Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

“WALK THE TALK” MDI Felhasználók

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "“WALK THE TALK” MDI Felhasználók"— Előadás másolata:

1 “WALK THE TALK” MDI Felhasználók
ISOPA TERMÉKGONDOZÓ PROGRAMOK “WALK THE TALK” MDI Felhasználók ISOPA TERMÉKGONDOZÓ PROGRAMOK – “WALK THE TALK” AZ ELŐADÓ MEGJEGYZÉSEI – MDI MODUL Magyarázza el, hogy ezeknek a rövid moduloknak a célja az EHS (környezet, egészség, biztonság) körébe tartozó kérdések valamint az üzemben használt vegyi anyagok kezelésének megvitatása. Amennyiben ez még nem történt meg, mutatkozzon be, mielőtt a prezentáció/dialógus kezdetét veszi, és mondja el, hogy oktatáson vett részt az ismeretek továbbadása érdekében. Ezután kérjen meg minden jelenlévőt, hogy röviden mutatkozzon be – névvel és annak ismertetésével, mit csinál a vállalatnál. Emlékeztető: többet fogunk tanulni, ha párbeszédet alakítunk ki, ez azt jelenti, hogy az előadó nem egymaga beszél végig. Azzal fogunk tanulni, ha megosztjuk egymás közt a tapasztalatokat. SLIDE #1 Ez a modul az MDI-t alkalmazó dolgozók számára készült. Felülvizsgálat, 2015

2 ISOPA Member Companies
SLIDE #2 Elsőként – néhány szó az ISOPA szervezetről. Ebben a kezdeményezésben részt vesz az ISOPA minden tagja, a dia bemutatja az ISOPA többi tagjának logoját. 2

3 Walk the Talk – MDI Felhasználók
Tartalom Lényeges adatok Jó gyakorlat Ha a dolgok rosszul alakulnak . . .  Dialogus SLIDE #3 Három témakört kell érinteni a prezentációban. Többet fogunk tanulni a dialógus segítségével, ezt úgy érjük el, ha nem csak az előadó beszél. Mindannyian azzal tanulunk, ha megosztjuk egymással tapasztalatainkat.  

4 Az MDI besorolása az EU előírásainak megfelelően
A jogszabályi előírások változhatnak és területektől függően eltérőek lehetnek. A vásárló/felhasználó mindenkori felelőssége annak biztosítása, hogy tevékenysége megfeleljen a szövetségi, állami, területi vagy helyi törvényi előírásoknak. DSD CLP Szimbólum: Xn. Figyelmeztetés: Ártalmas R-mondatok: R20 Belélegezve ártalmas. R36/37/38 Szem- és bőrizgató hatású, izgatja a légutakat. R40 A rákkeltő hatás korlátozott mértékben bizonyított. R42/43 Belélegezve és bőrrel érintkezve túlérzékenységet okozhat. R48/20 Hosszabb időn át belélegezve ártalmas: súlyos egészségkárosodást okozhat. Figyelmeztetés: Veszély Figyelmeztető mondatok H Belélegezve ártalmas. H Bőrirritáló hatású. H319 Súlyos szemirritációt okoz. H Belélegezve allergiás és asztmás tüneteket, és nehéz légzést okozhat. H Allergiás bőrreakciót válthat ki. H Légúti irritációt okozhat. H Feltehetően rákot okoz. H Ismétlődő vagy hosszabb expozíció esetén károsíthatja a szerveket.

