 Eladó 56-os mérettől 92-es méretig használt kisfiú ruhák, cipők 100; 200; 500 Ft-os darab áron. Ugyanitt szinte új etetőszék, bébi hordozó, cseresznye.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
SZERECSENY falu TV A Faluházban lehetőség van elhasználódott fényforrások tárolókban történő elhelyezésére. Az így keletkezett hulladékok olyan hulladékkezelő.
Advertisements

Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola.
Induló képzéseink – 2008/2009-es tanév Lovassy László Gimnázium  :  : Lovassy László Gimnázium Induló képzéseink 2008/2009-es.
ELINDÍTÁS Csak LELKESEN LEHET.
Amberger Árpád Vezérigazgató. SMART TV alkalmazásÖTV média-portál.
Készítette:Tóth Nikolett
Európai Lányok prezentációja Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Győr,
A Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület eddigi munkája.
Fenyő utcai és Béketelepi játszóterek építése
Tehetséges tanulóink szakkörökön, a több éve működő tehetséggondozó műhelyekben (természettudományos, környezetvédelmi), valamint a különböző szintű.
Kedves SPE és MMSZ tagok! Áprilisban immár ötödik alkalommal ismét megrendezésre kerül az SPE 2008 évi amatőr teniszversenye. A verseny férfi egyéni, férfi.
Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény
Martfű.
„Van egy út, amit Isten készített…”  1. jó gazdasági érzék  2. jó menedzser  3. jó kommunikációs készség  4. „Nem szólista, hanem csapatjátékos vagyok!”
A mai nap programja ig Köszöntő Polgármester Úr 5 perce Gyorsított tanév előkészítő információáradat ig integrációt segítő.
Önkéntes segítő gyakorlat a győri Családsegítő Szolgálat keretein belül január hó.
Família Nagycsaládosok Egyesülete
Számítógépem És a főbb részei…. Története: 2008 végén vettem Online rendeltem meg a részeit Egeret, billentyűzetet nem kellett Ezt a monitort csak idén.
Üzleti Szakközépiskola 12. A osztály "Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk: a szépért s jóért, amit.
FOGÓDZÓ Gyermek Segélyezési Egyesület. A kezdetek … Úgy gondoltuk, hogy szeretnénk anyagi és érzelmi segítséget nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik a.
Ön egy kisvállalkozás számítástechnikai munkatársa. - Főnökétől azt a feladatot kapja, hogy egy számítógépes munkaállomáshoz az internetről letöltött árajánlatot.
Számítógép legfontosabb paraméterei
független alpolgármester jelölt független polgármester jelölt ? alpolgármester jelölt Változás és Megújulás Bajáért egyesület jelöltjei Önökkel együtt.
Zrínyi Ilona Általános iskola
Környezetismeret 2. osztály
Tetétlen Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit az Államalapító Szent István Király és az Új Kenyér ünnepe alkalmából.
Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
A tanulók felkutatásának és beiskolázásának folyamata Iskolai, önkormányzati kapcsolati táblázat Névtáblázat (adatbázis) Települési útvonal Tájékozató.
Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
Motiváció Tanoda- Tiszasziget Balázs Ákos Tanodavezető Motiváció Tanoda-Tiszasziget.
AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT.  NAT 2012, EMMI-rendelet 2012  2016-tól az érettségi vizsga megkezdéséhez 50 óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges.
Érsekhalma.
TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a falutévén olvasható hirdetések a wwww wwww wwww.... bbbb aaaa zzzz aaaa kkkk eeee rrrr eeee tttt tttt.
TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a falutévén olvasható hirdetések a wwww wwww wwww.... bbbb aaaa zzzz aaaa kkkk eeee rrrr eeee tttt tttt.
TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a falutévén olvasható hirdetések a wwww wwww wwww.... bbbb aaaa zzzz aaaa kkkk eeee rrrr eeee tttt tttt.
A tanév rendje 2015/2016-os tanév.
SZOCIÁLIS HELYZET ÉRMIHÁLYFALVA TELEPÜLÉSEN. MUNKANÉLÜLISÉGI RÁTA -10% SZOCIÁLIS TÉMOGATÁSBAN RÉSZESÜL: -99 CSALÁD, 214- SZEMÉLY FOGYATÉKKAL ÉLŐ SZEMÉLYEK.
Pályaválasztási szülői értekezlet
 l-es sózó fadézsa jó állapotban eladó. Tel.:  Hízó sertések eladók. Tel.: 06/30/ ,  Hízósertés eladó. Ják, Jókai u. 16.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Mindenkit szeretettel várunk! Ják község Önkormányzata Ják község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves.
Ilyen számítógépet szeretnék
Szülői értekezlet 5.B
Ilyen számítógépet szeretnék
Hardver elemek összefoglalása
Közösségi szolgálat Mit jelent a közösségi szolgálat?
Átalakult a szakképzési rendszer
SZMK Értekezlet május 9..
Művészeti szülői értekezlet
Ilyen számítógépet szeretnék
Ilyen számítógépet szeretnék
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2O15. tanév
- Ilyen számítógépet szeretnék - Faragó Dominik János - Győri Tamás
Ilyen számitógépet szeretnék.
Böde Péter, VÁNDOR MESEÍRÓ, aki bemutatja verseit, meséit.
BGE KVIK Kari Könyvtár Olvasószolgálat Útmutató - elsősöknek
DARUS a gyermekekért.
Télbúcsúztató programot szervezett irodánk a salgótarjáni járás települései lakói számára meghirdetve. Az éves munkatervnek megfelelően idén február.
2009–2010. évi iskolai naptár Ezt a sablont kinyomtatva falinaptárként használhatja, vagy bármely hónap diáját saját bemutatójába másolhatja. Ha meg szeretné.
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig.
Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet
DARUS a gyermekekért.
Az oldalak tartalma 001 Tartalomjegyzék 002 TV-műsor 003 Hirdetés
Az oldalak tartalma Tartalomjegyzék TV-műsor Hirdetés Helyi hírek
Az oldalak tartalma 001 Tartalomjegyzék 002 TV-műsor 003 Hirdetés
Üdv, tanulók! Tanár neve.
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
NYITOTT KAPUK NAPJA november 14.
Az oldalak tartalma 001 Tartalomjegyzék 002 TV-műsor 003 Hirdetés
Előadás másolata:

