Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Arany János Vojtina ars poétikája.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Arany János Vojtina ars poétikája."— Előadás másolata:

1 Arany János Vojtina ars poétikája

2 Úgy érzem a néphez írt műveim fontosságukat vesztették, így alkalmazkodnom kell és a nemzetet kell megszólítanom költeményeimen keresztül. Cím: Fénykép, készítette: Ismeretlen a készítő, licenc: CC BY-NC-ND

3 Versem megírása előtt nem sokkal mutatták be nekem a „feltörekvő” írót Vojtina Mátyást. Az Úr, voltaképp inas rögtönzött kocsmai vers előadása ihletett meg. Úgy érzem illet ihletőmről elneveznem a költeményem. A címen kívül továbbá nem tértem ki az Úriember mivoltára, inkább saját álláspontomat fejtettem ki az olvasó közönség számára.

4 Személy szerint elítélem a költők magasztalását
Személy szerint elítélem a költők magasztalását. Jómagam sem várom el a megkülönböztetett figyelmet, azt hagyjuk meg azoknak, akik nagy tetteket hajtottak véghez. Emellett tiltakozom a naturalista jegyek ellen is. A verssel a költő gyönyörködtet és nem elborzaszt, már pedig a naturalizmus csak az utóbbival tud szolgálni.

5 A naturalista eszme mellett a mai költő generáció szívesen használja a hazug pátoszt az olvasó figyelmének megragadására, amely olyan, mint a város: távolról fényes és gyönyörű, közelről taszító látvány. De azt is el kell ismernem, hogy az írónak egyensúlyoznia kell a naturalista képleírások és a túlzó romantikus elemek között. De vigyáznunk kell, hogy rajta ne kapjanak.

6 Így összegezve a verseknek:
Az igazság szükséges, hiszen egy versnek valós alapokon kell állnia, nem ideálokon. De a túlzó igazság kiábrándító lehet. Így összegezve a verseknek: A jelenhez kell szólnia, hogy elgondolkodtassunk. A jövőhöz kell szólnia, hogy emlékeztessünk. De a múlthoz nem kell szólnia.


Letölteni ppt "Arany János Vojtina ars poétikája."

Hasonló előadás


Google Hirdetések