Hannelore Risch: Isten megvigasztal Erőt ad a gyász feldolgozásához

Az előadások a következő témára: "Hannelore Risch: Isten megvigasztal Erőt ad a gyász feldolgozásához"— Előadás másolata:

1 Hannelore Risch: Isten megvigasztal Erőt ad a gyász feldolgozásához
Szent István Társulat, 2011.

2 Könnytelen tekintettel meredek a sírban lassan süllyedő koporsóra
Könnytelen tekintettel meredek a sírban lassan süllyedő koporsóra. Most lett bizonyossággá: egyik részemet – a világon a számomra legközelebb álló embert – temették el. A tizennégy évi házasság alatt eggyé forrtunk, és most a halál kettéhasított bennünket. Belső szemeim előtt felmerül egy kép: koronájától gyökeréig tátong egy villámsújtotta fa törzse. Egyik fele a földre bukott, és a lejtőn csúszik lefelé. A másik fele még egyenesen áll, de roncs, gyászol, vérzik; a fél fa alig életképes.

3 Istenem, hogy okozhattál ekkora szenvedést a gyermekeinknek!
„Most neked kell egyszerre anyának és apának lenned!” – mondták sokan a temetés után. Nem, erre nem leszek képes. Túlterheltnek érzem magam, és nincs több erőm. Hol a segítség? „Minden gyermek Atyja, elvetted a földi apát. Ma teljes bizalommal szeretném Rád bízni a gyermekeim feletti apai felelősséget.”

4 Néha azt gondolom: „Ha sírni tudnék – ha úgy igazán kisírhatnám magam
Néha azt gondolom: „Ha sírni tudnék – ha úgy igazán kisírhatnám magam!” De mintha állandóan csak bezárt zokogást éreznék a bensőmben. Egyik nap meglátogatott William Nagenda, a férjem egyik fekete-afrikai barátja. „Azért jöttem, hogy sírni lássalak”, mondja, „az európaiak ugyanis nem tudnak úgy gyászolni, mint az afrikaiak. Jézus maga is sírt, amikor a barátja meghalt.” Nagenda tudta, hogy a sírás a gyógyuláshoz vezető első lépés. Bőséges sírás közben el tudtam neki mesélni részleteket; ő pedig türelmesen, résztvevően hallgatta. Rázott a zokogás. Gátak omlottak le, és szabadjára engedték a felgyülemlett fájdalmat. Még ha fájt is, megkönnyebbültem.

5 Épp, mikor elkezdődött a gyógyulási folyamat, és már vékony réteg fedi a sebet, jön valaki, aki meggondolatlanul felszakítja, és megint vérezni kezd. A gyászoló ember mindig kihívást jelent a környezete számára: egyesek azonnal késztetést éreznek arra, hogy jót tegyenek vele, mások önkéntelenül elutasítják, mint terhes tényezőt. A mi társadalmunkban a halál témát nagymértékben elfojtják – és ezáltal indirekt módon a gyászolóra sem figyelnek. Jóllehet sok elsősegély-tanfolyam létezik, és sokan jól tudnak a betegekkel bánni, de arról, hogy hogyan lehet a gyász-betegnek jót tenni, arról kevés embernek van fogalma. Nem lehetne tanítani és megtanulni a gyászoló felé irányuló segítségnyújtást?

6 Imádságom: Uram, nem tudok mélyre zuhanni, csak a kezedbe.
Hétfő. Gyásszal eltelve töprengek: miért ment el mindenki mellettünk? Kedd. Ha keserűség nélkül kiheverhetném ezt a csalódást! Uram, Jézus, ne hagyj el most! Légy az irgalmas szamaritánusom! Szerda. Uram, lesújt, hogy ilyen sokáig tart, míg a keserűségemet legyőzöm! Bocsáss meg! Csütörtök. Uram, semmiért nem teszel nekem szemrehányást! Ezért én sem akarok másokra haragudni. Péntek. Uram, hogy köszönjem meg neked? Segítesz nekem, hogy másokat megértsek, mivel Te is megértesz engem. Szombat. Uram, megtapasztaltam: Az erőd nagyobb, mint az én nyomorúságom. Visszaadtad az életkedvemet. Vasárnap. „Gyerekek, mi lenne, ha összecsomagolnánk a fürdőholmikat, és kirándulnánk a Steinberg-tóhoz?” Imádságom: Uram, nem tudok mélyre zuhanni, csak a kezedbe.

7 A világnak szüksége van olyan nőkre is, akik nincsenek házasságban lekötve, és mégis képesek arra, hogy asszonyi és anyai melegséget sugározzanak az élet minden területén. Az egyedülálló nőnek szabad az az ereje és ideje, amire a feleségnek a férjével való kapcsolatában van szüksége. Egy szép napon már nem a férjem özvegye leszek, hanem én magam, az özvegység ugyanis nem végállapot, hanem átmenet egy új emberi életformába, amit Isten rendelkezésemre bocsátott. Ez a legnagyobb kihívás, amit eddig kaptam, ugyanakkor a cél felé vivő érési folyamatot is jelenti számomra.

8 Hannelore Risch: Isten megvigasztal
Erőt ad a gyász feldolgozásához Az özvegy lelkészné nagyon jól rámutat korunk egyik nagy hiányosságára: nem tudunk bánni a gyászolókkal – de sokszor még saját gyászunkat sem tudjuk feldolgozni. Ez a kis könyvecske nagyszerűen bemutatja, hogyan tudott ez az asszony Isten segítségével új hitet építeni magának, és a teljes kétségbeesésből és reménytelenségből elindulva új életet kezdeni. Példa és útmutatás számunkra ez a könyv: akár gyászunk van, akár a környezetünkben vesztette el szerettét valaki, akár pedig a munkánk során találkozunk gyászolóval. Ha felkeltette érdeklődésedet ez a kötet, várunk szeretettel könyvtárunkban! A könyvajánlót készítette: Nagy Péterné Korándi Márta