Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Bethesda Gyermekkórháza

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Bethesda Gyermekkórháza"— Előadás másolata:

1 Bethesda Gyermekkórháza
A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

2 Volt pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött betegségében. Amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van, ezt mondta neki: ,,Akarsz-e meggyógyulni?'' A beteg ezt felelte: ,,Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felkavarodik, bevigyen engem a tóba, és mire én odaérek, más lép be előttem.''  Mondta neki Jézus: ,,Kelj fel, vedd fel az ágyadat, és járj!'' És azonnal meggyógyult az ember, és felvette ágyát, és járt. János 5,5-9

3 Visszatekintés Diakonissza kórház – anyaház
küldetés: „a szeretet munkáinak gyakorlása” (Biberauer Tivadar), misszió a gyógyító-ápoló szolgálaton át Az anyaház az a református keresztyén életközösség, amelyet a diakonisszák a vezetőség tagjaival együtt alkotnak. Ez a közösség áll: az imádkozó élettel gyakorolt és bizonyságtételekkel megpecsételt közös hitből, egymás terhének hordozásából; egymás segítéséből és fegyelmezéséből, az Isten országa építésére vállalt közös és szervezett munkából. Az anyaház a diakonisszákat egész életükön át, mint egy tápláló anya, élelemmel, ruhával és zsebpénzzel látja el. A beteg diakonisszákat gyógyítja, a fáradtat pihenésre küldi, a megerőtlenedettet gyámolítja, a halottat eltemeti. Diakonissza szabályrendelet, 1941.

4 Újraindulás, 1992

5 1992-2013. "Mi erősek tartozunk pedig azzal,
hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." Róma 15,1

6 2013.

7 131 aktív (10 intenzív, 6 sürgősségi), 25 rehabilitációs ágy
Betegellátó osztályok: csecsemő osztály, gyermekosztály, gyermeksebészet, fül-orr-gégészet, égés-plasztikai sebészet, neurológia, pszichoszomatika, intenzív osztályok, sürgősség Országos központok: égéscentrum, epileptológia Éves költségvetés: 1,5 Mrd forint

8 Sürgősségi Osztály

9 Gyermekosztály

10 Csecsemőosztály

11 Gyermeksebészet

12 Fül-orr-gégészet

13 Gyermekneurológia

14 Pszichoszomatika

15

16 Égésközpont

17 Rehabilitáció

18 Laboratórium

19 Radiológia

20 Gyógyszertár

21 Szakrendelők Csecsemőgyógyászat Szoptatási ambulancia Gyermeksebészet Ortopédia Plasztikai sebészet Fül-orr-gégészet Audiológia Dietetika Gyógytorna Fájdalom ambulancia Házasság és családsegítő szolgálat Korai fejlesztés Tüdőgyógyászat Gasztro-enterológia Nefrológia Diabetológia Endokrinológia Kardiológia Neurológia Pszichiátria Pszichológia Down ambulancia Rehabilitáció

22 akik máshol kimaradtak…
A MRE Bethesda Gyermekkórháza: akik máshol kimaradtak… 1992- Súlyos komplex károsodottak 1993- Neurológiai osztály (katasztrófa epilepsziások, súlyos izombetegek) 1994- Down ambulancia 1995- Hospice 1999- Krónikus lélegeztetésre szorulók 2000- Súlyos mozgássérültek 2002- Súlyos égésbetegek 2007- Komplex rehabilitáció

23 Technológiai megújulás 2005: Minőségirányítás 2008: Infokommunikáció 2011: Energetika

24 Nemzetközi kapcsolatok
Európai Égés egyesület PAM szekció, Budapest-Bethel-Bielefeld Epilepszia Centrum egyházi szervezetetek Columbia Seminar ROC Friese Poort Colledge Talma Sionsberg Hospital, Rode Kruis Ziekenhuis, Burn Centre, Beverwijk, Dutch Burn Foundation, Meerkerk Hervormed Gemeente, Nieuwe Lekkerland Great Ormond Street Children's Hospital, Edinburgh Sick Children Hospital, The Royal Society of Medicine), FEAPA Diakonisches Werk Vontobel Stiftung, HEKS- Hilfswerk Mackay Memorial Hospital Taipei

25 Prevenció

26 Égésbetegség

27 Táboroztatások

28 Szeretetszolgálat

29 Önkéntesség

30

31 Holisztikus szemlélet emberi bánásmód, lelkigondozás
Ágyszám összesen: 107 Fő profilok: Kardiológia, Kardiológiai rehabilitáció Belgyógyászat, Krónikus belgyógyászat Ágyszám: 378 Fő profilok: Belgyógyászat, Geriátria, Rehabilitáció, Ápolás Ágyszám összesen: 175 Fő profilok: Gyermekneurológia Gyermek belgyógyászat, Gyermeksebészet, Égés-plasztikai sebészet Fül-orr-gégészet, Intenzív ellátás Ágyszám: 477 Fő profilok: Allergológia, immunológia Belgyógyászat, kardiológia Sebészet, urológia Fül-orr-gégészet, ortopédia Reumatológia, rehabilitáció Holisztikus szemlélet emberi bánásmód, lelkigondozás

32 Egyházi intézmények választása
Területi ellátási kötelezettség alapján Progresszivitás alapján Szabad vallásgyakorlás alapján

33 Egészségügyi térségek

34 Térségi gyermekgyógyászati központ

35 (foigazgato@bethesda.hu)
Várjuk a betegeket! Kapcsolatok:


Letölteni ppt "Bethesda Gyermekkórháza"

Hasonló előadás


Google Hirdetések