Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

E-government megvalósításának feltételei

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "E-government megvalósításának feltételei"— Előadás másolata:

1 E-government megvalósításának feltételei
BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA TUDÁSTRANSZFER AZ E-LEARNINGRŐL ÉS E-KORMÁNYZÁSRÓL / DIGITALIZÁCIÓRÓL HELYI ÖNKORMÁNYZATI SZINTEN HU B projekt Törökbálint  2017. október 24. E-government megvalósításának feltételei Előadó: Kassai Ferenc MMK alelnök, BPMK elnök

2 EMLÉKEZTETŐÜL ÁROP pályázat keretein belül készült a „Zöld Könyv az infokommunikációs szektor közötti fejlesztési irányairól” című akcióterv meghatározza a szükséges teendőket számba veszi a szükséges eszközöket kijelöli az egyes intézkedések megvalósításáért felelősöket

3 A Nemzeti Infokommunikációs Stratégia pillérszerkezete

4 A Nemzeti Infokommunikációs Stratégia pillérei
Digitális infrastruktúra Digitális gazdaság Digitális állam

5 Az infokommunikációs szektor mind gazdasági, mind társadalmi értelemben jelentős szerepet játszik Magyarországon. Az IKT-ágazat a magyar GDP mintegy 12%-át adja, az ebben az iparágban foglalkoztatottak száma pedig az OECD országok többségével összevetve is kiemelkedően magas. Az infokommunikáció horizontális, gazdaságsegítő szerepéből adódóan a nemzetgazdaságban kitüntetett szerepet tölt be.

6 A KSH adatai szerint:

7 Digitális állam megvalósításához
Cél: a kormányzat, a közigazgatás és a közszolgáltatások működését stabil és biztonságos informatikai háttér támogassa az állami érdekkörbe tartozó információk és tartalmak digitális, széles körű, nyilvános hozzáférhetővé tétele a közigazgatás belső folyamatainak, a lakosságot és a vállalkozásokat célzó közigazgatási szolgáltatásoknak a nagyarányú elektronizálása

8 Az e-közigazgatás a társadalom egészének előnyös

9 a Digitális állam célrendszere
stabil és biztonságos kormányzati IT háttér elektronikus közigazgatás fejlesztés Legyen teljes az online elérhető szolgáltatások köre az elektronikus ügyintézési szolgáltatásban 2018-ra lehetőség a közigazgatási ügyek elektronikus intézésére 80%-ban papírmentes központi közigazgatás (2020.) Kapjon az eddiginél nagyobb hangsúlyt az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése!

10

11 További célok a még optikai körzethálózattal nem ellátott, un. „fehér” települések felszámolása az NGA helyi hálózatok kiépítésével egyidejűleg legalább 100 Mbps sebességű internet szolgáltatás biztosítása a háztartások 50%-nak az államigazgatás és az önkormányzatok kiszolgálására hivatott állami hálózatok továbbfejlesztése földrajzi kiterjedésének megnövelése új végponti csatlakozások kiépítésével az átviteli sebesség növelése a közigazgatási intézmények IKT konszolidációjának folytatása

12 A digitális Magyarország megvalósításának lényeges eleme a szupergyors internet hálózat, az „érhálózat” kiépítése rendszeres egyeztető megbeszélések a BPMK szervezésében az érintett minisztériumokkal, a lebonyolításért felelős ügynökséggel és a hatóságokkal (legutóbb szeptember 7.-én)

13

14

15 A BPMK elkészítette az önkormányzatoknak ajánlva

16 Az egyes alrendszerek és adatstruktúrák közötti kompatibilitás követelménye szükségessé teszi a műszaki feltételrendszer pontos meghatározását. ebben kiemelt szerepe van a geoinformatikai alapokra támaszkodó alkalmazásoknak, amelyekben a Kamara a mérnöki tervezői tevékenység okán közvetlenül érintett

17 Műszaki fejlődés, Új gyakorlatok, innováció új tartalmak
Informatikai fejlődés Okos/intelligens városok

18 Az 56/2017. (III. 20. ) Kormányrendelet a 218/2009. (X. 6
Az 56/2017. (III. 20.) Kormányrendelet a 218/2009. (X. 6.) Kormányrendelet és a 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet módosításával az „okos város”, „okos város módszertan” fogalom beiktatásával meghatározta hivatalosan, hogy mit is értünk okos város alatt.

19 Fenntartható fejlődés
Okos életkörülmények Okos kormányzás Okos gazdaság Okos környezet Okos város Okos közlekedés Okos emberek Fenntartható fejlődés

20 Az okos városfejlesztések kiemelt területei

21 Magyarország energiastratégiájáról
Célja: az energiafüggőségünk jelentős csökkentése Eszközök: az energiatakarékosság a megújuló energia legoptimálisabb arányban történő felhasználása az életünk minden területén a kétpólusú mezőgazdaság létrehozása az európai energetikai infrastruktúrához való kapcsolódás a közlekedés CO2 kibocsájtásának erőteljes csökkentése

22 energiatakarékosság + energiahatékonyság = nagyobb energia ellátásbiztonság   Sajnos az emberek még napjainkban is az olcsó és végtelen mennyiségben rendelkezésre álló energiahordozók tévhitében élnek, pedig az eddigi fogyasztási szokások a jövőben nem fenntarthatóak.

23

24 Energiafogyasztási prognózisok EU 2020

25 2005 és 2020 között beavatkozás nélkül 8%-os növekedést prognosztizáltak. A évi első intézkedésektől 20%-os megtakarítást vártak, de a kedvező változások csak átmeneti hatásúak voltak!

26 Ahhoz, hogy a kitűzött európai célok ténylegesen megvalósuljanak paradigmaváltásra van szükség.
Erőteljes változtatásokat kell végrehajtani az energiatermelés és felhasználás; a közlekedési és szállítási rendszerek; az épített környezet terén. Integrált, infokommunikációs eszközökkel összekapcsolt, intelligens rendszerekkel hosszútávon fenntartható megoldásokat kell ösztönözni.

27

28 A saját jövőnk és a következő nemzedékek szükségleteinek biztosítására, valamint az élhető környezet megőrzéséhez halaszthatatlan a mielőbbi szemléletváltás az energetika terén is.   Hiszem és vallom, hogy hazánkban az energetikában az elkövetkező időszak a szerkezet- és szemléletváltás korszaka lesz.

29

30 e-Magyarország kiépítése
a digitalizáció észszerű felhasználása tudatos környezetvédelem Energiatakarékos-ság Javuló életminőség Élhető városok, települések a mai és a jövő generációinak

31 Köszönöm megtisztelő figyelmüket


Letölteni ppt "E-government megvalósításának feltételei"

Hasonló előadás


Google Hirdetések