A korszerű vasúti stratégiai tervezés módszertani alapelemei – a legjobb gyakorlatok Európában Dr. Rixer Attila – Turi József István VI. Közlekedéstudományi.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A logisztika szerepe országunk és vállalataink versenyképességében Chikán Attila Igazgató, Versenyképesség Kutató Központ, BCE Társelnök, Magyar Logisztikai,
Advertisements

Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó
„A vasúti áruszállítás szerepe a logisztikai rendszerben ”
A as időszak jelenlegi pályázati lehetőségei Dr. Körtvélyesi Katalin 20/
Záhony térsége gazdaságfejlesztési „zászlós program” Kálnoki Kis Sándor miniszterelnöki megbízott.
A térségi vasutak, az élhető vidék október 27. A térségi vasutak, az élhető vidék – október 27. Közlekedési szövetségek alakítása, lehet ő.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hosszú távú stratégiája, kapcsolata a releváns operatív programokkal.
Pelech Dávid Budapest Duna Kontakt Pont
A tervezés mint menedzsment funkció
NEMZETI ÉLELMISZER- TECHNOLÓGIA PLATFORM TEVÉKENYSÉGE Boródi Attila (ÉFOSZ) Budapest, szeptember 24.
Emberi Erőforrás Menedzsment Az emberi erőforrások fejlesztése
EURÓPAI UNIÓ - VÍZÜGYI KERETDIREKTÍVÁK Bemutató Általánosan a VKI-ről és Magyarország helyzetéről 2005 április.
Nemzeti Közlekedési Stratégia kialakítása Magyarországon Szűcs Lajos, főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály.
Kormányzati vasútpolitikai célok és törekvések
KBSZ STRATÉGIA KBSZ SZAKMAI NAPOK - VASÚT Siófok, április 10. Bajkó Erika kommunikációs vezető.
Optimális szervezet Kiegyensúlyozott stratégiai mutatószám rendszerrel
„ Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal” HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés szeptember 15. Orosz Balázs.
Integrált Ütemes Menetrend a Budaörsi kistérségben
A VASÚTI KÖZLEKEDÉS JÖVŐJE EURÓPÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA
INFORMÁCIÓRENDSZEREK FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYÍTÁSA.. Alkalmazás - projekt Alkalmazás - a vállalat tökéletesítésére irányuló új munkamódszer projekt - az új.
Vasúti áruszállítás a környezettudatos magatartás szolgálatában
Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma
Ugrás az első oldalra A jövőképtől a megvalósításig Városfejlesztés irányai, feladatok ban Dr. Szaló Péter szakállamtitkár A jövőképtől a megvalósításig.
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
tételsor 2. tétel A kistérség a korábbi együttműködési lehetőségek alapján megtartotta a soron következő ülését. Az ülés célja a logisztikai.
Közforgalmú közlekedés szervezése 1.
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
A Magyar Regionális Tudományi Társaság V. Vándorgyűlése Az ipar szerepe a regionális fejlődésben Alternatívák a regionális innovációs rendszer továbbfejlesztésére.
A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) szerepe a gazdasági tervezésben Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens.
B ÉRES G YÖRGY Gazdasági főigazgató Az egészségügy háttérszolgáltatásának és egyéb népgazdasági ágazatoknak a kapcsolata március 31.
Konzulens: Dr. Boda György Készítette: Kovács Katalin
Kontrolling a kutatás-fejlesztésben
TIME TO DECIDE ÉS MAGYAR KÖZLEKEDÉSPOLITIKA Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet
1 A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK ÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEI A TERVEZÉSI GYAKORLATBAN A „VÁROSI KÖRNYEZET” TEMATIKUS STRATÉGIA AJÁNLÁSAINAK.
Dr. Lamperth Mónika Budapest április 18.
Vállalatok pénzügyi folyamatai
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári.
1 A magyar energiapolitika „ Az energiahatékonysági indikátorok az EU-ban és Magyarországon” nemzetközi szeminárium Budapest, október 5. Hatvani.
Major Ildikó Osztályvezető-helyettes SAP/CO modulvezető
Emberi Erőforrás Menedzsment Stratégia, politika, tervezés az emberi erőforrások menedzsmentjében EEM. 02.
Kormányszóvivői tájékoztató A vasút reformja. Kormányszóvivői tájékoztató 1.VASÚTI TÖRVÉNY –A Kormány augusztusban elfogadta a vasúti stratégiát (Baross-program).
Vállalati emberi erőforrás menedzsment
Az EEM helye a menedzsmentben
Munkavédelem és controlling
Közlekedés-szervezési és Hálózatfejlesztési Tagozat
Közlekedéspolitikai és -gazdasági Tagozat
Az intermodális logisztikai szolgáltatások fejlesztési programja Szűcs Lajos főosztályvezető Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Stratégiai.
Az EU új Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramja és a magyar álláspont kialakítása A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó feladatai Előadó: Schváb.
Nyílt Pályán Nemzeti Vasúti Kerekasztal eszmecsere a vasút jelenéről és jövőjéről szakmai-társadalmi vitanap Budapest,2010 szeptember 15 Dr.Doór Zoltán.
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
KÖZÖS MÓDSZERTANI KERETEK KIALAKÍTÁSA A MAGYARORSZÁG-SZERBIA IPA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TÉRSÉGEINEK KOMPLEX ÉS INTEGRÁLT.
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
A logisztikai rendszer beszerzési alrendszerének jellemzői és modellje
Kutatás, fejlesztés és innováció az oktatásban: javaslat egy ágazati innovációs stratégiára Halász Gábor Innováció az oktatásban Szakmai konferencia.
Az önkormányzati feladatellátást támogató informatikai infrastruktúra felülvizsgálata (ÁROP-1.A „Szervezetfejlesztés megvalósítása a.
A közszolgáltatásokra kifejlesztett általános együttműködési modell GYÁL VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL Gyál, szeptember 30.
Vállalkozásmenedzsment I.
A Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, a megyei integrált területi program bemutatása Somlóvásárhely, július.
A Pécsi kistérség A térség lehetőségei az új fejlesztési időszakban február 5. Baranya Megyei Önkormányzat.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
A magyar vasúti közlekedés jövőképe Dr. Kerékgyártó János Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya Budapest,
Diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, május 6. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor.
A BKK szerepe a TIDE nemzetközi projektben Új megoldások a közösségi közlekedésben - fenntarthatóság - integráció - finanszírozás - Pécs, november.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér jövőbeni első számú megközelítési módja: a vasút Budai Zoltán NIF Zrt., projektvezető
Beszerzések hatékonyság növelése
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
A foglalkoztatási paktumok működési tapasztalatai – a siker fokmérői
A személyszállítási közszolgáltatások hatékonyabb ellátását célzó integrált utas-tájékoztatási, jegyértékesítési és forgalomirányítási rendszer (HKIR.
Budapest – Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás
Előadás másolata:

