Előszó A Kurszk katasztrófájának története olyan homályos, mint a Barents-tenger vize, amely hosszú hónapokon keresztül dermesztő szemfedőként borult az.

Az előadások a következő témára: "Előszó A Kurszk katasztrófájának története olyan homályos, mint a Barents-tenger vize, amely hosszú hónapokon keresztül dermesztő szemfedőként borult az."— Előadás másolata:

1 Előszó A Kurszk katasztrófájának története olyan homályos, mint a Barents-tenger vize, amely hosszú hónapokon keresztül dermesztő szemfedőként borult az orosz tengeralattjáró flotta hullámsírba süllyedt büszkeségére. A 2000 augusztusban bekövetkezett, 118 hajózó halálát okozó szerencsétlenség kapcsán az orosz hatóságok rutinosan össze-vissza beszéltek. Csípőből másokat - a NATO-t - vádolták az egészért, letagadták, hogy volna atomfegyver a fedélzeten, először még a külföldi segítséget is elutasították, lassan és nehézkesen voltak csak hajlandók együttműködni, és az egész akciót a titkolódzás köde lengte körül. Nyugati - és egyes orosz - kommentárok szerint mind az orosz haditengerészet és államapparátus, mind Putyin elnök leszerepelt a Kurszk-ügyben, demonstrálva pártállami beidegződéseiket.

2 Ki vigyáz az őrökre? Álomszövők Jelentés a partnak 21.rész
A tragédia eltusolására készült a haditengerészet Jelentés a partnak „ - A "Nagy Péter" lőtt rá, rakétatorpedóval. Semmi kétség. A gyakorlatokon szigorúan tilos az új technikai kipróbálása. De ha takarékoskodni akarnak, akkor lehet. Kipróbálták ezt a kíváló technikát. Élessel lőttek, ahogy szokás. A rakéta beesik a vízbe, kinyílik a fullánkja, és egy okos torpedót indít, amely megkeresi a tengeralattjárót. Úgy jött össze, hogy a Kurszkkal egy körzetbe kerültek. A lövészetet polgári szakemberek szervezték. Lőttek,lőttek, és hirtelen a vízből föltört a robbanás vízoszlopa, egy kicsit olyan volt, mint amelyikről egy atomrobbanásra gondol az ember, aztán még egy. Mindenki jéggé fagyott. Az első, ami elhangzott: "Telibe b...tak valakit!" Úgy gondolták, hogy egy amerikait. (Épp erre mászkált. Később ez sérült meg és vesztette el a jelzőbóját. Nagyon akaródzott, hogy rákenjék majd a torpedótámadást.)A "Péterke" azonnal elhúzott a körzetből. Nem találtak ki semmi jobbat annál, mint meglógni. Amikor már elindultak, egy idő után hallják a rádión: "A tengeralattjáró nem veszi fel az összeköttetést", és közlik a lövészet körzetének koordinátáit. Akkor fogták fel, hogy kibe trafáltak bele. Megfordultak, és elkezdték a kutatást, fekészülve arra, hogy börtön lesz ebből. A Kurszkot természetesen a "Nagy Péter" találta meg. A haladási irányok keresztezték egymást. Befutottak Szeveromorszkba, felvásárolták az összes vodkát a városban. A polgári "lövészek" szintén beszeszeltek. Aztán kiderült, hogy nem is keresik a bűnösöket. Megparancsolták, hogy "az ellenséggel való ütközés" verzióján dolgozzanak. A tengernagyok védik a feneküket. Senki nem gondolt az emberekre. Tanúk nem kellenek. Ők pedig még három napig életben voltak, a turbinacsoport volt parancsnokának feljegyzése szerint. Az elejét még olvashatóan írta: "megöltek bennünket". Sírtak a szakértők, amikor elolvasták a levelet. A levél dátuma: 12-én 12 óra valamennyikor. Hivatalosan 14-én jelentették be a balesetet. Aztán a lámpában (a lámpát megtalálták) kifogyott az elem. A levegőt be tudták nyomni a rekeszbe. A feljegyzésben az utolsó dátum - tizenötödike. Megparancsolták, hogy azt mondják, a katasztrófa után 2 órával mindenki meghalt.” 21.rész 2000. augusztus 12-én az Orosz Haditengerészet Kurszk nevű atom-tengeralattjáróját két hatalmas robbanás rázta meg egy Barents-tengeri hadgyakorlat közben. Bár a 118 fős legénység 23 tagja nagy szerencsével túlélte a robbanásokat, végül ők is a tengerfenékre süllyedő roncsban vesztek. Vajon mi okozta a katasztrofális robbanásokat? Szabotázs áldozata lett a Kurszk? Vagy egy véletlen tűzesetről lenne szó? Esetleg netán azoknak lenne igaza, akik szerint a jármű egy amerikai tengeralattjáróval ütközött? És ami talán még többeket érdekel: miért kellett a robbanást túlélő 23 embernek meghalnia? Megölték a Kurszk legénységét? Nincs szükség tanúkra, nincs szükség túlélőkre. Az orosz vezetés szándékosan nem mentette meg a Kurszk három napig életben maradt legénységét - állítja a Novaja Gazeta című orosz napilap. A Kurszk tragédiáját a Nagy Péter cirkálóból kilőtt torpedó okozta, és a robbanást túlélő turbinaparancsnok feljegyzésésén ez olvasható: "Megöltek bennünket!" A Novaja Gazeta cikkének hiteles fordítása. Ki vigyáz az őrökre?

3 Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni."
"Sötét van az íráshoz, de megpróbálom vakon. Itt van azoknak a névjegyzéke, akik a 9-es szektorban rekedtek, és megpróbálnak kijutni. Esély, úgy tűnik, nincs. Legfeljebb tíz-húsz százalék. Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni." Dmitrij Kolesznyikov sorhajóhadnagy

4 2000 forró augusztusi napjaiban a világ hírügynökségei lázas sietséggel közölték a hírt: az orosz flotta Kurszk nevű atom-tengeralattjárója, amely augusztus 10. és 13. között lőgyakorlaton vett részt a Barents-tengeren, 118 fővel a fedélzetén katasztrófát szenvedett és elsüllyedt. A tragikus baleset, amely ismét rávilágított az orosz fegyveres erők és azon belül a haditengerészet siralmas állapotára, a politikai, katonai tanulságokon túl politika-földrajzi, geostratégiai kérdések egész sorát vetette fel; a katasztrófa helye kapcsolatban áll az egykori Szovjetunió, a mai Oroszország törekvéseivel a Jeges-tengeren. A Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófája annak a nagyhatalmi igénynek a tünete, amellyel Oroszország melegtengeri kijárókhoz igyekszik jutni.

5 A Kurszk roncsáról 2001 októberben a felszínre hozott holttestek egyikének ruhájában feljegyzést találtak, amely szerint a 118 fõs személyzet legalább huszonhárom tagja túlélte a robbanást, a hajó hátsó részében keresett menedéket. Késõbb ott érte õket a halál. A tengerészt, aki a rövid feljegyzést írta, azonosították: Kolesznyikov hadnagynak hívják. Az augusztus 12-én, 13:15 órakor, "sötétben tapogatózva" írt üzenetben ez áll: "a 6., 7. és 8. részleg teljes személyzete a 9. részlegbe ment át. Itt 23-an vagyunk. Ezt a döntést a baleset miatt hoztuk. Közülünk senki sem tud kijutni a felszínre". Kolesznyikov harmincéves volt, és néhány héttel a Kurszk tragédiája elõtt nõsült. Feleségének is hátrahagyott egy levelet, ezt azonban az orosz haditengerészet nem hozta nyilvánosságra.

6 A Kurszk tengeralattjáró maradványai

7 Sajtótájékoztató… lja Klebanov, orosz miniszterelnök-helyettes, a Kurszk tengeralattjáró balesetének körülményeit vizsgáló kormánybizottság elnöke úgy véli, hogy a tengeralattjáró elsüllyedése előtt egy hatalmas, ismeretlen tárgyal ütközött Klebanov nem tért ki arra, hogy mire alapozza ezt a feltevést. Szavai szerint a tengeralattjáró két perc alatt süllyedt el, és egy másik ütközést is elszenvedett, amikor megfeneklett. Nincs arra utaló nyom, hogy a tengeralattjáró belsejében is sérülések keletkeztek volna. A baleset idején az Északi Flotta egységein kívül más hajó nem tartózkodott a térségben. Klebanov hangsúlyozta, hogy a Kurszkon nem volt nukleáris robbanótöltet, és a folyamatos mérések azt mutatják: a Barents-tenger vize nem sugárfertőzött.

