Feladatok a tananyaghoz A görög líra

Előismeretek a műnemekről a) Mi a közös és mi a különböző az epikai és a drámai alkotásokban? b) Mi jellemzi a lírát, a lírai alkotásokat? Mi különbözteti őket meg az epikai és a drámai művektől?

epika mindkettő dráma

Lehetséges megoldások

a) Epika: A történetet valaki elbeszéli. Valamilyen nézőpontból, látókörből (beszédhelyzetben). Az elbeszélt történet az elbeszéléshez képest többnyire múlt idejű. Az elbeszélő szólamának valamilyen viszonya van a szereplőkhöz, ill. azok szólamához, beszédéhez.

Mindkettő: szereplők (jellemek). történet, ill. cselekmény, mely időben és térben zajlik.

Dráma: A történet itt és most zajlik. A szereplők jelenítik meg. Személyközi cselekvések. Dialógusok és monológok. A cselekmény egyetlen szituációból, alaphelyzetből bontakozik ki.

b) líra A lírai alkotásokban nem a történések, hanem a helyzet, a probléma vagy az események szubjektív megélése, ill. az ezekkel kapcsolatos vágyak, érzések, reflexiók, az én világa áll a középpontban. A lírai alkotások általában rövidebbek, sűrítettebbek, mint az epikai és a drámai művek. A nyelvi formák által adott zenei és képi lehetőségeket a líra általában maradéktalanabbul, sokoldalúbban aknázza ki.

Hegel felosztása (vitatható, de tanulságos

Olvassa el az ismeretközlő szöveget, majd a két verset! A líra az antikvitásban

Az antikvitásban nem különböztették meg a lírai költészetet úgy, mint külön műfajcsoportot. Részben azért nem, mert más rendezőelvek ezt lehetetlenné tették. Például a líra, azaz egyfajta korabeli húros hangszer kíséretével előadott versek köréből kiszorultak a fuvolakísérettel előadott elégiák, illetve a szintén fúvós hangszerrel kísért jambusversek.

Ez nem azt jelenti, hogy a görög és a római irodalomban nem született lírai költészet, hanem csupán azt, hogy az elméleti rendszerezés az ekkor született műveket csak később sorolta egy műfajcsoportba: a lírába.

A ma lírai versnek számító művek egy részét csupán versformájuk alapján tartották számon, ugyanakkor az adott versforma nemcsak a mai értelemben vett lírai költeményekre, hanem epikus művekre, illetve a dráma bizonyos szövegrészeire is jellemző volt.

Az antikvitásban a lírának három nagy virágkora volt. Az első a 6–7. század, tehát a homéroszi eposzok utáni és az attikai (athéni) tragédia közötti korszak. Ennek legismertebb alkotói Szapphó és Anakreón. A második virágzás a Kr. előtti 4–3. századra tehető, a hellenizmus korára, ennek leghíresebb képviselői Kallimakhosz és Theokritosz. A harmadik virágkor a Kr. előtti 1. század, melynek legnagyobb költői (Catullus, Horatius, Vergilius) immár latin szerzők.

A líra az epikánál és a drámánál nehezebben definiálható műnem Sajátja a cselekményesség hiánya, illetve alárendelt szerepe. A líra inkább érzelmeket és gondolatokat, mintsem tetteket jelenít meg. A líra lényege a szubjektivitás, a líra az „én világa”: Középpontjában nem a világ áll, hanem az, ahogyan erre a beszélő lelkileg reagál. (Van, aki a lírát ezért a közvetlen önkifejezéssel hozza kapcsolatba. Ebben a megközelítésben is van igazság; feloldandó nehézség csak akkor adódik, amikor a lírai vers gyakran tudatosan közvetetté, tárgyiassá válik, esetleg történetszerű elemeket hordoz.)

Megint más megközelítés szerint a lírai művekre a tömörség, a sűrítettség, az intenzitás jellemző: a nyelvnek az epikáétól és a drámáétól eltérő használata. A rövid terjedelem és a nyelv hatóeszközeinek, például képiségének és zeneiségének maradéktalanabb kihasználása egymást feltételezik.

SZAPPHÓ: ANAKTORIÁHOZ Ez lovasrajt, az gyalogoshadat vagy nagy hajókat tart e sötét világon legkülönbnek – én: amiért a szívünk gyúl szerelemre. Ezt akárki hallja, megérti könnyen; mert hisz’ ő, ki szebb vala bárki másnál, szép Heléna, hagyta a férfit el, ki legderekabb volt

s rombazúzta Trója pazar csodáját – sem leányát, sem szerető szülőit nem kimélte –, Küprisz oly átkos útra csalta szerelmét. Persze könnyen hajlik a nő kedélye, gyakran eltéríti Erósz a lelkünk – így ma szép Anaktoriám, ki távol él, jut eszembe.

