáziumnak.  Az első kötet 2010-ben jelent meg, míg az utolsó kiadására 2013-ban volt  A Szent Johanna gimi a 2010-es évek egyik legnépszerűbb és egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező ifjúsági sorozatának számít Magyarországon2010-es évekMagyarországon

◦ Leiner Laurával való beszélgetés a Szent Johanna Gimiről Leiner Laurával való beszélgetés a Szent Johanna Gimiről

 Budai Rebeka, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal hihetetlenül népszerű lett, és felkarolta Körte. Most egy zenei tehetségkutató műsorba hívják, hogy énekeljen Márkkal.  Késtél a Bexi-sorozat első kötete.  2014-be írta meg az első kötetet. Már a negyedik részt várják az olvasók.

 Libri Aranykönyv 2010 – SzJG 1 - Kezdet, 7. helyezés  Libri Aranykönyv 2011 – SzJG 4 - Barátok, 5. helyezés  Libri Aranykönyv 2011 – SzJG 5 - Remény, 4. helyezés  Libri Aranykönyv 2012 – SzJG 7 - Útvesztő, 1. helyezés  Libri Aranykönyv 2013 – SzJG 8 - Örökké, 1. helyezés