10 éves a
Közép-Európa Milan Kundera: Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája
Közép-Európa „Egy közép-európainak nem kell, másnak pedig nem lehet elmagyarázni, hogy mi Közép-Európa.” Emil Brix történész, osztrák politikus „Közép-Európa meteorológiai fogalom.” Peter Handke osztrák író „Közép-Európa aligha tekinthető földrajzi fogalomnak.” Czesław Miłosz lengyel író
Közép-Európa Az egykori római limes nyomvonala is benne maradt Európa morfológiai térképében, a „Nyugat” fogalmán belül már kezdettől elkülönítve „Közép-Európa” csíráját.” Szűcs Jenő, történész „Az életmódban objektiválódott mentalitások alapján Közép-Európát meg lehetne a lakáskultúra, az étkezési szokások vagy akár a kávéházak tipológiája felől is közelíteni.” Hanák Péter, történész
Közép-Európa „Közép-Európa: ez barokk templomok, kávéházak, almás rétes és fröccs, Közép-Európa: ez katolicizmus és zsidó zsinagógák, Közép-Európa: ez Prága és Trieszt, Innsbruck és Lemberg.” Barbara Coudenhove-Kalergi, osztrák írónő
Az Intézet megalakulásának előzményei „1989: A csodák éve volt az az időszak, amikor szóba került az Európai Utas létrehozása. Az együttműködésre való felhívás meglepően nagy visszhangra talált a térség kulturális műhelyeinek, jelentős történészeinek, politológusainak körében.”
Előzmények A mozgalomhoz csatlakozott a Németh Miklós vezette magyar kormány. A támogatás második részét az Antall- kormány adta, és a miniszterelnök személyesen mondta el, milyen fontosnak érzi az Európai Utas mozgalmat. Németh Miklós Antall József
Előzmények A 90-es évek elején olasz-osztrák kezdeményezésre Budapesten jött volna létre a Közép-európai Kultúra Háza, a 94-től 98-ig tartó időszakban a kulturális hálózatba bevont romániai, ukrajnai, szlovák, szerb értelmiséggel együtt gondoltuk ki az intézményesülésnek azt a formáját, amelyet akkor Közép-európai Kulturális Gyűjteménynek neveztünk volna.
Megalakulás A Közép-európai Kulturális Intézet 2000. június 1-jén nyitotta meg kapuit Budapesten. Létrehozója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma volt, igazgatója Módos Péter, író, a közép-európai szellemiséget Budapesten már több mint egy évtizede képviselő Európai Utas folyóirat főszerkesztője. 2004 májusában a Minisztérium megszüntette a Közép-európai Kulturális Intézetet, és utólag szerződést kötött az Európai Utas Alapítvánnyal, amelyben garantálta a Intézet fenntartását.
„Az intézet címe mintegy tevékenységének szimbóluma: épülete a Rákóczi úton, egy Európa szívében fekvő világváros szívében található.” Der neue Pester Llyod, 2002/46
Az Intézet céljai Módos Péter: 2001. május 24. „Itt élünk évszázadok óta együtt, összekeveredve, mégis megőriztük eredetiségünket, különbözőségünket…A világ így ismer bennünket: Közép-Európa… „ Módos Péter: 2001. május 24.
