Magyarország településföldrajza III.

Az előadások a következő témára: "Magyarország településföldrajza III."— Előadás másolata:

1 Magyarország településföldrajza III.
A magyar várostípusok és a városok morfológiája

2 A magyar városok csoportosításáról
A városokat többféle szempont alapján lehet csoportokba sorolni: dinamika (pl. népességnövekedés); foglalkozási, gazdasági szerkezet; fejlettség, versenyképesség; településkép. Nehéz olyan „komplex” városi tipizálást kialakítani, amely valamennyi szempontot figyelembe veszi. Beluszky Pál tipizálása a hierarchikus helyzetből indul ki: Az eltérő múltú, településképű városok között az elmúlt másfél évszázadban hierarchiaszintenként jellegzetes homogenizálódás játszódott le. Ez az épített környezetre is igaz (pl. lakótelep-építések). Csupán néhány hierarchia-független várostípus mutatható ki. Néhány, korábban markáns tényező elvesztette jelentőségét (pl. az általános tercierizálódás következtében a foglalkozási szerkezet: az agrárvárosok – ipari városok tagoltság elhalványodott).

3 A regionális központok
Az öt regionális központ eltérő városi gyökerekkel rendelkezik, de nagyvárosi múltjuk általában csekély. Lakosságszámuk 100–200 ezer fő közötti, európai léptékkel mérve középvárosok. A XX. század elején csak Debrecen és Szeged népessége közelítette, illetve haladta meg a 100 ezer főt; Pécs, Miskolc és Győr nagyjából 50 ezer fős népességgel rendelkezett. Regionális szerepkörük az I. világháborút követően erősödött meg (versenytársak kiesése, intézmények áthelyezése a határon túlra került városokból). A szocializmus alatt közel megduplázták népességüket, de a megyeközpontok növekedése gyorsabb volt – nem épült ki regionális szintű igazgatás. Nemzetközi kapcsolatrendszerük korábban sem volt, és ma is gyenge. A rendszerváltás után méretüknél fogva is előnyös helyzetbe kerületek (a piaci szerveződési intézmények letelepedésénél is). Valódi régiószékhelyekké válhatnak-e?

4 A regionális központok
Debrecen (L: 206 e. fő) Mezővárosként tett szert városi funkciókra (1683 óta sz.k.v.). Tájhatárra települt város (Nyírség – Hajdúság – Berettyó-Körös-vidék), a török hódoltság idején növelte nagyra határát. Három ország ütközőzónájában, (református) egyházi funkciói is alakították regionális szerepkörét. A XVII-XVIII. században a mai országterület legnépesebb városa és legnagyobb kézműipari központja – a XIX. században inkább stagnált (Nagyvárad versenye). Regionális funkciói a XX. század első felében erősödtek meg. A II. világháború után erőteljesen iparosodott (1984-ben 35 e. ipari kereső) Az 1970-es évektől felgyorsult lakásépítés, népességgyarapodás stb. A rendszerváltáskor ipara összezsugorodott, de városi funkció kevéssé fogyatkoztak. Nagyvárosi karakterű központja kis területű Kiterjedt kisvárosi, zártsorú lakóövezet; nagy területű kertségek, az egykori városperemen lakótelepek; az egyetem környékének sajátos városrésze (Nagyerdő, villanegyed stb.)

5 A regionális központok
Szeged (L: 165 e. fő) Agrárvárosként indult növekedésnek, de már Mohács előtt sz.k.v. A török hódoltság idején stagnál-pusztul, de városhatárát növeli. A XIX. századi agrárkonjunktúrában kedvező fekvését is kamatoztatja (folyami kikötő és átrakóhely, vasúti csomópont). A XX. század elején az ország legnépesebb vidéki városa, pezsgő élettel – adminisztratív funkciók nélkül és Temesvár, Arad erős gazdasági versenyében. A két világháború között erős állami fejlesztés (egyetem, katolikus püspökség átköltözetése, reprezentatív építkezések). A II. világháború után az iparosítás első hullámából kimaradt (jugoszláv határ közelsége stb.) Az 1960-es évektől lassú, kiegyensúlyozott fejlődés. A rendszerváltás óta elsősorban városi funkciói táplálják, egyetemi központ stb. Tervezett nagyvárosi karaktere az 1879-es árvíz után alakul ki Körutas – sugárutas szerkezet, mezővárosias karakterű egykori külvárosokkal.

6 A regionális központok
Pécs (L: 155 e. fő) Jelentős középkori város (püspöki és megyeszékhely, középkori egyetem – 1367) A török hódoltság idején lényegében elpusztul. A XVIII. században bortermelő város, 1780-tól sz.k.v., a Dél-Dunántúl egyetlen igazi városi centruma, a Dunántúl legnépesebb települése, kereskedő-kézműves városa (német betelepüléssel) A XIX. században forgalmi helyzete kedvezőtlenebbé vált (vasúti pozíciója csekély), de a század végén erősen iparosodott (feketekőszén) A II. világháború után ipari várossá vált (szén- és uránbányászat, nehézipari üzemek) A szocializmus alatt jelentős népességnövekedés, ipari beruházások, lakásépítés (Uránváros: Magyarország legnagyobb vidéki lakótelepe) A rendszerváltás válságba sodorta (ipara leépült) – talpra állása vontatott (kedvezőtlen közlekedési helyzet) Egyetemi, oktatási pozícióit erősíti Kiterjedt történelmi belvárosa és külvárosai mellett nagy lakótelepek Bányászkolóniák és egykori ipari falvak a városhoz tapadva

7 A regionális központok
Miskolc (L: 173 e. fő) A XIX. századig elsősorban kereskedőváros (hegyaljai bor), megyeszékhely. A század végétől erőteljes iparosodás (barnakőszén, vízi energia). Ipari elővárosa, Diósgyőr rohamtempóban növekszik. Trianon után Kassa versenyétől megszabadulva építi ki regionális funkcióit. A II. világháború után kiemelten fejlesztett nehézipari központ (szénbányászat, vaskohászat, acélgyártás) Jelentős népességnövekedés: 1950: 110 e. fő → 1980: 202 e. fő Városi intézményei is bővültek (bányászati, nehézipari egyetem) De: ennek ellenére nagyvárosi funkciói (és regionális hatóköre) hiányos maradt (pl. az egészségügyben), elsősorban gyárváros – munkásváros volt A rendszerváltás az iparát ellehetetlenítette – máig nem talált magára Lakossága az elmúlt évtizedekben 30 ezer fővel (15%-kal) csökkent Ipari keresők: 1982: fő → 2001: fő Városközpontja kicsi, városképe vegyes Az ipari üzemek, barnamezők rányomják képüket a városra

8 A regionális központok
Győr (L: 127 e. fő) A középkorban püspöki és megyeszékhely, sz.k.v. A koraújkorban a Kisalföld egyik kereskedelmi központja, a XIX. században az ország egyik legjelentősebb gabonakereskedő-városa Kereskedelmi jelentőségének a vasúti szállítás kiépülése és Pest versenye vetett véget, a XIX. század végétől erőteljesen iparosodott Nem volt markáns regionális központ - erős vetélytársak: Sopron, Szombathely A II. világháború után mint iparvárost fejlesztették (Sopronnal, Szombathellyel ellentétben) Gépgyártás, textilipar, élelmiszeripar A szocializmus alatt is jelentős népességnövekedés Regionális szerepköre viszont hiányos maradt (nem volt egyetem stb.) A rendszerváltás egyik igazi nyertese Közlekedési helyzete, fekvése újra felértékelődött Ipara rövid válság után megújult, jelentős külföldi befektetésekkel (ipari munkahelyek száma: ezer körül) Városközpontja egységes; barokk, XIX. századi arculat Történelmi külvárosai megújulás előtt

9 A megyeközpontok A szocialista korszakban formálódtak karakteres, egyveretű csoporttá Az állami intézményhálózat uniformizált letelepítése, hasonló foglalkozási szerkezet, arculat-formálás stb. Viharos népességnövekedés: 1950 és 1990 között bőven megduplázták népességüket Veszprém – 1950: 21 e. fő → 1990: 63 e. fő; Zalaegerszeg – 1950: 22 e. fő → 1990: 61 e. fő; Nyíregyháza – 1950: 56 e. fő → 1990: 113 e. fő; Bár a csoporton belüli differenciáltság a rendszerváltozás óta felerősödött, de egységes jegyeiket máig őrzik. Régi, tradicionális városi vonásokkal rendelkező megyeközpontok Középkori eredetű (gyakran püspöki székhellyel bíró) városok Székesfehérvár (L: 102 e. fő), a csoport városi funkciókban leggazdagabb tagja, a szocializmus korában és ma is erős ipari karakterrel Eger (56 e. fő), Veszprém (59 e. fő) Sopron (57 e. fő) – nem megyeszékhely, de városi funkciói a megyeközpontok közé helyezik

10 A megyeközpontok A középvárosok
A dualizmuskori városi fejlődés „termékei” Szombathely (L: 79 e. fő), Kaposvár (L: 67 e. fő), Szolnok (L: 76 e. fő), Zalaegerszeg (L.: 60 e. fő), Szekszárd (L: 35 e. fő), Nyíregyháza (L: 119 e. fő) Sajátos helyzetben Kecskemét (L: 111 e. fő) „Gyenge” megyeszékhelyek Békéscsaba (L: 64 e. fő), Tatabánya (L: 72 e. fő), Salgótarján (L: 40 e. fő) A középvárosok „Süllyedő” várostípus A csoport tagjai közt több funkcióját vesztett egykori megyeszékhely (Esztergom, Gyula, Baja stb.) Külön csoportot alkotnak az alföldi középvárosok (Hódmezővásárhely, Orosháza, Cegléd, Szentes, Kiskunhalas) Ezektől is elkülönülnek a szabolcsi, szatmári középvárosok: Mátészalka és Kisvárda