Bezzeg inkább lássam a lépte báját és az arcán felragyogó derűt, mint lűd szekérsort vagy gyalogoshadat, mely fegyveresen küzd! Franyó Zoltán fordítása

ANAKREÓN: GYŰLÖLÖM Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván, háborút emleget és lélekölő viadalt. S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít. Radnóti Miklós fordítása

a)Hasonlítsa össze Szapphó és Anakreón versét! Mi a közös bennük? Szemléleti és szerkezeti sajátosságokat egyaránt fogalmazzon meg!

! A hasonlóságokra és különbségekre vonatkozó észrevételeit rögzítse az alábbi ábrához hasonlóan!

Vizsgálja meg a verselést is! Ebben segít az alábbi emlékeztető:

„Izzada orcám”: tá-ti-ti-tá-tá

b) Hogyan viszonyul mindkét vers az Iliász értékrendjéhez, embereszményéhez?

c) A Szapphó-vers kulcsmondata Ritoók Zsigmond prózafordításában így hangzik: „Vannak, akik azt mondják, hogy a lovasok hada, mások, hogy a gyalogosoké, ismét mások, hogy a hajóké legszebb a fekete földön – én azonban azt, hogy az, akire (vagy: amire) valaki vágyódik.”

Mi az értékelés, a dolgok értékének mértéke, mércéje e sorok szerint? Hogyan minősítené ezt az értékrendet?

d) Miért meglepő, talán kifejezetten provokatív a vers középső, a keret érték-szembeállítását múltbeli, mitológiai példával alátámasztó része? Ezt akárki hallja, megérti könnyen; mert hisz’ ő, ki szebb vala bárki másnál, szép Heléna, hagyta a férfit el, ki legderekabb volt s rombazúzta Trója pazar csodáját – sem leányát, sem szerető szülőit nem kimélte –, Küprisz oly átkos útra csalta szerelmét.

Kit hoz fel példaképpen a beszélő, s hogyan viszonyul e példához? Milyen kifejezések jelzik, hogy azonosulását, példaképválasztását maga is „problematikusnak” tartja?

LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK

a) közös vonások Mindkét vers értékrendek szembeállítására épül, s ennek megfelelően ellentétező szerkezetre. Mindkettő a magánélet, a szubjektum értékrendjét, illetve a béke és a szerelem értékét állítja szembe a közösségi értékrenddel, illetve a hírnévközpontú arisztokratikus-katonai értékrenddel.

Műfaji-szerkezeti különbségek

Epikus példa - érvelés A Szapphó-versnek van egy epikus, példával érvelő középrésze, amely szokatlan módon kifordítja a homéroszi eposzok, főképp az Iliász értékrendjét: a hűtlen Helénával azonosul mintegy – azon az alapon, hogy a szerelemnél nagyobb erőt nem ismer.

Szimmetrikus szembeállítás Az Anakreón-vers epigrammatikus tömörségébe nem fér bele egy epikus példázat. Anakreónnál a szembeállítás szimmetrikus: kétszer két sor szembeállítása két párhuzamos mondatszerkezetben, melyeknek élén áll a viszonyulást kifejező ige: „Gyűlölöm”, illetve „kedvelem”.

Anakreónnál a szerelem mellett a költészet, a művészet (Múzsák) is része a hadakozó-harcias értékrenddel szembeállított értékvilágnak.

versforma A Szapphó-vers szapphói strófában íródott, míg az Anakreón-vers disztichonban.

szerkezet Az előbbi ABA szerkezetű (ennyiben a himnuszokra emlékeztet), míg az utóbbi egyszerűbb szerkezetű: A B.

b) értékrend Mindkét vers értékrendje szemben áll a homéroszi eposzok közösségi értékrendjével. Ott a hőssel (az egyénnel) egy seregbe, illetve egy közösségbe tartozók érdeke is meghatározó, itt csak az egyén saját szempontja kap hangsúlyt. Emellett az Anakreón-vers békevágya és háborúellenessége általános érvényre, másokra való kiterjesztésre is igényt tart.

c) (Mi a dolgok értékelésének mértéke?) Nemcsak a szerelem értékének a katonai értékek és erények, a hírnév fölé emeléséről van szó. Hanem az egyéni értékelés, az értékelő egyén középpontba állításáról is. Az a dolog vagy személy a legértékesebb, amit az értékelő a legértékesebbnek lát. Az érték eszerint viszonylagos, relatív – mert szubjektív!

d) (Kit hoz fel példának és hogy viszonyul hozzá?) Szép Helénát, aki a mitológia szerint a trójai háború kiváltó oka. Megvetendő, hűtlen feleség, aki Meneláoszt otthagyta a szép Párisért. Az „átkos útra csalta szerelmét” tagmondatban az aláhúzott szavak negatív értékelést fejeznek ki, különösen, ha a „rombazúzott Trója” „pazar” jelzőjével együtt olvassuk őket.

