Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

“WALK THE TALK Tettekre váltott szavak” TDI Felhasználók

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "“WALK THE TALK Tettekre váltott szavak” TDI Felhasználók"— Előadás másolata:

1 “WALK THE TALK Tettekre váltott szavak” TDI Felhasználók
ISOPA TERMÉKGONDOZÓ PROGRAMOK “WALK THE TALK Tettekre váltott szavak” TDI Felhasználók ISOPA TERMÉKGONDOZÓ PROGRAMOK – “WALK THE TALK” AZ ELŐADÓ MEGJEGYZÉSEI – MDI MODUL Magyarázza el, hogy ezeknek a rövid moduloknak a célja az EHS (környezet, egészség, biztonság) körébe tartozó kérdések valamint az üzemben használt vegyi anyagok kezelésének megvitatása. Amennyiben ez még nem történt meg, mutatkozzon be, mielőtt a prezentáció/dialógus kezdetét veszi, és mondja el, hogy oktatáson vett részt az ismeretek továbbadása érdekében. Ezután kérjen meg minden jelenlévőt, hogy röviden mutatkozzon be – névvel és annak ismertetésével, mit csinál a vállalatnál. Emlékeztető: többet fogunk tanulni, ha párbeszédet alakítunk ki, ez azt jelenti, hogy az előadó nem egymaga beszél végig. Azzal fogunk tanulni, ha megosztjuk egymás közt a tapasztalatokat. Utaljon az utolsó oldalon található felelősségkizáró nyilatkozatra.  SLIDE #1 Ez a modul az MDI-t alkalmazó dolgozók számára készült. Felülvizsgálat, 2015

2 ISOPA Member Companies
SLIDE #2 Elsőként – néhány szó az ISOPA szervezetről. Ebben a kezdeményezésben részt vesz az ISOPA minden tagja, a dia bemutatja az ISOPA többi tagjának logoját. 2

3 Walk the Talk – TDI Felhasználók –
Tartalom Lényeges adatok Jó gyakorlat Ha a dolgok rosszul alakulnak . . .  Dialogus SLIDE #3 Három témakört kell érinteni a prezentációban. Többet fogunk tanulni a dialógus segítségével, ezt úgy érjük el, ha nem csak az előadó beszél. Mindannyian azzal tanulunk, ha megosztjuk egymással tapasztalatainkat.  

4 A TDI-címkén szereplő információ
CLP / GHS Figyelmeztetés: Veszély Figyelmeztető mondatok H315 Bőrirritáló hatású H317 Allergiás bőrreakciót válthat ki H 319 Súlyos szemirritációt okoz H330 Belélegezve halálos H Belélegezve allergiás és asztmás tüneteket és légzési nehézségeket okozhat H Légúti irritációt okozhat H351 Feltehetően rákot okoz H Ártalmas a vízi élővilágra, hosszan tartó károsodást okoz Kövesse az óvintézkedési tanácsokat és a szolgáltató biztonsági adatlapján szereplő címkézést. DSD Figyelmeztetés: Nagyon mérgező T+ R-mondatok: R26 Belélegezve nagyon mérgező (toxikus) R36/37/38 Szem- és bőrirritáló hatású, irritálja a légutakat R40 Rákkeltő hatása korlátozott mértékben bizonyított R42/43 Belélegezve és bőrrel érintkezve túlérzékenységet okozhat R52/53 Ártalmas a vízi szervezetekre, a vízi környezetben hosszantartó károsodást okozhat Kövesse a biztonsági tanácsokat és a szolgáltató biztonsági adatlapján szereplő címkézést. SLIDE #4 Itt az a cél, hogy jelezzük az MDI besorolását a tudatosság fokozása érdekében, de ne ijesszük meg az embereket.   A potenciálisan rákkeltő besorolásra vonatkozó kommentár (csak, ha rákérdeznek): Állatok TDI-vel történő táplálása esetén daganatok megnövekedett számú képződése volt megfigyelhető. Ez a hatás a gyakorlatban nem bír jelentőséggel. Az aktuális munkahelyi gyakorlat nem mutat rákkeltő hatást az ember számára.  

