Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Diadalív Története.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Diadalív Története."— Előadás másolata:

1 Diadalív Története

2 1806. február 16-án I. Napóleon császár rendeletet adott ki, amelyben egy, a Grande Armée dicsőségét hirdető diadalív megépítéséről intézkedett. Ezt a grandiózus emlékművet Párizs egyik meghatározó jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésének szánták . Az építészek, Jean-Arnaud Raymond és Jean François Chalgrin Titus római császár hasonló emlékművéről mintázták Napóleon diadalívét, amely azonban még javában épült a császár bukásakor. A munkálatok csak 30 év múltán, Lajos Fülöp uralkodása alatt, 1836-ban fejeződtek be. Az eltelt zűrzavaros időszakban legalább hat alkalommal változtattak megjelenésének tervein és a célján. Végül Adolphe Thiers, a júliusi monarchia államtanácsának elnöke avatta fel, mint a forradalmi és császári francia hadsereg győzelmeinek emlékművét. Az Arc de Triomphe-on számos felirat látható, amelyek részint a napóleoni csaták mintegy 174 helyszínének – köztük Győrnek is Raab néven – részint a korszak összesen 660 tábornokainak állítanak emléket a császár végakaratának megfelelően. Az utolsó feliratok 1895-ben kerültek az épületre, többek között mivel a tizenhatos csoportokban felvésett nevek kiválogatása számos sérelmet váltott ki bizonyos „elfeledett” katonatisztek családjai körében.

3 Szerkezete,felépítése

4 A Diadalív meglehetősen egyszerű szerkezetű, egykapus diadalív, amely a Champs-Élysées-hez és az avenue Grande Armée-hez illeszkedve szélesebbik oldalain kelet-nyugati irányban nyitott. A kisebbik oldalakon alacsonyabb kapuívek nyílnak észak-déli irányban, az avenue Kléber és avenue Wagram tengelyre illeszkedve. Az Arc de Triomphe korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. A hatalmas monstrum mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen a föld alatt fekszenek. Az alapanyagául szolgáló követ Île-de-France kerületben, Château Landon régiójában bányászták.

5 Szobrok a Diadalíven Az önkéntesek indulása 1892-ben

6 Az Arc de Triomphe szobrokkal való díszítésére a felavató Thiers adott utasítást még belügyminiszterként, 1833-ban, és három év alatt mind el is készült. Az alkotók között ifjú tehetségek és már befutott, nagy művészek egyaránt szerepeltek. A nagyobbik kapukat szegélyező négy pilléren, a belső feliratok magasságában egy-egy nagy, allegorikus szoborcsoport található. A Champs-Élysées felől nézve jobb kéz felé látható leghíresebbjük, a köznyelvben La Marseillaise-nek nevezett Az önkéntesek indulása 1892-ben, François Rude domborműve. Bal oldali szomszédja Jean-Pierre Cortot munkája, a babérkoszorús császárt ábrázoló Napóleon diadala. A túloldalon Antoine Étex munkái, az Ellenállás (a Grande Armée sugárút felől nézve jobbra) és a Béke láthatóak. A már említett szobrok felett, a nagykapuk félköríve két oldalán és a kis ívek felett egy hat táblából álló relief-sor fut végig, amelyek az Abu Kir-i ütközetet, François Séverin Marceau tábornok temetését, a jemappes-i győzelmet, az Arcola-hídi átkelést, Alexandria bevételét és az austerlitzi csatát mutatják be. A kis ívek csegelyeiben a négy fegyvernem (gyalogság, lovasság, tengerészgyalogosok, tüzérség) jelképei láthatóak, míg a nagyéban az Elismertek, James Pradier munkái. A kapuívek felett folyamatos, két méter magas fríz fut végig, amely a forradalom illusztris alakjait, katonáit és a hazatérést mutatja be az itáliai és egyiptomi hadjáratról.

7 A tetőtér és a panoráma

8 A Diadalív teteje a Champs-Élysées felőli pillérekben levő csigalépcsőkön keresztül látogatható, és csodálatos panorámát kínál a nevéhez hűen csillag alakú Étoile térre és boulevard-jaira, így a Champs-Élysées-re, illetve a Défense negyedre, ahol ultramodern párja, a Grande Arche látható. Az eligazodásban két emelvény segít, ahol az ívről látható látványosságokat tüntetik fel. A tető és az ív teteje közti térben hatalmas galériát hoztak létre, ahol egy 1937 óta látható, Franciaország és a Diadalív történetével kapcsolatos fénykép- és metszetgyűjtemény tekinthető meg, illetve az emlékmű és az I. világháború halottai emlékének július 13-án tartott virrasztására állított katafalk gipszmakettje látható. Az ún. pálmák termében, ahol régebben az I. világháború során elesettek emlékére készített bronzpálmákat mutattak be, időszaki kiállításokat szoktak berendezni.


Letölteni ppt "Diadalív Története."

Hasonló előadás


Google Hirdetések