Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

FRANCIA REGÉNY Kialakítói: Stendhal, Balzac és Flaubert A Napóleon utáni korszakot ábrázolták. A „forradalom utáni” világban rendezkedett be a társadalom.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "FRANCIA REGÉNY Kialakítói: Stendhal, Balzac és Flaubert A Napóleon utáni korszakot ábrázolták. A „forradalom utáni” világban rendezkedett be a társadalom."— Előadás másolata:

1 FRANCIA REGÉNY Kialakítói: Stendhal, Balzac és Flaubert A Napóleon utáni korszakot ábrázolták. A „forradalom utáni” világban rendezkedett be a társadalom. A társadalmat csakis a haszon és karrier mozgatta. Önző módon csak ezzel foglalkoztak. A kor íróinak a művei azzal foglalkoznak, hogy az emberek hogy próbálják megőrizni az emberi értékeiket ebben a romlott világban.

2 HONORÉ DE BALZAC Született: Tours; 1799.május 20. Ősei paraszt emberek voltak (a nemesi származást jelző ‘de’ szócskát, édesapja önkényesen illesztette oda) ig a Vendomei kollégiumban tanul. Nem volt jó tanuló, és minden ellen lázadozott.

3 A középiskola után szülei hatására jogot hallgat, majd egy ügyvédi irodába gyakornok volt. Később elhatározta hogy csak az irodalomnak fog élni. Padlásszobájába kalandregényeket ír. (éjszaka dolgozik, nappal a könyvtárakat járja) Művei sikertelenek  vállalkozásba kezd (nyomda)  ez se sikerül neki  eladósodik Szerelme: Madame de Berny (+22 év) Később újra írni kezdett, és abból próbált megélni: -A huhogók (1829) -A szamárbőr (1831) -Az ismeretlen remekmű (1831) Emberfeletti tempóban írta a műveit ben egy ukrajnai faluban feleségül vette szerelmét, de az új házukba már csak meghalni tért haza augusztus 18-án meghalt. Temetésén Victor Hugo mondott gyászbeszédet.

4 GORIOT APÓ Az Emberi színjáték egyik legjobban sikerült darabja. Központi szerepe: Goriot apó vagyonának több regényen át való nyomon követése. Balzac regényeire jellemző a részletek gazdagsága. Nagyon aprólékosan ír le mindent, amiatt, mert az író lényegesnek tartja a környezet és az ember közötti kapcsolatot.

5 A történet színhelye: Vauquer ház. A nyomasztó légkör előrevetíti az itt élők reménytelen körülményeit. Először a „polgári penzió”-t ismerhetjük meg. Lépésről lépésre végigvezeti az olvasót a rossz körülményekről. A házban élő emberek: Vauquerné, Couture, Victorine Taillefer, Poiret úr, Vautrin, Michonneau kisasszony, Goriot apó, Eugéne de Rastignac, Christophe, Sylvie. A Vauquer-ház a korabeli Párizs jellemét adja. Lakói között megtalálhatóak a feltörekvők, és az alvilággal kapcsolatban állók. A regénynek 35 szereplője van. Balzac sok figurával dolgozik, de csak néhány kap jelentős szerepet. A cselekmény több szálon indul el, egy idő után pedig egymás mellett, párhuzamosan fut. Balzac két szélsőséges végletet lát, és azt mondja hogy a két szemlélet között nincs különbség.

6 A regény cselekménybonyolítása romantikus. Nagyon részletesen készíti elő a cselekményt, de sokmindent homályba burkol, és hosszú ideig titokban tartja. Szereti a váratlan fordulatokat. Kezdetben alig történik valami, majd hirtelen drámai fordulatot vesz a regény. A drámai fordulat után néhány szereplő „kilép”, és minden figyelem Goriot apóra és Rastignacra terelődik, egészen a végső tragédiáig, Goriot apó haláláig. A szereplők jellemábrázolása is romantikus. Balzac nem törődik a lélekrajzi finomságokkal, de alakjait úgy mutatja be, hogy az olvasó részletesen megismerheti belőle.


Letölteni ppt "FRANCIA REGÉNY Kialakítói: Stendhal, Balzac és Flaubert A Napóleon utáni korszakot ábrázolták. A „forradalom utáni” világban rendezkedett be a társadalom."

Hasonló előadás


Google Hirdetések