Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

24. FILMES MUNKAKÖRÖK, FILMFORGATÁS

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "24. FILMES MUNKAKÖRÖK, FILMFORGATÁS"— Előadás másolata:

1 24. FILMES MUNKAKÖRÖK, FILMFORGATÁS
Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2014

2 Hány ember kell egy filmforgatáshoz?
Egy játékfilm megszületéséhez legalább száz ember munkája szükséges. Mémely szuperprodukció több ezer filmes munkáját is igényli. A gyűrűk ura című filmen például3000 ember dolgozott. Magyarországon a stáb szűk alkotói csapatához tartozik a rendező, az operatőr, a forgatókönyvíró, a dramaturg, a hangmérnök, a jelmez- és díszlettervező. A gyártási munkálatok felügyelői pedig a producer, a rendező, a gyártás- és felvételvezető, valamint a rendezőasszisztens.

3 Filmproducer Filmproducer – a filmkészítés pénzügyi feltételeit megteremtő szakember, aki az alkotómunka zavartalan lebonyolításáért is felelős. Tőkét szerez a forgatáshoz, valamint a film munkálatainak átfogó irányítását is ellátja; a bukás vagy a sikerre vitel az ő felelőssége. Munkája jóval a forgatás előtt megkezdődik. Adaptált forgatókönyv esetén az első dolga, hogy a regény filmreviteléért járó jogdíjat kialkudja, ezáltal a történetet megszerezze a produkció számára, majd megszervezi a stábot.

4 Filmrendező Filmrendező – a film művészeti és dramatikus részeinek elkészítését vezeti.

5 Forgatókönyvíró Forgatókönyvíró – a film forgatókönyvét írja meg.

6 Dramaturg Dramaturg – a forgatókönyv megírásában vesz részt. A film dramaturgiai vonalvezetésére ügyel.

7 Színész Színész – olyan ember, aki eljátszik egy szerepet egy művészeti produkcióban (mozifilmben, televízióban, színházban vagy rádióműsorban). A szerep eljátszása mellett a színész énekelhet, táncolhat, vagy dolgozhat szinkronszínészként is.

8 Operatőr Operatőr – filmgyártásban azt a személyt, rendszerint művész, aki a film képi felvételeit készíti, illetve irányítja. Ennek tudománya a cinematográfia, mely a fényképészetből nőtt ki, de a fényképezés és filmezés fejlődésével kitágult, és magába foglalja mindenféle kamera (például trükk) segítségével való felvétel készítését, így a tévéfelvételekét is.

9 Segédoperatőr Segédoperatőr – az operatőr segítsége

10 Kameramann Kameramann – általában akkor van rá szükség, ha egy filmhez több kamera szükséges. Az operatőr irányításával végzi a feladatát.

11 Rendezőasszisztens Rendezőasszisztens – a rendező első embere. Általában a statiszta jeleneteket ő "rendezi".

12 Gyártásvezető Gyártásvezető – a film pénzügyeiért felel elsősorban. Feladata az előkészítés, a forgatás és az utómunkálatok megszervezése, szerződéskötések lebonyolítása, kifizetések ellenőrzése. Egyeztet a színészekkel, rendezi a papírmunkákat és intézi az engedélyeket a forgatáshoz.

13 Felvételvezető Felvételvezető – A gyártásvezető első embere.

14 Akciórendező Akciórendező – akciófilmeknél veszik igénybe. Gyakran foglalkoztatnak akciórendezőt egy film esetében, azoknál a jeleneteknél, amikor például autósüldözést kell felvenni.

15 Kaszkadőr Kaszkadőr – helyettesíti a színészt a testi épségre veszélyes jelenetekben.

16 Hangmérnök Hangmérnök – a forgatás során ő veszi fel a film hangját. Megtervezi, hogy hova kerüljenek a mikrofonok. Utószinkronnál ő rögzíti a hangot a szinkronstúdióban. A film keverése során szintén ő keveri össze a hangot a képpel a rendező felügyelete mellett. A filmhez hanghatásokat gyárt vagy használja a meglévő archívumát.

17 Hangasszisztens Hangasszisztens – a hangmérnök asszisztense.

18 Vágó Vágó – a leforgatott nyersanyagot a rendezővel együttműködve összevágja. 35 mm-es film esetében bedigitalizálják az összes felvételt, amit a vágó végignéz. A film menete alapján egymás után illeszti a felvételeket. Először a nyersvágást hajtja végre (ha nincs asszisztense), majd utána a finomvágást. A képhez hozzávágja a hangot is.

19 Vágóasszisztens Vágóasszisztens – a vágó asszisztense. Általában ő végzi el a nyersvágást.

20 Fővilágosító Fővilágosító – az operatőr közvetlen munkatársa. A film fényeiért felel. Ha belső terekben forgat a stáb, akkor a lámpáival a forgatás előtt bevilágítja a helyszínt a rendezővel és az operatőrrel egyeztetve. Szerepe technikai jellegű. A film művészeti elgondolásában, ami a képek világítását illeti, nem vesz részt.

21 Világosító Világosító – a fővilágosító asszisztense.

22 Világosító "Bühnés" (kameramozgató)

23 Pirotechnikus Pirotechnikus – ha egy filmben tűz jelenet van, akkor annak ő tervezi meg a lebonyolítását. Felügyel a biztonságra és megszerzi a szükséges engedélyeket.

24 Speciális effektusok tervezője
Speciális effektusok tervezője: feladata a trükkök megtervezése, beillesztése a filmbe.

25 Art director Art director (látványtervező)

26 Díszlettervező Díszlettervező – a film díszleteiért felel. Megtervezi és kiválasztja a kellékeket és irányítja a berendezőket az elhelyezésüket illetően a díszletben. A rendező elképzelései szerint tervezi meg a feladatát.

27 Jelmeztervező Jelmeztervező – a színészeken viselt jelmezeket és ruhákat válogatja ki. Kosztümös filmek esetében megtervezi. Mai korban játszott filmeknél leggyakrabban üzletekből válogatja össze a jelmezeket.

28 Scriptes Scriptes – naplóvezető a felvételeken

29 Állófotós Állófotós – a forgatás jeleneteit végigfotózza. Képeire a reklámkampány során lesz szükség.

30 Berendező Berendező – a díszlettervező asszisztense. A kész tervek alapján a forgatási helyszínen elhelyezi a kellékeket.

31 Kellékes Kellékes – a forgatás kellékeit szerzi be és biztosítja a munkához.

32 Helyszínbiztosítás Helyszínbiztosítás: (általában rendőrség)

33 Szállítás Szállítás: a stáb, illetve egyes kellékek mozgatása a különböző forgatási helyszínek között.

34 Vége


Letölteni ppt "24. FILMES MUNKAKÖRÖK, FILMFORGATÁS"

Hasonló előadás


Google Hirdetések