Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Tst Tánciskola: Alapítója Vezető tánctanára Csapattárs Lelki segélyszolgálata.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Tst Tánciskola: Alapítója Vezető tánctanára Csapattárs Lelki segélyszolgálata."— Előadás másolata:

1 A Tst Tánciskola: Alapítója Vezető tánctanára Csapattárs Lelki segélyszolgálata

2 12 éves korában kezdett el táncolni Tanára a legutolsó sorba állította : „semmi tehetséged nincs” Ezt hallván felállt,úgy döntött megmutatja, hogy ő igen is megtudja tanulni

3 Első tánciskolájában hátba támadták – egyetlen egy kis tanítványa volt mellette Ez hatalmas mélypont az életében A család és a tanonca volt,aki segített neki a gödörből kijönni

4 Meg egy jó erős akarat is kellett mindehhez 17 évesen már táncot oktatott Pár év után megalapította az első tánciskoláját

5 Kitartó Elszánt Talpraesett

6 Odaadó Segítőkész Melegszívű Figyelmes

7 Úgy gondolja,hogy Istennek mindenkivel van egy terve A neki szánt élet a tánc körül forog Szerencsére az álmai mellett kiáll a családja és egyaránt a barátai is

8 Számos magyar és nemzetközi versenyen részt vettek a tánc iskolával A versenyeken számos dobogós helyezetett értek el Ezen kívül a magyar bajnokságon kétszer ért el első helyezést

9 FISAF International Hip Hop Unite Championships-on 2014- ben sikeresen bejutottak a közép döntőig,ahol 11. helyezést értek el a gyermek formációban

10


Letölteni ppt "A Tst Tánciskola: Alapítója Vezető tánctanára Csapattárs Lelki segélyszolgálata."

Hasonló előadás


Google Hirdetések