Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013"— Előadás másolata:

1 Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013
20. MONTÁZS Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013

2 A montázs fogalma A montázs francia eredetű szó, jelentése: összeszerelés. Nem csak a filmművészetben használatos fogalom, hanem több más művészeti ágban is.

3 A montázs fogalma Ha mégis a filmművészetre alkalmazzuk, akkor magyarosítva szokás montírozásnak nevezni. Az angol nyelvterületen elterjedt cut, cutting mintájára használjuk a vág, vágás, vágni kifejezéseket is. Sőt, az ugyancsak angol edit, editing alapján a szerkeszt, szerkesztés, szerkeszteni elnevezések is járatosak.

4 A montázs fogalma De: bármelyik megnevezést mondjuk is, az nem fedi le teljesen azt a tevékenységet, folyamatot, amelyet jelölni akarunk általa. Ugyanakkor mindegyik mond róla valami fontosat.

5 A montázs kétféle értelmezése
Montázs technikai értelemben Montázs művészi értelemben

6 Montázs technikai értelemben
Ha pusztán technikai értelemben tekintünk a montázsra, akkor a következőt jelenti: amikor filmet forgatunk, akkor azt nem egyvégtében vesszük fel, hanem sok apró, különálló beállításként, snittként. Azután ezeket a filmdarabkákat sorba rendezzük, összeillesztjük, összeragasztjuk. Esetleg újra elvágjuk, más sorrendbe rendezzük, és újra összeragasztjuk.

7 Montázs technikai értelemben
A filmkészítés hőskorában – a celluloidszalag világában – ez ténylegesen ollóval, ragasztóval, kézi munkával történt. A technika fejlődése révén azután kifejlesztettek különböző vágóasztalokat, amelyeken már részben gépesítve, automatizálva folyt a munka. Napjainkban pedig – a digitális filmezés idején – mindez számítógépen zajlik, speciális vágószoftverek, szerkesztőprogramok segítségével

8 Montázs technikai értelemben
A lényeg azonban változatlan maradt: filmdarabkákat rendezünk sorba, majd összeillesztjük és „összeragasztjuk” azokat. Ez tehát a montázs technikai értelemben.

9 Montázs művészi értelemben
A filmesek, filmművészek, teoretikusok általában tágabb aspektusban gondolnak a montázsra. Montázsnak azt a művészetet tekintik, amely abból áll, hogy a külön-külön felvett darabkákat úgy állítjuk össze, hogy a néző valami egységes, egész, megszakítatlan benyomást kapjon.

10 Montázs művészi értelemben
A montírozásnak köszönhetően a cselekmény többnyire pergőbb lesz a valódi történések ritmusánál. A montázs kiemeli az eseménysorból a legfontosabb részleteket, sűríti, tömöríti a filmet. A montázs az egész filmet átható szervező erő. Alkalmas a filmben a térszervezésre, időszervezésre, ritmusszervezésre.

11 A montázs kialakulásának története
A montázs nem mai találmány. A filmtörténet feljegyezte, hogy a legendás amerikai rendező, Griffith már a múlt század elején tudatosan használta a montázs egyik formáját, az úgynevezett párhuzamos montázst. Például a Magányos villa című némafilmjében, ben.

12 A montázs kialakulásának története
A film története szerint egy vidéki, magányos villát megtámadja egy rablóbanda. Az otthon lévő családtagok, feleség, gyerekek bezárkóznak. A rablóbanda ostromolja a villát. A távol levő, a városban időző családfő értesül a támadásról. Kétségbeesetten rohan, vágtat hazafelé, hogy megmentse családját. Az események különböző helyszíneken, de egy időben zajlanak. Griffith ezt az egyidejűséget úgy oldotta meg, hogy felváltva mutatta hol az egyik, hol a másik helyszínt, egyre rövidítve a snitteket, ezzel felpörgetve a tempót, a végletekig növelve a nézők izgalmát. A recept bevált, a rendezők azóta is előszeretettel alkalmazzák a párhuzamos montázst minden üldözős/menekülős típusú jelenetben.

13 Az azóta eltelt időben a montázsnak számos formáját kidolgozták.
Montázsformák Az azóta eltelt időben a montázsnak számos formáját kidolgozták. A montázs fajtáit megkülönböztethetjük: Technikai szempontból Művészeti szempontból

14 Montázsformák technikai szempontból
Lineáris montázs Szeriális montázs Párhuzamos montázs Ellentétes montázs Vertikális montázs Belső montázs

15 Montázsformák művészi szempontból
Metrikus montázs Ritmikus montázs Hangsúlyos-tonális montázs Felhang montázs Attrakciós montázs Asszociatív montázs Intellektuális montázs

16 A szovjet-orosz montázsiskola lényege
A szovjet-orosz montázsiskola teoretikusai szerint a film lényege nem a filmkép, hanem a képek összekapcsolása, azaz a montázs. Szerintük a filmművészet magának a montázsnak a művészete.

17 A szovjet-orosz montázsiskola meghaladása
A szovjet-orosz montázsiskola mindenhatóságát azóta meghaladta a filmtudomány. André Bazin már a Tilos a montázs! című művében kikelt a montázs eltúlzása ellen.

18 vége


Letölteni ppt "Jegyzet Összeállította: Nikli Károly 2013"

Hasonló előadás


Google Hirdetések