A gyarmati világ megrendülése Politikai és katonai ellentétek Ázsiában.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Olasz Nap Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Március 20. “Olasz Külkereskedelmi Intézet (ICE): Promóciós tevékenység és szolgáltatások.
Advertisements

Kis országok – nagy örökség.  Földrajzi környezet  Jordán folyó – Holt-tenger  földművelés és állattenyésztés  Kánaán nevezik  XIII. században itt.
A Kárpát-medence a római korban. Pannónia meghódítása  A hódítás előtt Pannónia lakói kelták voltak  Kr.e. IV. században vándoroltak be, de   hoztak.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
Készítette: Gondos Borbála
Téma: Demográfiai robbanás 1960 után a világban (típusok, országcsoportok, országok) Készítette: Király Klaudia Geográfus, MSc.
A gyermekjogok története A második világháborút követően a világ számos nemzete közösen létrehozott egy szövetséget – megalapították az ENSZ-t,
Szövetségi rendszerek Európa az első világháború előtt
Az angol polgári forradalom Az alkotmányos monarchia megszületése.
A TÁVMUNKA SZABÁLYOZÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEF JAVASLATOK A MEF ELŐTERJESZTÉS HÁTTERE KEMÉNY PÉTER E.ON HUNGÁRIA ZRT.
Az amerikai polgárháború Az amerikai angol gyarmatok a XVIII. században.
A dualizmus rendszere. A monarchia rendszere  Európa - nemzeti átalakulás  utolsóként a Monarchia létre jötte  duális, két központú állam  Terület.
Izrael „történelem előtti” kora. 0. Mi az a „történelem előtti kor”? A zsidó történetírás Kr.e körül jelent meg Kánaánban:  Az éppen megszülető.
Az enyhülés korszaka. Háború vagy béke  Sztálin halála  XX. Pártkongresszus  módosult a korábbi politikai irányvonal  A propagandaháború tovább folytatódott.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
Magyarország a két világháború között
A VILLÁMHÁBORÚK IDŐSZAKA
A középkori egyház Tk. 22..
Mária Terézia
FORDULAT A HÁBORÚ MENETÉBEN
Magyarország a második világháborúban
JAPÁN a felkelő nap országa
Az egységes olasz és német állam létrejötte
A HIDEGHÁBORÚ KIBONTAKOZÁSA
Készítette: Szabó Erwin Matematika-földrajz tanári MSc
A közigazgatással foglalkozó tudományok
A náci birodalom előretörése
A nagyhatalmak versengése és az első világháború
Kommunikáció a könyvvizsgálatban
A HARMADIK BIRODALOM ÁRNYÉKÁBAN
A SPANYOL VILÁGBIRODALOM ÉS NÉMETALFÖLD
Az erősödő náci állam vonzásában
Globalizálódó világ Világgazdaság A világ gazdasági központjai
A hidegháború kora
Konfliktusok az iskolában
A kiegyezés Az 1867-ben I.Ferenc József és a magyar politikai vezetők között született megállapodások összefoglaló neve.
Főnix – me Megújuló Egyetem Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében.
Portugália.
A Nyugat-Balkán az EU és Oroszország között
Az életvezetés etikája - a döntésről
Amerikai Egyesült Államok
ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara
Válaszok a globális oktatáspolitikára
Bemutatkozik az iskolapszichológus
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Életpálya-tanácsadás Csanádi Nikolett Hényel Anett.
Közfoglalkoztatásból a versenyszférába- segítő munkaerőpiaci program
2017. December 7. MGYOSZ tapasztalatai.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM
AGRION Vállalkozásfejlesztő Iroda
Középkor története 7. osztály
CIVILIZÁCIÓS ÖVEZETEI
Nemzetközi politikai gazdaságtan II.
Környezeti Kontrolling
Európai és Magyar Építésügyi Technológiai Platform
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
Az állam és a piacgazdaság
37. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Az iskolai szervezet és fejlesztése
Informatikai eszközök a földrajzórán
Európai háborúból világháború
36. AZ EURÓPAI UNIÓ.
Kiútkeresés a válságból Gömbös-kormány
SOTER-LINE Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
AC/DC Találd meg a helyed! Előadó: Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
Az ELTE Fogyatékosügyi Központ bemutatása
Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata
KOHÉZIÓS POLITIKA A POLGÁROK SZOLGÁLATÁBAN
Stratégiai gondolkodás
Előadás másolata:

A gyarmati világ megrendülése Politikai és katonai ellentétek Ázsiában

Az Oszmán Birodalom örökösei A Balfour-deklaráció (a brit külügyminiszter) A nyilatkozat szerint „Őfelsége kormánya szimpátiával viseltetik a gondolat iránt, hogy a zsidó nép nemzeti otthont teremtsen Palesztinában, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megkönnyítse a cél elérését.” Az angol „national home” kifejezést, mely nemzeti hazát/otthont jelent, államként is és nem államként is lehetett értelmezni. A brit nyilatkozat célja a világháborús ellenfél, Törökország gyengítése volt, oly módon, hogy a cionista (Palesztinába való költözést és valamilyen zsidó haza megteremtését célzó) erőket megnyerje az antant oldalára. -cionizmus: a zsidó nemzeti mozgalom, a Sion névből Mandátumos területek (burkolt angol-fr. gyarmatosítás -protektori jelenlét, formálisan népszövetségi ellenőrzés)

Arab-zsidó konfliktusok a Közel-Keleten Terrorakciók, mindkét fél saját hazájának tudja a területet (arab és zsidó nacionalizmus!) A britek a 2. vh. előestéjén az arabok politikai támogatását fontosabbnak tartják, ezért korlátozzák a zsidó bevándorlást, Hitler ezzel egy időben fokozza a zsidóüldözést felmerül a britek felelőssége (egyre többen kívántak kivándorolni Palesztinába)

Modernizáció török mintára Egyiptom: a Szuezi-csatorna brit katonai ellenőrzése, 1922-től függetlenség Irán: Reza kán reformjai (lsd. Kemál Atatürk…) -hadügyminiszter, miniszterelnök, uralkodó -vasútfejlesztés, modernizáció felülről (iszlám jogrend eltörlése)hatására ma iszlám fundamentalizmus!

India: nő a gyarmatok szerepe Nemzeti mozgalma a fokozódó 1. világháborús szerepvállalásra hivatkozva megkezdi az önállósulási törekvést (a szipojfelkelés leverése óta, 1857 után fokozottan bevonták a britek a gyarmat irányításába a burzsoáziát)

Gandhi: az erőszakmentesség elve (buddhizmus: ne szállj szembe a Gonosszal—erőszakkal) Fellépés a középkori hagyományok ellen, ő a szabadság embere (Nehru) Mérsékelni próbálja a vallási viszályt A britekkel egyeztetett függetlenségi törekvések, brit kompromisszumkészség hiányában polgári engedetlenségi mozgalmak szervezése: sómenet (a tengerből nyerni adómentes sót) Az angol textiláru bojkottja, hazai termékek vásárlása (korábban a britek tönkretették az indiai kézműipart, hogy helyet csináljanak a gyári termékeiknek: gyapotbehozatal Indiából)

Westminster Statútum (1931) Létrejön a Brit Nemzetközösség, melynek India nem domíniuma, csak a fehér gyarmatok és Dél-Afrika. (A domínium saját parlamenttel, kormánnyal rendelkezik, csak lazán kapcsolódik az anyaországhoz.) A Nemzeti Kongressszus Párt egyre jobban követeli az elszakadást.

A csendes-óceáni térség: washingtoni konferencia ( ) USA és Nagy-Britannia: egyenlő flotta- erőviszonyok, a 3. hatalom Japán; Fro., Olaszo.: holtverseny TK o. Kína: nyitott kapuk elve (megszűnő befolyási övezetek)=egyenlő előnyök elve A britek már nem egyeduralkodók a gyarmati világban (nem bírják a fegyverkezési versenyt), az USA átveszi a vezető-ellenőrző szerepet! Ezért Európa felé izolacionista politikát folytat.

Japán Nyersanyaghiány, népességrobbanás a tisztikar vezető szerepet szerez egyfajta élettér megvalósítására Tanaka-terv: csendes-óceáni világbirodalom (faji felsőbbrendűség, terjeszkedés Kína felé: Mandzsúria elfoglalása, Mandzsukuo ben japán bábállam) A kínai tengerpart elfoglalása (1938)

Kína Forradalom buktatja meg a császárságot (1911), az ország szétesik. Maradnak a félgyarmati viszonyok, anarchiával súlyosbítva. A Kuomintang (nemzeti párt) hamar szembekerül a parasztoknak földet ígérő, szovjet támogatást kapó Kínai Kommunista Párttal (1921-). A japánok közös ellenség, de felkészülnek az egymással való végső leszámolásra.