Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség"— Előadás másolata:

1 Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

2 NDHSZ bemutatása a sportról szóló 2004. évi I. törvény alapján
A diák-, az egyetemi-főiskolai és a szabadidősportban működő, országos közfeladatokat ellátó köztestület National School, University and Leisure Sport Federation Működési kiadások – az állam biztosítja Bevétel: tagdíjak, hozzájárulások, szponzorok, egyéb Célok: A diáksport, az egyetemi-főiskolai sport és a szabadidősport fejlesztésének ösztönzése, elősegítése Országos hatáskörű sportszövetségek érdekeinek összehangolása, képviselete, védelme Hozzájárulás a fizikai, szellemi és erkölcsi neveléshez Tiszteletre, szolidaritásra és becsületes játékra való nevelés Felkészülés, részvétel elősegítése

3 Stratégiai jellegű feladatok:
Javaslatot tesz: kormányzati intézkedések, szabályozási koncepciók, jogszabálytervezetek, fejlesztési célok Együttműködik a sportpolitikáért felelős miniszterrel, sportköztestületekkel Segíti a sportszakember-továbbképzést Közreműködik a korszerű edzésmódszerek kidolgozásában, alkalmazásában Együttműködik a sporttudomány fejlesztésével összefüggő szakmai feladatok ellátásában Közreműködik a doppingellenes feladatok ellátásában Részt vesz az elszámolási feladatokban (elszámoltat, elszámol) Figyelemmel kíséri a pályázatokon elnyert források felhasználását

4 Feladatok az állami sportcélú támogatások terén:
Javaslatot tesz: - a központi költségvetési támogatások elosztásának irányára, arányaira - a diák-, a hallgatói és szabadidősporttal összefüggő állami támogatások felosztására Dönt a részére megítélt támogatások felhasználásáról Koordinálja, nyomon követi a rendelkezésre bocsátott állami sportcélú támogatás felhasználását Véleményezi és beszámol az éves támogatási programok megvalósításának folyamatáról Részt vesz az elszámolási feladatokban (elszámoltat, elszámol) Figyelemmel kíséri a pályázatokon elnyert források felhasználását

5 A szövetség tagsága Alapító tagok:
Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) – diáksport Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) – egyetemi sport Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) – szabadidősport További tagok: bármely további diák-, egyetemi és szabadidősport területén tevékenykedő civil szervezet A szövetség szervezete és működése: Küldöttgyűlés Elnökség Felügyelőbizottság Bizottságok

6 A szövetség legfőbb szerve
Küldöttgyűlés: A szövetség legfőbb szerve A 3 fő működési területen tevékenykedő tagszervezetek képviseletét 7-7 küldött látja el Ebből 6-6 küldöttet az alapító tagok delegálnak 1 küldött jelölésére jogosultak az adott területet képviselő egyéb tagszervezetek Elnökség: Alapító tagok 3-3 jelöltet állítanak Összesen 9 tagból áll Tagjai: elnök, alelnök, 7 elnökségi tag Balogh Gábor - elnök (MDSZ jelölte) MDSZ elnök, világbajnok öttusázó Skultéty Tamás - alelnök (MEFS jelölte) MEFS társadalmi alelnök, STCom Kft. ügyvezető dr. Bács Zoltán - tag (MEFS jelölte) MEFS felsőoktatási alelnök, DE kancellár dr. Molnár László - tag (MDSZ jelölte) MDSZ szakmai igazgató, jogász Rádics Balázs - tag (MDSZ jelölte) MDSZ ügyvezető igazgató Salga Péter - tag (MSZSZ jelölte) MSZSZ főtitkár, sportszervező Schneider Béla - tag (MSZSZ jelölte) MSZSZ szakmai alelnök dr. Székely Mózes - tag (MEFS jelölte) MEFS főtitkár, ELTE tudományos főmunkatárs dr. Tóth Miklós - tag (MSZSZ jelölte) MSTT elnök, TE tanszékvezető professzor

