Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette : Balogh Vanda Balogh Dóra Marton Abigél.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette : Balogh Vanda Balogh Dóra Marton Abigél."— Előadás másolata:

1 Készítette : Balogh Vanda Balogh Dóra Marton Abigél

2 Tartalom jegyzék  Bevezetés  Területei I.  Területei II.  Állatok  Növények

3 Bevezetés  A Fertő-Hanság Nemzeti Park két nagy tájat, a Fertőt és a Hanságot foglalja magába.  A Fertő-táj az 1970-es években mind a magyar és osztrák része egyaránt tájvédelmi körzet lett,  1979-ben Bioszféra Rezervátummá nyilvánították,  1989-től pedig a nemzetközi jelentőségű vízi élőhelyei között is számon tartják.  2001-ben pedig a VILÁGÖRÖKSÉG címet nyerte el A nemzeti park kialakításánál a magyar és osztrák szakemberek három zónát hoztak létre:  a természeti vagy natúr-zóna, amely a nemzeti park érintetlen, fokozottan védett területeit fog-lalja magába  a megőrző zóna, itt továbbra is folyhat hagyományos, természetkímélő gazdálkodás  környező vagy ütköző zóna, a partmenti részek, települések, ahol a táj- és környezetvédelmi előírások betartása a legfontosabb.  A közös magyar-osztrák nemzeti park összterülete: ha.  Ebből ha esik Magyarországra, melynek 1/3 fokozottan védett természeti terület.  A Nemzeti Park magyar oldalon az alábbi tájrészekből tevődik össze:  Fertő-táj, Dél-Hanság, Észak-Hanság, Tóköz és a Répce-mente  A magyar Igazgatóság 1991-ben jött létre április 24-én került sor a két nemzeti park összekapcsolására

4 Területei I.  A Fertő  A Fertő-tó Közép-Európa harmadik legnagyobb tava.Fertő-tóEurópa  Kb. 20 ezer évvel ezelőtt, jött létre.  Felülete: 310 km². Sekélysége miatt területe változik.  Ez a környezet sok vízimadárnak biztosít megfelelő életfeltételeket.  Fészkel itt nagy kócsag, bíbic, kanalasgém és nyári lúd. Madárvonulás idején megjelennek a cankók, partfutók, énekesmadarak. Ritka madarak is előfordulnak, mint a vörösnyakú lúd, vörös gém, réti sas és a kékes rétihéja.nagy kócsagbíbickanalasgémnyári lúdcankókpartfutók énekesmadarak vörösnyakú lúdvörös gémréti saskékes rétihéja  A tó legértékesebb halai a réti csík, csuka, lápi póc, compó és a garda.réti csíkcsukalápi póccompógarda  A tó nyugati részén ritka növényeket láthatunk, itt él a boldogasszony-papucsa a légybangó, a pókbangó, a tarka és a törpe nőszirom. boldogasszony-papucsalégybangópókbangótarkatörpe nőszirom  Sok védett lepkefaj él ezen a területen, pl. a nagy pávaszem, a tölgyfa szender, a sápadt szemeslepke vagy a halálfejes lepke.nagy pávaszem tölgyfa szendersápadt szemeslepkehalálfejes lepke  A tó keleti vidékén szikes puszták találhatók, amelyek jellegzetes növényei a fertői mézpázsit, a sziki sóballa, a sziki őszirózsa.fertői mézpázsitsziki sóballasziki őszirózsa  Él a területen rackajuhnyáj, bivaly és magyar szürke marha.rackajuhnyájbivalymagyar szürke marha  A Fertő ritka hüllője a fokozottan védett rákosi viperarákosi vipera  A tó partján gyakran találkozhatunk a szintén védett vízisiklóval is. vízisiklóval

5 Területei II.  A Hanság  A Hanság mai felszíne a folyók hordalékának lerakódása és a szél munkája nyomán jött létre. Területét a megépített Hanság-főcsatorna osztja ketté.folyókszélHanság-főcsatorna  A Kapuvári-Hany erdői gazdagok rovarokban, és hüllőkben, itt él az elevenszülő gyík. A Lébényi-Hanyt kiszáradó láprétek jellemzik, rajtuk kosborok nyílnak. A területen a védett túzok is fészkel, néha itt is látható a parlagi vipera. elevenszülő gyíkláprétek kosborok túzok parlagi vipera  Ligeterdeinek lakója a kabasólyom, erdei fülesbagoly és macskabagoly.kabasólyom erdei fülesbagolymacskabagoly  A megmaradt tavak adnak otthont a vízivilágnak.  Bennük is él a lápi póc és a compó.lápi póccompó  A nádasokban bölömbika fészkel.bölömbika  A Fehér-tó környékén él a ritka patkányfejű pocok.Fehér-tó patkányfejű pocok  2001-ben megkezdődött a Hanság egy részének rehabilitációja a Nyirkai-Hany újraárasztásával. 2001Nyirkai-Hany

6 Állatok  Szürkemarha  Sárjáró  Rákosi vipera  Erdei szitakötő  Vérfűboglárka  Üstökösgém  Hód


Letölteni ppt "Készítette : Balogh Vanda Balogh Dóra Marton Abigél."

Hasonló előadás


Google Hirdetések