Hegel ( ) rendszerfilozófiája

Az előadások a következő témára: "Hegel ( ) rendszerfilozófiája"— Előadás másolata:

1 Hegel (1770-1831) rendszerfilozófiája

2 Az ifjú Hegel: lelkesedés a francia forradalom eszméiért (szabadság, egyenlőség, testvériség); a görög kultúra és a poliszdemokrácia mint pozitív példa: a görög polgár mint autonóm (szabad), harmonikus személyiség; „természetes” és „pozitív” (intézményesült, dogmatikus) vallás szembeállítása. a modern civilizáció bírálata: intézményektől áthatott társadalom; emberek közötti „elidegenült” viszonyok; szétforgácsolt, „boldogtalan tudatú” ember.

3 Az érett Hegel: Jénai egyetem: első jelentős mű: A szellem fenomenológiája (1807): a hagyományos metafizika bírálata; dialektikus szemlélet, illetve módszer: a lézőket a maguk változékonyságában, folyamatában, mozgásában, ellentmondásaikban vizsgálja. A mechanikus, sematikus szemlélet elvetése: „Igaz az egész”. Heidelbergi egyetem: A filozófiai tudományok enciklopédiája (1817): ebben fejti ki rendszerfilozófiáját. Berlini egyetem ( ): Poroszország vezető filozófusa; előadások filozófiatörténetről, művészetfilozófiáról, történelemfilozófiáról, jogfilozófiáról, vallásfilozófiáról.

4 Hegel filozófiai rendszere
A természet és a társadalom teljes világát az abszolút Szellem történeteként fogja fel. Dialektikus módszer alkalmazása: tézis, antitézis, szintézis dialektikus fejlődésfolyamataként ábrázolja a világot. Rendszerének részei: Logika: a szellem magábanvaló (an-sich-sein) létéről szól; a szellem mint elvont, absztrakt létező. Természetfilozófia: az eszme önmaga ellentétébe csap át, „elmerül” a természetben; a korabeli természettudományok eredményeinek filozófiai szintézise. A szellem filozófiája: a szellem „visszatér” a természetből az emberi léthez, ráébred szellem voltára. Szubjektív szellem tana: az ember antropológiai-pszichológiai jellemzői. Objektív szellem tana: a társadalmi viszonyok, intézmények, állam stb. fejlődésének leírása. Abszolút szellem tana: a kultúra három formája: művészet, vallás, filozófia.

5 Hegel történelemfilozófiája
Egységes szemlélettel tekinti át a történelmet: a világtörténelem egy fejlődésfolyamat; a szabadság fogalmának kiteljesedése, megvalósulása. Az emberiség történetében egyetemes ésszerűség működik (teleologikus felfogás): „Ami ésszerű, az valóságos, s ami valóságos, az ésszerű”: látszólagos ellentmondás: a valóság látszatra kaotikus, akik viszont mélyebbre tekintenek,azoknak a látszat mögött feltárul azoknak az eszméknek a működése, amelyek a valóság szükségszerű elemeit jelentik.

6 A történelem menetét törvényszerűségek, szükségszerűségek határozzák meg.
Szabadság és szükségszerűség dialektikája: a szabadság lényegében a felismert szükségszerűségen alapul; a filozófia kibékít a valósággal. Az „ész csele”: az egyes egyén (individuum) cselekvéseit az egyénekre jellemző vágyak, indulatok, törekvések, célkitűzések szabják meg; az individuum nincs tudatában tetteinek történelmi következményeivel, ugyanakkor egészében mégis egy törvényszerű folyamat részévé válik. Világtörténelmi egyének, nagy történelmi személyiségek: ők azok, akik képesek felismerni a történelmi szükségszerűségeket, s ennek jegyében cselekednek.

7 A világtörténelem tartalma: a szabadság tudatában való haladás.
A fejlődés szakaszai: Ókori kelet: a szabadság eszméjét még igazából nem ismerik; csak egy ember, a despota (korlátlan uralkodó) szabad; az emberiség gyermekkora. Antik korszak: néhány ember szabadsága: görög világ: az emberiség ifjúkora; római világ: az emberiség férfikora. Keresztény-germán világ: megjelenik minden ember szabadságának eszméje; az emberiség érett kora. A fejlődés csúcspontja (a „történelem vége”): a polgári alkotmányos állam kialakulása és elterjedése.