8 Az orosz katonai felsővezetés a Kurszk tragédiája idején
gyakorlatilag napokon keresztül hazudott. Gizbert Mrozek német újságíró moszkvai irodájában a Reuters televíziónak nyilatkozik szeptember 8-án. Mrozek írta a cikket amely megjelent, a Berliner Zeitung újságban: Azt jelentette, hogy egy irányított rakéta egy orosz hadihajóról elsüllyesztette a Kursk atomtengeralattjárót miközben a fedélzeten megölte mind a 118 embert. Az orosz hivatalnokok tagadták a történetet. (Sergei Teterin/Reuters)

9 Vezetői hiba Sokan annak adtak hangot, hogy a Kurszk elvesztését neves és hiteles elemzői jelentések komoly hibaként értékelték ben a témával kapcsolatban megjelent két említésre méltó könyv - Kursk, Russia's Lost Pride („Kurszk, Oroszország elvesztett büszkesége„) és A Time to Die: The Kursk Disaster („A halál órája: a Kurszk-katasztrófa” )- ismertetőjében a The Guardian így írt: „A reménytelenül elrontott mentési kísérlet, amit csak akadályozott a rosszul megtervezett és idejétmúlt felszerelés, jól illusztrálta Oroszország katonai erejének hanyatlását. A haditengerészet érzéketlen bánásmódja az eltűntek családtagjaival szemben az egyén szenvedésével szembeni korábbi szovjet közönyösséget idézte. A haditengerészet és a kormány hazugságai és leplezési kísérletei a glasznoszty előtti időkből keltek újra életre. A nagyban ellentmondásos összeesküvés-elméletek, hogy mi okozta a Kurszk katasztrófáját, megegyeztek abban, hogy a tengerészet felső vezetését zűrzavar jellemzi, és hogy a vezetés inkább bűnbakot keresett, semmint hogy a balesettel magával foglalkozott volna.” Ahogy azt a The Guardian egyik szakembere megjegyezte: „Vlagyimir Putyin számára a Kurszk-válság nem pusztán emberi tragédia volt, hanem személyes PR-katasztrófa. Huszonnégy órával a tengeralattjáró eltűnése után, miközben az orosz haditengerészeti vezérkar a 118 tengerész szerény esélyét latolgatta, Putyint feltűrt ingujjal láthattuk, amint fekete-tengeri nyaralójában hússütést rendez. Az első fax, amit az Orosz Haditengerészet a sajtónak küldött, úgy nyilatkozik, hogy a tengeralattjárón „kisebb műszaki nehézségek” merültek föl. A kormány jelentéktelennek tüntette föl az incidenst, majd azt állította, hogy a rossz időjárás lehetetlenné tette a fedélzeten tartózkodó emberek megmentését. Augusztus 18-án Nagyezsda Tilik, a Kurszkon szolgáló Szergej Tilik hadnagy édesanyja, élő híradásban heves érzelmekben tört ki a Kurszk sorsát illetően. Miután az elhallgattatására tett kísérletek kudarcot vallottak, egy ápolónő nyugtatóinjekciót adott be neki és öntudatlan állapotában eltávolították a teremből. Ez a filmre vett esemény tovább szította a kritikát, ami a kormánynak a katasztrófára tett válaszlépéseit és a nyilvános kritika kezelését illeti.

10 A K–141 Kurszk egy orosz Antyej-osztályú (NATO-kódja: Oscar–II) tengerészeti-rakétahordozó atom-tengeralattjáró volt, amely teljes legénységével elsüllyedt a Barents-tengeren augusztus. 12-én. A hajó a nevét Kurszk városáról kapta, ahol a II. világháború legnagyobb páncéloscsatája zajlott 1943-ban. Az olyan orosz atomtengeralattjárók közé tartozik, amelyeket már a Szovjetunió felbomlása után építettek. Az orosz Északi Flottánál állították szolgálatba.

11 A Szovjetuniót megfigyelő egyik amerikai katonai felderítő műhold 1985-ben azt észlelte, hogy a Fehér-tenger partján, az Arhangelszk város mellett lévő Szeverodvinszk hajógyárában egy, a korábbiaknál valamelyest nagyobb atom-tengeralattjáró épül. A műholdfelvételeket elemezték, és megállapították: a szóban forgó hajó a már korábban rendszeresített az amerikaiak által Oscar osztályúnak elnevezett tengeralattjáró meghosszabbított változata. Az újabb változat az Oscar II nevet kapta. Az új hadihajót 1986-ban állították szolgálatba s mint utóbb, a Szovjetunió szétesését követően kiderült Krasznodár néven. Az Oscar II osztályú tengeralattjárókból összesen tizenkét hajóegység készült. Közülük a Kurszk sorrendben a tizedik; ezt a hajót 1994 májusában bocsátották vízre, s ugyanez év októberében rendszerbe is állították. Jelenleg nyolc Oscar II osztályú tengeralattjáró teljesít szolgálatot, hét a csendes-óceáni, egy pedig az északi flottában. A tömzsi Oscar A Kurszkot (és osztálytársait) a feltűnően nagy méret és nagy vízkiszorítás jellemzi. A táblázatból kitűnik, hogy a Kurszk (Oscar II) vízkiszorítása majdnem eléri a legnagyobb amerikai tengeralattjárókét, a rakétahordozó Ohio osztályúakét, s az orosz rakétahordozó atom-tengeralattjárók közül is csak a Typhoon osztály hajóegységei nagyobbak a Kurszknál. Ugyanakkor a vele azonos rendeltetésű, ugyancsak tengeri hadszíntéri harctevékenységre szolgáló amerikai Los Angeles hajóosztály egységeinél a Kurszk több mint két és félszer nagyobb. Részben ebből következik: az Oscar II osztályú hajók manőverezőképessége a maga kategóriájában meglehetősen gyenge. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy kicsi a hajó merülési sebessége, és hogy a hajó nehézkes, csak lassan tud irányt változtatni. Mindez a szakértők szerint hozzájárulhatott a Kurszk augusztusi katasztrófájához.

12 Ám e szokatlanul nagy méretek eredményeként kiemelkedően nagy az Oscar II osztályú atom-tengeralattjárók fedélzetén hordozható fegyverzet választéka és állománya. A Kurszk törzse meglehetősen tömzsire sikerült (a hajó hosszához képest igen széles a törzs középrésze), s az alakja nem is hasonlít az ideális delfinformához. Ennek leginkább az az oka, hogy a törzs két oldalára építették be a hajó alapfegyverzetét: az oldalanként tizenkét tizenkét darab robotrepülőgép tároló- és indítószerkezeteit. E tengeralattjárók törzsének orr-részében helyezték el a torpedóvetőcsöveket és a belőlük indítható fedélzeti fegyvereknek (a különféle űrméretű torpedóknak, illetőleg a hadihajók ellen bevethető rövid hatótávolságú rakétáknak) a tárolórekeszeit. A nyolc elválasztható szakaszra osztott hajótörzs középső részén helyezték el a tengeralattjáró vezetéséhez, a fedélzeti berendezések működtetéséhez, a fegyverzet bevetéséhez és célra irányításához szükséges berendezéseket, s az ezeket kezelő személyzet munkahelyeit a vezérlőpultokkal. Ugyanott alakították ki a 107 főnyi hajózószemélyzet pihenő- és kommunális helyiségeit, továbbá a törzsközépre építették rá a periszkópokkal és a különféle antennákkal ellátott parancsnoki tornyot. A hajótörzsnek a torony mögötti részébe különleges védelmet nyújtó, vastag beton burokba építették be a hajó energiaforrását, a két (VM-5 típusú) atomreaktort, melyek együttes teljesítménye 380 megawatt. A reaktorok mögött helyezték el a hajócsavarokat hajtó, egyenként 72 megawatt teljesítményű gőzturbinákat.

13 Atomreaktor és turbina
A haditengerészetben az azonos rendeltetésű és szerkezetű hadihajókat hajóosztályokba sorolják, tehát hajóosztályokat és nem hajótípusokat különböztetnek meg. A hajóosztály rendszerint az osztály elsőként szolgálatba állított hajójáról kapja a nevét. De akad kivétel is: hajdan egy-egy új szovjet tengeralattjáró észlelésekor az amerikaiak fantázianevet adtak neki és ez lett a hajóosztály Nyugaton használatos neve. Az atom-tengeralattjáró főként a hajócsavar hajtásában különbözik hagyományos társaitól; az utóbbiakon a hajócsavart a vízfelszínen dízelmotorok, merülésben pedig akkumulátorokról működtetett villanymotorok forgatják. A víz alatti hajózáskor az akkumulátorok viszonylag gyorsan lemerülnek, s feltöltésükhöz a vízfelszínre kell emelkedni. Ezért a hagyományos hajtású tengeralattjáró egyszerre csak viszonylag kis távolságot tehet meg a víz alatt. Az atomhajtású tengeralattjáró fedélzetén az atomreaktor hőjével termelt gőz turbinát működtet, s ez forgatja a hajócsavart. E hajtási mód szinte korlátlanul meghosszabbítja a merülésben való hajózás időtartamát (a fedélzeten tárolt hasadóanyaggal hosszú ideig működtethető az atomreaktor). Az atom-tengeralattjáró merülésben eltölthető idejét nem is a technika, hanem a hadihajón szolgálatot teljesítő tengerészek tűrőképessége korlátozza. Az atomhajtással megnövelhették a tengeralattjáró méretét és terhelhetőségét is; hadászati ballisztikus rakétát hordozó és ezeket akár merülési helyzetből is elindítani képes úszó rakétabázisokat alakíthattak ki.

14 Az atomhajtás révén a tengeri hadszíntéri hadviselésre (az ellenséges vízfelszíni és víz alatti hadihajók, illetőleg repülőgéphordozók elleni harcra) szolgáló tengeralattjáróknak javult a manőverezőképességük, megnövekedett az úszási és merülési sebességük, és több fegyvert hordozhatnak a fedélzetükön. Mindez azt eredményezte, hogy a harcászati atom-tengeralattjárók egyre inkább hasonlítanak a hadászati ballisztikus rakétákat hordozó atom-tengeralattjárókra. A tengeralattjáró nagyságát a legfontosabb méreteken kívül a vízkiszorítással szokták jellemezni, ami merüléskor éppen megegyezik a hajó térfogatával; a hajózásban a vízkiszorítás értékét a kiszorított víz tömegével adják meg. Nos, az atomhajtás eredményeként a tengeralattjárók néhány ezer tonnás vízkiszorítása nagyjából négy évtized alatt négy-ötszörösére növekedett. Ma több tengeralattjáró-osztály hajóinak vízkiszorítása meghaladja a tonnát, s egy olyan osztály is van, amelynek a merülési vízkiszorítása megközelíti a tonnát. A Kurszk főbb részei (a hosszmetszeten nem látszanak a hajótörzs két oldalán lévő robotrepülőgépek)

15 Robotrepülőgép és torpedó Az Oscar II osztályú hajókon a navigálást: a haditengerészeti bázisokkal, az együttműködő vízfelszíni- és víz alatti hadihajókkal való kapcsolattartást, a közeli célok felderítését, azonosítását és követését, nemkülönben a fedélzeti fegyverek kezelését, bevetését és célra vezetését számítás- és rádiótechnikai eszközök, illetőleg hidroakusztikai berendezések segítik. A Kurszk fegyverei közül a legfontosabb a hajótörzs két oldalán lévő, függőleges tároló-indítótubusokban elhelyezett huszonnégy robotrepülőgép; ezekkel az ellenséges flottacsoportok nagy méretű vízfelszíni hadihajói (rakétás cirkálói, repülőgéphordozói) semmisíthetők meg. Az 1980-ban rendszeresített, Granit fantázianevű, P-500 típusjelzésű (nyugati jelöléssel: SS-N-19, Shipwreck), hadihajók ellen bevethető, atomtöltettel is felszerelhető robotrepülőgép 10 méter hosszú, hengeres törzsének átmérője 0,85 méter. A 7000 kilogramm indítótömegű eszköz egy 750 kilogrammos, hagyományos robbanóanyaggal töltött harcifejet vagy egy 500 kilotonna hatóerejű atomtöltetet képes célba juttatni.

16 A Granit 20 kilométertől 500 kilométer távolságig hatásos eszköz
A Granit 20 kilométertől 500 kilométer távolságig hatásos eszköz. A robotrepülőgépet a víz alól, a merülésben lévő tengeralattjáróról sűrített levegővel indítják. Az indítótubusból kivetett repülőgépet a vízből való kiemelkedést követően azonnal beinduló indítórakéta gyorsítja fel a hangsebességet meghaladó utazósebességre. E gyorsulási szakaszban kinyílnak a robotrepülőgép szárnyai és vezérsíkjai, s a szakasz végén beindul az utazósebességet fenntartó gázturbinás sugárhajtómű is. A robotrepülőgép célpontját kezdetben programirányítással, majd a célhoz közel kerülve aktív rádiólokátoros (radaros) vagy passzív infravörös önrávezetéssel közelíti meg. Célközelben a hagyományos töltetet és az atomtöltetet is közelségi gyújtó indítja. A hajó orr-részében négy 0,53 és négy 0,65 méter átmérőjű, a hajózás során utántölthető torpedóvető cső van. Ezekből szabványos torpedók és rövid, 45, illetőleg 100 kilométer hatótávolságú, hadihajók ellen bevethető, atomtöltetű rakéták indíthatók. Mindkét rakéta programirányítású, és mindkettő atomtöltetének hatóereje 200 kilotonna. Ezeken kívül a hajó harminckét darab tengeri aknát is hordozhat a fedélzetén, illetőleg telepíthet a tenger mélyére.

17 A legfontosabb orosz és amerikai atom-tengeralattjárók főbb jellemzői

18 A Kurszk építése 1992-ben kezdődött az Arhangelszk közelében fekvő Szeverodvinszkben ben bocsátották vízre, és még ugyanabban az évben, december 30-án hadrendbe állították. A hajót egy ortodox pap szentelte fel 1995-ben. A Kurszk volt az utolsó tagja a még a szovjet időkben tervezett 949A Antyej (Oscar–II) típusú hajóknak. A dupla hajótörzs miatt ezt az osztályt elsüllyeszthetetlennek tartották. A külső héj mindössze 8,5 mm vastagságú, magas nikkel- és krómtartalmú ötvözött acélból készült, amely jól ellenáll a korróziónak. Az ötvözet mágneses tulajdonságai is kedvezőek, mert csak kis mértékben módosítja a Föld mágneses mezejét, ez pedig megnehezíti a hajó felderítését a mágnesesanomália-detektorokkal. A robbanás két méteres lyukat ütött a belső, 51 mm-es acélhéjon. A Kurszk az orosz Északi Flottában szolgált. A pénzügyi forráshiány miatt a flotta hatalmas leépítéseket volt kénytelen elszenvedni a 1990-es évek során. A Barents-tengerről sok tengeralattjárót dokkba vontattak, és sorsukra hagyva korrózióra ítéltek. A hadifelszerelés legszükségesebb részét leszámítva, mindent elégtelenül szervizeltek. Ezek közé tartoztak a kereső és életmentő berendezések és a felszerelés is. Az 1990-es évek közepére az Északi Flottánál szolgáló tengerészek alulfizetettek lettek, aminek az oka a szűkös anyagi források újraelosztása volt. Az évtized végére azonban a flotta reneszánszát élte ben a Kurszk sikeres felderítést hajtott végre a Földközi-tengeren. Célja az Egyesült Államok Hatodik Flottájának megfigyelése volt a koszovói háború alatt. A augusztusi hadgyakorlat a legnagyobb nyári gyakorlat volt a Szovjetunió összeomlása óta. Négy hadi tengeralattjáró, a flotta Nagy Péter nevét viselő zászlóshajója (Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló) és több kisebb hajó vett benne részt.

19 Sikeres katonai gyakorlat
befejezését követően a legénység a K-141 Kurszk orosz atom-tengeralattjáró fedélzetén megérkezik Vedyaevo tengerészeti támaszpontra 1999 októberében.

20 A augusztusi hadgyakorlat a legnagyobb nyári gyakorlat volt a Szovjetunió összeomlása óta. Négy hadi tengeralattjáró, a flotta Nagy Péter nevét viselő zászlóshajója (Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló) és több kisebb hajó vett benne részt. A Kurszk feladata az volt, hogy a gyakorlat során hatástalanított torpedókat lőjön ki a Kirov-osztályú Pjotr Velikij rakétás csatacirkálóra augusztus 12-én, helyi idő szerint 11:28-kor (UTC 07:28) kilőtték a torpedókat, de röviddel ezután robbanás történt a Kurszk fedélzetén. Az egyetlen hitelesnek nevezhető jelentés szerint a robbanás kiváltója egy újonnan kifejlesztett torpedó meghibásodása volt. A robbanás ereje egy kg TNT robbanás erejével ért fel és a 2,2 fokozatot ért el a Richter-skálán. A tengeralattjáró 108 méter mélyre süllyedt, körülbelül 135 kilométerre Szeveromorszktól, a 69°40′N 37°35′E koordinátán. A második robbanás 135 másodperccel az első után következett be, és kg TNT erejével ért fel. Ez 3,5 és 4,4 közötti fokozatot ért el a Richter-skálán. Mind az első, mind a második robbanás ereje rengeteg törmeléket lökött hátra a tengeralattjáróban, ami minden, a torpedóteremben bekövetkezett robbanás velejárója.

21 A gyakorlat 2000. augusztus 12-én, kora reggel kezdődött.
A Kurszk feladata az volt, hogy két (hatástalanított) torpedót lőjön ki egy Kirov-osztályú rakétás csatacirkálóra. Helyi idő szerint 11:28-kor (07:28 UTC) magas koncentrátumú hidrogén-peroxid (amit a torpedók hajtóanyagaként használnak) szivárgott be egy rozsdás részen keresztül a torpedó-vetőcsőbe. Ez a csőben található sárga- és vörösrézzel reakcióba lépve láncreakciót váltott ki, ami kémiai eredetű robbanáshoz vezetett. A szivárgásmentesen záródó ajtó, ami a torpedótermet a hajó többi részétől elválasztotta, tüzelés előtt nyitva maradt. Ez nyilvánvalóan megszokott gyakorlat volt a torpedóteremben a tüzelés során keletkezett felesleges sűrített levegő eltávolítására. Ez lehetővé tette, hogy a robbanás közvetlenül elérjen kettőt a tengeralattjáró kilenc részéből. Hét, az első részben tartózkodó tengerész valószínűleg azonnal meghalt, és további harminchat legalábbis megsebesült a második részben.

22 Mivel a tengeralattjáró szellőzőcsatornája gyengén működött, az első robbanás hulláma könnyen végigterjedt benne, füsttel és lángokkal töltve be a hajó más részeit is, mint például a parancsnoki hidat. Az első robbanást követően a kapitánynak meg kellett volna próbálnia vészemelkedést elrendelni, ami a tengeralattjárót a lehető leggyorsabban a felszínre juttatja, de a füst ezt megakadályozta. Az elméletileg automatikusan felszínre indított vészjelzőbója csődöt mondott. Ennek vészhelyzet esetén kell magától működésbe lépnie, ilyen például a nyomás hirtelen megváltozása vagy tűz. A felszínre jutva ez a mentőalakulatok munkáját segíti a bajbajutott hajó helyzetének meghatározásában. Az előző nyáron végrehajtott földközi-tengeri küldetés során, mikor attól tartottak, hogy a bója véletlenszerű és hibás működésbe lépése elárulhatja az amerikai flottának a hajó helyzetét, hatástalanították azt. Két perc tizenöt másodperccel később egy sokkal nagyobb robbanás rázta meg a hajót. észak-európai szeizmológiai mérések szerint a második robbanás a tengerfenék mélységében következett be, ami arra utal, hogy a tengeralattjáró a fenéknek ütközött, és ott az első robbanás következtében létrejött magas hőmérséklet miatt újabb torpedók robbantak fel. A második robbanás 3-7 tonna TNT erejével volt egyenértékű, ami körülbelül fél tucat robbanófejet jelent. Ez 3,5-ös értéket ért el a Richter-skálán. A második robbanást követően az atomreaktorokat lekapcsolták, hogy megelőzzenek egy nukleáris katasztrófát, habár a robbanás ereje majdnem elég volt, hogy elpusztítsa azokat.

23 A második robbanás két négyzetméter átmérőjű lyukat ütött a hajó oldalán, amelyet úgy terveztek, hogy 1000 méteres mélység nyomását is kibírja. A robbanás a harmadik és negyedik hajószakaszt is feltépte. Víz áramlott ezekbe a részekbe, másodpercenként 90 000 liter. Ez elég volt, hogy megöljön mindenkit, aki ott tartózkodott, beleértve öt tisztet is a Hetedik SSGN Hadosztály Főparancsnokságáról. A hajó ötödik részében voltak az atomreaktorok, további öt hüvelyk vastag acélba ágyazva. Az ötödik rész választófala kibírta a robbanást, így a szabályzórudak a helyükön maradtak és nem következett be atomkatasztrófa. A nyugati szakértők csodálatukat fejezték ki a szovjet/orosz mérnökök teljesítménye előtt, hogy olyan tengeralattjárót terveztek, amely ennyit kibírt. A hatodiktól a kilencedik részig dolgozó huszonhárom ember túlélte a robbanást. Ők a kilencedik részlegben gyűltek össze, ahol a másodlagos menekülőcsatorna is volt (az elsődleges a megsemmisült második részlegben volt). Dmitrij Kolesznyikov másodkapitány – a három életben maradt másodkapitányból az egyik – úgy tűnik, átvette a parancsnokságot és leírta mindazok nevét, akik a hajó kilencedik részében tartózkodtak. A robbanáskor a kilencedik részben a nyomás akkora volt, mint a felszínen. Fizikailag tehát lehetségesnek tűnt, hogy a menekülési fedélzeti nyíláson keresztül egyesével hagyják el a hajót. Ez 100 méter úszást jelentett volna a sarki vízben, a mentőöltözékben, hogy aztán a felszínen lebegve várják meg a segítséget. Nem ismeretes, hogy a fedélzeti nyílás belülről működtethető volt-e – a vélemények még mindig megoszlanak arról, hogy a szerkezet mennyire sérült meg a robbanás során.

24 A tengeralattjáró törzsének legnagyobb részét felszínre hozták, kivéve a hajó orr-részét. A munkálatokat a holland Smit International és Mammoet roncsmentő társaságok végezték 2001 őszén, egy Giant 4 típusú uszály segítségével. Ők a roncsot az Orosz Flotta Roszljakovo hajójavítójába vontatták. A 118-ból 115 holttestet találtak meg és helyeztek örök nyugalomra Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy rendeletet írt alá, amelyben a legénység minden tagját a Bátorság Érdemrendjével tüntettek ki. A Kurszk kapitányát, Gennagyij Liacsint az Orosz Föderáció Hőse címmel tüntették ki. Az orosz vezetőség határozottan tagadta, hogy a Kurszk nukleáris robbanófejeket szállított volna.

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37 Ezen az 1999 októberében készült fotón Gennady Lyachint kapitány, a Kurszk atom-tengeralattjáró parancsnok látható, ahogy a hajó előtt pózol a Vedyayevóban levő tengerészeti támaszpontnál. Gennady Lyachint szombaton az Orosz Államszövetség Hőse címmel (az ország kitüntetései közül az egyik legmagasabb) tüntették ki .

38 A fotó egy 1998-ban készült interjú alkalmával készült.
Gennady Lyachin Kapitány a Kurszk orosz nukleáris - tengeralattjáró fedélzetén. A fotó egy 1998-ban készült interjú alkalmával készült.

39 A fotón az a hajózó legénység látható, akik meghaltak a Kurszk
orosz nukleáris tengeralattjárón. A kép egy tengerészeti parádén készült, amit Severomorskban tartottak, 25 kilométerre (16 mérföld) Murmansktól északra. Grigory Lyachin kapitány jobbra elsőként áll. A tengerészek ropogós kék egyenruhákban vigyázzállásban tisztelegnek, miközben zászlók csattannak a szélben… A hatalmas nukleáris tengeralattjáró, a Kurszk: Az orosz hatalom és büszkeség szimbóluma a tengerre siklik csendesen… Ez volt az utolsó alkalom a földön, hogy bárki láthatta ezt a hadihajót. Severomorsk Július 30

40 "Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni."
IN MEMORY OF SUBMARINE SAILORSWHO HAVE GONE ON ETERNAL PATROL. A K–141 Kurszk orosz atom-tengeralattjáró fedélzetén augusztus 12.-én Hősi halált halt 118 tengerész emlékére, Ghost. "Mindenkit üdvözlök, nem kell kétségbeesni." -Dima- „ Hello to everyone. Do not despair."

41 K-141 KURSK Submariners, who perished August, in the Barent's Sea, as a result of an accident at to the Russian Submarine "K-141" - KURSK. PERSONNEL ABOARD THE SUBMARINE, SECTION BY SECTION (Ministry of Defence official list) "For courage and heroism, during performance of sailor's duties" KURSK's Commanding Officer  Captain 1 rank G. P. Liachin was conferred the rank of Hero of Russian Federation, the 117 crew members were awarded the Courage Order (posthumously) on 26 August 2000

42 1st Compartment 1. Senior Midshipman Abdulkadyr M
1st  Compartment 1. Senior Midshipman Abdulkadyr M. Il'darov - leading torpedoman (Dagestan Rep.) 2. Midshipman Aleksey V. Zubov - hydroacoustic party technician (Ukraine) 3. Seaman Ivan N. Nefedkov - torpedo section commander (Sverdlovsk Reg.) 4. Seaman Maksim N. Borzhov - torpedoman (Vladimir Reg.) 5. Seaman Aleksey V. Shul'gin - bilge artificer (Arkhangelsk Reg.) 6. Senior Lieutenant Arnold Yu. Borisov - attached from OAO "Dagdizel" Plant (Dagestan Rep.) 7. Mamed I. Gadzhiyev - attached from OAO "Dagdizel" Plant (Dagestan Rep.)  2nd  Compartment Staff of the 7th Submarine Division 1. Captain 1 rank Vladimir T. Bagriantsev - chief of 7-th Submarine Division Staff (Crimea Rep.) 2. Captain 2 rank Yuriy T. Shepetnov - missile flag officer (Crimea Rep.) 3. Captain 2 rank Viktor M. Belogun' - deputy chief of Division Engineering Service (Ukraine) 4. Captain 2 rank Vasiliy S. Isayenko - assistant chief of Division Engineering Service (Crimea Rep.) 5. Captain 3 rank Marat I. Baygarin - acting torpedo flag officer (Saint Petersburg)

43 Crew 6. Captain 1 rank Gennadiy P
Crew 6. Captain 1 rank Gennadiy P. Liachin - commanding officer (Volgograd Reg.) 7. Captain 2 rank Sergey V. Dudko - first officer (Byelorussia) 8. Captain 2 rank Aleksandr A. Shubin - upbringing officer (Crimea Rep.) 9. Captain-Lieutenant Maksim A. Safonov - navigating officer (Moscow Reg.) 10. Senior Lieutenant Sergey N. Tylik - electric navigation party commander (Murmansk Reg.) 11. Senior Lieutenant Vadim Ya Bubniv - electric navigation party engineer (Ulyanovsk Reg.) 12. Captain 3 rank Andrey B. Silogava - missile officer (Crimea Rep.) 13. Captain-Lieutenant Aleksey V. Shevchuk - commander of control party, missile dept. (Murmansk Reg.) 14. Senior Lieutenant Andrey V. Panarin - engineer of control party of missile dept. (Leningrad Reg.) 15. Senior Lieutenant Boris V. Geletin - commander of launch party of missile dept. (Murmansk Reg.) 16. Senior Leiutenant Sergey V. Uzkiy - commander, target designation party, missile dept. (Arkhangelsk) 17. Captain 2 rank Yuriy B. Sablin - engineering officer (Crimea Rep.) 18. Captain 3 rank Andrey V. Miliutin - damage-control assistant (Saint Petersburg) 19. Captain-Lieutenant Sergey S. Kokurin - commander, bilge party damage-control division (Voronezh Reg.) 20. Midshipman Vladimir V. Khivuk - mustering technician (Kursk Reg.)

