TOP-7.1.1-16 K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A kiemelt projekt tapasztalatainak hasznosítása „Tett - Program az áldozatokért és tettesekért” nyitókonferencia december 16. Siófok Lénárd Krisztina.
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
A időszak végrehajtási intézményrendszere
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
LEADER II. pályázati forduló. A 2. pályázati forduló célja  Azoknak a helyi akciócsoportoknak a kiválasztása, melyek az 1. fordulón sikeresen túljutottak.
Támogatási Szerződés előkészítése  az előkészítést a Közreműködő Szervezet és a kedvezményezett programmenedzserei közösen végzik  az előkészítés formanyomtatvány,
Pénzügyi előadás pályázói információs napra TÁMOP /1.
A határon átnyúló együttműködési programok a as időszakban Hende Csaba Körmend, november 7.
KÖZOP eljárásrendek március 2. után
Információs nap Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért Támop /2 Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért.
Uniós források fogadása a bérlakásépítéseknél
LEADER nemzetközi együttműködés „A projekt útja” Parizán Anna Tanácsos Vidékfejlesztési Minisztérium Szeptember 26.
A pályáztatási eljárás általános bemutatása, kiemelt projektek Czégér Zsuzsanna főosztályvezető KvVM FI KEOP KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET Székesfehérvár 2007.április.
Az EU-pályázati rendszer gyakorlata Magyarországon
Integrált területi beruházás és Közösségvezérelt helyi fejlesztés a as programozási időszakban Zsolt SZOKOLAI C.2 Urban development, territorial.
: ITI és EGTC Az ETT-k lehetséges szerepe a határ menti ITB-k megvalósításában.
Pályáztatás Országos Széchényi Könyvtár november 14.
„FoglalkoztaTárs-Társ a foglalkoztatásban” kiemelt projekt - TÁMOP / A kiemelt projekt célja Az innovatív és a tranzitfoglalkoztatási.
Nemzeti Fejlesztési Terv Civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek javítása.
Regionális projekt-előkészítési támogatás 2007-ben (PEA4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Mentorhálózat a A-11/1 pályázatban A-11/1 „Bentlakásos intézmények kiváltása” Információs nap Budapest, március 1.
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedéseinek és a IV. tengelyes intézkedéseinek végrehajtási folyamata.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
„Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” TIOP-2.2.7/07/2F.
KÖZÖS MÓDSZERTANI KERETEK KIALAKÍTÁSA A MAGYARORSZÁG-SZERBIA IPA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEINEK KOMPLEX ÉS INTEGRÁLT.
Natura 2000 fenntartási/ fejlesztési tervek készítéséhez nyújtandó támogatás – az ÚMVP-n keresztül -Natura 2000 konferencia – November 22. Makovényi.
TERÜLETI SZEMPONTOK MEGJELENÉSE A AS TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMBAN Tóth Róbert, fejlesztési szakértő CODEX workshop Novi.
A VÁROSREHABILITÁCIÓS KERET FELHASZNÁLÁSA ÉPÜLET KÖZTÉR 2013 előtt 2013 évben kifizetés: 12 milliárd Ft 8 támogatott kerület; 3 nyereséges. keret: 5 milliárd.
FuturICT.hu Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma Kick-off meeting Szeged, december 7. PROJEKT SZINTŰ PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS MŰKÖDÉS.
TÁMOP /09 Az önkéntesség elterjesztése Az elszámolhatóság feltételei.
Dr. Nagy József elnök Bükk-Térségi LEADER Egyesület Tibolddaróc, január 30.
Projekt címe, azonosító száma Projektvezető/Előadó Beszámolási időszak Dátum.
Szabályozási Főosztály
ÉMOP – Üzleti infrastruktúra fejlesztése. Keretösszeg: „1” részcél: Ipari Parkok millió Ft „2” részcél: Ipari területek millió Ft „3” részcél:
1 TÁMOP A-13/ A TÁMOP A-13/1 „Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése a Konvergencia Régióban” Pénzügyi tájékoztató
A Vidék fejlesztésének lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP Keretében) Előadó: Veres Marianna Pályázat és Projektmenedzser.
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
Csongrád megye as területfejlesztési programja május 15.
Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében TÁMOP /1.
Vidékfejlesztési Program Kovács Melinda Projektmenedzser Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Hazai pályázati lehetőségek a vállalkozások innovációs törekvéseinek segítése érdekében Jámbor Anita, pályázatkezelési koordinátor.
A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT ÉS TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT PÁLYÁZATAI A TÁMOP KERETÉBEN PROJEKT ZÁRÓ NAP:
Kétoldalú partnerségi együttműködések előkészítésének segítése Szaló Zsófia, NFÜ ROP IH december 13.
FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS TOP Nyíregyháza, január 08. Dr. Frankó Melinda.
Megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők foglalkoztatását elősegítő támogatások és módszerek Tatosné Takács Andrea december 18.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Hazai pályázati lehetőségek a vállalkozások innovációs törekvéseinek segítése érdekében Jámbor Anita, pályázatkezelési koordinátor Szekszárd,
Az Államreform Operatív Program évi akcióterve.
KDOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése.
AZ EFOP VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSA* SZEPTEMBER 23. *2016. SZEPTEMBER 15-EI ADATOK ALAPJÁN DR. GARAI PÉTER EU FEJLESZTÉSEK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS.
Központi koordináció feladatai a as programozási időszakban.
Nagyvállalatok nagy pályázati lehetősége!
A helyi identitás és kohézió erősítése TOP TOP
TÁMOP pályázati lehetőségek a szak-és a felnőttképzés területén - 2
Közösen Hatvan kulturális fejlődéséért A TOP CLLD Program
TOP vas megyei aktualitásai
Szpi működése 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi.
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-5. 1
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
KÖSZI ÓZD! Közösségi színterek fejlesztése Ózdon 1.
Helyi gazdaságfejlesztő pályázati felhívások bemutatása (7 db)
Lorem ipsum.
TOP H KRESZ-park fejlesztése
TOP „KÖZÖS TÖBBSZÖRÖS” A Barcsi közösségfejlesztési stratégia megvalósításának főbb szabályai BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA.
Közösségi Szinten Irányított Városi Helyi Fejlesztések (CLLD )
Szépkorúak számára szervezett kulturális és közösségi nagyrendezvények támogatása top h Avasi Horizont Helyi Közösség Helyi Akciócsoport.
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA
Helyi támogatási kérelmek benyújtásának ügymenete
Tájékoztató fóruma július 12.
Előadás másolata:

TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA S ZALÓ Z SÓFIA FŐOSZTÁLYVEZETŐ N EMZETGAZDASÁGI M INISZTÉRIUM R EGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG S TRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY MÁJUS 10.

A CLLD ESZKÖZ KÖZÖSSÉGI IRÁNYELVEI A LAPJA a 1303/2013/EU rendelet a közös rendelkezésekről cikkei a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet XIII. fejezete C ÉLJA A szubregionális területek stratégián alapuló, integrált, ágazatközi és területi alapú fejlesztése. E SZKÖZE Az ESB alapok kombinálható alkalmazása (tagállami hatáskör).

TOP 7. prioritás: Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések Forrás: 45,644 Mrd Ft (TOP 3,71%-a) A beavatkozások eredményeként: partnerségben tervezett, integrált, újszerű és innovatív helyi fejlesztések valósulnak meg, amelyek a helyi közösségek megerősítésén keresztül hozzájárulnak a terület népességmegtartó képességéhez. A stratégiai szintű együttműködés erősödésével cél továbbá a helyi civil szektor aktivitásának és ismertségének növelése is. Területi fókusz: HKFS készítésére valamint támogatási kérelem benyújtására kizárólag a kevésbé fejlett régiók területén elhelyezkedő, főnél népesebb városi jogállású települések jogosultak. A stratégia által lefedett terület legalább és legfeljebb fő. Meghirdetés: május 9-én TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Benyújtási határidők: Első szakasz: június 9-től június 30-ig (22,822 millió Ft) Második szakasz: július 1-től október 31-ig (22,822 millió Ft) A támogatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 250 millió Ft, maximum az érintett település lakosságszáma alapján meghatározott összeg, azaz: fő lakónépességű akcióterület: 500 millió Ft; fő lakónépességű akcióterület: 800 millió Ft; fő lakónépességű akcióterület: millió Ft. A fő feletti városok kijelölése a KSH 2014-ben kiadott helységnévtára alapján történik. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Helyi akciócsoport (HACS): az a szervezet, amely intézményesített formában a helyi közösség szervezéséért tevékenykedik, legfőbb feladata a helyi közösségi fejlesztési stratégia kidolgozása, annak megvalósításához támogatás igénylése, a stratégia végrehajtása, ehhez kapcsolódóan a stratégia elkészítését és végrehajtását szolgáló kapacitásfejlesztés, képzés, hálózatépítés, az érdekeltek közötti információcsere előmozdítása, a potenciális kedvezményezettek támogatása, a meghirdetésre kerülő felhívások kidolgozása, valamint a végső kedvezményezettek kiválasztása. Helyi közösségi fejlesztési stratégia (HKFS): a város területén kijelölt összefüggő akcióterületre készül, és a helyi fejlesztési programok alapját jelenti, egyszerre és összehangoltan képes a TOP ERFA és ESZA forrásait használni.

Az IH a támogató döntés alapján: a)együttműködési megállapodást köt a HACS-csal a HKFS megvalósítására felhasználható támogatási keretösszegre, valamint b)támogatási szerződést köt a munkaszervezeti funkciót ellátó szervezettel a közösségvezérelt HKFS megvalósításához szükséges működési, közösségszervezési (animációs) és kommunikációs, továbbá a program-monitoring feladatok ellátásának költségeire, a keretösszeg összesen maximum 15%-áig. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek HKFS készítése; a HKFS kiválasztása esetén a stratégia végrehajtása kapcsán további önállóan támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenység a közösségvezérelt HKFS szerinti műveletek végrehajtása, ezen belül: –kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése (ERFA), –helyi közösségszervezési tevékenységek (ESZA). TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Választható önállóan támogatható tevékenységek A HKFS elkészítéséhez kapcsolódóan támogatható: –képzés szervezése, megtartása a helyiek számára a helyi közösségszervezési tevékenységekhez kapcsolódóan, továbbá a stratégia készítéséhez, összeállításához kapcsolódó kompetenciák erősítése érdekében; –HKFS-t alátámasztó elemzések, tanulmányok készítése. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek A HKFS elkészítéséhez és megvalósításához kapcsolódóan: konzultációs tevékenység, fórumok szervezése, lebonyolítása; a helyi pályázatos rendszer működéséhez szükséges adminisztrációs és igazgatási tevékenység; a stratégia végrehajtásának irányításához kapcsolódó tevékenységek (menedzsment, monitoring, értékelési feladatok), valamint az érdekeltek közötti információcsere érdekében a potenciális kedvezményezettek számára segítő szolgáltatások (animációs tevékenységek); Nyilvánosság biztosítása az ÁÚF 10. fejezete alapján. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek A felhívás keretében az alábbi tevékenységek választhatók az önállóan támogatható tevékenységeken felül a HKFS végrehajtása kapcsán: a HACS együttműködési tevékenységeinek előkészítése és végrehajtása; együttműködési tevékenységekhez kapcsolódó adminisztrációs és igazgatási tevékenység; az együttműködési tevékenységekhez kapcsolódó tevékenységek (menedzsment, monitoring, értékelési feladatok), valamint az érdekeltek közötti információcsere érdekében a potenciális kedvezményezettek segítése (animációs tevékenységek). TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Nem támogatható tevékenységek A helyi közösségi fejlesztési stratégia elkészítésekor: infrastrukturális beruházások A helyi közösségi fejlesztési stratégia megvalósításakor: a TOP egyes konstrukciói keretében támogatható vagy támogatást nyert fejlesztések; egyes ágazati operatív programok által a közösség és kultúra, valamint a turisztika területén támogatott fejlesztések; kulturális örökség kizárólag állagmegóvást célzó megújítása; szálláshelyfejlesztés; vallási helyszín megújítása kizárólag vallási célú hasznosításra; lakáscélra szolgáló lakóépületek megújítása; helyi közösség számára nem elérhető infrastruktúra fejlesztése; olyan ingatlanok fejlesztése vagy programok, amelyek a stratégiában megjelölt célcsoportok számára nem látogathatóak vagy csak egyes csoportok számára hozzáférhetők. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Az elszámolható költségek mértékére A projekt tervezése során az egyes elszámolható költségtípusok vonatkozásában a következő korlátozásokat szükséges figyelembe venni: TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA Költségtípus Maximális mértéke összegszerű elszámolható mértéke (Ft) az összes elszámolható költségre vetítve (%) Adminisztratív költségek (operatív tevékenységekhez kapcsolódó költségek, szervezés, műveletek kidolgozása, projektek előkészítése, lehetséges végső kedvezményezettek felkészítése), ezen belül: 15 Előkészítés, tervezés (kivéve közbeszerzési eljárások lefolytatásának költsége), ezen belül: 5 Helyi közösségi fejlesztési stratégia készítése Közbeszerzési eljárások lefolytatása 1 Tájékoztatás, nyilvánosság biztosítás 0,5 Általános költségek (rezsi) 1

