Készítette: Szalay Zoltán

Az előadások a következő témára: "Készítette: Szalay Zoltán"— Előadás másolata:

1 Készítette: Szalay Zoltán
Frankok Készítette: Szalay Zoltán

2

3 Csaták

4 Páviai csata háttere Nagy Károly 768-ban foglalta el a Frank Birodalom trónját, öccsével Karlomannal együtt. Ezidőtájt nem csak a két fivér közt feszült ellentét, de Desiderius lombard király és a pápaság között is. 772-ben I. Adorján pápa kiűzte az összes lombardot a pápai székhelyről. Válaszként Desiderius lerohanta a Pápai Államot és elfoglalta Otriculumot és másnap Róma ellen vonult. Adorján Nagy Károly segítségét kérte. Károly szövetséget kötött a lombardokkal, amit azzal pecsételt meg, hogy elvette Desiderius egyik lányát, akit valószínűleg Gerpergának hívtak. Karlomann 771-es halála után Desiderius rejtette el annak feleségét, saját lányát, Gerbergát és gyermekeit Károly elől. Károly felbontotta a házasságát Gerpergával és hazaküldte őt apja udvarába, Páviába. A frank-lombard szövetség felbomlott. Így már semmi nem tartotta vissza a lombardokat hogy ismét Róma ellen vonuljanak. Válaszul Károly 773 nyarán sereget gyűjtött és megindult Itália felé.

5 Páviai csata Károly seregeinek mérete ismeretlen. A frank csapatok két részre oszlottak, az egyik felét maga a király vezette, a másikat pedig átadta nagybátyjának, Bernárdnak. Így vonultak át az Alpokon. Károly a Susa völgyön és a Moun Cenisnél kelt át, Bernárd pedig a Nagy Szent Bernát szorosnál. A hegyek lábánál Károly találkozott Desiderius előörseivel, de a felderítők találtak egy elkerülő utat. Ez lehetővé tette, hogy a frankok hátba támadják a védőket és Bernárd seregei megközelíthessék őket keletről. A lombardok meghátráltak Pávia elődjébe. A frank csapatok szeptemberben érték el Páviát. A teljes frank sereg odaérve körbevette a lombard fővárost, de nem kezdtek hozzá az ostromhoz. A védők is elkéstek a készületekkel. A városban nem volt elég élelem és a környező területek mind frank kézben voltak. Desiderius Páviában maradt. Ám fia, Adelchis, elmenekült a jobban megerősített Veronába. Károly elküldött néhány kisebb csapatot Verona ostromára. Adelchis feladta a várost és Konstantinápolyba menekült. Károly 774 elején megszállta az összes területet Pávia körül és húsvétkor meglátogatta a pápát Rómában. Egy lombard herceg vagy gróf sem próbálkozott kitöréssel és Desiderius sem tett kísérletet ellentámadásra. Az ostrom tizedik havában éhínség tört ki Páviában. Desiderius érzékelve a helyzet súlyát megnyitotta a város kapuit Károly előtt és feladta a területeit júniusban. Ezután nagy károly felvette a lombard-király címet is

6 Pozsonyi csata előzményei
Frank Birodalom 899-ben meghalt a magyarok korábbi szövetségese, Arnulf keleti frank király és a magyarok hamarosan Berengár itáliai király szövetségesei lettek. A Keleti Frank Királyságban Arnulf fia, Gyermek Lajos uralkodott, aki helyett valójában Hatto mainzi érsek kormányozta a birodalmat. A birodalom magyarokkal határos részén, a Bajor Hercegségben Liutpold bajor herceg kormányzott. Pannónia A honfoglalás keretében a Kárpát-medencében tartózkodó magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, amelyet korábban, a római kortól kezdődően Pannóniának neveztek. Ez a támadás Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek visszavonulásra késztették a magyar hadat. Az új határt a Fischa folyó jelölte ki. Déli irányban elfoglalták a Bánság, Bácska, a Temesköz és a Szerémség területét, 906-ra a Dráva–Száva közét is. Morávia Északon 902–906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva Fejedelemséget és Moráviát elszakították a Keleti Frank Királyságtól.

7 Pozsonyi csata Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli nekrológiumok valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben. A bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf. A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig.

8 Pozsonyi csata következményei
A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád nagyfejedelem halálával kapcsolatban két, forrásokkal nem megalapozott találgatás létezik. Az egyik, hogy Árpád és 3 idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre

9 Merseburgi csata A merseburgi csatát Merseburg mellett vívták, 933. március 15-én. Az osztrák-német oldalon I. Madarász Henrik ellen Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei álltak fel. A portyázó magyarok vereséget szenvedtek. A csata leírásakor említi Liutprand cremonai püspök, hogy a pogány magyarok „huj, huj” csatakiáltással vetették rá magukat a „Kyrie eleison” (Uram, irgalmazz) fohászát éneklő németekre. De a németek vezetője nagy taktikai érettségről tett tanúbizonyságot az összecsapás előtti utolsó eligazítás során: Henrik király a csata megkezdése előtt a következő bölcs és üdvös tanácsot adta: „Amikor elkezditek a harcot, senki ne próbálja előzni a bajtársát, … , hanem egyik oldalról a pajzsoktól védve a pajzsokon fogjátok fel az első nyíllövéseket, azután … rohanjatok rájuk, hogy másodszor ne tudják kilőni rátok a nyilaikat mindaddig, amíg nem érzik a fegyvereitek által ütött sebeiket”. Ez az ütközet volt, mely feketén-fehéren bebizonyította, hogy a magyarokkal szemben is fel lehet venni a siker reményében a harcot.

10 Augsburgi csata előzményei
A nyugati kalandozások végét az Augsburg melletti Lech-mezőn történt összecsapás jelentette. 950: 907 óta első eset, hogy ellenséges hadsereg lép magyar területre. I. Henrik bajor herceg nagy zsákmánnyal és foglyokkal tér vissza Bajorországba. 951: Hadjárat Aquitániába. A magyarok a német területet elkerülve, Észak-Itálián keresztül vonultak fel, de itt időközben Ottó megszerezte a hatalmat. A visszatérő magyarok súlyos vereséget szenvedtek. 953: Lázadás tört ki Ottó német király uralma ellen. A lázadók élén fia, Liudolf és veje Vörös Konrád, Lotaringia hercege állt. 954: A hercegek a magyaroktól kértek katonai segítséget. A magyarok nem ütköztek meg Nagy Ottó seregeivel, hanem március 1-jén a Rajnán átkelve Vörös Konrád ellenfeleit (Bruno kölni érsek, Ragenarius gróf) támadták meg. Ennek során előbb a mai Belgium területén portyáztak. Az ellenfelek nem vállalták a nyílt összecsapást, a magyarok viszont nem használhatták íjaikat az eső miatt. Április 6-án Cambrai külvárosát gyújtották fel, a várfalakkal nem boldogultak. A védők elfogták Bulcsú vigyázatlan testvérét és lefejezték. A magyarok megpróbálták a fejét visszaszerezni, de a védők nem adták, erre a magyarok összes foglyukat megölték. Ezután Laon, Reims, Chalons és Metz vidékén portyáztak, Burgundiát is feldúlták, majd Itálián keresztül hazatértek. Ez volt az utolsó nagy sikeres nyugati hadjárat.

11 Augsburgi csata A Bajorországban portyázó magyarok végigdúlták a vidéket, majd Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. A harmadik napra virradóra tudomásukra jutott, hogy I. Ottó német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. Erre a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. A németek a felderítés miatt abban a hitben voltak, hogy ellenségeik a Lech-folyó túlsó partján vannak, ám a magyarok titokban a teljes seregükkel átkeltek a folyón, és a németek hátába kerültek. Rögtön lerohanták azok hátvédjét, és elrabolták a málhákat. A hír hallatán I. Ottó csatába küldte Vörös Konrád herceget egy erős lovas csa- pattal. A magya- rok kénytelenek voltak kiállni a kézitusára, amely a nehézfegyver- zetű lovagoknak kedvezett. A né- meteket is súlyos veszteségek ér- ték (maga Kon- rád herceg is el- esett), ám a kö- zelharcban mégis a magyarok ma- radtak alul. Az utóbbiak, hogy elkerüljék a pusz- tulást, elmenekül- tek

12 Augsburgi csata következményei
A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőiket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Nagy Ottó kivégeztette. Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata. Kapcsolódó mondák: Lehel kürtje, gyászmagyarok. 957: Bíborbanszületett Konstantin bizánci szászár az augsburgi csata hatására a még érvényes ötéves békeszeződés ellenére beszüntette az adófizetést a magyaroknak. 958: A magyarok hadjáratot indítottak Bizánc ellen és április 11-én a város falai alatt álltak Apor vezetésével. Ennek a hadjáratnak az emlékét őrizhette meg a Botond-monda. Eszerint a hadjárat sikertelen volt. A pontos történteket Theophanész 963-ban készült világkrónikája mondja el, miszerint a Thrákiát végigrabló, Bizáncig száguldó magyarokat egy éjjel a táborukra törve támadta meg egy bizánci sereg, szétverte és a zsákmányuktól megfosztotta őket.

13 Hadvezérek

14 I. Nagy Károly Kis Pippin fia, frank király 768-tól
magas, tisztelet parancsoló megjelenésű és világos hajú férfi volt aránytalanul vastag nyakkal Nagy Károly mindig hagyományosnem kirívóan arisztokratikus frank ruhákat viselt Nagy Károly anyanyelve még ma is viták tárgyát képezi Élete:- közös uralkodás Karlmannal - Lombardia megszállása - Szász hadjárat - Spanyol hadjárat - Avar hadjárat - Császár

15 Katonák

16 A frankok továbbra is többségében gyalogos sereget állítottak ki, a sereg elit harcosai, a comitatus-ok lovon érkeztek a csatába, de gyalogosan harcoltak. Ennek két előnye is volt: az általában nehéz fémpáncéllal felszerelt katonák kevésbé merültek ki a csata előtti menetelésben, illetve könnyebben tudtak reagálni az ellenség váratlan manővereire. Ez utóbbi igen jelentős tényező lett, amint a 7. század során egyre gyakoribbak lettek a muzulmán betörések a Frank Birodalom területén. Martell Károly serege is lovon érkezett a Poitiers-i csatába 732-ben, de a csatát már gyalogosan vívták meg. Ez a harcmodor viszont nem tette lehetővé szoros csatarend kialakítását. A 8. szd-tól kezdve a Karolingok alatt a Frank Birodalom már hódító hadjáratokat vezetett és ezzel együtt egyre több frank katona kapott lóra, hogy a császárt a hadjáratokra elkísérje, sokszor még a csatában is a lóról harcolva. A jól felszerelt, páncélozott frank lovasság tette lehetővé Nagy Károly hódításait és a frankok uralmának kiterjesztését, szolgálataikért cserébe a császártól földbirtokokat kaptak. A Karoling dinasztia bukása és a birodalom felbomlását követő zűrzavarban ezek az adományok tették lehetővé a földbirtokos lovagi rend kialakulását. A lovag megnevezést a 12. szd-tól kezdve szinte kizárólag lovas katonára értették. A páncélozott, karddal, pajzzsal és lándzsával felszerelt, lóhátról harcoló lovagok azután egészen a 14. szd-ig az európai hadviselés meghatározó szereplői lettek. A páncélzat és a fegyverzet beszerzésének és fenntartásának költségei miatt csak a leggazdagabb nemesurak engedhették meg, hogy lovagként harcoljanak

17 Harcmodoruk az egyenes vonalban felállított lovagok mindent elsöprő rohamán alapult, a csata közben nem nagyon volt lehetőség az egyes lovagok irányítására. Miután a lovagok áttörték az ellenség vonalát, a tartalékban felállított könnyűfegyverzetű lovasok vagy gyalogos katonák felszámolták az ellenség ellenállását, foglyul ejtették a lovukról leesett és emiatt mozgásképtelen lovagokat és megkezdték az ellenséges sereg üldözését. A csata közben nemritkán került sor az egymással szemben álló lovagok párbajára. A nehézlovassági rohamnak a 14. századtól kezdve egyre sikeresebben álltak ellen a szoros, zárt alakzatban felállított, pikával vagy buzogánnyal felszerelt gyalogosok, illetve a páncélt átütő hosszúíjjal felszerelt angol íjászok (modern angol történelemírás már nem így látja). A kor főszereplői, a francia lovagok sorozatos vereségeket szenvedtek, mint például a Crécy-i, bannockburni, laupeni vagy az Aranysarkantyús csatában. A Százéves háború alatt az angolok leszállították lovaikról a lovagokat és az íjászok előtt állították fel őket, feladatuk a halálos nyílzáporon áttörő francia lovagok megállítása volt. A franciák is kénytelenek voltak követni példájukat, és 1350 – 1430 között szintén gyalogosan harcoltak. A százéves háború vége felé, ahogy egyre inkább az angolok fölé kerekedtek, a francia lovagok ismét visszatértek a lovas harcmodorhoz és a Formigny-i csata kimenetelét már a francia lovagok rohama döntötte el. A százéves háborúk során kezdődött el az a folyamat, hogy a lovagok egyre inkább professzionális, zsoldos harcosokká váltak. Később az itáliai háborúk alatt (1494 és 1559 között) a franciák leginkább zsoldos lovagokkal harcoltak és ehhez a harcmodorhoz alkalmazkodtak a szemben álló seregek is.