Céljaink Európa - benne Közép-Európa sajátos történelmi hagyományainak és kultúrájának megőrzése és fejlesztése; Kulturális és tudományos közvetítés a közép-európai régió országai, a térség nemzeti kisebbségei között; Együttműködés fejlesztése a közös történeti hagyományok alapján – a múlt és a kortárs kultúrák megőrzésére és fejlesztésére; Kizárólagosságra való törekvés nélkül a térségben élő kisebbségek kulturális, etnikai hagyományainak megőrzése
Előadások Találkozók Konferenciák Kiállítások szervezése történeti, művészeti, politológiai, környezetvédelmi és idegenforgalmi témákban
Általános tevékenység Közhasznú tevékenysége: tudományos tevékenység, kutatás, oktatás és nevelés, ismeretterjesztés, a kulturális örökség megóvása, a nemzeti és etnikai kisebbségekkel, a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység Kiemelten közhasznú tevékenysége: az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra megteremtése, a különböző kultúrák közti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése,
Partnereink
Az Intézet partnerei – Magyarország Budapesti Történeti Múzeum Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtár Petőfi Irodalmi Múzeum Cseh Centrum Goethe Intézet Inter Nationes Horvát Idegenforgalmi Képviselet Lengyel Intézet Olasz Kulturális Intézet Osztrák Kulturális Fórum Pro Helvetia Svájci Kulturális Alapítvány Román Kulturális Központ Szerb Fővárosi Önkormányzat Szlovák Intézet
Az Intézet partnerei – szomszédos országok Kalligram (Pozsony) Institut für den Donauraum und Mitteleuropa (Bécs) Kulturkontakt Austria (Bécs) Morgen (Bécs) Muzej Suvremene Umjetnosti (Zágráb) Moderna Galerija Rijeka (Rijeka) Nova Revija (Ljubljana) Slovenski P.E.N. Center (Ljubljana) Az Intézet partnerei – Európa Bayerisch-Ungarisches Forum (München) Egon Schiele Art Centrum (Český Krumlov) Międzynarodowe Centrum Kultury (Krakkó) Museum Kampa (Prága) Südtiroler Volksgruppen Institut (Bolzano) Istituto Per Gli Incontri Culturali Mitteleuropei (Gorizia) Museo Revoltella (Trieszt) Trieste Contemporanea (Trieszt)
Programjaink Kiállítások - 2001-2002
Kiállítások- 2003
Kiállítások 2004-2005
Kiállítások – 2006 -
2007 január 17-től február 25-ig volt látható az a nagyszabású kiállítás, mely dr. Josef Polák életét mutatja be. A kiállítás a Prágai Zsidó Múzeumból indult, majd a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum után jutott el Budapestre.
Kiállítások - 2007
Kiállítások - 2008
A Dubrovniki Önkormányzattal és a Horvát Nagykövetséggel együttműködve valósult meg a Dubrovnikot, és a Nyári Játékokat bemutató kiállításunk 2008 tavaszán. A megnyitón a „Szentivánéji álom”-ból, horvát színészek előadásában láthatott részletet a magyar közönség.
2009 szeptemberében a Jagodinai Naív Művészetek Múzeumával együttműködve mutattuk be Kalmár Ferenc vajdasági szobrászművész munkáit. A kiállítást az OKM szakállamtitkára, dr. Manherz Károly mellett a szerb kulturális miniszter, Nebojsa Bradic nyitotta meg.
Kiállítások – 2010
Konferenciák, beszélgetések 2001: …Azért találkozunk most egymással, hogy nyilvánvalóvá tegyük a kulturális összetartozást, azért, hogy keressük és meg is találjuk a találkozási pontokat, és megalkossuk a már meglévő és a most kialakítandó találkozási pontok összefüggő rendszerét.” A közép-európai együttműködés lehetőségei és kényszere a harmadik évezredben – Konferencia Módos Péter igazgató, 2001. május 24.
Nemzetközi konferencia 2001. május 24-25 A nemzetközi előadók: Jacek Purchla, Elisabeth Schosser, Francesco Leoncini, Wolfgang Petz, Gabriela Adameşteanu, Renato Tubaro, Amadeo di Francesco, Svitlana Mytryayeva, Christoph Pan, Miroslav Kusy, Bohumil Doležal, Emil Brix, Urban Rusnak, Marek Pernal, Brendel János, Grendel Lajos, László Ferenc, Bányai János, Schöpflin György, Rafal Wisniewski, Karol Wlachowky, Bíró Béla A magyar előadók: Király Miklós, Romsics Ignác, Szarka László, Dr. Erdősi Péter
Közép-európai Szerdák 2003 Falomlás után rendezvénysorozat Thomas Bernhard kerekasztal-beszélgetés, kiállítás
Dél-tiroli ősz Budapesten 2004 Bolzano-Bozen kiállítás filmvetítés hangversenyek konferencia a kisebbségi autonómiáról
Kisebbségi jogok és stabilitás Közép-Európában nemzetközi konferencia - 2005 Szarka László, Kovács Péter, Martonyi János, Balog Zoltán, Gál Kinga, Németh Zsolt
- 2006 - Rendezvénysorozat Autonómia klub Ötágú Síp az autonómia formáiról, a megvalósult autonómiák tapasztalatairól, neves elméleti és gyakorlati szakemberek közreműködésével határon innen és túl. Ötágú Síp a határon túli magyar kulturális műhelyek mutatkoztak be
„Közös múlttal a közös jövőért” - konferencia- 2007 májusában a budapesti Osztrák Kulturforum és a Közép-európai Kulturális Intézet „A bécsi központi levéltárak szerepéről a magyar történelem kutatásában” címmel tartott konferenciát
- 2008 - Előadások, könyvbemutatók - 2008 - Előadások, könyvbemutatók a „Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948”. A kötet szerkesztői: Szarka László, Štefan Šutaj, Popély Árpád 45 éves a Müncheni Magyar Intézet: K. Lengyel Zsolt, a Müncheni Magyar Intézet igazgatója Előadássorozat Törekvések, sikerek és kudarcok a XX. és XXI. századi Magyarország és Kelet-Közép-Európa modernizációjában. Előadások a horvát-magyar, a román-magyar, a szlovák-magyar és az osztrák-magyar kapcsolatok perspektíváiról.
Európai Utas folyóirat 2009/1 2009 májusában Az MTA Történettudományi Intézettel közösen román-magyar történésztalálkozót szerveztünk - A História és a Magazin Istoric szerkesztőinek folyóirat-bemutatója Résztvevők: Glatz Ferenc és a História szerkesztői, illetve Dorin Matei vezetésével a Magazin Istoric munkatársai Európai Utas folyóirat 2009/1
„…most azért találkozunk, hogy elmondjuk egymásnak, milyennek látjuk húsz év után térségünket, benne kapcsolatrendszerünket, a kultúra lehetőségeit…” Módos Péter, 2009. december
Közép-európai Szerdák sorozatunk 2010 tavaszán is folytatódik. Előadások Bécs, Nagybánya, Kassa és Zenta szerepéről a magyar történelemben és kultúrában
Találkozások - az Európai Utas külföldön - 2001- Český Krumlov Az Egon Schiele Centrumban tett látogatás eredménye volt a František Kupka és Otto Gutfreund műveit bemutató kiállítás, melyet két hónapon keresztül láthatott a magyar közönség a KeKi Galériáiban
Találkozások, utazások, 2002 Bécs Róma, Nápoly Zágráb Krakkó Cividale, Trieszt Kassa Vilenica, Ljubljana Gmunden Tovább 2003-hoz
Kassa (Kosice) Peter Himic, a Kassai Nemzeti Színház igazgatója Dr. Robert Pollak, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója Vissza 2002-höz
Drago Jancar, Módos Péter, Gállos Orsolya Vilenica, Ljubljana A régió legnagyobb írótalálkozóját a szlovéniai Vilenicában rendezik meg minden évben. Drago Jancar, Módos Péter, Gállos Orsolya Vissza 2002-höz
Találkozások, utazások, 2003 Graz Pozsony (Bratislava) Kolozsvár (Cluj Napoca) Bolzano (Bozen) Tovább 2005-höz
Kolozsvár Kántor Lajos, a Korunk című folyóirat főszerkesztője Andrei Marga, a Kolozsvári Egyetem rektora, és Amedeo di Francesco Vissza 2003-hoz
Találkozások – 2005 Bukarest XIV. Mittelfest, Cividale Tallinn Bécs Brüsszel Gorizia, Trieszt Belgrád Tovább 2006-hoz
Kapcsolatépítés Bukarestben A 22 című művelődéspolitikai folyóirat másfél évtizedes tevékenységéről beszélgettek Gabriela Adamesteanuval, a lap szerkesztőjével. Mona Musca kulturális miniszter Módos Péter és Borsi-Kálmán Béla társaságában Vissza 2005-höz
Tallinnban Közép-Európáról 2005 őszén a Tallinni Magyar Intézetben bemutatkozott az Európai Utas és a Közép-Európai Kulturális Intézet Bereczki Urmas, a Tallinni Magyar Intézet igazgatója Vissza 2005-höz
Találkozó Lámfalussy Sándor közgazdász professzorral Brüsszelben Vissza 2005-höz
Együttműködési megállapodás aláírása Belgrádban Az együttműködés égisze alatt valósult meg decemberben a Danilo Kiš kiállítás a KeKI-ben Milan Djordevic költő, Radics Viktória műfordító és Módos Péter Vissza 2005-höz
Találkozások, 2006 Lemberg Pozsony Berlin, Potsdam Temesvár Tovább 2007-hez
Lemberg Fedor Sztrihun lembergi színész Vissza 2006-hoz
Pozsony Bugár Béla az előző szlovák kormány nyolc évéről beszélt az Európai Utasnak Ivan Mikloš, volt szlovák pénzügyminiszter és Szigeti László a Kalligram vezetője a pozsonyi találkozón Vissza 2006-hoz
Berlin, Potsdam Találkozó a potsdami Kelet- európai Német Kulturfórum vezetőségével Potsdamban Wolfgang Rackebrandt szakreferens, dr. Hanna Nogossek igazgatóasszony, a Deutsches Kulturforum östliches Europa (Kelet-európai Német Kulturális Fórum) vezetője és Szarka László Vissza 2006-hoz
Temesvár Találkozó Gheorge Ciuhandu polgármesterrel. Tárgyalásokat folytattunk a „Temesvár, Európa kapuja” című képzőművészeti kiállítás előkészítéséhez Vissza 2006-hoz
Találkozások, 2007 Nagyszeben Cividale, Trieszt Dubrovnik Kassa Tovább 2008-hoz Találkozások, 2007 Nagyszeben Cividale, Trieszt Dubrovnik Kassa Lendva, Maribor
Cividale, Trieszt Az Európai Utas interjút készít Pressburger György íróval, a Mittelfest egykori művészeti igazgatójával Triesztben Az Észak-olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományban minden évben megrendezik a Közép-Európa fesztivált. A Fesztiválon a régió jeles előadói, művészei, színészei mutatkoznak be. Az eseményekről rendszeresen tudósít és interjúkat közöl az Európai Utas folyóirat. Vissza 2007-hez
Kassa 2013-Európa Kulturális Fővárosa A Kassa 2013 EKF programot készítette elő a 2007 októberében megrendezett Európai Kulturális Aréna. Módos Péter a KeKI tevékenységéről tart előadást a közönségnek. A képen jobbra dr. Robert Pollák, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója Gazdag József, a Löffler Múzeum igazgatója, Máté László, és Módos Péter a rendezvény helyszínén Vissza 2007-hez
Lendva Göncz László interjút ad az Európai Utasnak. 2007-ben még a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, jelenleg EP képviselő. Gerics Ferenc igazgatóval a lendvai Vármúzeumban a 2008 tavaszán megvalósuló Muravidéket bemutató helytörténeti és képzőművészeti kiállítás előkészületeiről tárgyaltunk. Vissza 2007-hez
Találkozások, 2008 München Prága Bécs Cividale Felsőpulya Velence Krakkó Nápoly Tovább
2008 februárjában azért utaztunk Münchenbe, hogy Budapestre hozzuk a Múzsákat a frontra! című kiállítást. A képen az Adalbert Stifter Verein igazgatójával tárgyal Módos Péter. Interjú készült Borbándi Gyula Münchenben élő íróval. München Vissza 2008-hoz
Prága Méda Mladek, a prágai Kampa Múzeum létrehozója a Louvre kávéház lépcsőjén Rudolf Chmel-lel, a prágai Károly Egyetem Közép-Európa Intézetének vezetőjével, és munkatársaival beszélgettünk a térség helyzetéről. Vissza 2008-hoz
A képen balról jobbra: Ujváry Gábor, Katona Tamás és Módos Péter Bécs Találkozó Dr. Emil Brix-szel, az osztrák Külügyminisztérium Kulturális igazgatóságának vezetőjével Az Európai Utas és a KeKi bemutatkozik a bécsi magyar közönségnek. A bemutatkozó helyszíne a Bécsi Napló főszerkesztősége, melynek vezetője dr. Deák Ernő. A képen balról jobbra: Ujváry Gábor, Katona Tamás és Módos Péter Vissza 2008-hoz
Krakkó A Jagello Egyetem magyar tanszékén a KeKI tevékenységéről beszélt Módos Péter, és Éles Márta polonista Jacek Purchlával, a krakkói Nemzetközi Kulturális Intézet igazgatójával beszélgettünk egy 2009-ben megvalósuló Közép-európai Kulturális Műhelyek találkozójának szervezéséről. Vissza 2008-hoz
A Türr-dombormű a Kormányzói Palota oldalán Nápoly A Türr-dombormű a Kormányzói Palota oldalán A nápolyi Castel Nuovo-ban a magyar-olasz kapcsolatokról hallhatott előadást a közönség. Itália magyar emlékeiről Csorba László beszélt. Vissza 2008-hoz
Adamik Lajos, az IDM munkatársa, és Susan Milford Találkozások, 2009 Bécs A bécsi IDM-ben (Institut für den Donauraum und Mitteleuropa) tárgyalást folytattunk Susan Milford igazgatóasszonnyal, az év végén a KeKI-ben megvalósuló nemzetközi konferencián való részvételről, a jövőbeli lehetséges együttműködésről. Adamik Lajos, az IDM munkatársa, és Susan Milford
Kiadványaink
Terveink a közeljövőben Katyn- beszélgetés történészekkel Sumava, szudétanémetek- kiállítás, előadássorozat Hrabal Műhelyében- beszélgetések, filmvetítések Az újraegyesült Németország – konferencia Duna-konferencia, és beszélgetéssorozat Könyvkiadás- Duna-antológia
A Duna-stratégia
A Nemzetközi Duna Ünnep alkalmából Ulmi Nyilatkozat A Nemzetközi Duna Ünnep alkalmából „Városaink és régióink együttműködésének következtében egy új, közös Duna-menti tér keletkezett. A Duna összeköti városainkat és régióinkat, megtestesíti történelmünket, múltunkat és jelenünket. A 10 Duna-menti országból már hatan tagjai az Európai Uniónak, Horvátország, és Szerbia jövőjét ugyancsak az európai közösség tagságban látja. Ezzel megszületett egy új megközelítésű terület a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig: egy közös fejlődési tengely a Dunával középpontban, mely a sokszínűségen belüli egységet szimbolizálva egy új európai identitástudat kialakulását segítheti elő.” „…” Ulm, 2008. július 12.
Az ulmi nyilatkozatot Ivo Gönner, Ulm város Főpolgármestere, Baden-Württenberg tartomány tanácsának elnöke adta ki. Az ulmi nyilatkozat támogatói: Bécs városa, Linz, Budapest, Vukovar, Novi Sad, Új-Belgrád, Vidin, Donaueschingen, Riedlingen, Regensburg, Ingolstadt, Straubing, Deggendorf, Passau, Galati, Sulina, A Duna-menti városok gazdasági régiója, Felső-Ausztria tartomány, Vojvodina
A Duna Régió Stratégia prioritásrendszere: 1., A térség biztonságának erősítése országon belül és határokon átívelően. (Természeti környezet értékeinek védelme, energiaellátás, társadalmi-gazdasági biztonság javítása, élelmiszerellátás javítása, stb.) 2., Gazdaságfejlesztés (Közlekedés javítása, turizmus, az ipar fejlesztéseinek javítása) 3., Az identitás és együttműködés erősítése Kulturális együttműködések, oktatási és képzési együttműködések, partnerség. Célja, hogy a résztvevő államok felé közvetítse azokat az értékeket, és politikai normákat, melyeket az EU magáénak vall. Pl: a nemzetek közötti történelmi megbékélés, demokratikus jogállamiság, türelmesség, az emberi és kisebbségi jogok tisztelete. (Az EU Duna térségre szóló stratégiájának előkészítése, 2009. dec)
A Duna Régió Stratégia (makro regionális stratégia) a második az EU-ban, melynek elkészítését 2010 vége előtt be kell fejezni. A stratégia Európai Tanács általi elfogadása a 2011 első felében megtartandó magyar EU elnökség kiemelkedő eredménye lehet. Makro regionális stratégia (MRS) egy uniós politikai eszköz: rendeltetése az Unión kívüli államok, az emberek, és a piacok további integrálása és fejlesztése, az EU országok kohéziós ereje által.
tel: 327-0005, e-mail: keki@ella.hu A Közép-európai Kulturális Intézet programjairól bővebben a www.ceci.hu., vagy a www.europaiutas.hu honlapon tájékozódhat. Elérhetőség: Budapest, 1088 Rákóczi út 15. tel: 327-0005, e-mail: keki@ella.hu