44 Crew 21. Captain 3 rank Aleksandr Ye. Sadkov - control officer (Amur Reg.) 22. Captain-Lieutenant Mikhail O. Rodionov - computer party commander (Crimea Rep.) 23. Senior Lieutenant Sergey N. Yerahtin - computer party engineer (Murmansk Reg.) 24. Midshipman Yakov V. Samovarov - chief of sanitary section (Arkhangelsk Reg.) 25. Senior Midshipman Aleksandr V. Ruzliov - ship's boatswain (Murmansk Reg.) 26. Midshipman Konstantin V. Kozyrev - electric navigation party technician (Murmansk Reg.) 27. Senior Midshipman Vladimir V. Fesak - electric navigation party technician, missile department (Ukraine) 28. Midshipman Andrey N. Polianskiy - electric navigation party technician, torpedo dept. (Krasnodar Reg.) 29. Midshipman Segrey A. Kislinskiy - technician of launch party of missile department (Kostroma Reg.) 30. Midshipman Sergey V. Griaznyh - computer party technician (Arkhangelsk Reg.) 31. Seaman Dmitriy S. Mirtov - steersman-signaller (Komi Rep.) 32. Petty Officer 2 class (under contract) Dmitriy A. Leonov - steersman,signallers sect. commander (Moscow) 33. Senior Lieutenant Maksim A. Rvanin - engineering party engineer (Arkhangelsk Reg.) 34. Seaman Andrey N. Driuchenko - electrician (Arkhangelsk Reg.) 35. Senior Lieutenant Aleksey A. Ivanov-Pavlov - torpedo officer (Ukraine) 36. Midshipman Viktor A. Paramonenko - hydroacoustic party technician (Ukraine)  

45 3rd  Compartment 1. Captain-Lieutenant Dmitriy A. Repnikov - assistant commanding officer (Crimea Rep.) 2. Captain 3 rank Andrey A. Rudakov -  Commander of Military Unit 4 , signal officer (Moscow Reg.) 3. Captain-Lieutenant Sergey G. Fiterer - space communication party commander (Kaliningrad Reg.) 4. Captain-Lieutenant Oleg I. Nosikovskiy - classified automatic communication party commander     (Kaliningrad.) 5. Captain-Lieutenant Vitaliy M. Solorev - commander of equipment party of damage-control division (Bryansk) 6. Captain-Lieutenant Sergey N. Loginov - hydroacoustic party commander (Ukraine) 7. Captain-Lieutenant Andrey V. Koroviakov - hydroacoustic party engineer, navigator's dept. (St Petersburg) 8. Captain-Lieutenant Aleksey V. Korobkov - hydroacoustic party engineer, missile dept. (Murmansk Reg.) 9. Captain-Lieutenant Aleksandr V. Gudkov - radio intelligence party commander (Kaliningrad Reg.) 10. Captain 3 rank Viacheslav A. Bezsokirnyy - chief of chemical service (Ukraine) 11. Senior Midshipman Igor' V. Yerasov - crypto operator (Voronezh Reg.) 12. Senior Midshipman Vladimir V. Svechkariov - telegraphy operator, classified automatic communication       (Nizhny Novgorod Reg.) 13. Senior Midshipman Sergey A. Kalinin - telegraphy operator, classified automatic communication, missile      dept. (Ukraine) 14. Senior Midshipman Igor V. Fedorichev - control department technician (Tula Reg.) 15. Midshipman Maksim I. Vishniakov - target designation party technician (Ukraine) 16. Midshipman Segrey S. Chernyshov - space communication party technician (Crimea Rep.) 17. Midshipman Mikhail A. Belov - hydroacoustic party technician (Nizhny Novgorod Reg.) 18. Midshipman Pavel V. Tavolzhanskiy - hydroacoustic party technician (Belgorod Reg.) 19. Senior Midshipman Sergey B. Vlasov - radio intelligence party technician (Murmansk Reg.) 20. Midshipman Sergey A. Rychkov - chemical service technician (Uzbekistan) 21. Petty Officer 2 class (under contract) Yuriy A. Annenkov - Mechanic of Military Unit 2  (Kursk Reg.) 22. Seaman Dmitriy A. Kotkov - missile department mechanician (Vologda Reg.) 23. Dubbing Seaman Nikolay V. Pavlov - missile department mechanician (Voronezh Reg.) 24. Seaman Ruslan V. Trianichev - bilge artificer (Vologda Reg.)

46 4th Compartment 1. Senior Lieutenant Denis S
4th  Compartment 1. Senior Lieutenant Denis S. Kirichenko - damage-control engineer (Ulyanovsk Reg.) 2. Captain of Medical service Aleksey B. Stankevich - medical officer (Ukraine, Saint Petersburg) 3. Midshipman Vitaliy F. Romaniuk - surgeon's assistant (Crimea Rep.) 4. Senior Midshipman Vasiliy V. Kichkiruk - head of sanitary team (Ukraine) 5. Senior Midshipman Anatoliy N. Beliayev - ship's cook (instructor) (Ryazan Reg.) 6. Chief ship's Petty Officer /under contract/ Salovat V. Yasapov - cook (instructor) (Bashkortostan Rep.) 7. Seaman Sergey A. Vitchenko - cook (Leningrad Reg.) 8. Seaman Oleg V. Yevdokimov - cook (Kursk Reg.) 9. Seaman Dmitry V. Starosel'tsev - bilge seaman (Kursk Reg.) 10. Seaman Aleksandr V. Halepo - turbine stand-by operator (Komi Rep.) 11. Seaman Aleksey Yu. Kolomeytsev - turbine stand-by operator (Komi Rep.) 12. Seaman Igor' V. Loginov - turbine stand-by operator (Komi Rep.)   5th  Compartment 1. Captain 3 rank Dmitriy B. Murachiov - party commander of main propulsion division (Crimea Rep.) 2. Captain-Lieutenant Denis S. Pshenichnikov - party commander, control division, navigator's dept. (Crimea) 3. Captain-Lieutenant Sergey N. Liubushkin - party commander, control division, missile dept. (N. Novgorod) 4. Captain 3 rank Ilya V. Shchavinskiy - engineering division commander (Saint Petersburg) 5. Captain-Lieutenant Aleksandr Ye. Vasilyev - commander,  equipment party, main propulsion division (Crimea) 6. Captain 3 rank Nikolay A. Beloziorov - engineering party commander (Voronezh Reg.) 7. Senior Midshipman Ivan I. Tsymbal - technician-electrician (Ukraine) 8. Midshipman Oleg V. Troyan - chemical service technician (Azerbaijan) 9. Chief Petty Officer (under contract) Aleksandr V. Neustroyev - electrician (Tomsk Reg.) 10. Seaman Aleksey A. Larionov - bilge seaman (Komi Rep.) 11. Midshipman Vladimir G. Shablatov - technician-electrician (Mari El Rep.)

47 5th Bis Compartment 1. Senior Lieutenant Vitaliy Ye
5th  Bis Compartment 1. Senior Lieutenant Vitaliy Ye. Kuznetsov - engineering party engineer, navigator's dept. (Novgorod Reg.) 2. Senior Midshipman Nail' Kh. Khafizov - leading instructor of chemical service (Bashkortostan Rep.) 3. Senior Midshipman Yevgeniy Yu. Gorbunov - diesel operator (Nizhny Novgorod reg.) 4. Midshipman Valeriy A. Baybarin - head of bilge team of damage-control division (Chelyabinsk Reg.)   6th  Compartment 1. Captain-Lieutenant Rashid R. Ariapov - main propulsion assistant (Uzbekistan) 2. Midshipman Aleksey G. Balanov - head of bilge team of main propulsion division (Chuvash Rep.) 3. Senior Lieutenant Aleksey V. Mitiayev - engineer, equipment party, main propulsion division (St.Petersburg) 4. Chief Petty Officer (under contract) Viacheslav V. Maykagashev - bilge specialist (Khakass Rep.) 5. Seaman Aleksey A. Korkin - bilge specialist (Arkhangelsk Reg.)   7th  Compartment 1. Captain-Lieutenant Dmitriy R. Kolesnikov - commander, technical party, main propulsion division     (St.Petersburg) 2. Midshipman Fanis M. Ishmuradov - technical party technician (Bashkortostan Rep.) 3. Petty Officer 2 class (under contract) Vladimir S. Sadovoy - turbine section commander (N. Novgorod Reg.) 4. Seaman Roman V. Kubikov - turbine operator (Kursk Reg.) 5. Seaman Aleksey N. Nekrasov - turbine operator (Kursk Reg.) 6. Petty Officer 1 class /under contract/ Reshid R. Zubaydullin - electrician (Ulyanovsk Reg.) 7. Seaman Ilya S. Naliotov - turbine operator (Vologda Reg.) 8. Petty Officer 2 class /under contract/ Roman V. Anikiyev - turbine operator (Murmansk Reg.) 9. Senior Midshipman Vladimir A. Kozadiorov - technician & turbine operator (Lipetsk Reg.)  

48 8th Compartment 1. Captain-Lieutenant Sergey V
8th  Compartment 1. Captain-Lieutenant Sergey V. Sadilenko - party engineer of control division, navigator's department (Ukraine) 2. Senior Midshipman Viktor V. Kuznetsov - turbine operator mate (Kursk Reg.) 3. Chief ship's Petty Officer /under contract/ Robert A. Gesler - turbine section commander (Bashkortostan Rep.) 4. Senior Midshipman Andrey M. Borisov - technician, equipment party, main propulsion division (Ryazan) 5. Seaman Roman V. Martynov - turbine operator (Komi Rep.) 6. Seaman Viktor Yu. Sidiuhin - turbine operator (Komi Rep.) 7. Seaman Yuriy A. Borisov - turbine operator (Komi Rep.) 9th  Compartment 1. Senior Lieutenant Aleksandr V. Brazhkin - party engineer of control division, missile department (Crimea Rep.) 2. Midshipman Vasiliy E. Ivanov - head of electricians' team (Mari El Rep.) 3. Midshipman Mikhail A. Bochkov - technician of bilge party of damage-control divisio

49 A Kurszk-tragédiája egyben üzenet a világnak:118 elpattanó buborék,
száztizennyolc, tengermélyből égbe induló lélek… Miért tolerálja napjainkban a társadalom az erkölcstelenséget, a bűnt? A ma embere álruhákat ölt, érzelemmentesen éli hétköznapjait és engedi, hogy manipulálják. Gyávaság, hogy nem merjük felvállalni valódi érzelmeinket és gondolatainkat.

