Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az önkormányzati gazdálkodás egyéb bevételei

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az önkormányzati gazdálkodás egyéb bevételei"— Előadás másolata:

1 Az önkormányzati gazdálkodás egyéb bevételei
dr. Jeney László egyetemi docens Település-gazdaságtan I. alapszakok (BSc/BA) 2018/2019, I. félév BCE Geo Intézet

2 2. Átengedett központi adók
Adójellegű bevételek, de nem az önkormányzatok saját forrásai között szerepelnek Nagyságukra a helyi kormányzatnak nincs hatása Az átengedés mértékét az Országgyűlés által elfogadott központi adótörvények határozzák meg Az átengedés célja: Önkormányzatok anyagi lehetőségének a helyi jövedelmekkel való összekapcsolása Központi és önkormányzati költségvetés/ek/ arányos alakulásának biztosítása 2

3 Állami támogatás versus átengedett adók
Központi adók egy részének önkormányzatok részére történő átengedése Átengedés mértékének növelése, csökkentése makroszinten nem jelent az önkormányzatoknak több vagy kevesebb forrást, csak az egyes önkormányzatok közötti eltérő allokációt Valójában az állami hozzájárulás is a központi adók (újra)elosztása, de nem a képződés helye szerint, hanem a feladatokat jobban kifejező más mutatók alapján Keletkezés helye szerinti elszámolás  állami támogatás mértékének csökkenése nemzetgazdasági szinten  a települések közötti differenciák növekedése Elvileg bármely központi adó – keletkezés helye szerinti – részbeni vagy teljes átengedése szóba jöhet, ha Összhangban van az önkormányzatok feladataival (strukturálisan is) Adó településenkénti számbavétele, valamint eljuttatása technikailag is megoldható 3

4 Adófajták A nyugati országokban általában három adótípus ill. ezek kombinációja szerepel Vagyonadó Jövedelemadó Forgalmi, ill. fogyasztási adó Az adók szerkezete országonként jelentős differenciát mutat Helyi kormányzatok összes adóbevételén belül az egyes adófajták súlya eltér Vagyonadó: Egyesület Királyság, Írország (Kanada és Ausztrália) Jövedelemadó: skandináv országok Forgalmi adó: USA, ritkábban 4

5 Vagyonadó Ingatlanokra, általában a földre és épületekre vetik ki
Előny: Stabil, jól tervezhető bevételi forrás (ingatlanok helyben maradnak akkor is, ha a tulajdonos változik) Hátrány: Adóalap nem követi az inflációt, nem növekszik olyan gyorsan, mint a jövedelem Ingatlanok értékelése meglehetősen költséges eljárás  újraértékelésre csak ritkán, több évenként kerül sor  becsült érték többnyire jóval alacsonyabb a piaci értéknél (sok esetben ezt az adókulcs emelésével próbálják ellensúlyozni) 5

6 Jövedelemadó Pénzügyi szempontból jó bevételi forrás Előnye Hátránya
Ha az adó kivetésének módját, az adókulcs mértékét, központilag szabályozzák és a mértékére a helyi kormányzatnak nincs hatása, akkor ez az adófajta a nemzetközi gyakorlatban nem számit helyi adónak Ha a központi kormányzat az adóbevételeinek egy részét átengedi, az átengedett rész egyfajta állami támogatásnak minősül Előnye Bevétel a jövedelem emelkedésével progresszíven nő Hátránya Túlzott területi differenciálódást idéz elő Szegényebb települések: alacsony színvonalú települési szolgáltatások  gazdagok elköltöznek  önkormányzat még kevesebb bevételre tesz szert  kieső bevétel pótlására emeli az adókulcsot  újabb migráció követ Végeredmény: különböző társadalmi csoportok, rétegek területi elkülönülése (gazdag–szegény települések) 6

7 Forgalmi, ill. fogyasztási adó
Kiadásokat adóztatja meg Egyesek szerint: nagy forgalmat lebonyolító települések indokolatlanul több bevételhez jutnak, mint azok, akik esetleg erre jobban rászorulnának De: forgalmi, ill. fogyasztási adó mellett szól, hogy a vásárlás során a városi szolgáltatásokat olyanok is igénybe veszik, akik nem viselik azok terheit, mert más településben laknak 7

8 Átengedett központi adók Magyarországon
(Korábban SZJA 40 %-a) Gépjárműadó 40 %-a (korábban 100 %-a) Belföldi gépjárművek adójának mértékét – e törvény keretei között – a települési önkormányzat képviselő-testülete rendeleti úton állapítja meg Belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adóból a törvényben meghatározott alsó adótétellel számított összeg 40 %-a marad a településen Ha a képviselő-testület az alsó adótételnél magasabb mértéket állapít meg, a különbözetből származó bevétel az önkormányzatot illeti Gépjárműadó: autó teljesítménye és kora alapján Gépjárműadóhoz kapcsolódó bírságból, pótlékból és végrehajtási költségből származó bevétel 100%-a Termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni SZJA 100%-a Termőföld bérbeadásából származó adó, vagyis ennek 100 %-a azt a települést illeti meg, ahol a földterület fekszik 8

9 Állami (felsőbb szintű regionális) támogatások
Állami támogatásnak kettős funkciója Települések közötti túlzott különbségek kiegyenlítése Helyi források kiegészítése (csak részben helyinek tekinthető közszolgálati feladatok): főleg ahol amelyeknél bizonyos minimumszínvonal garantálása szükséges (pl. alapoktatás) Állami támogatások aránya az önkormányzati bevételekben Országonként nagyon eltérő képet mutat: 20–30 %-tól a 95 %-ig Nehéz meghatározni a helyes arányokat Egyesek: állami források magas aránya korlátozza a települések gazdasági önállóságát Mások: nem annyira a bevétel eredete, mint annak szabad felhasználhatósága a döntő az autonómia szempontjából 9

10 Állami támogatások Magyarországon
Önálló önkormányzati gazdálkodás feltétele: központi állami költségvetésből kapott támogatások döntő hányada Előre kiszámítható módon Helyi bevételek alakulásától függetlenül Lényegi változás a tanácsrendszerhez: állami támogatások alanyi jogon megilletik az önkormányzatokat, amennyiben a támogatásra jogosító feltételeknek megfelelnek Állami támogatások fajtái Feladat alapú, felhasználási kötöttséggel nem járó általános (normatív) állami támogatások Felhasználási kötöttséggel járó egyéb állami (cél)támogatás Egyéb pályázati úton elnyert fejlesztési támogatások (jelentős részük Európai Unióból származik) 10

11 3. Feladat alapú (normatív) állami támogatások
Általános (normatív) állami hozzájárulás közvetlenül megilleti a településeket Normatív támogatás: települések alanyi jogon, azonos elvek alapján részesülnek belőle Meghatározott feladat konkrét végrehajtását végző intézmény esetén Intézményt saját és átengedett bevételből és a normatív állami hozzájárulásokból származó egységes költségvetésből kell finanszírozni Egészségbiztosítási támogatások egészségügyi alapellátási intézmény fenntartására (Egészségbiztosítási Alapból) (korábban iskola is) Felhasználásra vonatkozó kötöttség nélkül Adott normatív hozzájárulást (pl. szociálpolitikai) tehát nem csak meghatározott célra (pl. szociális feladat) kell és lehet felhasználni Önkormányzat dönti el, hogy egy feladatot milyen módon és mekkora pénzügyi ráfordítással old meg Támogatások jogcímeit és fajlagos összegeit a mindenkori költségvetési törvényben az országgyűlés határozza meg mutatószámok alapján 11

12 4. Helyi önkormányzatok egyéb állami támogatásai
Támogatáshoz jutás általában feltételhez kötött (feladatfinanszírozás) Lehetőséget ad az állami ellenőrzésre, a helyi kormányzatok befolyásolására Címzett és céltámogatások: önkormányzati működésre és ágazati feladatokra Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Egyes köznevelési, szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési, kulturális feladatok Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok Egyes központilag kiemelt fontosságú beruházási feladat helyi végrehajtását segíti Körjegyzőség létrehozása, lakossági közműfejlesztés, települési folyékony hulladék ártalmatlanítása, helyi kisebbségi önkormányzatok működése Kiegészítő támogatások: forráshiányosság, tartósan fizetésképtelenség NGM jogköre: ÖNHIKI pályázati rendszer („önkormányzatok mentőöve”) – önhibáján kívül (ÖNHIKI) hátrányos helyzetű településeknek, de túlságosan szigorú, sok település kikerült BM jogköre: 6/3. támogatás („méltányos ÖNHIKI”): népszerű, hiány már nem tervezhető Vis maior támogatás 12

13 5. Kölcsönök Általában a tőkeigényes szolgáltatások beruházásának fedezésére használják a gyakorlatban Egy formája, ha az önkormányzat meghatározott célra kötvényt bocsát ki, amit a beruházás használói vásárolnak meg Általában a felvehető hitelek összegét, vagy összbevételhez viszonyított arányát, központilag korlátozzák annak érdekében, hogy az esetleges túlzott eladósodás ne veszélyeztesse a helyi kormányzat későbbi működőképességét Hitelek a hazai önkormányzatok esetében Mind működési, mind felhalmozási célra hitelt vehetnek fel, vagy kötvényt bocsáthatnak ki Pl. a hitelfelvétellel, kötvénykibocsátással járó évi kötelezettségvállalás mértéke azonban nem haladhatja meg a korrigált saját bevétel 70 %-át  ez a szabályozás az eladósodástól kívánja megvédeni az önkormányzatot 13


Letölteni ppt "Az önkormányzati gazdálkodás egyéb bevételei"

Hasonló előadás


Google Hirdetések