Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

VERITAS INTÉZET DR. BERTALAN PÉTER

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "VERITAS INTÉZET DR. BERTALAN PÉTER"— Előadás másolata:

1 VERITAS INTÉZET DR. BERTALAN PÉTER
PROVIDA MATER A társadalmi kapcsolatok rejtett értéke

2 ALKALMAZKODÓ VATIKÁN A pápai társadalmi enciklikák hosszú sora (az 1891-ben megjelent Rerum Novarummal kezdődően, II. János Pál Centesimus Annus kezdetű enciklikájáig) bizonyítja, hogy a katolikus világegyház rugalmasan alkalmazkodott a változó időkhöz.

3 Útmutatást kellett adni az egyházak vezetőinek, papjainak, híveinek a követendő maga-tartáshoz, meg kellett határozni azokat az erkölcsi normákat, amelyek az új körülmények között még elfogadhatóak a Szentszék számára.

4 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
A levéltár dokumentumainak feltárása segíti az egyházak történetének, a Rákosi- és a Kádár-korszak egyházpolitikájának megis-merését.

5 A memoárirodalom és a Történeti Levéltár forrásainak egybevetése alapján megállapítható, hogy időben és térben közel egymáshoz a katolikus egyházban egyszerre bontakoztak ki a pártállammal szembeni ellenállási mozgalmak.

6 XII. PIUS PROVIDA MATER KEZDETŰ APOSTOLI KONSTITÚCIÓJA
án megszületett egy olyan történelmi dokumentum (Provida Mater = ”Gondoskodó Anya”), amelynek létrejötte sajátosan érdekes. A közvélemény ugyanis nem ismeri meg, nem kap nyilvánosságot.

7 Közép-Kelet-Európában az „alámerülő” egyház
Ugyanakkor a katolikus egyház történetében meghatározó szerepe lesz a második világháborút kö-vető évtizedekben: Közép-Kelet-Európában az „alámerülő” egyház apostoli konstitúciójává válik.

8 A konstitúció célja: Ott ahol a szerzetesrendek törvényesen nem működhetnek, olyan világiakból szervezzenek illegális rendet, akik szabályos szerzetesi fogadalmat tesznek – engedelmességi, tisztasági, szegény-ségi –, de a szerzetesi együttélés rájuk nézve nem kötelező.

9 INSTITUTUM SAECULARE A magyar fordítás elé írt előszó rávilágít a pápai szándékra: „Legújabban még nagyobb szabadságot enged – a konstitúció - a híveknek. Megvalósítható a keresztény tökéletesség a világban is közös élet és fogadalom nélkül is. Így keletkeznek az ún. institutum saeculare-k /= világi intézmények/.

10 ... Ez az intézkedés tehát történelmi dokumentum az Egyház életében, mert a keresztény tökéletesség megszerzésének új, modern formáját ismeri el ún. „institutum saecularéban”, amelyet szorosan a régi szerzetesrendek és kongregációk mellé állít.”

11 ELLENÁLLÁSI VONALAK AZ „ALÁMERÜLŐ” KATOLIKUS EGYHÁZBAN
1.A Provida-csoport, amely a Provida Mater kezdetű konstitúcióról kapta a nevét. 2.A „kizártak” csoportja a Központi Papnevelő Szemináriumból kizárt kispapok illegális szervezkedése volt az 1950-es évek végén és a ‘60-as években.

12 3.A Bulányi-féle úgynevezett bázis-közösségek csoportja, amelynek vezetője Bulányi György piarista szerzetes 4.A regnumosok mozgalma még 1945 előtt meginduló vallásos ifjúsági szervezet. A dokumentumok alapján bizonyítható, hogy erre is felfigyelt a politikai elhárítás.

13 XII. Pius e küzdelemben úgy fogalmazta meg a konstitúciót, hogy a diktatúráknak ne adjon ürügyet az egyház elleni fellépésre, csak irányt mutasson, javaslatot adjon. Az egyházi vezetők, a papság feladata, hogy élni tudjon a felkínált lehetőséggel. Ez az „üzenek, de nem parancsolok” óvatos módszere.

14 A Provida Mater kezdetű konstitúció jelentőségét az adja, hogy egyszerre zár le egy folyamatot és nyit új korszakot. Lezárja a karizmatikus egyházi kisközösségek - Fokolare, taezie-i közösség, verbiták, Mária iskolatestvérek – megalakítását, s utat nyit Közép-Kelet-Európában új kisközösségek megalapításához.

15 A Szentszék tehát felkészült az öt követő közép-kelet-európai rendszerváltásra. Ennek egyik lecsapódása a karizmatikus kis-közösségek szerveződése. A Provida Mater kezdetű konstitúció és a kibontakozó katolikus ellenállási mozgalmak, valamint az ellenálló egyház történetének feltárása további kutatásokat követel.

16 A kutatási téma hasznosíthatósága
A téma multi- és interdiszciplinális jellegű Az állambiztonság és egyházak kapcsolatában nem a személyek (ügynökvadászat), hanem a struktúrák mozgásai érdekesek Az állambiztonság és az egyházak dinamikus rendszerként viselkednek, modellezni lehet őket (rendszer- és gráfelmélet)

17 Köszönöm figyelmüket


Letölteni ppt "VERITAS INTÉZET DR. BERTALAN PÉTER"

Hasonló előadás


Google Hirdetések