A HKFS készítésére vonatkozó elvárások: A HACS-nak szükséges a módszertani útmutató szerinti HKFS-t készíteni, amely maximum 70 oldal vagy karakter. A HKFS forrásai 2:1 arányban számolnak az ERFA és ESZA forrásokkal. Az ERFA forrásból támogatható fejlesztéseket kötelező a HKFS által lefedett akcióterületen a célcsoportok bevonásával tervezni és megvalósítani. A stratégiában szükséges rögzíteni az akcióterület pontos határait, valamint az akcióterület lakosságszámát. Az akcióterület nem fedhet át másik olyan akcióterülettel, amelyre a VP alapján LEADER HFS készül, vagy amelyre szintén készül HKFS. Az ESZA forrásból támogatható fejlesztéseket kötelező a stratégia által lefedett akcióterületen élő célcsoportok számára, a célcsoportok bevonásával tervezni és megvalósítani. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

A HKFS-ben szükséges megjeleníteni a HACS által megvalósítani kívánt műveletek, helyi felhívások paramétereit. A HKFS hatékony megvalósítása érdekében lehetőség van az elnyert forrás teljes közkiadásának 15%-áig működési és szervezési feladatokat tervezni. Kulcsprojektek: olyan konkrét beruházások, amelyek alapját vagy éppen átfogó keretét adják az egyes, a stratégiához illeszkedő, ugyanakkor a stratégiában nevesítésre nem kerülő egyéb műveleteknek (helyi felhívások). Maximum a HKFS teljes felosztható költségvetésének 40%-a lehet. A HKFS megvalósítása során lehetőség van más HACS szervezetekkel tapasztalatcserét folytatni, és a még hatékonyabb megvalósítás érdekében ezekkel a HACS szervezetekkel együttműködni. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Nem kezdeményezhető a HACS által olyan felhívás, amelynek keretében a támogatható tevékenységek egyike vagy mindegyike KKV-k számára vállalkozási tevékenység támogatását teszi lehetővé. Több ütem tervezése: a stratégia ütemei végrehajtásának önmagukban is értelmezhető, eredményeket felmutatni tudó, komplex programcsomagoknak kell lenniük. A HKFS-ben ismertetni szükséges, hogy a megvalósítása hogyan járul hozzá a TOP 7. prioritásában megjelenő eredmény és output indikátorok célértékeinek eléréséhez. A HKFS benyújtásáig szükséges eldönteni, hogy a HACS konzorciumi vagy egyesületi formában kíván részt venni a CLLD eszköz megvalósításában. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

A HKFS végrehajtására vonatkozó elvárások: A HACS felelős az általa készített HKFS kiválasztása esetén annak megvalósításáért. A HACS-nak a HKFS végrehajtása során kötelező együttműködnie a támogató intézményrendszerrel. A HKFS sikeres végrehajtása érdekében szükséges a HACS-nak gondoskodni szakmailag felkészült lebonyolító szervezetről. A HACS feladata a helyi szereplők (a lehetséges végső kedvezményezettek) fejlesztési és végrehajtási kapacitásainak fejlesztése, képzések, projektfejlesztési tanácsadás, stb. biztosításán keresztül. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

A HACS köteles gondoskodni a HKFS megvalósítása során a megjelentetésre kerülő helyi felhívásokra érkezett támogatási kérelmek kiválasztásáról és rangsorolásáról. –a helyi felhívásokra beérkező kérelmeket befogadni és értékelni; –helyi bíráló bizottságot (továbbiakban: HBB) működtetni. A HACS a helyi felhívásokban köteles meghatározni a támogatásra kerülő kérelmek kiválasztására irányuló kritériumokat. A HACS köteles mind a HKFS, mind a támogatott helyi fejlesztések végrehajtásának monitoringjáról gondoskodni, továbbá a stratégiához kapcsolódó egyedi értékelési tevékenységeket elvégezni. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

A HACS köteles félévente kifizetési kérelemmel egybekötött időközi beszámolót (IB) készíteni és benyújtani az IH felé. A helyi felhívások keretében támogatásra kerülő projektjavaslatok kiválasztását szükséges legkésőbb december 31-ig lezárni. A helyi felhívások kapcsán támogatásra kerülő projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 24 hónap lehet. A megvalósítás végső határideje december 31. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