11 Hierarchia-független várostípusok
Egykori alföldi mezővárosok Alföldi mezővárosok minden hierarchiaszinten megtalálhatóak, de elkülönülő csoportot alkotnak: Bár a mezőgazdasági keresők aránya lecsökkent (1950-ben még általában 50% fölött), de a városok között relatíve magas (8-10%). A jellegzetes földszintes beépítés ma is uralkodó. A ki- és beingázók aránya egyaránt alacsony. Minden hierarchiaszinten a csoport átlagát meghaladó lakosságszám. Üdülővárosok Középvárosok – kisvárosok – városi funkció nélküli városok Uralkodó idegenforgalmi szerepkör, kiegészítő (vagy szezonális) városi funkciókkal. Sajátos, telepszerű beépítés – elszakadva az anyatelepüléstől, vagy átformálva azt A Balaton-parton (elsősorban a déli parton) összefüggő városias övezet Általában alacsonyabb lakosság és öregedő korösszetétel.

12 Hierarchia-független várostípusok
Szocialista iparvárosok Az egész csoportra jellemző hasonló vonások Az ipari termelés dominanciája, az ipari keresők magas aránya. A városi tradíciók hiánya vagy jelentéktelensége. A városok keletkezésének azonos körülményei (hasonló településkép). Sajátos társadalmi szerkezet és sajátos demográfiai vonások. Minden egykori szocialista országban (de Nyugat-Európában is) létesültek tervezett városok. Ipari és bányászfalvakból kifejlődött iparvárosok (általában a dualizmus korára visszanyúló bányászattal) Ózd, Kazincbarcika, Komló, Várpalota, Ajka, Oroszlány, Bátonyterenye (szénbányászat) Az átalakult egykori iparvárosok közül: Salgótarján, Tatabánya Egyetlen telepítő aktussal (egy nagyüzem mellett) létrehozott városok Dunaújváros (vas- és acélmű), Tiszaújváros (vegyi kombinát, erőmű), Százhalombatta (kőolaj-finomító, erőmű) Martfű (cipőgyár) A korábbi „falutól” függetlenül, attól térben elkülönülve.

13 Hierarchia-független várostípusok
Szocialista iparvárosok Tervezett városi arculatuk ideologikus megfontolásokról is árulkodik Kis méretű lakások, tervezett közösségi terek Dunaújváros: lakóegységek közös étkezővel stb. Gyors népességnövekedés a szocializmus alatt, a rendszerváltás óta csökkenés: Dunaújváros 1950: 4 e. fő → 1980: 60 e. fő → 2008: 51 e. fő Ózd 1950: 29 e. fő → 1980: 47 e. fő → 2008: 39 e. fő Bátonyterenye 1950: 9 e. fő → 1980: 15 e. fő → 2008: 14 e. fő Oroszlány 1950: 4 e. fő → 1980: 21 e. fő → 2008: 20 e. fő A rendszerváltozás utáni elágazó pályájukat meghatározta: Gazdaságuk szerkezetének diverzifikáltsága (az egyetlen nagyüzemre „épülő” városok rossz helyzetben) Az ágazatokat ért eltérő gazdasági hatások Szénbányászat, kohászat: recesszió (Komló, Ózd, Bátonyterenye) Vegyipar: stabil, sőt dinamikus (Kazincbarcika, Tiszaújváros)

14 Hierarchia-független várostípusok
Szocialista iparvárosok Ipari keresőik száma gyakran harmadára-negyedére csökkent Ajka 1984: fő → 2001: fő Komló 1984: fő → 2001: fő Nagytérségi helyzetük, fekvésük (közlekedési elérhetőségük) Ajka, Várpalota vs. Ózd, Bátonyterenye Városhálózati pozíciójuk A telepítéskor általában nem vettek figyelembe városhálózati szempontokat Elsősorban azok építettek ki erős pozíciót, amelyeket városhiányos területre telepítettek (Dunaújváros), vagy kiszorították közeli vetélytársukat (Ajka  Devecser, Kazincbarcika  Edelény, Tiszaújváros  Mezőcsát), de a közeli nagyobb városok árnyékában (Komló, Oroszlány) nehezen épültek ki a városi szerpköreik Néhány szocialista iparváros középvárosi szintig jutott Dunaújváros (L: 51 e. fő), Kazincbarcika: (L: 31 e. fő), Ajka: (L: 31 e. fő) Többségük hierarchikus pozíciója romlott

15 Hierarchia-független várostípusok
Agglomerációs városok Közös jellemzőik: hierarchikus szintjükhöz képest magas lélekszám Érd (L: 63 e. fő) funkcióit tekintve kisváros vegyes eredetű lakosság, gyenge identitás és kohézió A szocializmus alatt: alacsony infrastrukturális színvonal Kertvárosias településkép (központ-nélküliség) A középvárosi szintet is csak néhány éri el: Gödöllő (L: 32 e. fő), Szentendre (L: 25 e. fő)