Szapphó himnusza

SZAPPHÓ: APHRODITÉHOZ Olvassa el a verset mindkét fordításban! A Trencsényi-Waldapfel Imre-féle fordítás hívebben követi az eredetit, ezért a feladatok megoldásánál ezzel dolgozzon!

Tarka trónodon, kegyes Aphrodité, Zeusz leánya, már könyörülj te rajtam! Fájó kínra mért csalod, ó hatalmas, tőrbe a lelkem? Inkább jőjj hozzám, ahogy annyi másszor mindig hajlottál a szavamra, s jöttél, kedvemért elhagyva aranylakását égi atyádnak. Fürge pár veréb a kocsidba fogva siklott, míg a föld feketéllt a mélyben, sűrűn verték szárnyukat, égi úton vágva az ösvényt.

Gyorsan érkeztek veled, és mosoly járt halhatatlan arcodon, ó te boldog, úgy kérdezted, hogy mi bajom, mi végre hívtalak újra, hogy mi kívánság gyötör újra engem, „Csábító szóval kit akarsz, hogy hozzád hozza Peithó hű szerelemre, Szapphó, mondd ki, ki bántott? Mert ha most kerül, hamar ő keres fel, most ha nem kell tőled ajándék, ő ad, most ha nem szeret, hamar érted ég majd bár nem akarja.”

Jöjj ma is hozzám s szabadíts ki engem súlyos gondomból, s mire hajt a lélek, teljesíts nekem te magad s e harcom küzdd velem együtt. Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

SZAPPHÓ: APHRODITÉHOZ Babits-féle fordítás:

Tarka trónodról, ravasz istenasszony, mért küldesz nékem szerelemkirálynő, bút és bajt mindég, te örök leánya fényes egeknek? Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél, hallottad kérő szavamat, kiléptél kedvemért apád aranyos házából és befogattad cifra hintódat; lebegő galambok vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva vert a nagy égben,

s már itt is voltak; te pedig, te boldog, istenarcodon mosoly ült, és nyájas szóval kérdeztél, mi bajom van és mért hívlak az égből és mi volna megkeserült szivemnek kivánt orvossága? „Ki bántott, Sapphó? kit küldjek kemény szerelem szavával téged ölelni? Ha eddig került, ezután majd üldöz; hogyha semmit nem fogadott el, eztán ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd, bár ne akarjad.”

Jer most is hozzám, a nehéz gondokból oldd föl szivemet, s amiért eped, ne sajnáld teljesíteni: légy harcomban drága szövetség.

Kérdések: a) Miben hasonlít egymáshoz ennek a versnek és az Anaktoriához címűnek a szerkezete? b) Mennyiben jellegzetes himnusz az Aphroditéhoz című vers? Mi adja sajátos színezetét? (Miben különbözik például a himnusz jellegű bibliai zsoltároktól?)

Az ismeretközlő szöveg segít a válaszadásban!

A himnusz műfaja A himnusz valamilyen istent, istenséget magasztaló költemény. A magasztalás, dicséret, hálaadás többnyire az isten hálát kiváltó korábbi cselekedeteit is felidézi, s nemritkán kérést, fohászkodást is tartalmaz. A himnuszok szerkezete többnyire szimmetrikus, általában az ABA képletet követi.

c) Jellemezze az Aphrodité- himnusz beszédhelyzetét, megszólító és megszólított viszonyát! Ki szól, kihez és milyen körülmények között? Miben hasonlít és miben különbözik megszólított és megszólító?

Hozzon nyelvi bizonyítékokat, idézeteket, de ezeket a versben ki nem mondott fogalmi általánosítással is kiegészítheti!

A két félhez helyszíneket is kapcsoljon! Aphrodité beszélő

d) Elemezze a vers időszerkezetét! Hol dominál jelen idő, hol jövő és hol múlt? Tagolja eszerint a verset! (A nyelvtani jelen különböző jelentéseit – általános és egyszeri-pillanatnyi jelen, jövő – érdemes külön is megvizsgálni.)

Figyeljen a múlt idejű történés elbeszélésén belül előforduló jelen idejű igékre! Mi lehet ennek a múlton belüli jelennek a szerepe, érzelmi hatása?

e) Milyen hangulati különbség érzékelhető a nyitó és a záró versszak megszólítása között? A hangulati változáshoz mi köze van a közbeékelt múltbeli történetnek?

f)Az isteni szemszög megjelenítése az emberi szempont mellett az emberlétnek milyen sajátosságát emeli ki?

g) Lélektani szempontból mire lehet jó a múlt, illetve az istennő szemszögének megjelenítése? (Ha az Aphrodité-himnuszt nem valódi imának, fohásznak fogjuk föl, azaz nem föltételezzük sem a múltbeli történet szó szerint való megtörténését, sem pedig hogy Szapphó valóban azt kérné, hogy hintaján Aphrodité ismét szálljon le hozzá)

h) Mennyiben tekinthetjük rendhagyónak a költőnő viszonyát a mitológiai, illetve a vallási hagyományhoz? (A két eddig olvasott Szapphó-vers alapján. Arról se feledkezzen meg, hogy a második vers befejező szakasza a harcot és az isteneknek az emberi harcokban való személyes részvételét is igencsak átértelmezi!)