A korszerű vasúti stratégiai tervezés módszertani alapelemei – a legjobb gyakorlatok Európában Dr. Rixer Attila – Turi József István VI. Közlekedéstudományi Konferencia március

Két legjobb gyakorlat a vasúti stratégiai tervezésben 1. SBB „Ensemble” projekt (Svájc) A projekt során előállított folyamattérképre/értékláncra alapozva a szolgáltatások minőségének javítása, a teljesítmények növelése, hatékonyabb pénzügyi forrásfelhasználás. 2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” – vasúti infrastruktúra-fejlesztési stratégia (Ausztria) A időszakra szóló stratégiailag konzisztens, az ÖBB Konszernnel és az illetékes közlekedési és pénzügyi minisztériumokkal egyeztetett intézkedési program, infrastruktúra-stratégia. 2

1. SBB „Ensemble” A vasúti rendszeren belüli, az egyes részrendszerek közötti kapcsolatrendszer feltérképezése. Cél: A projekt során előállított folyamattérképre/értékláncra alapozva szolgáltatások minőségének javítása a teljesítmények növelése hatékonyabb pénzügyi forrásfelhasználás 3

1.SBB „Ensemble” A vasúti rendszer részrendszerei és kapcsolataik - „mágikus ötszög”: Vasúti árufuvarozási szolgáltatások Vasúti ingatlanok Vasúti gördülőállomány Vasúti infrastruktúra Vasúti személyszállítási szolgáltatások 4 részrendszer–részrendszer hatáskapcsolatok

1.SBB „Ensemble” Infrastruktúra Személyszállítás Árufuvarozás Ingatlan Megrendelők/Piaci igények Vevői értéktöbblet 1. Hosszútávú szolgáltatás- és erőforrás tervezés 1 2. Középtávú üzleti tervezés 2 3. Éves menetrend tervezés 3 4. Éven belüli menetrend tervezés 4 5. Forgalomlebonyolítás, valamint az utasok, fuvaroztatók és a vasútvállalatok információkkal való ellátása 5 5