50 A halottak nem beszélnek…

51 Vége a huszonegyedik résznek
The Sailor’s Hymn Eternal Father, strong to save, Whose arm hath bound the restless wave, Who bidd'st the might ocean deep It's own appointed limits keep; O hear us when we cry to Thee For those in peril on the sea. O Christ, whose voice the waters heard, And hushed their raging at Thy word, Who walked on the foaming deep, And calm amid the storm didst sleep; O hear us when we cry to Thee For those in peril on the sea. O Holy Spirit, who didst brood Upon the waters dark and rude, And bid their angry tumult cease, And give, for wild confusion, peace; O hear us when we cry to Thee For those in peril on the sea. O Trinity of love and power, Our brethren shield in danger's hour; From rock and tempest, fire and foe,  Protect them wheresoe'er they go; Thus evermore shall rise to Thee Glad hymns of praise from land and sea. Vége a huszonegyedik résznek

52 Okok és következmények.
UTÓSZÓ Okok és következmények. Bekerített szárazföldi hatalom A valamikori Szovjetunió és a mai Oroszország geopolitikai helyzetét a földrajzi bekerítettség állapota jellemezte és jellemzi. Ez a földrajzi kiterjedését tekintve hatalmas méretű eurázsiai állam, amely a kontinens északi területeit tölti ki, a nyugatiakat kivéve zárt geopolitikai határok között terül el; északon a Jeges-tenger melléktengerei (Barents-, Kara-, Laptyev-,Kelet-Szibériai-, Csukcs-tenger), keleten a Bering- és az Ohotszki-tenger szigetívekkel elzárt térségei, míg délen a Hingán, a Jablonovij, a Szaján, az Altáj hegyláncai, majd a végtelen, kietlen kazah sztyeppék és a Kaukázus vonulatai alkotják az ország természetföldrajzi keretét. Nyitott geopolitikai határa, ahol a társadalmi, gazdasági, politikai erők szabadon áramolhatnak, keleten csak az országhatárt is alkotó Amur és mellékfolyói mentén vannak, és ezt olyan jelentős, katonai szempontból is fontos városok jelölik, mint Habarovszk és Vlagyivosztok. Az ország nyitott kapuja Európa államaira néz, ahol nagy síkvidéki területek kisebb államoknak (Észtország, Lettország, Litvánia, Belorusszia, Ukrajna) adnak helyet. Geográfiai szempontból ezért természetes, hogy Oroszország politikai törekvései leginkább Európa felé irányulnak, és ezt a jelenséget csak erősíti, hogy a hatalmas ország társadalmi potenciáljának zöme az Ural-hegységtől nyugatra elhelyezkedő területeken található. Az orosz nép történetét, az állam fejlődését a földrajzi feltételek határozták meg. A természetföldrajzi viszonyok által nyújtott geográfiai keretet az állam fokozatosan töltötte ki, lépésről lépésre haladva. (2) A huszadik évszázad elejére az orosz állam végképp birtokba vette a Szibérián túli területeket is és ezzel a kontinentális méretű hatalom világpolitikai tényezővé vált. Déli, természetes határai mentén, valamint keleti tengerein a századforduló éveiben összeütközésbe került az Ázsia déli részein terjeszkedő angol birodalommal, majd Japánnal is.

53 Az első világháborút követően, amikor az ország kommunista vezetés alá került, a világ vezető hatalmai igyekeztek Oroszországot elszigetelni, és ekkor tudatosult az a jelenség, amely a Szovjetunió figyelmét végleg Európa és a Jeges-tenger felé fordította: a földrajzi bekerítettség. Ez leginkább abban öltött testet, hogy a Szovjetunió természetes határai mentén szovjetellenes államok, kormányok alakultak ki, de ugyanez jellemezte a nagy ország nyugati, nyitott határvidékeit is. A második világháborút követően ugyan a Szovjetunió határait nyugati irányba kitolta, ám földrajzi bekerítettsége továbbra is megmaradt. Új szövetségeseivel szárazföldi hatalmi tömböt alkotott, ami nagyon megnehezítette Moszkva világuralmi terveinek valóra váltását. Ugyanakkor az orosz vezetésnek azzal a – főleg katonatechnikai – problémával is szembesülnie kellett, hogy világuralmi riválisa, az Amerikai Egyesült Államok az óceánon túl, más kontinensen helyezkedik el. Mindemellett alapvetően tengeri hatalom, és gazdasági helyzetéből eredően nem fegyveres úton, hanem – béke idején – csak a nyersanyag- és energiahordozóktól való elszigetelésével sebezhető. Ezért a világhatalmi harc megvívásához a Szovjetuniónak a tengerek felé kellett törekednie, kereskedelmi és hadiflottájával ki kellett jutnia az óceánokra, mert annak segítségével, gyakorta fenyegető, nyomasztó jelenlétével tudott Kelet-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában kommunista vagy kommunistabarát kormányokat hatalomra juttatni, és e flottákkal tudta béke idején is veszélyeztetni az Egyesült Államok és szövetségesei tengeri – főleg energiahordozó – szállításait. Az országnak önvédelme és világhatalmi céljai megvalósítására ki kellett törnie sok évszázados természetes határaiból, a tengerek felé kellett törekednie, óceáni hatalommá kellett válnia.

54 Ennek volt köszönhető, hogy a második világháborút követő évtizedekben a Gorskov tengernagy vezetése alatt álló orosz hadiflotta a világtörténelemben szinte egyedülállóan – rohamos fejlődésen ment át. A második világháború éveiben a szinte csak partvédelemre alkalmas orosz flotta a hatvanas-hetvenes évek fordulóján már a világ élvonalába tartozott és valóban világpolitikai tényezővé vált. Ám a szovjetorosz tengeri törekvések útjában szinte leküzdhetetlen katonaföldrajzi és geostratégiai akadályok álltak: nyugati irányban az Atlanti-óceán melléktengereinek szorosai, keleten a Bering- és az Ohotszki-tengereket a Csendes-óceántól elválasztó szigetívek(Aleut-szigetek és a Kuril-szigetek), északon pedig a Jeges-tenger kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyai. A tradicionális orosz törekvések a melegtengerekre (az Atlanti-óceán felé) Európában három irányban öltenek testet. Egyrészt a Feketetengerről indulva a Földközi-tengeren át, másrészt Szentpétervártól a Balti- és az Északi-tengeren át, harmadrészt pedig Murmanszk térségéből az Északi-fok megkerülésével, Izland partjai mentén tartanak az Atlanti-óceánhoz. A déli irányú törekvéseket azonban olyan tengerszorosok zárják el, mint a Boszporusz, a Dardanellák, valamint Gibraltár, amelyek a hidegháború évtizedeiben, csakúgy, mint napjainkban, a másik világhatalom szövetségeseinek (NATO) kezében voltak. Ugyanez mondható el a Balti-tengeren áthaladó irányról is, amely legegyszerűbben a Skagerrak, a Kattegat, valamint az Öresund területén zárható el. Katonaföldrajzi szempontból a kevésbé problémás irány – látszólag – a Norvég-tengeren keresztül vezet. Ám a hidegháború évtizedeiben az Amerikai Egyesült Államok és a NATO gondoskodott arról, hogy ezt is elzárja. E célt részben a Grönlandon telepített támaszpontokkal, részben pedig Izland és Norvégia NATO-ba való felvételével valósították meg.

55 Némileg más a helyzet keleten, ahol a Csendes-óceán két melléktengerét (Ohotszki- és Bering-tenger) szigetívek választják el az óceántól. Az Aleutszigetek hosszú íve több ezer kilométeres katonaföldrajzi zárként húzódik Alaszkától Kamcsatka partjai felé, és utolsó csoportja, a Parancsnok-szigetek (Bering-sziget, Mednij-sziget) már orosz terület. A Kuril-szigetek Kamcsatka és Hokkaido között húzódó sora, amely ma orosz birtok, az ellenfél kezében szintén jó fegyver lenne Oroszország teljes elzárására a Csendes-óceántól. Vagyis keleten a szigetívek alkotta katonaföldrajzi zárak elég hézagosak, ám ezt sem az egykori Szovjetunió, sem a mai Oroszország nem tudta kellően kiaknázni, aminek földrajzi okait a következőkben kell keresnünk. A Bering és az Ohotszki-tenger partjain kevés a jelentős kikötő, a nagy ország természetföldrajzi viszonyai (a szibériai folyók iránya) elsősorban a Jeges-tenger felé tartó közlekedést segítik, nem utolsósorban pedig mind az Ohotszki-, mind pedig a Bering-tenger az év jelentős részében a jégviszonyok miatt nehezen hajózható. Oroszország tengerektől való elzárását és így az állam világhatalmi törekvéseinek akadályozását a természetföldrajzi viszonyok is segítették. Nyilván tudták, ismerték ezt a moszkvai vezetők is, akik a kitörés lehetőségét a bizonytalan, katonai eszközökkel bármikor elzárható európai irányok mellett a Jeges-tengeren át is próbálták valóra váltani.

56 Az Arktisz felértékelődése
A hidegháború évtizedeiben a Jeges-tenger óceáni méretű medencéje egyre nagyobb jelentőségre tett szert, aminek egyszerre voltak katonai és gazdaság-, valamint közlekedés-földrajzi okai is. Amikor az Amerikai Egyesült Államok Nautilus nevű atom-tengeralattjárója augusztus 1. és 5. között áthajózott az Északi sarkvidék jégtakarója alatt, majd pedig a Skate tengeralattjárója végrehajtotta az első felemelkedést az Északi-sarkon (1959. március 17.), nyilvánvalóvá vált, hogy az Arktisz térsége hamarosan a nemzetközi szembenállás fontos színtere lesz. A hatvanas évek közepére a Jeges-tengeren, a Csendes-óceán ázsiai partjai mentén, valamint a Földközi-tengeren működő amerikai csapásmérő tengeralattjárók - - nukleáris robbanófejjel ellátott - rakétái a Szovjetunió és európai szövetségesei minden egyes földrajzi pontját elérhették és ebben a tekintetben az Arktisz térségének kiemelt szerep jutott. A szovjet-orosz válaszra sem kellett sokáig várni, hiszen a tengeralattjárók fejlesztése ott is rohamos léptekkel haladt. Amikor Malinovszkij marsall április1-én a délutáni órákban, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIII. Kongresszusán bejelentette, hogy néhány nappal azelőtt szovjet atom-tengeralattjárókból álló kötelék kerülte meg – végig víz alatt hajózva – a Földet a világ közvéleménye előtt nyilvánvalóvá vált: a hidegháborús szembenállás a földgolyó minden pontjára kiterjed. Malinovszkij ebben a beszédében tudatta a világgal, de legfőképpen Moszkva fő riválisával azt is, hogy a szovjet tengeralattjáró flotta egyaránt képes szárazföldi és tengeri célpontok pusztítására, valamint stratégiai feladatok megoldására. Ettől az időtől kezdve az Amerikai Egyesült Államok és néhány NATO szövetséges, valamint a Szovjetunió atom tengeralattjárói folyamatosan járőröztek a világ tengerein, és ez alól nem volt kivétel az Északi-sarkvidék sem, amelynek térségéből a szembenálló hatalmak tengeralattjárói bármikor csapást mérhettek egymás területeire.

57 Az Arktisz óceáni medencéje rövid idő alatt a hidegháborús konfrontáció
legfontosabbik övezete lett, amit a korszak egyik szakírója így fogalmazott meg „Az Északi-Jeges-tenger és az azt körülvevő szárazföld az Egyesült Államok számára új hadászati határvonalat jelent. A befagyott sarkvidéki tenger ma már nem akadályozza a hajózást: az atommeghajtású tengeralattjárók közlekedhetnek a jég alatt is, egy-egy jégfelszínt megszakító „tavon”, hasadékon vagy léken pedig a felszínre bukkanhatnak és onnan indíthatják rakétáikat. A nagy hatótávolságú bombázók átrepülhetik a sarkot. A legközvetlenebb légi rakétaút az Egyesült Államokhoz: az Atlanti-óceán északi részén, az Északi-sarkon, Alaszkán és Grönlandon át vezet…” A haditechnika tökéletesedésével – katonaföldrajzi szempontból – a Jeges-tenger zárt geopolitikai határvidéke összezsugorodott. Ezzel kapcsolatos a közlekedési technika – elsősorban a repülőeszközök – rohamos fejlődése is, amely szintén a sarkvidék felértékelődését eredményezte. A huszadik évszázad elején az Északi-sarkvidéken végrehajtott léghajós utazások már előre jelezték, hogy Amerika és Eurázsia között a légi forgalom jövőbeli súlypontja az Arktiszon nyugszik. A kor szakemberei úgy vélték, hogy nemcsak a rövidebb útvonal szól a sarkvidéket átszelő, rendszeres repülő- és léghajójáratok mellett, hanem a természetföldrajzi viszonyok is. A szakírók egyike, Kalmár Gusztáv ezt 1940-ben így fogalmazta meg; „…Általában véve a Föld bármely vidékén lehet légi közlekedést folytatni, csak az akadályok természete más és más tájanként. A sarkvidékeken uralkodó hideg egyáltalán nem teszi lehetetlenné a légi közlekedést, amint ezt ismételt sarki légi utak már bebizonyították. Az uralkodó nagy hideg kisebb akadály, mint a gyakori köd és a gépekre rakódó hó és jég.

58 Előnyös hogy a sarkvidékeken nincsenek zivatarok és ritka a hirtelen szélváltozás, örvénylő levegőmozgás…” A második világháború után a sarkvidék fölötti, rendszeres repülőjáratok megint az Arktisz felértékelődését eredményezték és ez hatott a politikai gondolkodásra is. Napjaink egyik magyar történésze, Fischer Ferenc hívta fel a közelmúltban a magyar tudományos közélet figyelmét arra, hogy ma a világ Európa-centrikus felfogását – éppen a fent leírt folyamatok hatására – egy Arktisz középpontú megközelítés váltja fel. Ám az Arktisz felértékelődésében az eddig leírt – főleg technika- és haditechnika- történeti – folyamatok mellett fontosak azok a gazdaságföldrajzi, katonai és utazástörténeti események is, amelyek Moszkva szemében – és emiatt az USA és a NATO szempontjából is – igencsak megnövelték a Jeges-tenger értékét. Gazdasági és katonai érdek A mindenkori szovjet és orosz vezetés szempontjából a Jeges-tenger térsége a hidegháború évtizedeiben egyszerre jelentette a katonai szembenállás új lehetőségeket nyújtó, sajátos természeti körülményekkel bíró térségét és egyben azt a közvetítő területet, amely a szibériai és a Szibérián túli területeket összekapcsolta az ország társadalmi és gazdasági központi térségével (az Uraltól nyugatra elterülő vidékekkel). A Szovjetunió gazdasági és katonai érdekei az Arktiszban szorosan összefonódtak, és ennek megvoltak a sajátos földrajzi okai. Ezek közül mindenekelőtt a Szovjetunió és a mai Oroszország Uraltól keletre fekvő területein lévő nagy folyók haladási irányát kell kiemelnünk. Az Ob, a Jenyiszej, a Léna, a Jana, az Indigirka, a Kolima fő irányát tekintve délről tart észak felé, és egyben meghatározza a legkedvezőbb közlekedési irányt is. A szélsőséges időjárási viszonyok ellenére e folyók – kellő gazdasági fejlesztés mellett – hatalmas potenciált jelentenek, hiszen dél-észak irányban, szinte szó szerint, végighömpölyögnek a hatalmas ország déli határvidékeitől a Jeges-tengerig.

59 Ennél jobb természet-földrajzi feltétel kevés van a világon
Ennél jobb természet-földrajzi feltétel kevés van a világon. Tudta ezt a moszkvai vezetés is, és amikor évtizedeken át hatalmas forrásokat ölt bele a szibériai térségek fejlesztésébe, ezt is figyelembe vette után a szovjet-orosz politikai vezetés óriási energiát fordított az Uralon túl elterülő térségek közlekedéshálózatának fejlesztésére. Ennek ellenére – a gazdasági élet szempontjából kulcsfontosságú – vasúthálózat kiépítése jelentős térbeli különbségeket mutatott, amennyiben a hetvenes évek végéig csak az északi szélesség 55°-ig hálózta be vasútvonal a Szovjetunió keleti területeit. Ettől északra alig volt vasútvonal és így a Szibériában létesített gazdasági, ipari központok – közlekedés szempontjából a nagy, északi irányú folyamokra támaszkodtak. A folyamok torkolatait, valamint Murmanszkot az úgynevezett Északi-tengeri út kötötte össze, amely a Csukcs-félszigettől a Kola-félszigetig húzódó, a szélsőséges időjárási viszonyok miatt igen nehezen járható hajóutat jelentette. Ennek működtetése hatalmas jégtörőflottát igényelt, hiszen az év zömében jéggel borított térségekben csak az általa biztosított konvojok tudtak itt haladni. A szovjet kormány nagy figyelmet fordított a jégtörőflotta kiépítésére, amelynek jelentős részét atomhajtású hajóegységek tették ki. Ezek alkalmazásával a hajózási idény ugyan meghosszabbodott, de még így sem töltötte ki az év teljes egészét. Ezért rá voltak utalva arra, hogy Szibéria belső körzeteiből a folyókon a Jeges-tenger partvidékére szállítsák az árukat és nyersanyagokat, ott felhalmozzák azokat és kedvező hajózási viszonyok esetén továbbítsák. Ugyanakkor a szibériai ásványkincsek és nyersanyagok olyan mennyiségben álltak rendelkezésre, hogy azok minél teljesebb felhasználása elsőrendű stratégiai érdeket jelentett, és így azok elszállítása az iparilag fejlettebb körzetekbe kevésbé gazdaságos módon is szükséges volt.

60 E kényszerből pedig egészen megdöbbentő elképzelések születtek.
A hatvanas években például komolyan foglalkoztak – nemcsak a Szovjetunióban – azzal, hogy az energiahordozókat (főleg a kőolajat) hatalmas teherszállító tengeralattjárókkal továbbítsák a Jeges-tenger összefüggő jégtakarója alatt. Ezekben az években az Északkeleti-, valamint az Észak-nyugati átjáró rendszeres használata mind a Szovjetunióban, mind az Amerikai Egyesült Államokban a gazdasági és katonai vezetés figyelmének középpontjába került. Az Észak- Amerika sarki övezeteiben feltárt kőolajlelőhelyek sora , a Szibéria térségeiben nagy energiával megkezdett kőolaj- és földgázkitermelés nyilván túllépett a gazdaság keretein és stratégiai kérdéssé vált. Amikor a Manhattan amerikai jégtörő-tartályhajó 1969 késő nyarán áthajózott az Észak-nyugati átjárón, nyilvánvalóvá vált, hogy a Beaufort-tengeren és az Erzsébet királynő-szigeteken talált kőolajtelepek hajózás útján is kiaknázhatók. Ehhez hasonló jelentőségű esemény a Szovjetunióban is megtörtént; augusztus 17-én a szovjet Arktyika atomjégtörő elérte az Északi-sarkot. E két hajóút legfontosabb katonaföldrajzi eredménye minden bizonnyal az volt, hogy bebizonyította; a Jeges- tenger térsége nemcsak a pusztán katonai szembenállás tere, hanem a gazdasági küzdelemé is. Mindkét nagyhatalom demonstrálta, hogy – ugyan igen nagy anyagi ráfordítással, de – képes gazdaságilag is hasznosítani e térséget, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a stratégiai fontosságú nyersanyagok és energiahordozók itteni szállítási útvonalaira bármikor képesek nukleáris csapást mérni. Így vált a Jeges- tenger térsége ütközőzónává, aminek azonban voltak tudományos eredményei is. Az Arktisz felértékelődésével annak megismerése, földrajzi feltárása is stratégiai kérdés lett, és elsősorban ennek köszönhetjük, hogy a két nagyhatalom egymással versengve folytatott ott kutatásokat.