 Eladó 56-os mérettől 92-es méretig használt kisfiú ruhák, cipők 100; 200; 500 Ft-os darab áron. Ugyanitt szinte új etetőszék, bébi hordozó, cseresznye színű fa kiságy, körjáróka, babakocsi és plüss állatok 300 Ft-ért eladók. Érd.: egész nap Tel.: 06/70/  Malacok és hízók eladók. Tel.: /30/  Simson S51 eladó. Tel.: 06/70/  120 l-es Zanussi hűtőszekrény új állapotban és Orion 4 lángos gáztűzhely (1 éves) eladó. Tel.: 06/30/

 Utánfutó olcsón eladó. Tel: 06/30/  Tojótyúkok eladók. Ják, Rákóczi u. 24/a Tel.: 06/30/  Családi ház eladó. Tel.: 06/20/  Német nyelvből korrepetálást, nyelvvizsgára és érettségire való felkészítést vállalok. Tel.: 06/30/  200 kg-os, nem tápos sertés eladó. Ják, Kossuth L. u. 32. Tel.: 06/70/

 Kukoricát vennék, csöves vagy ömlesztett is megfelel 3 mázsáig. Tel.: 06/70/  Pierre Cardin kétfunkciós babakocsi, lábzsákkal, lecsatolható övtáskával, megkímélt, szép állapotban és T-Com-os internet modem, új dobozában komplett olcsón eladók. Tel.: 06/30/

Eladó számítógép konfiguráció: - Gigabyte ma-770-US3(AM3,AM2+,AM2) (alaplap) - AMD Athlon X2 250 AM3 3.0 GHz (processzor) - 4Gb Kingmax DDR2-800MHz (memória) - 500GB Samsung Sata-2 (Wincheszter) - Asus 1950 Pro PCI-E (videovezérlő) - LG DVD-Író - LC POWER 420W TÁP + ATX Ház - Bill, egér Ár: Érdeklődni: 0630/

Tájékoztató! Ják Község Képviselőtestülete február 15-én órakor testületi ülést tart a Polgármesteri Hivatalban.

