Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

DR. Lovász László Matematikus. Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "DR. Lovász László Matematikus. Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő."— Előadás másolata:

1 DR. Lovász László Matematikus

2 Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő kutatási területe a diszkrét matematika és algoritmuselmélet. Már középiskolásként a matematika érdekelte, a budapesti Fazekas Gimnázium első matematikatagozatos osztályában folytatta tanulmányait. Ott kezdett gráfelmélettel foglalkozni, ez a terület mindig kutatásai középpontjában maradt. Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő kutatási területe a diszkrét matematika és algoritmuselmélet. Már középiskolásként a matematika érdekelte, a budapesti Fazekas Gimnázium első matematikatagozatos osztályában folytatta tanulmányait. Ott kezdett gráfelmélettel foglalkozni, ez a terület mindig kutatásai középpontjában maradt.

3  1971-ben az ELTE TTK matematikaszakán fejezte be tanulmányait, akkor sikerült bebizonyítania Berge francia matematikus mintegy 20 éve nyitott „perfekt gráf sejtését”. A bizonyítás elvezette a kutatót a diszkrét programozás témaköréhez, mely két évtizedre egyik fő kutatási területe lett ban Kneser egy régóta nyitott kombinatorikai problémáját oldotta meg egy új módszer segítségével, melynek során az algebrai topológia klasszikus eredményeit alkalmazta egy olyan kérdés vizsgálatában, mely látszólag nagyon távol esett ettől. Egy másik, a gráfelmélettől távoli terület, a multilineáris algebra felhasználásával 1979-ben megoldotta Shannon „ötszög-problémáját”. A módszer messzire vezetett: a „szemidefinit optimalizáció” számos fontos kombinatorikus alkalmazásához, melyek közül az övé volt az első.

4 1979-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta ban a Yale Egyetem által felkínált professzori állásnak köszönhetően külföldön folytatta kutatásait. A világhírű intézményben 1999-ig oktatott. Vendégprofesszorként tanított még a princetoni, a Cornell, a washingtoni, a kanadai waterlooi és a bonni egyetemen ben a Microsoft Kutatóintézet kutatójaként szabadon foglalkozhatott tovább a számára érdekes matematikai kérdésekkel. E mellett a nagyméretű hálózatokkal és az azokat szolgáló nagyméretű programrendszerekkel kapcsolatban felmerült izgalmas matematikai problémákat vizsgálta. A Microsoft Kutatóintézetében feleségével létrehozott egy hálózatokon való adattérítést segítő algoritmust, melyet a Windows Server 2003-ba be is építettek ban tért haza Magyarországra, azóta az ELTE Matematikai Intézet igazgatója.

5 Szakmai érdeklődése igen széleskörű, oktatott például geometriát, kombinatorikát, gráfelméletet, kombinatorikus optimalizálást, algoritmusokat és bonyolultságelméletet. Az algoritmikus gondolkodásmód elterjesztésének úttörője, az elméleti számítógép-tudomány egyik vezéralakja.2007-ben odaitélték neki a Bolyai dijat is. Szakmai érdeklődése igen széleskörű, oktatott például geometriát, kombinatorikát, gráfelméletet, kombinatorikus optimalizálást, algoritmusokat és bonyolultságelméletet. Az algoritmikus gondolkodásmód elterjesztésének úttörője, az elméleti számítógép-tudomány egyik vezéralakja.2007-ben odaitélték neki a Bolyai dijat is.


Letölteni ppt "DR. Lovász László Matematikus. Dr. Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója 1948-ban született Budapesten. Fő."

Hasonló előadás


Google Hirdetések