5 MDI – Fizikai tulajdonságok
Amint a legtöbb anyag esetében megfigyelhető, az MDI is párolog és emiatt jelen lesz a levegőben Minél magasabb az MDI hőmérséklete, annál nagyobb potenciális koncentrációja a levegőben MDI gőznyomás koncentrációja a levegőben SLIDE #5 Kezdjünk az egyszerű tudománnyal, amelyben hangsúlyos pont, hogy az MDI gőzkoncentrációja növekszik a levegőben a hőmérséklet növekedésével. A jó szellőztetés rendkívül fontos a robbanás megelőzése érdekében. Minél magasabb a hőmérséklet, annál jobb szellőztetésre van szükség. Ilyen magasabb hőmérsékletek pl. nyáron fordulhatnak elő. A munkahelyi határértékek (OEL) a munkahelyre meghatározott országosan egyeztetett biztonságos értékeket jelentenek és anyagonként eltérő az értékük. Az MDI koncentrációk mérését el kell végezni annak biztosítása érdekében, hogy a koncentrációk soha ne léphessék túl ezeket a határértékeket. 10 20 30 40 50 HőmérsékletºC

6 MDI – Fizikai tulajdonságok
Amint a legtöbb anyag esetében megfigyelhető, az MDI is párolog és emiatt jelen lesz a levegőben Minél magasabb az MDI hőmérséklete, annál nagyobb potenciális koncentrációja a levegőben Mindig védekeznie kell, hogy elkerülje az MDI belégzését Vapour Pressure Concentration of MDI in air SLIDE #6 Minden hőmérséklet érték és körülmény mellett el kell kerülni az MDI belégzését. El fogjuk magyarázni, hogy kell ezt megtenni. 10 20 30 40 50 Temperature ºC

7 MDI Kémiai tulajdonságok
Az MDI sok anyaggal reakcióba fog lépni – különösképpen vízzel, poliollal, aminokkal, ammónium hidroxiddal, alkalidokkal A magasabb hőmérséklet gyorsabban végbemenő reakciókat jelent – óvakodjunk a > 40ºC feletti hőmérsékletektől Miközben reakció hő & gázok fejlődnek (CO2) képződik  Égésveszély /veszélyes nyomások Hol vannak jelen ezek a körülmények ? SLIDE #7 Az MDI nagyon reaktív vegyi anyag, épp ez az a tulajdonsága, ami lehetővé teszi, hogy ilyen sokféle termék készüljön belőle. A reakcióknak megfelelő körülmények között és ellenőrzött módon kell végbemenniük. Minden reakció felgyorsul magasabb hőmérsékleten – az MDI minden szobahőmérsékletnél magasabb hőmérsékleten külön törődést igényel. A reakciók exoterm folyamatok és hőleadással járnak. Gáznyomás (CO2) fog felépülni.

8 Hol vannak jelen ezek a körülmények ?
Hordó – szennyezésmentesítés Szóróberendezések Magas működési hőmérsékletek Területek, ahol hab kikeményedése történik Poliol / diizocianát együttes tárolása Konténer leeresztése, vagy ha téves vegyi anyag kerül a tartályba Kiömlés a csatornahálózatba MDI kerül a szembe, vagy más lágy részre MDI „nedves” formájú hulladékelszállítása hordókban SLIDE #8 Példák olyan feltételekre, amelyek során megnövekszik a hő és a nyomás. Hol lépnek fel ezek az adott üzemben?  Melyek az ellenőrzött és melyek a nem ellenőrzött reakciók? (lásd az üzem vizsgálat listáját)

9 Az MDI hatása az Ön egészségére
Rövid távon / egyedi terhelő hatás a biztonsági szint felett - Irritálja a szájat, garatot, tüdőt - Mellkasi szorítás, köhögés - Nehéz légzés - Könnyezés - Viszketés, bőrpir (azonnal vagy késleltetve) - Esetleg forró, égető érzés SLIDE #9 Ez a dia azokat a tüneteket sorolja fel, amelyek az MDI hatás következtében jelentkezhetnek. Ezek a tünetek az eset után egy nappal is jelentkezhetnek, ezért gondos megfigyelésre van szükség, hogy azonnal észrevegyük az MDI hatás tüneteinek első jeleit az eset után, amennyiben vannak.  A tünetek 24 órával a terhelő hatás után is jelentkezhetnek

10 Az MDI hatása az Ön egészségére
Hosszútávú/ismétlődő határértéken felüli expozíció belégzés vagy bőrkontaktus következtében → Érzékennyéválás kockázata Olyan tünetek, mint eseti, asztmához hasonló nehéz légzés, szénanátha, tüsszögés → érzékennyéválás esetén esetleg előfordulhatnak asztmás tünetek alacsony MDI hatás esetén is A szenzibilizáció nem teszi lehetővé a diizocianátokkal való munkát életre szólóan; az expozíció korai és azonnali megszüntetése jellemzően az allergiás reakciók megszűnését eredményezi. SLIDE #10 Egyszer előforduló nagy koncentrációjú MDI gáz hatása nyomán van kockázata az érzékenység kialakulásának. Érzékennyé vált személy esetében későbbi alacsony szintű MDI-hatás is eredményezhet asztmás tüneteket.   Az érzékennyéválás nem visszafordítható és az immunrendszer egy reakciója. Nem tévesztendő össze az irritációval.

11 Tipikus példák a nem biztonságos viselkedésre
SLIDE #11 Ismerjük fel a nem biztonságos helyzeteket és viselkedést. A kulcskérdés, hogy el kell kerülni a káros MDI hatást. Öt példát adunk olyan helyzetekre, melyektől tartózkodni kell. Kiömlés Víz és MDI Hordó kinyitása Étkezés a munkaterületen MDI közelében Hegesztés az MDI raktár közelében Találkozott már ilyen helyzetekkel az üzemben?

12 A biztonságos viselkedés tipikus példái
SLIDE #12 Az előzőekkel ellentétben mutatunk néhány példát a helyes gyakorlatra: Hordó ürítése szivattyú alkalmazásával Képzett orvosi ellátás alkalmazása Kiömlött anyag eltávolítása Betartják ezeket az eljárásokat?

13 Az MDI biztonságos kezelése
Tiszta-e a munkahely és megfelelő-e a személyi higiénia? Eszik, iszik vagy dohányzik-e valaki a munkahelyen? Jó-e a munkahelyi szellőztetés? Biztosított-e a megfelelő PPE (személyvédelem) folyamatos alkalmazása az üzemi karbantartások idején is? Tudja-e, hogy hol találhatók a vészelhárító felszerelések? Mérik-e az MDI szinteket a munnkahelyen? Ismerik-e és gyakorolják-e a vészelhárító folyamatokat? Végeznek-e rendszeres orvosi ellenőrzést? SLIDE #13 Az alábbiakban egy listát találnak olyan kérdésekkel, melyeket fel kell tenni és párbeszédet kell folytatni az MDI-vel végzendő munkálatok jó/rossz gyakorlatával és eljárásaival kapcsolatban.   Kiegészítő feltevésre szánt kérdések, amennyiben alkalmazhatók ·         Milyen a tiszta munkahely? ·         Rendelkezésre áll-e a PPE (személyi védőfelsz.)? ·         Használják-e a karbantartó mérnökök a védőfelszerelést? ·         Meg tudná mutatni, hol tartják a vészelhárító felszerelést? ·         Milyen gyakran gyakorolják a vészhelyzetben szükséges folyamatokat? ·        Vissza tud-e emlékezni az orvosi vizsgálatra, mielőtt megkezdte a munkát itt? Mit ellenőriztek? A tüdő funkciót igen?  

14 Megfelelő személyi higiénia
Védő és hidratáló krémeket használhat a munka megkezdése előtt a bőr kiszáradásának megelőzése érdekében. Mosakodjon meg szappannal & vízzel a munka befejezését követően valamint evés, ivás vagy dohányzás előtt Ne használjon oldószereket a mosakodáshoz Használjon eldobható törölközőt Ne használja újra a szennyezetté vált ruhát vagy kesztyűt SLIDE #14 A tisztaság betartása mindig fontos. A védő/hidratáló krémek alkalmazása nagyon hasznos. Az oldószerek problémákat eredményezhetnek; a szappan és a víz sokkal jobb.  

15 Vigyázzunk, hogy ne kerüljön szennyeződés a bőrre!
Hogyan vegyük le biztonságosan az egyszer használatos védőkesztyűt? A szennyezett kesztyűket az erre rendszeresített gyűjtőedénybe helyezzük Vigyázzunk, hogy ne kerüljön szennyeződés a bőrre!

16 Tiszta & biztonságos munkahely
Tartson tiszta és rendes munkahelyet A légzőkészüléket készenlétben kell tartani (gondoskodni kell helyes karbantartásáról és időszakos vizsgálatáról) Ismerjék a biztonsági tusolók és szemöblítők helyét! Ne egyenek, igyanak vagy dohányozzanak a munkahelyen! SLIDE #15 A tiszta és rendes munkahely minden tekintetben biztonságosabb. Milyen gyakran kell vizsgálni a légzőkészülékeket? (a gyártó tájékoztatójától függ) Tudják, hova kell menni vész esetén! A kantinban egyenek és igyanak, soha ne a munkahelyen! Ha dohányoznia kell, tegye ezt távol az üzem területétől, még jobb, ha abbahagyja a dohányzást. Az eltávolítandó vegyszer öblítéskor ne kerüljön a vegyszer által még érintetlen testfelületre.

17 Jó munkahelyi szellőztetés
Győződjön meg róla, hogy az elszívó berendezés be van kapcsolva Az elszívó tölcsért a lehető legközelebb helyezze el a kilépési forrás felett Ismételten ellenőrizze az áramlási irányt SLIDE #16 A jó szellőztetés csökkenti az MDI-hatás kockázatát; de bekapcsolva kell lennie és a kritikus területekről kell elszívást biztosítania Emlékezzünk rá, hogy az MDI-re létezik megállapított munkahelyi egészségügyi határérték (lásd az előadó jegyzeteit 5.oldal).

18 Jó munkahelyi szellőztetés
Rossz SLIDE #17 Példák a jó munkahelyi szellőztetésre: Az első nem biztosít elszívást a munkahely területe felett Az utolsó kiterjed az egész területre és megfelelően védi a dolgozót   A legjobb

19 A megfelelő védőruházat folyamatos használata
Védőszemüveg szükséges SLIDE #18 A védőruházatra vonatkozó követelmények egyszerűek: védőkesztyű, magasszárú védőcipő és hosszúujjú ruházat – szemvédelem használata mindig kötelező, még nyáron is. Biztonsági cipőt kell viselni Hosszú ujjú kézvédő szükséges Kesztyűt kell viselni

20 A megfelelő védőruházat folyamatos használata
MDI megemelkedett hőmérséklet esetén szórási alkalmazásoknál Por, reagálatlan MDI-vel. Slide#19 Légzőkészülékre is szükség van bizonyos feltételek mellett, amennyiben a munkahelyi szellőztetés nem elégséges. Légzőkészülék

21 Amikor kiömlött MDI-vel foglalkozunk
VIDEO KLIPPEK: Kis kiömlés – a terület 2m2 –nél kisebb Nagy kiömlés – a terület nagyobb, mint kb 2m2 SLIDE #20 Gyakorolja ezt a részt, hogy lépést tudjon tartani a videóbejátszással. A videó indításához kattintson a videó jelre. Kis kiömlések esetén használjon szilárd vagy folyékony tisztítóanyagot, amit a berendezés tisztításához is használni szokott. Nagy anyagkiömlések esetén, melyek 2 négyzetméternél nagyobb területet érintenek, az elhárítást képzett személyzetnek kell végeznie,védőruházat és személyi védőkészülékek használata ilyenkor kötelező, beleértve a légzőkészüléket is. Ha anyagkilépés történik, először ürítsük ki a területet és akadályozzuk meg a további kiömlést vagy szivárgást. Akadályozzuk meg, hogy az MDI bejusson a csatornahálózatba a terület elárasztásával. Alkalmazzunk szilárd anyagokat a szennyeződések eltávolításához, mint pl. homok, amelynek segítségével felszivatjuk, tároljuk és semlegesítjük az MDI-t. Az olyan helyeken, ahol MDI-t alkalmaznak, az MDI-kifolyások megtisztítására szolgáló anyagoknak – beleértve az évente újra jól láthatóan felcímkézendő tisztítószereket is – mindkét helyen, kint és bent is rendelkezésre kell állniuk. Helyezzük a hulladékot a hordókba további hulladékkezelés céljából. Mossuk le az érintett területet folyékony tisztítószerrel. Ha a kifolyt anyag épületen belül van, vizsgáljuk meg, a levegő MDI gáz tartalmát. Minden hulladékot a helyi szabályzásoknak megfelelően kell elszállítani és kezelni. Soha ne engedjünk MDI-t azonban még kis mennyiségekben sem csatornába vagy szennyvízelvezetőbe.

22 Amikor kiömlött MDI-vel foglalkozunk
Kis mennyiségű anyagkilépés – kb. 2m2 nél kisebb terület Tisztítsuk meg azonnal a területet Nagy anyagkilépés – a terület kb 2m2 nél nagyobb Evakuálás Személyi védőfelszerelések viselése szükséges, beleértve a légzőkészüléket is Fedjük le az érintett területet oltóporral vagy homokkal, hogy megakadályozhassuk az MDI gázok kilépését Minden anyagkiömlésre vonatlozik Akadályozzuk meg, hogy az MDI a csatornahálózatba jusson Alkalmazzunk a kiömlött anyaghoz nedves homok felszívóanyagot Helyezzük a szennyezett homokot acélhordókba (max. ¾-ig töltsük) és hagyjuk nyitva annak érdekében, hogy ne épülhessen fel bennük nyomás Kezeljük a hordó tartalmát MDI hulladéknak megfelelően SLIDE #21 Emlékeztetésképpen: a leglényegesebb az, hogy jó gyakorlatot és eljárást alkalmazzunk a kis és nagy mennyiségű anyagkiömlések esetén. Tartsuk be az eljárást Ha van a jelenlévők között olyan, aki foglalatoskodott már anyagkiömléssel – betartotta-e ennek alkalmával a fenti utasításokat? A kulcsfontosságú pontok az alábbiak: A kiömlött anyag betárolása Ne lélegezzen be MDI gázt A tisztításra használt anyagokat biztonságosan és megfelelően kezelje és távolítsa el  

23 Tudjuk, hol található a vészelhárító felszerelés
Tisztításra alkalmas oldószer Lapát Kefék & hulladék tartály Felszívó anyag mint pl. homok SLIDE #22 Annak érdekében, hogy gyorsan és biztonságosan cselekdhessünk, tudni kell, hol találhatóak a vészelhárító felszerelések. Ide tartozik a tisztításra alkalmas oldat (ha használunk ilyet), felszívó anyag, lapátok és tartály. Homokot használ felszívó anyagként?

24 Első segély nyújtó felszerelés
Tudják hol van önöknél az elsősegélynyújtó felszerelés Tudják mit kell tenni Tudják kinek kell szólni Tus Szappan Hideg folyóvíz a legjobb Szemzuhany vagy szemmosó flakon Az orvos telefonszáma SLIDE #23 Ha a dolgok rosszra fordulnak el kell kezdeni az első segély nyújtást. Ehhez szükség van az első segély nyújtó felszerelésre;tudni kell, hogy mit cselekedjünk és kit értesítsünk az esetről. Hatékonyabban tudnak cselekedni, ha megőrzik nyugalmukat.   És … Ne essenek pánikba!

25 Vészelhárító eljárások
VIDEO CLIP SLIDE #24 A beszélő jegyzete az MDI első segély nyújtó videobetéthez – gyakorolja ezt az előadásrészt,hogy biztosan lépést tudjon tartani a videoval. Az indításhoz klikkeljen a video jelre:  Sérülés esetén sürgős első segély ellátásra van szükség   Amennyiben a bőr érintkezésbe került MDI-vel alaposan le kell mosni tus alatt. Távolítsuk el a szennyezetté vált ruhadarabokat. Amennyiben az MDI szembe kerül, mossuk ki az érintett személy szemét 15 percen át (a video alámondás is 15 percet javasol). A szemet nyitva kell tartani és segítséget kell nyújtani a kollégának, hogy ez sikerüljön. Ha ilyen eset előfordul, mindig szem specialistával kell konzultálni   Soha, de soha ne egyenek vagy igyanak, miközben MDI-vel dolgoznak   Az anyag lenyelése esetén a szájüreget alaposan ki kell mosni és sok vizet kell inni a sérültnek   Soha ne hánytassuk a sérültet és hívjunk orvosi segítséget   Az egyszerű kiömlés is az anyag belégzéséhez vezethet   Soha ne dolgozzon MDI-vel az elszíváson kívül eső területen   MDI terhelő hatás esetén légúti tünetek jelentkezhetnek, amelyekre még max. 24 órás késleltetett előfordulással is számítani kell Az MDI terhelő hatása tüdő károsodást is eredményezhet   Próbáljuk megnyugtatni a sérültet és vigyük friss levegőre Minden esetben kérjünk orvosi segítséget!

26 Vészelhárító eljárások
Ismerje az MDI esetében alkalmazandő ELSŐ SEGÉLYT Nyissa fel a szemhéját Sok vízzel öblítsen legalább 15 percen át Kétség esetén folyamatosan öblítse A lehető leghamarabb keressen fel szemspecialistát Nem tanácsos kontaktlencsét viselni, vészhelyzet esetén bonyolíthatja a kezelést. A szennyezett ruházatot azonnal távolítsa el, és mossa ki vízzel és szappannal Egy MDI-s bőrszennyezésekre vonatkozó tanulmány kimutatta, hogy fontos a bőrt az expozíció után nagyon hamar megtisztítani, és hogy poliglikol-alapú bőrtisztító vagy kukoricaolaj hatásosabb lehet, mint a szappan és víz SLIDE #25 Néhány fontos első segély tipp Ha bármilyen gyanúja felmerül annak, hogy a kollégájának szemébe MDI került, öblítsék ki a szemét vízzel. A vízzel való öblítés nem lesz kellemes, de 15 percen át kell tartania. Ha az nem történik meg, a helyzet sokkal rosszabb lehet. Konzultálni KELL szem specialistával. Amennyiben MDI került az Ön vagy kollégája bőrére, mossa le az érintett területet sokszor szappannal és vízzel. A friss levegő gyorsabbá teszi a közérzet javulását. A sérültnek/betegnek orvoshoz kell fordulnia. Az ovosnak tájkozottnak kell lennie az MDI hatásaival kapcsolatban, de több tájékoztatást kérhetnek az MDI beszállítójuktól, amellyel segíthetik az orvos munkáját. Az Önök orvosa tájékozott az MDI-vel kapcsolatban? Menjen ki a szabad levegőre Orvost kell hívni vagy a beteget orvosi rendelőbe kell vinni Tájékoztassa a szállítót - aki támogató információt nyújthat

27 Sürgősségi eljárások – MDI terhelő hatás esetén
Egy egyszeri, nagydózisú MDI-vel történő érintkezés is okozhat MDI érzékenységet. Fontos a korai kezelés Emlékezzünk rá, hogy a tünetek később is jelentkezhetnek Az orvos számára segítség áll rendelkezésre az ISOPA tagvállalatai részéről SLIDE #26    Néhány összegző pont

28 Sürgősségi eljárások – MDI terhelő hatás esetén
A gyorsaság nagyon lényeges! Gyakorolják az eljárás módját Első Segély eljárás Kérjen orvosi segítséget! Egy egyszeri, nagydózisú MDI-vel történő érintkezés is okozhat MDI érzékenységet. Fontos a korai kezelés Emlékezzünk rá, hogy a tünetek később is jelentkezhetnek Az orvos számára segítség áll rendelkezésre az ISOPA tagvállalatai részéről SLIDE #27 Gyorsaság, gyakorlat és konzultáció az orvossal

29 Vészelhárító eljárások MDI –t érintő tűz
Kövesse az önök cégénél érvényes normál havária eljárást Hang vészjelzés/riadó EVAKUÁLÁS Alkalmazzon képzett specialistákat a tűzoltáshoz Biztosítsa az MDI kilépések elleni védelmet SLIDE #28 Az MDI, mint más vegyi anyagok és anyagok is, gyúlékony és éghet, ha meggyullad Ismét nagyon fontos a sebesség – tudassuk mindenkivel, hogy probléma van – tűz riadó! A vészelhárító szolgálat rendelkezzen megfelelő felszereléssel tűzek kezeléséhez Emlékezzünk rá, hogy a magas hőmérsékletek nagyban megnövelik az MDI gázok ártalmas hatásának kockázatát

30 Friss MDI bázisú hab kezelése
Veszélyek: Káros MDI hatás, adalékok (a. formaleválasztók?) Hőképződés a reakció közben Porképződés fűrészelés esetén Védőfelszerelés viselése Lényeges a jó szellőztetés Fokozott tűzveszély felforrósodás esetén a hab kihűléséig SLIDE #29 A frissen készült hab problémákat okozhat; adunk néhány példát kemény habokra. Eszükbe jut más is? Emlékeztessünk rá, hogy a reakció folytatódhat azt követően is, hogy a hab kikerült a gyártósorról/területről/conveyorról, emiatt a munkabiztonsági követelmények még vonatkoznak rá, beleértve a védőfelszereléseket is. Néhány eljárás esetén a hab felforrósodhat. Megtörténhet ez az Önök üzemében? Előfordulhat ez tömbgyártás esetén (kemény és lágy habbal egyaránt), vagy ha frissen készült hablemezeket tárolunk nem elégséges légkeringtetést biztosítva környezetükben A friss hab szeletelésekor keletkező por irritációt vagy érzékenységet okozhat. A port össze kell gyűjteni, tárolóba kell helyezni és ellenőrizni kell, mivel robbanásveszélyt jelent.

31 Megrepedt egy forró MDI-t tartalmazó hordó az üzemben- - -
Tipikus kérdések Mit tenne, ha: Egy diizocianát szivattyú, amelyen éppen karbantartást végeznek, tévedésből még mindig nyomás alatt van. A technikus arcába diizocianát fröccsent Megrepedt egy forró MDI-t tartalmazó hordó az üzemben- - - Egy MDI hordó elkezd kihasasodni a hordótemperálóban SLIDE #30 Lássuk, mire emlékeznek - - - Mit tenne, ha

32 Felelősség kizárása Külső iratra vonatkozó jognyilatkozat
Az ISOPA és annak tagjai ugyan jóhiszeműen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb és legmegbízhatóbb információkkal szolgálhassanak a jelenleg elérhető legjobb információkra támaszkodva, azonban a felhasználó ezen információkat csak saját felelősségére használja. A nyújtott információ teljességével, pontosságával vagy megbízhatóságával kapcsolatosan semmiféle képviselet illetve szavatosság nem keletkezik, továbbá az információ megbízhatóságából és annak használatából származó kárért sem az ISOPA, sem pedig az ISOPA-ban tagsággal rendelkező társaság nem vállal felelősséget. SLIDE #31 Disclaimer


Letölteni ppt "“WALK THE TALK” MDI Felhasználók"

Hasonló előadás


Google Hirdetések