5 TDI – Fizikai tulajdonságok
. Ellenőrizetlen feltételek mellett a TDI nagyon gyorsan párolog és ez magas TDI koncentrációkhoz vezet a levegőben A TDI jelentős gőznyomással rendelkezik. Ez a folyékony TDI felett magas TDI koncentrációkhoz vezet. A TDI maximális gőzkoncentrációja a levegőben TDI Maximális megengedett munahelyi koncentráció SLIDE #5 Kezdjünk az egyszerű tudománnyal, amelyben hangsúlyos pont, hogy a TDI gőzkoncentrációja mindig veszélyes szintet ér el a levegőben, amennyiben a TDI fedetlenül, levegőtől nem elzárva van jelen. És ez független a hőmérséklettől. A munkahelyi határértékek (OEL) a munkahelyre meghatározott országosan egyeztetett biztonságos értékeket jelentenek és anyagonként eltérő az értékük. 10 20 25 30 35 Hőmérséklet °C-ban Mindig védekeznie kell a TDI belélegzése ellen

6 TDI – Fizikai tulajdonságok
. Ellenőrizetlen feltételek mellett a TDI nagyon gyorsan párolog és ez magas TDI koncentrációkhoz vezet a levegőben A TDI jelentős gőznyomással rendelkezik. Ez a folyékony TDI felett magas TDI koncentrációkhoz vezet. A TDI maximális gőzkoncentrációja a levegőben Mindig védekeznie kell, hogy elkerülje az TDI belégzését TDI Maximális megengedett munahelyi koncentráció SLIDE #6 Minden hőmérséklet érték és körülmény mellett el kell kerülni az TDI belégzését. El fogjuk magyarázni, hogy kell ezt megtenni. 10 20 25 30 35 Hőmérséklet °C-ban Mindig védekeznie kell a TDI belélegzése ellen

7 TDI Kémiai tulajdonságok
A TDI sokféle anyaggal reagál – különösképpen vízzel, poliolokkal, alkoholokkal, aminokkal és alkálikkal A magas hőmérsékletek gyorsabb reakciókat jelentenek. (40 °C nál magasabb hőmérsékletek esetén) A reakció alatt hő és gázok képződnek (CO2)  Égési sérülések és veszélyes nyomások kockázata SLIDE #7 A TDI nagyon reaktív vegyi anyag, épp ez az a tulajdonsága, ami lehetővé teszi, hogy ilyen sokféle termék készüljön belőle. A reakcióknak megfelelő körülmények között és ellenőrzött módon kell végbemenniük. Minden reakció felgyorsul magasabb hőmérsékleten – a TDI minden szobahőmérsékletnél magasabb hőmérsékleten külön törődést igényel. A reakciók exoterm folyamatok és hőleadással járnak. Gáznyomás (CO2) fog felépülni. Hol találhatóak ilyen feltételek ?

8 Hol vannak jelen ezek a körülmények ?
Hordó – szennyezésmentesítés Poliol / diizocianát közös tárolása Ha befolyik a csatornába Téves anyag ömlesztett letöltése az ömlesztett anyag tartályba TDI szembe kerül, vagy más lágy részre TDI nedves formájú hulladékelszállítása hordókban Műveletek magas hőmérsékleten A hab darabolás területén Hab raktározási területek A hab kikeményedésének területén SLIDE #8 A feltételek előfordulására adott példák hő és nyomás növekedésre vonatkoztak. Hol fordulnak ezek elő ebben az üzemben?  Melyek az ellenőrzött és melyek az ellenőrizetlen reakciók? (lásd az üzem bejárásához tartozó vizsgálati listát)

9 A TDI hatásai az Ön egészségére
Rövid távon / egyedi terhelő hatás a biztonsági szint felett - Irritálja a szájat, garatot, tüdőt - Mellkasi szorítás, köhögés - Légzési nehézségek - Könnyezés - Viszketés, bőrpir (azonnal vagy késleltetve) Esetleg forró, égető érzés A tünetek max. 24 órával a terhelő hatás után is jelentkezhetnek SLIDE #9 Ez a dia azon tünetek listáját tartalmazza, amelyek a terhelő hatás következtében fordulhatnak elő.   A tünetek jelentkezhetnek max. egy nappal a TDI hatást követően is, tehát gondos megfigyelésre van szükség, hogy azonnal észrevegyük a terhelő hatás tüneteinek első jeleit az eset után, amennyiben vannak.

10 A TDI hatásai az Ön egészségére
Hosszútávú/ismétlődő határértéken felüli expozíció légutakon keresztül vagy bőrkontaktus következtében → Érzékennyéválás kockázata Olyan tipikus tünetek, mint eseti, asztmához hasonló nehéz légzés, szénanátha, tüsszögés → A már érzékennyé vált személyeknél csekély mértékű TDI kontaktus is kiválthat komoly asztmás megbetegedést A szenzibilizáció nem teszi lehetővé a diizocianátokkal való munkát életre szólóan; az expozíció korai és azonnali megszüntetése jellemzően az allergiás reakciók megszűnését eredményezi. SLIDE #10 Egyszer előforduló nagy koncentrációjú TDI gáz hatása nyomán is van már kockázata az érzékenység kialakulásának. Érzékennyé vált személy esetében későbbi alacsony szintű TDI-hatás is eredményezhet asztmás tüneteket.   A kialakult érzékenység nem visszafordítható, és az immunrendszer egy reakciójáról van szó. Nem szabad összekeverni az irritációval.

11 Tipikus példák a nem biztonságos viselkedésre
SLIDE #11 Ismerjük fel a nem biztonságos helyzeteket és viselkedést. A kulcskérdés, hogy el kell kerülni a káros TDI hatást. Öt példát adunk olyan helyzetekre, melyektől tartózkodni kell. Kiömlés Víz és TDI Hordó kinyitása Étkezés a munkaterületen TDI közelében Hegesztés a TDI raktár közelében Találkozott már ilyen helyzetekkel az üzemben?

12 Tipikus példák a biztonságos viselkedésre
SLIDE #12 Az előzőekkel ellentétben mutatunk néhány példát a helyes gyakorlatra: Hordó ürítése szivattyú alkalmazásával Képzett orvosi ellátás alkalmazása Kiömlött anyag eltávolítása Betartják ezeket az eljárásokat?

13 TDI biztonságos kezelése
Tiszta munkahely és megfelelő személyi higiénia Tilos az evés, ivás vagy dohányzás a munkahelyen Jó munkahelyi szellőztetés Mindig megfelelő PPE (személyvédelem) folyamatos alkalmazása az üzemi karbantartások idején is Annak ismerete, hol találhatók a vészelhárító felszerelések TDI koncentráció mérése a munkahelyen Vészelhárító folyamatok ismerete és gyakorlása Rendszeres munkahelyi orvosi megelőző vizsgálatok illetve alap ellenőrzés SLIDE #13 A dián egy listát találnak olyan biztonsági intézkedésekről és szabályokról, amelyekkel kapcsolatban kérdéseket kell feltenni és párbeszédet kell folytatni a TDI-vel végzendő munkálatok jó/rossz gyakorlatára és az eljárásokra vonatkozóan.   Kiegészítő feltevésre szánt kérdések, amennyiben alkalmazhatók: ·         Rendelkezésre áll-e a PPE (személyi védőfelszerelés)? ·         Használják-e a karbantartó mérnökök a védőfelszerelést? ·         Meg tudná mutatni, hol tartják a vészelhárító felszerelést? ·         Milyen gyakran gyakorolják a vészhelyzetben szükséges folyamatokat? ·      Vissza tud-e emlékezni az orvosi vizsgálatra, mielőtt megkezdte a munkát itt? Mit ellenőriztek? A tüdő funkciót igen?  

14 Megfelelő személyi higiénia
Védő és hidratáló krémeket használhat a munka megkezdése előtt a bőr kiszáradásának megelőzése érdekében Mosakodjon meg szappannal és vízzel a munka befejezését követően valamint étkezés, ivás vagy dohányzás előtt. Ne használjon oldószereket a mosakodáshoz Alkalmazzon eldobható törölközőket Ne használja újra a TDI-vel beszennyeződött ruházatot vagy kesztyűt SLIDE #14 A tisztaság betartása mindig fontos. A védő/hidratáló krémek alkalmazása nagyon hasznos. Az oldószerek problémákat okozhatnak; a szappan és a víz sokkal jobb.  

15 Vigyázzunk, hogy ne kerüljön szennyeződés a bőrre!
Hogyan vegyük le biztonságosan az egyszer használatos védőkesztyűt? A szennyezett kesztyűket az erre rendszeresített gyűjtőedénybe helyezzük Vigyázzunk, hogy ne kerüljön szennyeződés a bőrre!

16 Tartsa a munkakörnyezetet tisztán
Tiszta és biztonságos munkahely Tartsa a munkakörnyezetet tisztán A légzőkészülékeket készenlétben kell tartani (gondoskodni kell helyes karbantartásukról és rendszeres átvizsgálásukról) Ismerjék a biztonsági tusolók és szemöblítők helyét! Ne egyenek, igyanak vagy dohányozzanak a munkahelyen! SLIDE #15 A tiszta és rendes munkahely minden tekintetben biztonságosabb. Milyen gyakran kell vizsgálni a légzőkészülékeket? (lásd a gyártó tájékoztatóját) Tudják, hova kell menni vész esetén! A kantinban egyenek és igyanak, soha ne a munkahelyen! Ha dohányoznia kell, tegye ezt távol az üzem területétől, még jobb, ha abbahagyja a dohányzást! Az eltávolítandó vegyszer öblítéskor ne kerüljön a vegyszer által még érintetlen testfelületre. The last example covers the whole area and hence protects the worker

17 Jó munkahelyi * szellőztetés
Győződjön meg róla, hogy az elszívó berendezés be van kapcsolva Az elszívó tölcsért a lehető legközelebb helyezze el a kilépési forrás felett Rendszeresen ellenőrizze a levegő áramlási irányát A szívótölcsér labor munkahelyekhez a leginkább megfelelő A konvejoros habgyártáshoz jó elszívóberendezésekre van szükség az alagútban és a fűrészeknél * A raktárt is belelértve SLIDE #16 Az is előfordulhat, hogy a szellőztetés túl erős

18 Mindig megfelelő személyi védőfelszerelést kell viselni
Szemvédelem SLIDE #17 A személyi védőfelszerelésre vonatkozó követelmények egyszerűek; kesztyű; magasszárú cipő, hosszú ujjú ruházat még nyáron is – és MINDIG kell alkalmazni szemvédelmet. Védőkesztyű használata szükséges Zárt overál & magasszárú cipő Vészhelyzet esetén zárt overált és erős anyagból készült kötényt kell viselni

19 Mindig megfelelő személyi védőfelszerelést kell viselni
TDI megemelkedett hőmérsékletek esetén Szóró alkalmazások Slide#18 Légzőkészülékre olyan körülmények között van szükség, amikor a munkahelyi szellőztetés nem elégséges Légzőkészülék

20 TDI anyagkilépések kezelése
VIDEO CLIP SLIDE #19 Gyakorolja ezt a részt, hogy lépést tudjon tartani a videóbejátszással. A videó indításához kattintson a videó jelre. Kis kiömlések esetén használjon szilárd vagy folyékony tisztítóanyagot, amit a berendezés tisztításához is használni szokott. Nagy anyagkiömlések esetén, melyek 2 négyzetméternél nagyobb területet érintenek, az elhárítást képzett személyzetnek kell végeznie, védőruházat és személyi védőkészülékek használata ilyenkor kötelező, beleértve a légzőkészüléket is. Ha anyagkilépés történik, először ürítsük ki a területet és akadályozzuk meg a további kiömlést vagy szivárgást. Akadályozzuk meg, hogy a TDI bejusson a csatornahálózatba a terület elárasztásával. Alkalmazzunk szilárd anyagokat a szennyeződések eltávolításához, mint pl. homok, amelynek segítségével felszivatjuk, tároljuk és semlegesítjük a TDI-t. Az olyan helyeken, ahol TDI-t alkalmaznak, a TDI-kifolyások megtisztítására szolgáló anyagoknak – beleértve az évente újra jól láthatóan felcímkézendő tisztítószereket is – mindkét helyen, kint és bent is rendelkezésre kell állniuk. Helyezzük a hulladékot a hordókba további hulladékkezelés céljából. Mossuk le az érintett területet folyékony tisztítószerrel. Ha a kifolyt anyag épületen belül van, vizsgáljuk meg, a levegő TDI gáz tartalmát. Minden hulladékot a helyi szabályzásoknak megfelelően kell elszállítani és kezelni. Soha ne engedjünk TDI-t azonban még kis mennyiségekben sem csatornába vagy szennyvízelvezetőbe.

21 TDI anyagkilépések kezelése
Végezzük el az érintett terület evakuálását. Értesítsük a szomszédokat és hivatalokat a biztonsági intézkedési terv szerint. Alkalmazzunk személyi védőfelszerelést a környezeti levegőtől független légzésvédelmet is beleértve. Akadályozzuk meg, hogy a TDI a csatornahálózatba kerüljön. Fedjük le a TDI-t oltóhabbal a TDI kipárolgásának megakadályozása érdekében A kifolyást kezeljük nedves homokkal abszorpciós közegként. Alkalmazzunk szennyeződésmentesítő oldatot. A hulladékot lapátoljuk acélhordókba (max 2/3 részig megtöltve), ellenőrizzük a hőmérsékletet és az emissziókat. A hordókat csak akkor szabad lezárni, ha a benne lévő hulladék hőmérséklete alacsony és csökkenő A hulladékot TDI-ként kell kezelni Mérni szükséges a TDI koncentrációját a levegőben SLIDE #20 Ezek a helyes gyakorlat leglényegesebb ponjai, amelyeket be kell tartani nagy és kis anyagkilépések esetén. Az alábbiakban ahhoz adunk útmutatást, hogyan kell megítélni, hogy az anyagkilépés nagynak, vagy kicsinek tekintendő-e. Tartsuk be az ismertetett eljárást Volt-e már a jelenlévők közül valakinak dolga anyagkiömléssel – betartotta-e ezeket az utasításokat? A lényeges pontok az alábbiak: A kiömlött anyag betárolása Nem szabad belélegezni a TDI gőzt Gondoskodjunk az összetakarított anyag biztonságos és korrekt elszállításáról

22 Tudjuk, hol található a vészelhárító felszerelés!
Szennyeződésmentesítő oldatok Lapátok Seprők, kefék és hulladék tartály Nedvszívó anyag pl. homok SLIDE #21 Annak érdekében, hogy gyorsan és biztonságosan cselekdhessünk, tudni kell, hol találhatóak a vészelhárító felszerelések. Ide tartozik a tisztításra alkalmas oldat (ha használunk ilyet), felszívó anyag, lapátok és tartály. Homokot használ felszívó anyagként?

23 Első segély felszerelés
Tudjuk hol található az első segély felszerelés Tudjuk mit kell tenni Tudjuk kit kell értesítenil Tus Szappan Tiszta folyóvíz a legalkalmasabb Szemzuhany vagy szemöblítő flakon Az orvos telefonszáma És ne essünk pánikba ! SLIDE #22 Pontosan kell tudni az első segély felszerelés elemeinek tárolási helyét. A telefon az első segély felszerelés fontos része. Az orvos/egészségügyi ellátóhely telefonszámát jól láthatóan ki kell függeszteni a telefonkészülék közelében.

24 Vészelhárító sürgősségi eljárások
VIDEO CLIP: Ismerni kell a TDI-re vonatkozóan az elsősegélynyújtás szabályait SLIDE #23 A beszélő jegyzete a TDI első segély nyújtó videóbetéthez (ha nincs olyan berendezés, amit a kommentárhoz használhatunk) – gyakorolja ezt az előadásrészt, hogy biztosan lépést tudjon tartani a videóval. Az indításhoz klikkeljen a videó jelre: Sérülés esetén sürgős első segély ellátásra van szükség   Amennyiben a bőr érintkezésbe került TDI-vel alaposan le kell mosni tus alatt. Távolítsuk el a szennyezetté vált ruhadarabokat. Amennyiben a TDI szembe kerül, mossuk ki az érintett személy szemét 15 percen át (a video alámondás is 15 percet javasol). A szemet nyitva kell tartani és segítséget kell nyújtani a kollégának, hogy ez sikerüljön. Ha ilyen eset előfordul, mindig szem specialistával kell konzultálni   Soha, de soha ne egyenek vagy igyanak, miközben TDI-vel dolgoznak   Az anyag lenyelése esetén a szájüreget alaposan ki kell mosni és sok vizet kell inni a sérültnek   Soha ne hánytassuk a sérültet és hívjunk orvosi segítséget   Az egyszerű kiömlés is az anyag belégzéséhez vezethet   Soha ne dolgozzon TDI-vel az elszíváson kívül eső területen   TDI terhelő hatás esetén légúti tünetek jelentkezhetnek, amelyekre még max. 24 órás késleltetett előfordulással is számítani kell A TDI terhelő hatása tüdő károsodást is eredményezhet   Próbáljuk megnyugtatni a sérültet és vigyük friss levegőre Minden esetben kérjünk orvosi segítséget!

25 Vészelhárító sürgősségi eljárások
A TDI-re vonatkozó első segély ismerete Nyissa fel a szemhéját Sok vízzel öblítsen legalább 15 percen át Kétség esetén folyamatosan öblítse A lehető leghamarabb keressen fel szemspecialistát Nem tanácsos kontaktlencsét viselni, vészhelyzet esetén bonyolíthatja a kezelést. A szennyezett ruházatot azonnal távolítsa el, és mossa ki vízzel és szappannal Egy MDI-s bőrszennyezésekre vonatkozó tanulmány kimutatta, hogy fontos a bőrt az expozíció után nagyon hamar megtisztítani, és hogy poliglikol-alapú bőrtisztító vagy kukoricaolaj hatásosabb lehet, mint a szappan és víz SLIDE #24 Néhány fontos első segély tipp Ha bármilyen gyanúja felmerül annak, hogy a kollégájának szemébe TDI került, öblítsék ki a szemét vízzel. A vízzel való öblítés nem lesz kellemes, de 15 percen át kell tartania. Ha az nem történik meg, a helyzet sokkal rosszabb lehet. Konzultálni KELL szem specialistával. Amennyiben TDI került az Ön vagy kollégája bőrére, mossa le az érintett területet sokszor szappannal és vízzel. A friss levegő gyorsabbá teszi a közérzet javulását. A sérültnek/betegnek orvoshoz kell fordulnia. Az ovosnak tájkozottnak kell lennie a TDI hatásaival kapcsolatban, de több tájékoztatást kérhetnek a TDI beszállítójuktól, amellyel segíthetik az orvos munkáját. Rendelkezik az Önök orvosa megfelelő információkkal a TDI-vel kapcsolatban?  Menjen ki a szabad levegőre Orvost kell hívni vagy a beteget orvosi rendelőbe kell vinni Tájékoztassa a szállítót - aki támogató információt nyújthat

26 Vészelhárító sürgősségi eljárások - terhelő TDI hatás
Egy egyszeri, nagydózisú TDI-vel történő érintkezés is okozhat TDI érzékenységet. Egy diizocianátos, bőrszennyeződésekkel kapcsolatos vizsgálat igazolta, hogy az expozíciót követően fontos a bőr azonnali megtisztítása, és a művelet során a poliglikol-alapú bőrtisztító vagy a kukoricaolaj hatékonyabb megoldást jelenthet, mint a szappanos víz Emlékezzünk rá, hogy a tünetek később is jelentkezhetnek A kezelőorvos számára segítség áll rendelkezésre az ISOPA tagjai részéről is SLIDE #25 Gyorsaság; gyakorlat és orvosi segítség

27 Vészelhárító sürgősségi eljárások - terhelő TDI hatás
A gyorsaság nagyon lényeges! Gyakorolják az eljárás módját Első Segély eljárás Kérjen orvosi segítséget! Egy egyszeri, nagydózisú TDI-vel történő érintkezés is okozhat TDI érzékenységet. Fontos a korai kezelés Emlékezzünk rá, hogy a tünetek később is jelentkezhetnek A kezelőorvos számára segítség áll rendelkezésre az ISOPA tagjai részéről is SLIDE #26 Gyorsaság; gyakorlat és orvosi segítség

28 Kövesse az önök cégénél érvényes normál havária eljárást
Vészelhárító sürgősségi eljárások TDI-t érintő tűz Kövesse az önök cégénél érvényes normál havária eljárást Hang vészjelzés/riadó A haváriára vonatkozó előírásnak megfelelően evakuálja az érintett területet, adott esetben értesíteni kell a szomszédokat. Alkalmazzon képzett specialistákat a tűzoltáshoz Biztosítsa a TDI kilépések elleni védelmet Vegye figyelembe- a TDI nem önkioltó SLIDE #27 Ismét nagyon fontos a sebesség – tudassuk mindenkivel, hogy probléma van – tűzriadó! A vészelhárító szolgálat rendelkezzen megfelelő felszereléssel tűzek kezeléséhez Emlékezzünk rá, hogy a magas hőmérsékletek nagyban megnövelik a TDI gázok ártalmas hatásának kockázatát Kövesse az Önök cégénél érvényes normál havária eljárást

29 Friss, TDI-bázisú habok kezelése
Veszélyek: TDI adalékok és formaleválasztó terhelő hatása A reakció során keletkezett hő Fűrészelés során keletkezett por Személyi védőfelszerelés viselése Fontos a jó szellőztetés Megnövekedett tűzveszély a felhevülés miatt, míg a hab lehül SLIDE #28 A frissen készült hab problémákat okozhat; adunk néhány példát kemény habokra. Eszükbe jut más is? Emlékeztessünk rá, hogy a reakció folytatódhat azt követően is, hogy a hab kikerült a gyártósorról/területről/konveyorról, emiatt a munkabiztonsági követelmények még vonatkoznak rá, beleértve a védőfelszereléseket is. Néhány eljárás esetén a hab felforrósodhat. Megtörténhet ez az Önök üzemében? Előfordulhat ez tömbgyártás esetén, ha túl nagy a hőleadás, vagy ha frissen készült hablemezeket tárolunk nem elégséges légkeringtetést biztosítva környezetükben A friss hab szeletelésekor keletkező por irritációt vagy érzékenységet okozhat. Ezt a port össze kell gyűjteni és gondoskodni kell a megfelelő tárolásáról, mivel robbanásveszélyt jelent.

30 Tipikus kérdések Mit tenne, ha:
Egy diizocianát szivattyú, amelyen éppen karbantartást végeznek, tévedésből még mindig nyomás alatt van. A technikus arcába diizocianát fröccsent, mit tegyünk? - - - Egy karbantartó technikus kicseréli az izocianát szivattyút. Miért kell személyi védőfelszerelést viselnie? - - - SLIDE #29 Lássuk, mire emlékeznek - - - Mit tenne Ön, ha...

31 Felelősség kizárása Külső iratra vonatkozó jognyilatkozat
Az ISOPA és annak tagjai ugyan jóhiszeműen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb és legmegbízhatóbb információkkal szolgálhassanak a jelenleg elérhető legjobb információkra támaszkodva, azonban a felhasználó ezen információkat csak saját felelősségére használja. A nyújtott információ teljességével, pontosságával vagy megbízhatóságával kapcsolatosan semmiféle képviselet illetve szavatosság nem keletkezik, továbbá az információ megbízhatóságából és annak használatából származó kárért sem az ISOPA, sem pedig az ISOPA-ban tagsággal rendelkező társaság nem vállal felelősséget. SLIDE #30 Felelősség kizárása


Letölteni ppt "“WALK THE TALK Tettekre váltott szavak” TDI Felhasználók"

Hasonló előadás


Google Hirdetések