Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

T.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "T."— Előadás másolata:

1 T

2 Lucian Freud barátjáról és kollégájáról, Francis Bacon brit festőművészről festett két ismert portréjának egyike kelt el vasárnap egy londoni árverésen 5,4 millió fontért (1,9 milliárd forintért). A Christie's aukciósház szakértői értékelése szerint a festmény a két 20. századi brit festőfejedelem meghitt, inspiráló barátságába enged bepillantást a szemlélőnek. Az 1952-ben festett másik Bacon-portrét húsz évvel ezelőtt ellopták egy berlini galériából, és soha többé nem került elő. A pszichológus Sigmund Freud unokája 1933-ban emigrált Angliába, és a második világháború után kezdett festeni ben ismerkedett össze Baconnel, és közeli jó barátokká váltak. Az egymásról festett képek még erősebbé tették ezt a kötődést. Bacon gyakran rajzolta meg Freudot, míg Freud mindössze két portrét festett barátjáról. Vasárnap az ben készült második mű került kalapács alá. A munka nem készült el teljesen: a képen csupán a lefelé tekintő Bacon arca látható, körülötte fehérség halvány vázlatvonásokkal. A szakértők szerint Bacon Tangerbe rohant szerelme, Peter Lacy után, Freud ezért nem tudta befejezni a festményt. Forrás: Múlt-kor Közel 34 millió dollárért (mintegy 5,5 milliárd forintért) kelt el Lucian Freud német származású brit festőművész egy alkotása a Christie's árverésén New Yorkban. Ez a legnagyobb összeg, amelyet élő művész alkotásáért valaha fizettek.

3 Tassili n'Ajjer, Szahara (Algéria) ~ Kr.e. 4000 barlangfestmény
(UNESCO-Világörökség)

4 Egyiptomi falfestmény egy hivatalnok thébai sírjában
Kr.e

5 Minószi kultúra, Knósszosz, Királyi Palota
Bikaugrás Kr.e. ~1450 Minószi kultúra, Knósszosz, Királyi Palota KRÉTA

6 Delphoi, Régészeti Múzeum
Delphoi kocsihajtó ~ Kr.e. 470 Ókori görög művészet Delphoi, Régészeti Múzeum Lásd: Ben Hur (The Chariot race)

7 Müron: Diszkoszvető ~ Kr.e. 450 Ókori görög művészet (római másolat)

8 Szamothrakéi Niké márvány (2,45m) Ókori görög művészet Párizs, Louvre

9 Muzsikusok - Etruszk falfestmény (részlet a tarquiniai „Leopárdok sírkamrájából”)
Kr.e etruszk művészet

10 Traianusz-oszlop (részlet)
Róma

11

12 Háromkirályok (mozaik)
~550 / bizánci művészet Ravenna, San Apollinare Nouvo

13 Kolozsvári Márton és György: Szent György (bronz)
1373. / gótika Prága

14 Verocchio: Colleoni zsoldosvezér lovasszobra 1480-as é. Velence Reneszánsz

15 Id. Pieter Brueghel: Gyermekjátékok
1560 Bécs, Kunsthistorisches Múzeum

16 Caravaggio: Szent Péter keresztrefeszítése
1601 Róma, Santa Maria del Popolo Barokk

17 Jacques Louis David:A szabin nők
klasszicizmus Párizs, Louvre

18 Delacroix: A szabadság diadalra viszi a népet
1830 Párizs, Louvre romantika

19 Székely Bertalan: Egri nők 1867 Bp., Magyar Nemzeti Galéria
Romantika – történelmi festészet Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1899)

20 Gustave Courbet: Birkózók 1853 Bp., Szépművészeti Múzeum realizmus
A második világháború idején, 1943-ban Hatvany Ferenc legértékesebb műtárgyait - két cégvezetője neve alatt - három budapesti nagybank páncéltermében zárt letétként helyezte el. A villában maradt többi tárgyat a "zsidók zár alá vett műtárgyainak megőrzésére és számbavételére" alakult kormánybiztosság feladata volt átvenni. Azonban az addigra már a házat elfoglaló német tisztek valószínűleg maguknak akarták megtartani az értékes műtárgyakat, ezért nagy nehézségek árán engedték csak be a magyar hatóság képviselőit. A Kormánybiztosság alkalmazottai zár alá vették a műtárgyakat, de a németek utasítására otthagyták a villában. 1944. december 1-jének éjszakáján a náci tisztek az általuk elfoglalt villákból az értékesebb műtárgyakat egy szervezett akció keretében a Budakeszi út es számú házakba menekítették. Köztük volt a Hatvanyak gyűjteménye is. Néhány nappal később - a nagyobb méretű darabok kivételével - már indult is a kincset érő rakomány Bécsújhely felé. Budapest ostrománál ezek a budakeszi villák leégtek, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy néhány itt maradt műtárgyat, például Courbet "Birkózók" című festményét sikerült kimenekíteni. Forrás:

21 Szinyei Merse Pál: Léghajó 1882 Bp., Magyar Nemzeti Galéria magyar plein air

22 Seurat: A cirkusz Pointillizmus Párizs, Musée d’Orsay

23 Ramon Casas: Tandem 1897 szecesszió

24 Henri Matisse: Tánc Vadak (Fauves) 1910 Szentpétervár, Ermitázs

25 Giacomo Balla: Kutya pórázon
1912, futurizmus

26 Tullio Crali: A városra ereszkedve
1939 futurizmus

27 Thomas Hart Benton (USA): Twist
1964

28 Roy Lichtenstein (USA): Autóban
1963, pop-art

29 Charles Warren Mundy: Szimfónia


Letölteni ppt "T."

Hasonló előadás


Google Hirdetések