LEHETSÉGES MEGOLDÁSOK A megoldásokat a Trencsényi- Waldapfel-fordítás alapján adjuk meg.

a) Mindkettő ABA szerkezetű, mindkettőnek a középrésze a múltból vett, elbeszélés jellegű érv a keretversszak mondandójához.

b) Istenhez szól, kér és magasztal, ABA szerkezetű, azaz jellegzetes himnusz. Ugyanakkor a beszélő személye és személyes problémái jobban előtérben vannak, mint az általában közösségibb jellegű himnuszokban. Ez egy „intim”, azaz bensőséges himnusz. Nő szól benne nőhöz.

c) Halandó, gyötrődő, szerelmes nő szól halhatatlan, mosolygó istennőhöz. A lenti kér a fentitől. A gyötrődő a boldogtól, a halandó a halhatatlantól.

Szögletes zárójelben a ki nem mondott, de nyilvánvaló vonások Aphrodité Halhatatlan [istennő] [Fent] az égben a tarka trónszékén, Égi atyja aranylakásában Mosolyogva, te boldog A beszélő [Halandó, földi nő] [lent] „a fekete földön,” „a mélyben” Kíntól és kívánságtól gyötörve [boldogtalanul]

d) Az első és az utolsó versszakban a jelen dominál, a felszólító mód ugyanakkor a jövőt idézi.

A közbülső versszakokban a múlt dominál: a hajdani segítség elbeszélt múlt ideje. E múlton belül több réteg különíthető el: a segítség előtti múlt, majd a múltban lezajló párbeszéd. Ebben az egyenes idézetek már nyelvtani jelent, sőt jövőt is tartalmaznak: „Mert ha most kerül, hamar ő keres fel, / most ha nem kell tőled ajándék, ő ad, / most ha nem szeret, hamar érted ég majd / bár nem akarja.”

A múltban a jelen és jövő erőt, bizalmat ad a beszélőnek, mivel a múltbeli segítséget, ígéretet újra jelenként éli át nyelvileg, azaz nyelvi képzeletében.

e) Ennek megfelelően a befejező versszak kérése sokkal bizakodóbb, magabiztosabb: a megszólaló földi asszony a megszólított istennőt itt nem alázatosan, hanem küzdőtársként, szinte egyenrangúként hívja. A közbülső múltidéző rész önmeggyőzésként, önszuggesztióként működik.

f) A végességet, halandóságot, ami szemben áll az isteni lét halhatatlanság adta könnyedségével, „súlytalanságával” (?).

g) Lélektani szempontból arra jó a múlt, illetve az istennő szemszögének megjelenítése, hogy ezáltal a szerelme jelenébe bezárult, szenvedélye foglyává vált beszélő mintegy távlatot kap a történethez, önmagához. Rálátást önmagára. (A szerelmes ember a szenvedélyek fogságában elfelejti, hogy volt ez már máshogy/vagy éppen így, illetve lehet ez még máshogy/épp így.) Az istennő tehát mintegy a reflekció távlatát biztosítja.

h) A mitológiát teljesen önkényesen és szubjektivizálva, illetve lélektani nézőpontból átértékelve alkalmazza Szapphó: a szerelmes Heléna érzelemvilága érdekli, nem a miatta folyó háború. Az Aphroditéhoz című himnusz pedig az istennőt mintegy beszélgetőtársként, egy belső lelki dialógus másik, a beszélő számára lélektani távlatot adó részvevőjeként formálja meg.

A mitológia kellékei, az istennő létének díszletei szerepelnek, de értelmük egészen más, mint akár az eposzokban, akár az athéni tragédiában.

Az Iliász vagy az Odüsszeia szereplőinek nem szinte egyenrangú küzdőtársként („barátnőként”?) segítenek az istenek, és semmiképp nem a hősök lelkületének egy vonatkozását testesítik meg. Illetve ahol bensőséges a viszony a szereplő és egyes istenek között (pl. Akhilleusz és Thetisz), ott a magyarázat abban rejlik, hogy a hérosz maga is félig isten: Akhilleusznak Thetisz az édesanyja.

Következő anyag: Szapphó követője: Catullus A Feladatok a római költészethez című anyagban