61 Szovjet-orosz sarkutazók
1917 után a szovjet-orosz kormány is bekapcsolódott az akkor még részben ismeretlen Északi-sarkvidék feltárásába. Az Arktiszban folytatott orosz kutatások egyszerre szolgáltak gazdasági, katonai és politikai érdekeket, amennyiben előkészítették az Északi-tengeri út rendszeres működtetését és segítették a Jeges-tenger és partvidékeinek katonai birtokbavételét. Az orosz kutatások rohamléptekkel haladtak és ennek egyik, nemzetközileg is figyelmet érdemlő eseménye volt az Umberto Nobile vezette szerencsétlenül járt léghajós expedíció megmentése. E műveletben a Kraszin jégtörő mellett részt vett a Szedov és a Maligin jégtörő-gőzös is, amelyek tevékenységét külön kormánybizottság hangolta össze. Az Italia túlélőinek megmentésén túl a vállalkozásnak volt még egy, akkoriban viszonylag csekély figyelmet keltő eredménye is: a Kraszin a Spitzbergáktól északra, át a jégen, az északi szélesség 81°47’-ig jutott elés „…ezzel Megdöntötte a maguk erejéből haladó hajók magassági rekordját…” A két világháború közötti évtizedekben fejeződik be a szovjet Arktikum földrajzi felfedezése; orosz expedíciók járják be a Kara-tengert, jelentős előrelépéseket tesznek a Novaja Zemlja és a Szevernaja Zemlja feltárásában, 1932-ben pedig a Szibirjakov jégtörő Arhangelszkből indulva (a Szevernaja Zemlját északról megkerülve) végighajózott az Észak-keleti átjárón és ezzel bizonyította, hogy az egyetlen idény alatt is leküzdhető. Közben megtörtént a katonaföldrajzi szempontból fontos szigetek birtokbavétele is. A polgárháború bizonytalan külpolitikai viszonyai közepette angol- kanadai fóka- és bálnavadászok próbáltak meg telepeket létesíteni a Beringszoros Csukcs-tenger felőli bejáratánál fekvő Vrangel-szigeten, ahol orosz utazók már 1911-ben kitűzték hazájuk zászlaját ben a szovjet kormány Vlagyivosztokból ágyúnaszádot küldött a szigetre - a Vörös Október t-, amely ismét orosz birtokba vette a stratégiai fontosságú szigetet, két év múlva pedig szovjet telepesek első csoportja szállt partra ott.

62 Ekkor került orosz fennhatóság alá a Vrangel-sziget melletti, szintén a Bering szoros hossztengelyében fekvő Herald-sziget is, és ezzel összhangban a szovjet kormány a Jeges-tengeren levő szektora határát a nyugati hosszúság 168°49’30”- ig tolta ki (1926. április10.). Hasonló események játszódtak le a Ferenc József-föld szigetein is. E szigetcsoportot az évi Osztrák- Magyar Északi-sarki Expedíció fedezte fel és vette az Osztrák- Magyar Monarchia birtokába. Jóllehet a szigetek formálisan az első világháborút lezáró békekötés után osztrák tulajdonban maradtak, valójában a senki földje voltak és a szovjet kormány ezt ki is használta ben rádióállomást létesítettek, 1926-tól pedig saját felségterületnek nyilvánították. Ezzel egy időben a Spitzbergák Norvégia részévé váltak (1920–1925), – a szigetek fölötti norvég szuverenitás még napjainkban is korlátozott – és így létrejöttek az ottani szovjetorosz terjeszkedés feltételei. Ekkoriban az Arktisz irányában megmutatkozó nemzetközi érdeklődés oka a rohamosan fejődő repüléstechnika volt, hiszen már ekkor felmerült az Északi-sarkvidék feletti rendszeres repülőjáratok lehetősége. E versenyből pedig a Szovjetunió sem akart kimaradni. A húszas években hatalmas léghajóflotta építésébe kezdtek, amelyet egy ideig a már említett olasz léghajómérnök és utazó, Umberto Nobile is irányított. A gigantikus terv végül csak részben valósult meg, aminek egyik oka a gazdasági, szellemi háttér hiánya, a másik pedig a repülőgépek tökéletesedése volt. Ez utóbbiak sarkvidéki alkalmazásában ismét a Szovjetunió járt élen. A nyilván propagandacélokat is szolgáló szovjet-orosz sarkrepülések, a Szovjetunió nagyságának hirdetésén túl, bizonyították az Arktisz fölötti rendszeres repülőjáratok megvalósíthatóságát, és lehetett egy, a jövőbe mutató katonai tanulságuk is: a sarkvidék fölött átrepülve a légierők bármikor elérhetik a szemben fekvő nagyhatalom területeit.

63 Nobile évi első léghajós expedíciója technikailag még csak arra volt képes, hogy a Spitzbergákról indulva Alaszkáig jusson el. A harmincas évek szovjet-orosz repülőexpedíciói ennél már jóval nagyobb távolságokat is meg tudtak tenni ban szovjet-orosz repülők a Ferenc József földről indulva expedíciót szállítottak az Északi-sarkra ben Cskalov és társai Moszkvából indulva átrepültek az Északi sark fölött és az Amerikai Egyesült Államok Portland városa mellett szálltak le (a Columbia-folyó torkolatvidékén). A harmincas évek közepétől egyre gyakoribbak lettek az orosz kutatóutak az Északi-sarkvidéken. A különböző sodródó állomások (úgy az úszó jégre telepített kutatócsoportok, mint a jégbe befagyott hajók) rendszeres mérései nyomán az ötvenes-hatvanas évek fordulójára az emberiség egyre tisztább képet nyert az Arktiszról. A rendszeres mélységmérések, meteorológiai és hidrográfiai megfigyelések tisztázták, hogy a sarki medencében sem nagyobb sziget, sem belső kontinens nincs, hanem ezek helyett a Jeges-tenger medencéjét Grönland és az Új-Szibériai-szigetek között egy tenger alatti hátság – a Lomonoszov-hátság – osztja nagyjából két egyenlő részre: Amerázsiai-nagymedencére (a Lomonoszov-hátság, Ázsia és Amerika partjai közötti térségre), valamint az Eurázsiai-nagymedencére (a Lomonoszov- hátság, Eurázsia és Grönland északi partjai közötti térségre). Ekkoriban tisztázták a tenger áramlási viszonyait, geológiai történetét, írták le a víztömegek fizikai sajátosságait. Jóllehet az Északi-sarkvidék természettudományos megismerésében még ma is igen sok a teendőnk, ennek ellenére elmondhatjuk, az ember a hidegháború első két évtizedében bő ismeretanyagot halmozott fel e vidékről. A Jeges-tenger térségében gazdasági, hatalmi, katonai törekvések kapcsolódnak egybe, amelynek elsődleges okai az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország földrajzi viszonyaiból erednek.

64 A Kurszk atom-tengeralattjáró tragikus balesete csak kísérő jelensége e geopolitikai, geostratégiai folyamatnak. A melegvizű tengerektől elzárt Oroszország elemi érdeke – csakúgy,mint a Szovjetunióé volt –, hogy valamilyen módon kitörjön a földrajzi bekerítettség állapotából. Ennek egyik eszköze a nagy hadiflotta fenntartása, a csapásmérő tengeralattjárók állandó járőröztetése a világ tengerein. Ebből a szempontból a moszkvai vezetésnek valószínűleg kedvezett az Arktisz felértékelődése, hiszen e barátságtalan térségből bármikor fenyegethette riválisát. Ám a haditengerészeti kötelékek fenntartásának – a Jeges-tengeren – védelmi céljai is voltak: az orosz partok mentén haladó fontos hajózóút oltalmazása, amellyel az orosz flotta egyben az ország Szibériában található stratégiai potenciálját is védte, hiszen e hajóút nélkül az sem ért semmit. Ennek ellenére mégsem mondhatjuk azt, hogy a szovjet-orosz törekvések az Arktiszon csakis nagyhatalmi célokat szolgáltak. Sokkal inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy a nagyhatalmi célkitűzések megvalósítása mellett a tudományos megismerés terén is eredménnyel jártak, a Föld utolsó fehér foltjai az Arktisz térségére is kiterjedő politikai, katonai szembenállás eredményeként tűntek el. A Kurszk és a hozzá hasonló tengeralattjárók útjai nagyban segítették a Jeges-tenger medencéjének megismerését. E katonai, hatalmi érdekekkel szorosan összefonódó tudománytörténeti folyamat tragikus állomása az orosz tengerészek balesete, amely a folyamatot megállítani nyilván nem tudja. Az orosz érdekek a melegtengerekre való kijutásra továbbra is megmaradnak, a megkisebbedett birodalom továbbra is a földrajzi bekerítettség állapotában van, a szibériai folyók még mindig északra tartanak, a Jeges-tenger túlpartján pedig továbbra is ott van a nagy rivális és annak szövetségesei.