Napirend: évi költségvetés módosítása évi költségvetés 3.Szociális rendelet felülvizsgálata 4.Egyebek Előadó: Szemes István polgármester

Figyelem!!! Az előző évekhez hasonlóan előnevelt csirkékre rendelést felveszünk! között Tetra háztáji és Tetra tojó hibrid között Fehér húshibrid között Tetra háztáji és Tetra tojó hibrid Tetra vörös háztáji:400 Ft/db Tetra tojó hibrid:550 Ft/db Húshibrid:450 Ft/db A megrendeléseket január 8-ig kérem. Lakics János 06/70/

Értesítés Előre nevelt csirkére előjegyzést felveszünk. Rendelhető: vörös tojó, fekete tojó, vegyesivarú, húshibrid, kakas ill. táp. Kérjük igényét személyesen vagy telefonon jelezze. Előjegyeztetni február végéég lehet, szállítás április végén. Ár: érdeklődésre. Köppel József Ják, Rákóczi u. 56. Tel.: v. 06/30/

MOZGÁS-VARÁZS Fáj a háta, dereka? Gerincsérvvel küszködik? Hozzátartozója fekvőbeteg? A megoldás házhoz jön! Bartalis Beáta gyógytornász Tel.: 06/30/

Tisztelt jáki Polgárok! Szeretnénk köszönetet mondani a lakosságnak, a vállalkozóknak és a polgármesteri hivatalnak, hogy 2010 őszén lomtalanításkor a hasznos fémhulladékot a Jáki Önkéntes Tűzoltóságnak adták. A válogatott fémet Kovács Péter saját tehergépjárművével szállította a leadásra. A kapott pénzből új aggregátor, nagy teljesítményű zagyszivattyú vásárlása történt. A fenn maradó pénzből a tagság szakkiképzését folytatjuk, valamint új technikai eszközök beszerzését tervezzük. Amennyiben a község bármely lakója segítségre szorul, és ezt valamely módon jelzi felénk, lehetőségeink szerint segítünk.

Akinél bármilyen Tűzoltósági ereklye vagy fénykép található, szívesen vennénk ha jelezné felénk. A helyszínen archiváljuk és a 130 éves Jubileum alkalmával kiállítjuk. Tavasszal újabb haszonfém gyűjtést tervezünk, ennek részleteiről külön értesítést küldünk. Amennyiben adomány vagy haszonfém formájában segíteni kívánják egyesületünket, úgy azt jelezzék felénk. Az elszállításról gondoskodunk.

Tisztelettel kérnénk továbbá, hogy - mivel az iskolában az osztályok által gyűjtött papírhulladék minden évben komoly bevételi forrás -, a feleslegessé vált papírt ne dobják ki. A gyerekek ennek bevételéből pótolják ki év végi kirándulásukat. Köszönjük eddigi támogatásukat! Tisztelettel: Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vezetősége

Tisztelt Gazdálkodók! Értesítem Önöket, hogy fogadóórámat Szerdán ( páros heteken ) ig tartom a Jáki Polgármesteri Hivatalban a gazdálkodók részére. Szombathely, Tisztelettel az Önök szolgálatában: Czotter Ferenc falugazdász tel.:

Szeretettel meghívjuk a falu minden lakóját február 18-án (pénteken ) órakor kezdődő felsős évfolyamok farsangi mulatságára. Programok: Osztályok műsora KARAOKE verseny KARAOKE verseny Tánc, tombola Tánc, tombola Jáki Nagy Márton Iskola Jáki Nagy Márton Iskola

Szeretettel meghívjuk a falu minden lakóját február 19-én (szombaton ) órakor kezdődő alsós évfolyamok farsangi mulatságára. alsós évfolyamok farsangi mulatságára. Jáki Nagy Márton Iskola

Vasárnap: Óvodások farsangi műsora