A HKFS tervezésére és végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A HKFS megvalósítására legfeljebb 52 hónap áll rendelkezésre. A HKFS készítésével kapcsolatban felmerülő költségek elszámolhatóságának kezdete: január 1. A HKFS megvalósításával kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje június 30. A helyi felhívás keretében kiválasztott projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 24 hónap lehet. A helyi projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje június 30. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Indikátorok A HKFS keretében támogatást nyert projektekre vonatkozó indikátorok a következők: TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA Indikátor neve Mérték­ egység Városfejlesztés: Városi területeken épített vagy renovált köz- vagy kereskedelmi épületek m2m2 Városfejlesztés: Városi területeken létrehozott vagy helyreállított nyitott terek m2m2 Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztési stratégiával érintett települések lakosságszáma fő A kormányzati, önkormányzati, ill. társadalmi partnerek vagy nem önkormányzati szervezetek által a HFS keretében tervezett és végrehajtott programok száma db

Támogatást igénylők köre A regisztrációs felhívás keretében május 31-ig a e- mail címen sikeresen regisztrált  Amennyiben a HACS egyesületként kíván támogatási kérelmet benyújtani, a támogatást igénylők jogosult köre a következő: egyesület.  Amennyiben a HACS konzorciumban kíván támogatási kérelmet benyújtani, a támogatást igénylő konzorciumi partnerek jogosult köre az alábbi szervezetek közül kerülhet ki: helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek; helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek; önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaság; egyesület; egyházi jogi személy; TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

alapítvány; közalapítvány; egyéb, többségi önkormányzati tulajdonban lévő, jogi személyiségű nonprofit szervezet; egyéb, többségi önkormányzati tulajdonban lévő, jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet; kis- és középvállalkozás; költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek. A konzorcium vezetője kizárólag az adott településen székhellyel rendelkező, vállalkozásnak nem minősülő szervezet lehet. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Támogatásban nem részesíthetők köre Az ÁÚF „Kizáró okok listája” c. részben felsoroltakon túl, nem ítélhető meg támogatás azon támogatást igénylő részére: amely HACS nem rendelkezik az IH részéről kiadott, a sikeres regisztrációról szóló visszaigazolással; amely HKFS által lefedett akcióterület nem teljesíti a Rendeletben és a regisztrációs felhívásban foglalt kritériumokat a terület kijelölésére és a szerveződés feltételeire vonatkozóan; amely HACS szervezetben nem biztosított a döntéshozatali szinten az egyes különböző érdekcsoportok szavazati jogának 49%-ot meg nem haladó aránya; amely stratégia nem tartalmazza 1:2 arányban az ESZA és ERFA források ötvözését; az a regisztráló szervezet, amely az IH által, a jóváhagyás feltételéül szabott, a lefedett terület megváltoztatására irányuló feltételeknek nem tesz eleget. TOP K ULTURÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI TEREK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE ÉS HELYI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS A VÁROSI HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁHOZ KAPCSOLÓDVA

Regisztrációs felhívás megjelentetése (2016. március) –a városi közösségek bejelentkezése HKFS készítésre, –legkésőbb május 31-ig szükséges jelezni az címen a szerveződési Előkészítés támogatása (regisztrációs felhívás megjelenésétől) –a megalakult HACS az IH által közzétett felhívás mentén készíti el stratégiáját. A stratégia készítésével párhuzamosan az IH módszertani és felkészítő segítséget ad a közösségeknek (módszertani útmutató, képzések, tájékoztatók, stb.) mind a stratégia, mind a CLLD menedzselése vonatkozásában. –a megvalósításra kerülő stratégiák kiválasztása a 272/2014. Korm. rendelet értelmében standard eljárásrendben történik. CLLD VÉGREHAJTÁSA

A HKFS-ek kiválasztása (2016. július) –a benyújtott stratégiák az IH általi szakmai értékelése alapján kerülnek támogatásra. A támogatás keretében a stratégia elkészítésének költsége utólagosan elszámolható. –a megvalósításra alkalmas (minimum pontszámot elérő) HKFS-ek közül a forrás kimerüléséig nyertesek hirdetése. HKFS-ek végrehajtása (2016. szeptembertől) –szerződéskötés az IH és a stratégiát kidolgozó HACS szervezet között, a városi CLLD megvalósításának elindulása; –a HACS animációs tevékenységének megkezdése (HKFS népszerűsítése, pályázati kiírások összeállítása és meghirdetése); –projektkiválasztás; –a projektek megvalósítása; –folyamatos monitoring és ellenőrzés, beszámolás az IH-nak az előrehaladásról. CLLD VÉGREHAJTÁSA

K ÖSZÖNÖM A FIGYELMET !