Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Pedagógiai Szakszolgálatok „Szakszolgálatok a köznevelésben”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Pedagógiai Szakszolgálatok „Szakszolgálatok a köznevelésben”"— Előadás másolata:

1 Pedagógiai Szakszolgálatok „Szakszolgálatok a köznevelésben”
Készítette: Szilágyi Imréné Közokt. vez. képzés 2. félév

2 Mottó: „Ahhoz, hogy segíteni tudjunk valakin, nagyon jól kell ismernünk azt, hogy miért szorul segítségre. Nem elég a jó szándék, kevés a tenni akarás, nem biztos, hogy sikert hoz a szorgalom. A kitűzött cél elérésére, akkor a legnagyobb az esélyünk, ha mindezek mellett megfelelően felkészültek vagyunk.” Dr. Gósy Mária

3 Törvények, rendeletek:
Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 1993. évi LXXIX Közoktatási Törvény 4/2010. (I. 19.) OKM rendelet Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet Az Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet

4 Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény
18. § (1) A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti. Kt § Knt. 18. § (2)

5 Knt. 18. § (2) a) A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás;
b)A fejlesztő felkészítés; c) A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység, országos szakértői és rehabilitációs tevékenység; d) A nevelési tanácsadás; e) A logopédiai ellátás; f)A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás; g) A konduktív pedagógiai ellátás; h)A gyógytestnevelés; i) Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás; j) A kiemelten tehetséges gyerekek, tanulók gondozása. ( )

6 Változások a nomenklatúrában…
Knt. 4. § 23. sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

7 Változások a nomenklatúrában…
4.§. 2. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek.

8 ….Knt. 4. § (12) 12. A kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló:
a) különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló: aa) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, ab) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló, ac) kiemelten tehetséges gyermek, tanuló, b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló,( )

9 Pedagógiai Szakszolgálatok
A Járások területén élő, 3-24 éves korú gyermekek, fiatalok és családtagjaik , valamint az intézmények ingyenes szakszolgálati ellátása Szakértői bizottság Iskolapszichológia gyógytestnevelés UTAZÓ GYÓGYPEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÁS

10 A szakszolgálatok igénybe vétele:
Telefon, Faxon Levélben ben Személyesen a szülők A serdülők önként Kezdeményezheti a vizsgálatot, a terápiát: Iskola, óvoda, kollégium - a szülő egyetértésével Gyámhivatal, Jegyző, Gyermekjóléti Szolgálat, Családsegítő Szolgálat Gyermek és Ifjúsági Pszichiátria Gondozó

11 Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás
A 0-6 éves korú, különböző fokban megkésett vagy eltérő fejlődésmenetű gyerekek komplex ellátása Fejlesztések: különböző pszichomotoros fejődési területek nagymozgás és finommotorika szociális – érzelmi - akarati élet percepció, kognitív területek (memória, gondolkodás) Kommunikáció, beszédfejlesztés Tanácsadás a gyermek fejlődésével, nevelésével kapcsolatban

12 Érzékszervi sérülés esetén a sérült érzékszerv fejlesztése, funkciófejlesztés
A szakértői véleményre épített – egy fejlesztési évre készített egyéni fejlesztési terv Szakember: fejlesztést és gondozást végző vagy irányító gyógypedagógus (terapeuta), konduktor Az egyéni fejlesztési terv tartalma: – a gyermek állapotától függően – az értelmi fejlesztés, a látásfejlesztés, az adaptációs tréning, a mozgásfejlesztő terápiák, a logopédiai terápiák, a pszichológiai fejlesztés

13 Fejlesztő felkészítés
A gyermek a tankötelezettséget a súlyos fogyatékosság miatt a nevelési-oktatási intézményben nem tudja teljesíteni. Célcsoport: éves korú súlyosan halmozottan  sérültek Állapotukhoz igazodó komplex gyógypedagógiai ellátás (fejlesztés, tanácsadás) Különböző terápiás szolgáltatások elősegítik a személyiség harmonikus fejlődését, testi, értelmi és szociális fejlesztését.

14 Gyógytestnevelés Célja a mozgásszervi (aszténiások, mellkasi, gerinc és láb) deformitásokkal és belgyógyászati (neurotikus szívbántalmak, szívbetegek, ifjúkori hipertónia, endokrin zavarok és egyéb) panaszokkal küszködő, a testi képességekben visszamaradó, azaz a gyógytestnevelésre utalt tanulók panaszainak csökkentése. A panaszok megszüntetése a testnevelés (torna, úszás, játék stb.) eszközeivel.

15 Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
Alapvető eljárás a személyi és pályaadottságok összehangolása. A pályakörök és a személyiség Cél: Együttműködés a tanulókkal, szüleikkel, az intézmények pedagógusaival, vezetőivel, (pályaválasztási felelősök, osztályfőnökök) Elv:Önálló döntés, választás, a képességek és az érdeklődés alapján

16 Konduktív pedagógiai ellátás
Dr. Pető András ( ) Az idegrendszer, a károsodásai ellenére, rendelkezik új kapcsolatok kiépülésének lehetőségeivel, amelyek a tanulási és tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Konduktív=rávezetés Speciálisan integrált nevelési rendszer, melynek lényege a aktív tanuláson alapuló sokoldalú személyiségfejlesztés.

17 Nem változtatja meg a fogyatékosságot, hanem a koordinált működést kívánja megtanítani a sérült számára, hogy alkalmazkodni tudjon a környezetéhez. Ez a program a testi, szellemi és szociális szükségletekre építve, egy egységesen irányított tanulásvezérlés. Figyelmet helyez a cselekvéshez szükséges motivációra. A feladat végrehajtása során törekedjen az önállóságra.

18 TKVSZRB… Feladata: A fogyatékosság szűrése, vizsgálata alapján javaslatot tenni a gyermek, tanuló különleges gondozás keretében történő ellátására. Az ellátás módjára, formájára és helyére, az ellátáshoz kapcsolódó pedagógiai szakszolgálatra.  Vizsgálja a különleges gondozás ellátásához szükséges feltételek meglétét A sajátos nevelési igény, a fogyatékosság, az autizmus megállapítása. Szakértői vélemény.

19 Beszédvizsgálat (a beszélt és az írott nyelvi képesség vizsgálata)
Komplex vizsgálatot végez (pszichológiai, gyógypedagógiai- pedagógiai, szakorvosi)  A kötelező felülvizsgálatok lebonyolítása  A különleges gondozás/ellátás személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata, folyamatos nyomon követése Magasabb összegű családi pótlék megítélése (középsúlyos- és súlyos értelmi fogyatékosság valamint autizmus esetén) GYES meghosszabbítására javaslat, utazási költség megtérítéséhez szükséges igazolás kiállítása

20 Nevelési tanácsadás A gyermekek pedagógiai, gyógypedagógiai, diagnosztizálása, fejlesztése Pszichológiai terápiás gondozása Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTM) megállapítása Iskolaérettség- fejlettség Korai felismerés - segítségnyújtás Szakvélemény készítés A családdal való kapcsolattartás Családgondozás

21 Nevelési tanácsadás TKVSZRB szakértői vizsgálatra irányítás.
Sajátos nevelési igény (SNI) vélelmezése A pedagógusok nevelő-oktató munkájának támogatása Egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből értékelés és a minősítés alóli mentesség Magántanulói státus A fejlesztőpedagógusok tevékenységéhez szakmai segítségnyújtás

22 Fejlesztő foglalkozások
A gyermekek, (BTM) fejlesztő foglalkoztatása a pedagógus, a szülő bevonásával. Dyslexia , dysgraphia, dyscalculia prevenció, reedukáció Sindelar-Zsoldos program I. II. Mozgásfejlesztés Delacato Hátrányos helyzetű tanulók alapkészségeinek fejlesztése Tehetséggondozás

23 Terápiák Egyéni és kiscsoportos pszichoterápia
Esetmegbeszélés, fókuszolás Relaxáció, autogén tréning Szülői konzultáció Mentálhigiénés tanácsadás Serdülő konzultáció Ayres terápia Logopédiai terápia

24 Logopédiai intézet - ellátás
Az óvodákban nevelkedő, iskolákban tanuló gyermekek, logopédiai fejlesztése és terápiája A beszédindítás, a beszédhibák javítása, a nyelvi kommunikációs zavarok korrigálása Ambuláns kezelés, súlyos esetekben komplex ellátás, intenzív hosszan tartó kezelés Dyslexia, dysgraphia, dyscalculia prevenció és reedukáció Vizsgálatok, szűrések Szakmai műhelyek

25 Logopédiai intézmény sajátosságai
Az intézményekben helyszíni terápiás kezelés Ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének szűrése Beszédjavító órák rendszeressége A szülőket tájékoztatják a módszerekről , a kooperáció igényéről - fogadónap Beszédhibák: megkésett beszédfejlesztés, pöszeség, orrhangzós beszéd, dadogás, hadarás Önálló intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat, iskola, EGYMI, Folyamatos működés a nevelési évben

26 Sajátos nevelési igény ellátása
Utazó szakember hálózat működtetése az integráltan nevelt, oktatott sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek ellátására Habilitációs/rehabilitációs foglalkozások, órák szervezése, megtartása (szakértői vélemény alapján) Az inkluzív intézmények pedagógusaival való rendszeres kapcsolattartás SNI tanulói létszám/osztály

27 Integráció Az SNI gyermek képességeinek megfelelő módszerek, technikák alkalmazása Speciális segédeszközök használata A fejletlen vagy sérült funkciók korrigálása Az ép, vagy kevésbé sérült funkciók fejlesztése A gyermekek terhelhetőségének figyelembe vétele Az egyéni sikereket elősegítő tulajdonságok, funkciók erősítése

28 Nyitott kapuk… Jól felkészült gyógypedagógusok, logopédusok, tanítók, szakemberek várják a gyermekeket és a szülőket. Aktív, együttműködő szakmai team munka során a szülő kérése pontos szakvéleményt készítünk, nevelés tanácsot nyújtunk, családgondozást végzünk. Gyermek-, és kliens centrikus a feladatellátás. Pedagógiai elvek: segítő attitűd, elfogadás, empátia, tolerancia, szakmai felkészültség, felelősségtudat, egyéni bánásmód, esélyegyenlőség.

29 A Pedagógiai Szakszolgálatok olyan (gyógy)pedagógiai és pszichológiai szakmai szolgálatot végeznek, amely hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek az egyéni bánásmódnak megfelelően, egyenlő eséllyel jussanak szükségleteiknek megfelelő ellátáshoz és mind ezt a lakóhelyükhöz legközelebb, szakmailag magas színvonalon, egy helyen kapják meg. Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Pedagógiai Szakszolgálatok „Szakszolgálatok a köznevelésben”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések