Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA"— Előadás másolata:

1 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA

2 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
MEGDÖBBENTŐ HÁLAADÁS: AZ IRÁNYVONAL MEGŐRZÉSE AMIKOR NEM VESZNEK TUDOMÁSUL

3 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
BIBLIA SZÖVEG „Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: ‘Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.’” (Máté 11,25-26)

4 AZ IMÁT KÖVETŐ FELHÍVÁS
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA AZ IMÁT KÖVETŐ FELHÍVÁS „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,27-30)

5 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
A SZÖVEG JELLEGE LAGRANGE: az igeszakasz Máté evangéliumának „legértékesebb gyöngyét” képezi. Jézus Krisztus egyik legmagasztosabb portréja Az evangélum fogalmának dióhéjban való összegzése MÁTÉ EVANGÉLIUMOT ÍR 11. századi kódex (Spanyolország)

6 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
AZ IMA JELENTŐSÉGE Kontextus: olyan időszak, amikor Jézusnak figyemen kívül hagyással és elutasítással kellett szembenéznie Bepillantást nyújt számunkra abba, hogyan kezelte Jézus a kihívásokat és nehézségeket szolgálata során.

7 a nehéz helyzetek lehetséges hatásai: Erőssebbé válunk
„Elveszítjük fejünket“ és kétségbe esünk

8 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
KONTEXTUS ÉS IDŐZÍTÉS „Abban az időben” (Mt 11,25): → a szöveg kapcsolatára utal az előző szakasszal (11,20-24) A szakasz témája: Jézus üzenetének figyelmen kívül hagyása Ellentmondás: Jézus üzenete vonzotta az embereket, de ők semmibevették azt → emberi felületesség

9 A FELÜLETESSÉG MEGENGEDHETETLEN!
A lelki kérdések élet-halál fontosságúak A FELÜLETESSÉG MEGENGEDHETETLEN!

10 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
SIRALOMÉNEK „Akkor azokat a városokat, amelyekben legtöbb csodája történt, feddeni kezdte, mert nem tértek meg: Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban! Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek...”

11 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
SIRALOMÉNEK ... Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levetteni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna a mai napig. Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.” (Máté 11,20-24)

12 TÍRUSZ, SIDÓN, SODOMA városaival
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA KORAZIN, BÉTSAIDA, KAPERNAUM: Jézus galileai szolgálatának központját képezték Összehasonlítás: TÍRUSZ, SIDÓN, SODOMA városaival

13 JÉZUS ÜZENETE INDOK: Visszautasították a bűnbánatot
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS ÜZENETE A Galilea falvaiban élő emberek rosszabbak a gonosz városok lakosainál INDOK: Visszautasították a bűnbánatot Szemtanúi voltak Jézus csodáinak, mégsem fordultak Istenhez

14 A KÖZÖMBÖSSÉG a lehető legrosszabb reakció, amikor Isten valakit meglátogat NA ÉS? – NA ÉS? – NA ÉS – NA ÉS? – NA ÉS – NA ÉS? – NA ÉS? – NA ÉS? – NA ÉS? – NA ÉS?

15 A SEMMIBEVEVÉS VESZÉLYE
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA A SEMMIBEVEVÉS VESZÉLYE „A megtérés határozott megtagadása, a makacs ragaszkodás egy öntelt és önelégült élethez való makacs ragaszkodás hlálra szánt élettel egyenlő.“ EUGENE H. PETERSON (1932 )

16 JÉZUS IMÁJÁNAK MEGLEPETÉSE
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS IMÁJÁNAK MEGLEPETÉSE A körülményekben semmi sem szolgáltatott okot Jézus hálaimájára A mellőzésre általában nem hálaadással válaszolunk

17 A természetes reakció, amikor figyelmen kívül hagynak:
fájdalom – harag – megingott önbizalom – bosszúvágy

18 JÉZUS HÁLAADÁSÁNAK MOZGATÓRUGÓJA:
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS HÁLAADÁSÁNAK MOZGATÓRUGÓJA: Abban a tudatban élt, hogy: Szolgálata által Isten akaratát valósítja meg Istennek terve volt Jézussal VELÜNK IS TERVE VAN!

19 AZ EVANGÉLIUM PARADOXA
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA AZ EVANGÉLIUM PARADOXA „Köszönöm neked ... hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és a kisdedeknek megjelentetted.“ (Máté 11,25) HANGSÚLY: A „bölcsek“ és az „értelmesek“ nem értik az evangélium jelentőségét A „kicsinyeket“ vonzódnak az evangéliumhoz és örömmel fogadják azt

20 ALÁZAT A BÖLCSEK KUDARCA ÉS A KISDEDEK FELEMELTETÉSE
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA A BÖLCSEK KUDARCA ÉS A KISDEDEK FELEMELTETÉSE „Nem arról van szó, hogy a csecsemő állapot önmagában dícséretes volna. A mondanivaló lényege, hogy bár a kisdedek rendes körülmények között nem képesek az összetett dolgok felfogására, itt olyan kisdedekről van szó, akik természetfeletti módon felruháztatnak bölcsességgel.“ (JOHN NOLLAND) ALÁZAT

21 Az alázatos ember jellemtulajdonságai
Az öntelt ember jellemtulajdonságai

22 Vajon Jézus megveti a tudás és a bölcsesség értékét?
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA A BÖLCSEK KUDARCA ÉS A KISDEDEK FELEMELTETÉSE Vajon Jézus megveti a tudás és a bölcsesség értékét?

23 A LELKI VAKSÁG PROBLÉMÁJA
ISTEN MEGSZERETNÉ NYITNI SZEMEINKET!

24 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
TANULSÁG Szoros a kapcsolat az isteni megvilágosodás és az evangélium iránt tanúsított befogadókészég között

25 JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA
AZ ALÁZAT JELENTŐSÉGE „A szó pozitív értelmében vett igazi kisemberek nem mindig láthatóak az emberi szem számára és nem is mindig azok, akiket mi kicsinyeknek tartunk ... A kicsinység, a hithez hasonlóan, gyakran olyan jellemvonás, amelyet csupán Isten láthat, ezért óvatosnak kell lennünk, amikor véleményt alkotunk embertársainkról.“ FREDERICK D. BRUNER (1932 )

26 JÉZUS ÜZENETÉNEK FORRADALMI TÖLTETE
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS ÜZENETÉNEK FORRADALMI TÖLTETE A rabbinikus körökben a bölcsesség a Tóra tanulmányozásához kötődött, ezért nem élhetett mindenki ezzel az előjoggal Jézus igehirdetésében az evangélium és az üdvösség megértése mindenki előjoga, kivétel nélkül

27 AZ INTELLEKTUÁLIS ERŐ:
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA AZ INTELLEKTUÁLIS ERŐ: Hatalmas potenciállal rendelkezik a jóra, ha helyes indítékkal, helyes módon és helyes cél érdekében élnek vele Ha aroganciává torzul, akadállyá válik az üdvösség útján

28 AZ INTELLEKTUÁLIS ERŐ:
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA AZ INTELLEKTUÁLIS ERŐ: „Az ember lehet olyan bölcs, mint Salamon, de ha nem rendelkezik a gyermeki szív egyszerűségével, bizalmával és ártatlanságával, kirekeszti önmagát.“ WILLIAM BARCLAY (19071978)

29 JÉZUS SZOLGÁLATA A TÖRÖLKÖZŐ ÉS A LAVÓR POLITIKÁJÁN ALAPULT
Alázatos Messiás Megfeszített Messiás JÉZUS SZOLGÁLATA A TÖRÖLKÖZŐ ÉS A LAVÓR POLITIKÁJÁN ALAPULT

30 ALÁZATOS MAGATARTÁS „Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli.“ (Ézsaiás 66,2)

31 A berlini fal

32 Jézussal egy új korszak vette kezdetét, amelyben a bűn által emelt válaszfalak leomlottak és Isten országának kapui szélesre tárultak

33 KUDARCOK Az élet részei Nem kellemes tapasztalatok
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA KUDARCOK Az élet részei Nem kellemes tapasztalatok Kritikus kérdés: hogyan erőt meríteni a kudarcokban?

34 SZEMÉLYES ÉRTÉKÜNK ÉS TETTREKÉSZSÉGÜNK GYILKOSA
A CSÜGGEDÉS SOHA NEM JÓ MEGOLDÁS SZEMÉLYES ÉRTÉKÜNK ÉS TETTREKÉSZSÉGÜNK GYILKOSA

35 HOGYAN REAGÁLT JÉZUS AZ ELUTASÍTÓ HELYZETEKBEN?
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA HOGYAN REAGÁLT JÉZUS AZ ELUTASÍTÓ HELYZETEKBEN? Erőt merített az Istennel való személyes kapcsolatából Imádkozott Továbbra is a célra összpontosított

36 JÉZUS BÉKÉJE NEM FÜGGÖTT A KÖRÜLMÉNYEKTŐL
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS BÉKÉJE NEM FÜGGÖTT A KÖRÜLMÉNYEKTŐL A legnehezebb helyzetekben céljára összpontosított és abban a tudatban élt, hogy: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Máté 11,27)

37 JÉZUS CÉLJÁRA ÖSSZPONTOSÍTOTT
JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA JÉZUS CÉLJÁRA ÖSSZPONTOSÍTOTT Folyamatosan abban a tudatban élt, hogy a megváltási tervben betöltött szerepe kulcsfontosságú és nem függött attól, hogy az emberek milyen szívvel fogadják az általa hirdetett evangéliumot JÉZUS KRISZTUS AZ EMBER PROBLÉMÁJA: A BŰN ISTEN IGÉRETE: AZ ÖRÖK ÉLET

38 Minden nap az új kezdet lehetőségét hordozza magában!

39 „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.“
(János 14,1)

40 IMÁDKOZZUNK és ÖSSZPONTOSÍTSUNK CÉLJAINKA
Amikor okunk van a csüggedésre, kövessük Jézus példáját: IMÁDKOZZUNK és ÖSSZPONTOSÍTSUNK CÉLJAINKA

41 Jézus jelenléte beteljesedést, megelégedést
és biztonságot ad!

42 IMÁDKOZZUNK!

43 MIÉRT HALLGAT NÉHA ISTEN?
A KÖVETKEZŐ ELŐADÁS LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA: MIÉRT HALLGAT NÉHA ISTEN?


Letölteni ppt "JÉZUS KRISZTUS HÉT IMÁJA"

Hasonló előadás


Google Hirdetések