7 Az NDHSZ működését, gazdálkodását ellenőrzi
Felügyelőbizottság: Az NDHSZ működését, gazdálkodását ellenőrzi Elnökét és két tagját a közgyűlés választja meg, hívja vissza Egy tagját a sportpolitikáért felelős miniszter nevezi ki Egy tagját az Országgyűlés sportért felelős bizottsága nevezi ki Megbízatásuk 5 évre szól Az éves ellenőrzési munkaterv alapján látja el feladatát Dr. Sterbenz Tamás - elnök (MEFS jelölte) MEFS sportszakmai alelnök, TE rektorhelyettes Gémes Ivett Vivien - tag (EMMI delegált) volt válogatott vízilabdázó Hári József - tag (Országgyűlés Kulturális Bizottság delegáltja) pécsi önkormányzati képviselő, PTE Sportiroda vezetője Péter Zoltán - tag (MSZSZ jelölte) MSZSZ általános alelnök, az IBM regionális kereskedelmi igazgatója dr. Wildner Domonkos - tag (MDSZ jelölte) Független Rendészeti Panasztestület elnökségi tagja

8 Irányít, vezeti a küldöttgyűlés és az elnökség üléseit
A Szövetség elnöke: Irányít, vezeti a küldöttgyűlés és az elnökség üléseit Képviseli a Szövetséget Aláírási és utalványozási jogkört gyakorol Javaslatot tesz a főtitkár személyére és irányítja munkáját A Szövetség alelnöke: Szervezi, irányítja a Szövetség egyes szakterületeinek tevékenységét Az általa képviselt működési szakterületen egyetértési jogot gyakorol A Szövetség főtitkára: Munkaszervezetek vezetése Operatív működés irányítása Szervezi, koordinálja, képviseli a Szövetség küldöttgyűlésének és elnökségének munkáját Czene Attila – főtitkár (MSZSZ) MSZSZ elnök, olimpiai bajnok úszó Dr. Füzi Ákos – irodavezető (MDSZ) MDSZ titkársági osztály vezetője Dr. Erdős Dániel – jogász (MDSZ) MDSZ jogi és nemzetközi osztály vezetője Molnár Krisztina – szabadidősport (MOB-tól) Vass Henriett – egyetemi sport (MOB-tól)

9 Magyar Diáksport Szövetség
Az 1987 óta működő Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Egyszerre valósít meg közoktatási és egyetemes sportérdekeket, illetve rekreációs célú feladatokat. Az ország egyetlen teljes körű (minden iskolát elérő) tehetséggondozó rendszerének, a Kormányprogram szerint kiemelten kezelendő Diákolimpiának a szervezője, koordinálója. Napi kapcsolatban van 3600 magyar iskolával, így hozzávetőlegesen 8000 testnevelő tanárral. Az általános- és középiskolások közel egyötöde vesz részt az MDSZ által szervezett eseményeken és ez a szám folyamatosan nő. Az országosan egységes, egészség-orientált fittségi mérési rendszer, a NETFIT® üzemeltetője. Akkreditált felnőttképzési intézményként működő pedagógus- továbbképző szervezet az iskolai testnevelési szektorban. Az Európai Bizottság számára hivatalosan bejelentett nemzeti kapcsolattartó pont (HEPA focal point) az egészségvédő testmozgás ágazatközi előmozdításért.

10 Misszió: Az MDSZ missziója, hogy a rendszeres mozgásra való ösztönzés által elősegítse a gyermekek egészséges, boldog jövőjét. Segíteni kíván abban, hogy a testnevelés órát minden gyerek élvezze, a tanóra presztízse nőjön és a testnevelő tanárok munkáját minél szélesebb körben megbecsüljék, ahogy abban is, hogy felkészült, naprakész szakemberek vegyenek részt a testnevelésben és a mindennapos (iskolai) sportban. Az MDSZ ezen túlmenően segíteni kíván az egészségtudatos közösségi kultúra kialakításában, és támogatni kívánja a szülőket a rendszeres testmozgás hatásainak tudatosításában, növelve bennük a testmozgás iránti elkötelezettséget. Az MDSZ kutatás-fejlesztési tevékenységének köszönhetően élen kíván járni továbbá a testmozgással kapcsolatos tudományos, szakmai eredmények gyakorlati hasznosításában is.

11  Vízió: Hazai és nemzetközi viszonylatban olyan közéleti szereplővé váljon, amelynek tevékenysége a társadalom széles körében ismert. Civil szervezetként szakmailag is megkerülhetetlen, elfogadott, piacvezető és hiteles szervezetté váljon, a köznevelésben  a testmozgás területén  teljes körű tudásbázist (tudáscentrumot) jelentsen és nyújtson. Olyan integrátor és közvetítő szervezet legyen, amely egyedüliként képes biztosítani az utat más szereplők számára a köznevelésbe a testmozgás terén. Képes legyen piaci alapon (bevételeket termelően) és fenntarthatóan működni, és meghatározó sport- és egészségpiaci szereplővé válni, szó lehető legszűkebb értelmében: valóban ezen iparágakban, piaci szegmensekben, szektorokban, versenykörülmények között.

12 Az MDSZ legfőbb tevékenységei:
Az MDSZ a diáksport egészségügyi, szabadidős, iskolai testnevelés, pedagógusképzés és versenysport dimenzióiban kiemelten fontos szakmai – stratégia és operatív - kivitelező szervezet. Tehetséggondozás – Diákolimpia ® Közoktatási és egyetemes sportérdek megvalósítása Szabadidő aktív eltöltésének megvalósítása Sportágak népszerűsítése Pedagógusok segítése a minőségi testnevelés kialakításának céljából Egészséges életmódra nevelés Az önkéntesség és társadalmi befogadás értékeinek erősítése Nemzetközi kapcsolatok ápolása Napi szintű kapcsolattartás a magyar iskolákkal

13 A 110 éves Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség
„Nincs minőségi felsőoktatás minőségi felsőoktatási sport nélkül” MEFS Alapítása – március – Európa első egyetemi sportszövetsége, a világon a második VI. Nemzetközi Egyetemi Világjátékok, Budapest Az egységesült Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) alapító szervezete – 1959 IV. Nyári Universiade, Budapest Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) alapító szervezete – 1999 FISU Jean Petitjean-díj – 2015 (legmagasabb kitüntetés, egyetlen szervezetként)

14 A 110 éves Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség
A MEFS jövőképe egy olyan egészségesebb társadalom, amely a tehetséges egyetemi sportolók sikereinek és a jövő értelmisége egészséges életmódjának példáin alapul. A MEFS az egyetemi-főiskolai hallgatók (jellemzően éves kor közötti fiatalok) egészségéhez a rendszeres mozgás megszerettetésének és megszervezésének támogatásával járul hozzá. A MEFS stratégiája: a Hajós Alfréd Terv 2020-ig a hallgatók 2/3-ad része rendszeresen mozog. A rendszeres mozgás legalább heti 3 alkalommal 45 perc (a WHO szerinti rekreációs minimum).  Minden 18 év feletti válogatott sportoló tanulhat a felsőoktatásban. A kettős életpálya modell keretében saját sportága és saját egyeteme egyaránt minden segítséget megad ehhez.  A nemzetközi egyetemi versenysport eredményessége megközelíti az olimpiai sikerességet. Az Olimpiai éremtáblázaton a legjobb 10-be tartozunk, ezzel összhangban az Universiade és egyetemi világbajnoki érmes helyezéseinket megduplázzuk.  Az egyetemi sport ismertsége és elismertsége hazánkban is eléri az európai szintet. Az emberek többsége tud róla és példákat is tud említeni. A döntéshozók nem csak ismerik, de a fontosságát és sportértékét is elismerik (a szabadidő- és versenysportban egyaránt).

15 A 110 éves Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség
A MEFS tagjai Magyar felsőoktatási intézmények Egyetemi – főiskolai sportegyesületek Sportiroda hálózat: 16 Vidéken 9 Budapesten A MEFS célcsoportja egyetemi hallgató oktató, kutató és dolgozó A MEFS eredményei (2016) többek között: Egyetemi Világbajnokság: 7 sportágban 8-an aranyérmet, 8-an ezüstérmet és 12-en bronzérmet szereztek Európai Egyetemi Játékok: 6 arany-, 5 ezüst-, és 2 bronzérem 8280 sportpont, 392 szabadidősport esemény, 2800 új regisztrált hallgató

16 A 110 éves Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség
A MEFS fő feladatai „'Excellence in Mind and Excellence in Body” Nemzetközi egyetemi versenysport szervezése Soksportos rendezvények: Nyári és Téli Universiade, Európai Egyetemi Játékok Sportági versenyek: Egyetemi világbajnokságok, Európa- bajnokságok, Hazai egyetemi versenysport szervezése Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) – egyetemi bajnokok „MozduljRá! Heti 3x45 sport megváltoztatja az életed!” Mindenki Sportja – intézményi szabadidősport támogatása Ágazati sportversenyek; Sportirodák; SportPont-rendszer; Kampányok; EFOTT stb. „Egy egészséges és sportos értelmiséggel rendelkező társadalom polgárai egészségesebbek és sikeresebbek.” Egészségfejlesztés  Egészségfejlesztő Egyetem Program

17 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Skultéty Tamás NDHSZ alelnök


Letölteni ppt "Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések