Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Wesselényi Miklós.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Wesselényi Miklós."— Előadás másolata:

1 Wesselényi Miklós

2 Wesselényi Miklós erdélyi nagybirtokos, birtokainak központja Zsibó volt.
Miklósék tizenegyen voltak testvérek, de egyedül ő érte meg a felnőttkort. Apja ennek ellenére sem kímélta, nagyon kemény nevelésben részesítette. Az állandó edzéseknek köszönhetően kora egyik legjobb lovasa lett, kiválóan lőtt, jól vívott és birkózott nagy távokat úszott.

3 Kilencévesen egy megyegyűlésen kirántott karddal az apja elé ugrott, amikor annak politikai ellenfelei rátámadtak. Apja helyetteseként 1809-ben a 12 éves Miklós vezényelte megyéjének Napóleon ellen készülő nemesi seregét a zilahi díszszemlén.

4 Már fiatalon részt vett az erdélyi országgyűléseken.
A szatmári megyegyűlésen kemény szavakkal bírálta a kormányt: „A kormány a köznépet terhelő ocsmány képre parasztvédői s a köznépet oltalmazói ábrázatot tett, de amelynek egyfelől ő szívja zsírját.” Mindezekért perbe fogták, és 1838-ban a budai várbörtön foglya lett. Perében a védelmet Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc látták el.

5 Még zajlott a per, amikor bekövetkezett a pesti nagy árvíz. ( 1838
Még zajlott a per, amikor bekövetkezett a pesti nagy árvíz. ( március)

6 Wesselényi százakat mentett ki a jeges árból, de ez sem segített rajta: börtönbe kellett mennie. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal.

7 A reformkor egyik legnépszerűbb politikusa negyvennégy évesen végleg visszavonult a politikából. Tíz év múlva ( 1850-ben ) világtalanul, megtörten hunyt el Pesten.


Letölteni ppt "Wesselényi Miklós."

Hasonló előadás


Google Hirdetések