1.SBB „Ensemble” 6

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” Cél: A /2032 időszakra szóló stratégiailag konzisztens, az ÖBB-vel (mint anyavállalattal) és az illetékes közlekedési és pénzügyi minisztériumokkal (mint tulajdonossal) egyeztetett intézkedési program (infrastruktúra-stratégia), amely az osztrák vasúthálózaton tevékenykedő vasútvállalatok (mint ügyfelek) számára a jövőbeli terveik kiindulási alapjául szolgálhat, és az infrastruktúra-működtetői vállalati stratégiával összhangban a piaci pozíció megerősítésére, a jövedelmezőség és a biztonsági szint növelésére koncentrál, hosszú távra szólóan követelményeket határoz meg az infrastruktúra tervezésére, kivitelezésére és finanszírozására, stabil alapként szolgál a hosszú távú infrastruktúra megtervezéséhez, üzemeltetéséhez, fenntartásához és az infrastruktúrához kapcsolódó termék/szolgáltatás tervezéshez. 7

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.1 A stratégia elkészítésének lépései Helyzetelemzés Optimalizálás és kötelezettségvállalás A kimenet modellezése A stratégiai irányok meghatározása  a meglévő hálózat adottságai, paraméterei  a nemzetközi vonatkozások értékelése – lehetőségek és veszélyek  a közlekedéspolitikai követelmények, meglévő koncepciók és szerződések elemzése  a Konszernstratégia elemzése  a CÉLHÁLÓZATi paraméterek meghatározása  a stratégiai célok meghatározása  a piaci, üzemeltetési- és eszközstratégiák kidolgozása − eszközkövetelmények − tervjavaslatok kidolgozása  a célok, stratégiák és intézkedések kormányzati szereplőkkel való egyeztetése  a CÉLHÁLÓZAT optimalizálása, véglegesítése  k ötelezettségvállalás  rendszeres felülvizsgálati és aktualizálási folyamat meghatározása  az intézkedések kidolgozása  az újépítések, bővítések és a felújítások költségeinek megbecslése  a hatások értékelése  értékelés − infrastruktúra terv eredményhatások − üzemgazdasági beruházás számítás  a stratégiák letisztázása 8

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.2 Részstratégiák – Hálózati szintek 9

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.3 Igények Állam GazdaságLakosság Vasúti infrastruktúra 10

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.4 Modellek 11

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.5 Forgatókönyvek 12 területi és régiós tervezés – 1. forgatókönyv: semmilyen változás, 2. forgatókönyv: fokozott településkoncentráció és a közösségi közlekedés helyzetének települések közötti javulása; egyéni motorizált közlekedési kínálat – 1. forgatókönyv: nincs sebességkorlátozás a személyszállításban, 2. forgatókönyv: a helyi sebességkorlátozások növekedése, az ellenőrzés erősödése, nincs általános sebességhatár-csökkenés; közösségi közlekedési kínálat – 1. forgatókönyv: a es Keretterv menetrendi kínálatát és infrastrukturális kereteit veszi alapul, 2. forgatókönyv: a főirányokban jelentős kínálatnövekedés; az egyéni motorizált közlekedés költségei – 1. forgatókönyv: változatlan gépjármű változó költség, 2. forgatókönyv :a gépjármű-használat változó költségei a évi szintnél 30%-kal magasabbak; a közösségi közlekedés használatának költségei – mindkét forgatókönyvben változatlan; költségek az áruszállításban – 1. forgatókönyv: változatlan közúti költségszint, 2. forgatókönyv: a közúti közlekedésben a évi szinthez képest 70%-os változóköltség- növekedés, a vasúti közlekedésben a fővonalakon a költségek 15%-os növekedése, a mellékvonalakon a változatlan költségszint. A Célhálózat kidolgozása során a közlekedési teljesítmények megadásához, analizálásához, egyéb számításokhoz az 1. forgatókönyvön alapuló közlekedési előrejelzést vették figyelembe.

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.6 Stratégiai célok Potenciális célkonfliktus Piaci pozíció Jövedelmezőség Biztonság  A piaci pozíció erősítése – további forgalomáttereléssel a piaci részarány biztosítása  A jövedelmezőség növelése – a változó és részben változó költségek fedezeti arányának növelése  A biztonság továbbfejlesztése – a többi közlekedési módhoz viszonyítva magas biztonsági szint megtartása, illetve emelése A szűkös források elosztásnál konfliktus alakulhat ki a piaci pozíció erősítése, a biztonság továbbfejlesztése és a jövedelmezőség növelése célok között 13

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.7 Stratégiai intézkedések Rendszermegfelelő célhálózat Összpontosítás a rendszermegfelelő igénnyel rendelkező piaci szegmensekre Tervszerű állapotjavítás a korszerűség biztosítása érdekében A lehetőségek kihasználása a költségfedezet növelése érdekében Infrastruktúra beruházások a rendszermegfelelő igényekkel rendelkező piaci szegmensekben A rendszernek nem megfelelő igényekkel rendelkező infrastruktúra területek jövőbeli beruházások nélkül A rendszermegfelelő igényű infrastruktúra felújítása A jogszabályi előírások teljesítésének programja Racionalizáló beruházások az üzemeltetésben Az üzemeltetési eszközök mennyiségének optimalizálása Eszközköltségfüggő használatidíj-struktúra

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.8 A rendszermegfelelőség területei és szegmensjellemzői Rendszermegfelelő célhálózat  Személyszállítás (minőségi távolsági, interregionális távolsági) – utazási távolság (600-ig) km – órás/2 órás ütemes menetrendi igény, 8 000/4 000 utas/nap  Kistávolságú- és regionális személyszállítás  nagyvárosi agglomeráción kívül - REX feltáró, illetve kapcsolatképző funkcióval, régió vonat – utazási távolság km 1 órán belül; km 2 órán belül – órás ütemes menetrendi igény csúcsidei gyakorítással, >2 000 utas/nap  nagyvárosi agglomerációban – S-Bahn – utazási távolság 50 km-en belül – fél órás ütemes menetrendi igény csúcsidei gyakorítással, > utas/nap  megállóhelyek >80 le- és felszálló utas/nap utasforgalmi potenciállal  Távolsági árufuvarozás alapvetően rendszermegfelelő  Kistávolságú árufuvarozás  ráhordó vonalak > – kocsi/év vagy bruttó tonna/év szállítási potenciállal  rakodóhelyek,> 500 kocsi/év áruszállítási potenciállal 15

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.9 Intézkedések hatásai Rendszermegfelelő célhálózat 16 A piaci pozíció erősítése Menetrendi kínálat bővítése Az utazási idő csökkentése A komfort emelése A rakódó- kapacitás növelése A biztonság továbbfejlesztése A jövedelmezőség növelése A nemzetgazdasági teljesítmény növelése A tilosjelző- meghaladás csökkentése Az infrastruktúra változó és részben változó költségei fedezeti arányának növelése A környezeti költségek csökkentése A foglalkoztatás és az adóbevételek növelése – menetrendi kínálat növelése -> a vonalak kapacitáskihasználtságának változása – utazási idő -> a menetidők változása – személyszállítási komfort -> a vasútállomások vonzóvá tétele – a rakodási kapacitások növelése – tilosjelző- meghaladások változása – az infrastruktúra változó és részben változó költségei fedezeti arányának növelése – a nemzetgazdasági környezeti költségek csökkenése – foglalkoztatás és az adóbevételek növelése Intézkedések Hatások A tulajdonos célja Az ÖBB- Infrastruktur AG céljai

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.10 Intézkedések értékelése Rendszermegfelelő célhálózat 17 A vonali kapacitásokra ható legfontosabb projektek (Dringlichkeit – sürgősség, Zielerfüllung – célteljesítési érték, Investition – beruházás)

2. ÖBB-Infrastruktur AG „Zielnetz 2025+” 2.11 Megvalósítási javaslat Rendszermegfelelő célhálózat Rangsorolási javaslat: 10 hálózati hatású szakasz a célhálózat megvalósításához új Westbahn – 1 fázis TEN-csomópont Wien kapacitásnövelés az áruszállításban – 1. fázis jobb elérés biztosítása Kelet-Európa irányában új Südbahn – 1 fázis szükséges vonalak megépítése a Westbahn-on kapacitásnövelés az áruszállításban – 2. fázis új Westbahn – 2 fázis új Südbahn – 2. fázis Brenner-tengely 18

Javaslat a Magyar Királyi Államvasutak hálózatán a háború lezajlását követő legközelebbi években szükséges beruházásokról és a hálózat továbbfejlesztéséről. - Budapest,

Köszönöma figyelmet! Köszönöm a figyelmet! Dr. Rixer Attila Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék telefon: Turi József István MÁV Zrt. Műszaki felügyeleti és technológiai igazgatóság telefon: